Netidők Blogtársaság

Digitális környezetben alkotjuk a szövegeink java részét, és a dolgozatokhoz, összefoglalókhoz törvényszerűen használunk forrásokat. Ezeknek a forrása törvényszerűen a web. A hagyományos környezetben tudunk tájékozódni a szakirodalom, a szakszövegek, a források között, mert megtanultuk, hogy a könyvtárban, a folyóiratokban, a kézikönyvekben, tankönyvekben megjelenő szövegeket el lehet hinni, belőlük bátran ki lehet indulni. A weben viszont az új környezethez igazodó új forráskritikai stratégiákat kell alkalmazni .A hagyományos forráskritikai stratégia bővült egy elemmel: az online forrásokkal. Ám nincs kiforrott stratégia a használatukra, csak kísérleti eljárások alakultak ki.

Első stratégiai kísérlet: teljes elutasítás. Ennek az az oka, hogy az ellenőrizhetőség és az állandóság együttes meglétét nehéz garantálni a webes szövