Netidők Blogtársaság

Az Index.hu híre szerint egy számítógépes szakértő és nyelvész társai a modern gépi fordítóprogramok technikáit is felhasználták egy 1730-as évekből származó rejtjelezett könyv titkosításának felderítéséhez.

Módszerében is különlegesnek számít az, ahogy egy amerikai-svéd kutatócsoport megfejtette a mindeddig elolvashatatlan tartalmú, 105 oldalas, 18. századi kézírásos könyv, az úgynevezett Copiale Cipher szövegét.

A metódus során felhasználták számítógépes nyelvészet és azon belül a gépi fordítóprogramok módszertanát, melynek köszönhetően a csoport az első 16 oldal megfejtését mutatta be. A kutatás szerint ez a szöveg egy olyan titkos társaság szertartásainak és politikai nézeteinek a leírása az 1730-as évekből, melynek tagjai valamilyen oknál fogva le voltak nyűgözve a szemészettől, bár maguk nem voltak szemészek.

A kézirat megfejtésekor az áttörést akkor érték el, amikor rájöttek, hogy a vegyesen latin betűkből és változatos jelekből álló szövegben a latin betűk jelzik a szóközöket, a szimbólumok pedig a betűket, illetve a jelzett hangzók mennyiségi jellemzőit (hosszú, rövid hangzók).

A módszer újdonsága és a siker egyik titka, hogy felhasználták a statisztikai alapú fordítórendszerek új eredményeit. Erre alapoztak, amikor a német nyelvet feltételezve szógyakoriság-elemzést végeztek a kódolt szövegen.
(A cikk forrása: http://index.hu/tech/2011/10/27/szamitogeppel_fejtettek_meg_egy_titkosirast/)

*

Az eredeti könyv egyik oldalpárja, melyen jól láthatók a latin betűkkel összekapcsolt változatos formájú jelek.

A számítógépes nyelvészet lényege, hogy a nyelvi szerkezetek, alkotóelemek mennyiségi jellemzőit, illetve az ezekből levezethető minőségi összefüggéseket az informatikai eszköz nagy számítási kapacitásának igénybe vételével elemzik, számolják. Ennek köszönhetően a kutatók olyan összefüggésekre jöhetnek rá, amelyekre hagyományos, kézi módszerekkel csak igen nehezen, mert a számítógépek olyan hatalmas nyelvi anyagot képesek egyszerre áttekinteni, amekkorában az emberi elme képtelen átfogó összefüggéseket fölfedezni. A jelenlegi kriptográfiai elemzésnél is igen fontos mozzanat volt, hogy a hatalmas terjedelmű szövegben az ismétlődéseket, és azoknak a nyelvi szerkezetekkel való összefüggését igen nagy számítási kapacitás igénybevételével tudták feltárni, összeszámolni és meghatározni.

A másik eljárás, pedig a manapság már igen fejlett számítógépes fordítástámogató rendszer igénybevétele volt, ennek köszönhetően pedig a statisztikailag feltárt mintázatokat, szerkezeti hasonlóságokat különböző nyelvek szerkezeti alapjellemzőivel hasonlították össze. Így jöttek rá arra a történeti kutatásokkal korábban már valószínűsített tényre, hogy a szöveg német nyelvű tartalmat titkosított.

Minden bizonnyal bravúros az eljárás módszertana, amelyet a kriptográfia tudománya távlatilag is beépíthet a módszerei közé. Így az erősen interdiszciplináris titkosírás, illetve titkosítás-megfejtés, -elemzés tudományában tovább erősödik az informatikai, statisztikai, nyelvészeti terület.

*

Akit érdekel a felfejtett szöveg eredetije, az itt találgatja:
http://stp.lingfil.uu.se/~bea/copiale/images150/00.png az első oldala, majd a végén a 00.png helyére kell 01.png, 02.png-t írni, egészen az 54.png- ig, amelyen a csodás borító látható.

Bódi Zoltán

(Az Index.hu hírének nyomán)

| Még több lehetőség

Hatalmas népszerűsége okán a kis dühös madarak is a popkultúra részévé váltak. Ez akarva-akaratlanul együtt jár azzal, hogy az élet minden területén feltűnnek. Számomra a legkedvesebb történet az, hogy az Angry Birds játék a kínai vidámparkok sztárja lett, ahol valódi csúzlival lehet kilőni a madarakat a habszivacs falak mögé rejtőzött malackákra. Egy kis gyűjtemény, hogy hol bukkannak fel a madarak és a disznók a való világban:

 Toochee, a Galaktikus

Október elején készültem el az okostelefonok magyar terjedésével foglalkozó cikkemmel, ami az Információs Társadalom folyóiratban fog hamarosan megjelenni. A cikk alapján sorozatot indítottam a blog hasábjain, amiben röviden bemutatom az okostelefonok (mobiltelefónia) hazai elterjedtségét.

A téma számos piackutató cég érdeklődését felkeltette – mint egykoron az internet térnyerése – így gyakran látnak napvilágot felmérések a témával kapcsolatban. A terület fontosságát jól jelzi, hogy több kutatócég rendszeres felmérést indított a terület fejlődésének figyelésére, amit az érdeklődésen túl nyilván a piaci érdek is motivál: az okostelefónia és a mobil internet számos – nem csak a távközlésben érdekelt – cég számára kiemelt fejlesztési terület, számukra elengedhetetlenül fontos a friss információk, trendek ismerete, amiért hajlandóak áldozni is. Jelenleg négy cég rendszeres(nek tervezett) kutatásáról tudni (időrendben), amelyek közül nem mindegyik publikus:

• az Ipsos tavaly induló felmérés-sorozata, amelynek jómagam vagyok a kutatásvezetője és eredményeit a tavasszal megtartott okostelefonokkal foglalkozó konferenciákon „szoktuk” ismertetni,
• a GKIeNET 2010. júniusban indított kereslet és kínálat oldali felmérés sorozata, amelynek eredményeit egyelőre csak előfizetők láthatják, így itt sem mutathatjuk be az eredményeit,
• a Kutatócentrum először 2011 augusztusában megjelent e-Tech Reportja, amelynek része a Smartphone Report,
• és az NRC először 2011 szeptemberében bemutatott NRC-Médiapiac Kütyüindexe.

A későbbiekben ezek alapján tekintjük át a hazai okostelefon helyzetet, itt-ott kiegészítve azt más cégeknek szintén a témában folyt ad hoc kutatásaiból hozzáférhető publikus adatokkal.

Mivel idehaza az eredeti adatforrásokhoz meglehetősen nehéz hozzáférni – leginkább sajtóközlemények és konferencia-előadások érhetőek el – a mélyebb összefüggések vizsgálatakor elsősorban az Ipsos adatsorokra fogok támaszkodni, mint amelyek érthető okokból a leginkább hozzáférhetőek számomra.

A korábbi részben ismertetett definíciós eltérések csak az inkonzisztencia egyik, de nem egyetlen forrását jelentik. A felmérésekről szóló híreket olvasó laikusok (értsd a kutatásmódszertant kevéssé ismerők) számára továbbra is ellentmondásosak az adatok. 2011 tavaszán például a következő négy penetrációs adat volt hozzáférhető az okostelefonok hazai elterjedtségére vonatkozóan:

• IDC: 1,3 millió okostelefon (~15% a teljes felnőtt népességre vonatkozóan)
• NRC: 18% (18-49 éves, országos reprezentatív adat)
• Xallis Constulting: 20% (14 évnél idősebb, országos reprezentatív adat)
• Ipsos: 24% (18 évnél idősebb, internetezőkre reprezentatív adat)

Mindebből kiderül, hogy nem csak a nyers szám a fontos önmagában, hanem az is, hogy mire vonatkozik (kire reprezentatív) és mikor mérték. Ha ezekből a fentebbi mérésekből származó százalékokat a vizsgált célcsoport méretének ismeretében visszaszorozzuk az adott populációra, akkor azt kapjuk, hogy kb. 800 ezer – 1 millió ember használt okostelefont Magyarországon 2011 tavaszán.

Az IDC adat nem kérdőíves felhasználói felmérésen alapul, hanem eladási adatokon, így nem a felhasználók, hanem a készülékek számára lehet belőle következtetni (feltehetően benne vannak azok a készülékek is, amelyek azóta már fiókba kerültek, illetve amelyeket második készülékként használnak egy meglévő okostelefon mellett).

Az inkonzisztencia forrása lehet az okostelefonok terjedése is – vagyis, hogy azok nem az internetnél megszokott évi 3%-os növekedési ütemet produkálják, hanem annál gyorsabbat. Az NRC szerint „2011 augusztusában a hazai internetezők (a legalább hetente netező 18–69 évesek) 25 százaléka használt saját, további 1 százaléka pedig céges okostelefont”. Az Ipsos februári mérése ugyanerre a célcsoportra 2%-kal alacsonyabb adatot mutatott. Fél év alatt tehát 2%-os növekedést mutattak az adatok – ismerve a mobiltelefonok utolsó negyedévre vonatkozó eladási adatait (igen sokan vásárolnak karácsonyra új készüléket), várható, hogy 2012 tavaszára akár 30% körülire nőhet az okostelefonok penetrációja a célcsoportban.

A fentebbi adatoknak látszólag ellentmond a Kutatócentrum augusztusi felmérése, amely alapján az internetet legalább hetente használó 18-54 évesek harmadának van okostelefonja. A hírt közelebbről nézve kiderül, hogy egész pontosan így szól: „Minden harmadik internethasználónak van okostelefonja vagy okostelefon funkciókkal bővített hagyományos mobiltelefonja”, vagyis felfelé torzít a „felokosított” készülékek miatt. Sajnos a torzítás pontos mértékét nem ismerni. Mindent összevetve tehát minden negyedik 18 éves vagy annál idősebb internetező rendelkezik okostelefonnal.

Ami a jövőt illeti, mindhárom piackutató cég felmérései további lendületes növekedést jeleznek előre a következő egy évre. Az Ipsos 2011. februári mérése szerint az internetező 18 évesek és idősebbek 22%-a fog egy éven belül okostelefon készüléket vásárolni. A Kutatócentrum szerint „28 százalék tervezi, hogy még fél éven belül beszerez egyet” és az NRC szerint „az okostelefonnal még nem rendelkező internetezők több mint 2 százaléka biztos benne, további 15 százaléka pedig valószínűnek tartja, hogy három hónapon belül vesz ilyen készüléket”. Mindezek alapján nagyon valószínű, hogy az okostelefon piac robbanásszerű fejlődése előtt állunk Magyarországon 2011 őszén.

Az Ipsos mérése alapján okostelefonnal nem rendelkezőknek egyébként nagyjából a fele (47%-a) szeretne ilyen készüléket és kétharmaduk nem kíván 30 ezer forintnál többet erre az eszközre költeni, ami azt mutatja, hogy ha az új készülékek ára (akár valamilyen kedvező csomagban vagy akcióban a mobiltelefon szolgáltatóknál) ez alá a lélektani szint alá tud esni, akkor várható az eladások jelentős felfutása Magyarországon.

Pintér Robesz

A sorozat korábbi részei:

Az okostelefon terjedése I.: Nincs idő gondolkodni

A mobiltelefon terjedése Magyarországon: a kezdetek

Az okostelefon terjedése III: A mobiltelefon elterjedtsége nemzetközi összevetésben

Az okostelefon terjedése IV: az okostelefon fogalma

Ami elromolhat az el is romlik. Ez a számítógép esetében úgy változik, hogy a garancia lejárta utáni első napon romlik el. A múltkori posztomban megígértem, hogy visszatérek még a Déja-dup nevű programra, amivel biztonsági mentéseket csinálhatunk. Nagyon egyszerűen.

Mit tud a program?

Nagyon egyszerűen fogalmazva két dolgot: lementeni bizonyos általunk megadott könyvtárak tartalmát és azokat visszaállítani ha szükség van rá.

Ha elindítjuk a Backup alkalmazást, akkor Déjá-Dup fogad minket és az első alkalommal rákérdez, hogy mit akarunk csinálni. Visszaállítani a korábban elmentett fájlokat, vagy csak megtekinteni a mentési beállításokat.

Az beállítások áttekintése ablakban nem tudunk sok mindent megadni, csak annyit, hogy mentsen-e automatikusan a program vagy sem. Illetve megnézhetjük, hogy hova is fog menteni, mit fog menteni és mit fog kihagyni a mentésekből. Információt kapunk az utolsó mentésről és arról, hogy a következő mikor esedékes. Ez utóbbihoz érdemes megjegyezni, hogy nem cron időzítéssel készül a mentés, mert egyáltalán nem biztos, hogy a tervezett mentés idején rendelkezésre áll az, ahova menteni szeretnénk. Ha ez a hely éppen nem elérhető, akkor a program kivárja amíg hozzáfér ahhoz a helyhez, ahova mentenénk és csak akkor lát neki a mentésnek.

A mentés helye sok minden lehet. Lehet egy könyvtár valahol a saját gépünkön (ez nem túl jó ötlet), lehet egy csatlakoztatott egyéb tároló (pl. hordozható merevlemez), de lehet WebDAV, HTTP, FTP, SSH protokollal elérhető távoli tárhely is. Vannak beépülő modulok a programhoz, melyekkel népszerű felhő alapú szolgáltatásokat is igénybe vehetünk a mentéshez (UbuntuOne, Amazon S3, Rackspace). Ezeket a szoftverközpontban tudjuk engedélyezni.

Hogy mit mentsünk azt nagyon egyszerűen tudjuk beállítani. A bal oldali ablakban azokat a könyvtárakat soroljuk fel, amikről mentést szeretnénk, míg a jobboldaliban azokat amikről nem szeretnénk mentést. A saját könyvtárunkban ilyen a szemetes, a letöltött fájlok könyvtára, de bármi mást is megadhatunk.

Végül megadhatjuk, hogy milyen rendszerességgel készítsen mentést a program és a korábbi mentéseket mennyi ideig tárolja. Nem túl bonyolult dolog.

Mi van a motorháztető alatt?

Érdemes néhány szót ejteni arról, hogy a báránybőrben milyen állat is lakozik. A program ugyanis a duplicity programhoz készült grafikus felület csupán. Így amit a duplicity tud, azt tudja a Déjá-dup is.

Az elmentett adatokat a GPG segítségével titkosítja a program, a titkosításhoz használt kulcsot pedig a GNOME Keyring-ben tárolja el. A mentett adatokat nem csak titkosítja, de tömöríti is az alkalmazás, ráadásul inkrementális mentést is tud csinálni (csak a változásokat menti), amivel tárhelyet spórolunk. Időnként az inkrementális mentés helyett csinál teljes mentést is, de ezt is teljesen a programra bízhatjuk.

Nagy előnye a duplicitynek, hogy nem használ saját formátumot a mentett adatokhoz, ezért lehetőség van arra, hogy valami katasztrófa esetén kézzel állítsuk vissza féltett adatainkat. Bár ez utóbbi művelet keveseknek fog nagy örömet szerezni, de a munka végén a jutalom az féltett adataink visszanyerése.

Konklúzió

Használjuk a programot, mert egyszer kell csak beállítani, utána a többi csinálja magától. Ettől egyszerűbb dolgot el sem lehet képzelni. Én mindig ilyen programra vágytam, mert a mentéseknek csak valami kapitális számítógép hiba után álltam neki. Ez mindig egy nyűg volt, de mostantól nincs több kifogás. Ajánlom mindenkinek.

Pár hónapon belül a második kiöregedett műhold zuhant le a Föld felszínére úgy, hogy senki nem tudta megmondani, hogy a törmelékek hova fognak leesni. Az UARS műhold után ezúttal vasárnap hajnalban a ROSAT szatellit volt a soron következő vasdarab, ami „visszahullott a fejünkre”...

Szerintem a legtitokzatosabb körülmény, hogy a veszély előrejelzése ellenére sem az UARS, sem a ROSAT törmelékeinek becsapódási helyét nem tudták megmondani utólag sem az Origó cikke szerint...

Mint tudjuk, jelenleg is több ezer űreszköz kering a fejünk felett. Vajon ezentúl ez lesz, hogy 2-3 havonta egy-egy régi műhold a fejünkre esik?... Ki figyel a műholdakra és a technikai űrszemétre? Ez azért is érdekes kérdés, mert ha elképzeljük, a sokféle távközlési, GPS, katonai, csillagászati és egyéb funkciójú műholdakat, akkor bizony egy űrhajó felbocsátását ma már az  a körülmény is bonyolultabbá teszi, hogy akkor kell elindítani a rakétát, amikor a műholdak rétegén áthaladva egyik szatellit sem trafálja el az űrhajónkat…

A Wikipédia vonatkozó szócikke szerint az Egyesült Államok stratégiai parancsnokságának részét képező SSN (The United States Space Surveillance Network, vagyis Amerikai Világűrmegfigyelő Hálózat) követi az 1957-ben felbocsátott első műhold, a szovjet Szputnyik-1 óta a világűrbe került eszközöket (pontosabban a 10 cm átmérőnél nagyobbakat), jelenleg 8000 ilyen ember alkotta űreszközt követnek. Az SSN eddigi működése során 26 ezer objektumot követtek, azaz kb. 18 ezer eszköz a Föld atmoszférájába visszatérés közben szétesett és megsemmisült vagy a visszatérést „túlélve” becsapódott a Föld felszínén. A szöveg alapján a 8 ezer objektumnak csak 7 százaléka működő műhold (azaz kb. 560 műhold), a többi lényegében űrszemét.

A képen az űrszemét látható a Föld körül (grafikus illusztráció a NASA-tól)

A probléma mindezzel az, hogy nem minden űrszemét tér ám vissza a légkörbe, hanem egy bizonyos magasság felett már egyszerűen csak kering a Földünk körül.
Szóval van vagy 7400 nem működő műhold, vagy olyan tárgy, ami az űrrakéták felbocsátása közben maradt odafönn, mint hulladék…

Arról nem is beszélve, hogy az űrszemét darabjai egymással is ütközhetnek. Ahogy a Wikipédia szócikkben olvasható: „2009. február 10-én, a Szibéria felett 790 km magasan keringő műholdas kereskedelmi mobil távközlési rendszer részeként üzemelő Iridium műhold ütközött a Kozmosz-2251 műholddal, amely már egy évtizede használaton kívül van. Az amerikai megfigyelőhálózat mérései alapján a két összeütköző műhold kb. 600 darabra esett szét.”  Az ütközés után megmaradó nagyobb darabokat továbbra is figyelni kell, hiszen egy felfelé szálló űrrakéta nagyon komoly mértékben megsérülhet egy ütközés által.
Sőt, még gondolhatunk a csillagászokra is, akiknek a megfigyeléseit is befolyásolhatja a látótérbe kerülő űrszemét…

Mit lehet tenni? Sajnos, ha az elhasznált űreszköznek nincs használható hajtóműve, akkor már nem lehet az óceánba irányítani, hanem ellenőrizetlenül kering felettünk, ha csak nem szép lassan mégis visszatér a Föld légkörébe és leesik mint az UARS vagy ROSAT műhold.
Szóba jöhetne még az elromlott műholdak katonai fegyverekkel történő megsemmisítése, de ez jelenleg annyit tesz, hogy a Földről indított ballisztikus rakátával vegyék célba, ez pedig amellett, hogy iszonyatosan drága művelet, ráadásul veszélyes és környezetszennyező is. Ronald Reagan elnök 1983-ban meghirdetett csillagháborús tervéről sem lehet már manapság hallani, pedig a 80-as évek híradóiban hallhattunk arról is, hogy lézerfegyvereket próbálnak ki és a levegőben száguldó robotrepülőgépet úgy vágnak szét, illetve ketté… Nem kellene talán megvizsgálni az űrszemét megsemmisítése céljából a lézerfegyverek mai generációját?

Mindenesetre úgy tűnik, hogy ráférne a Föld légkörén túli környezetünkre is egy „nagytakarítás”.

Szilágyi Árpád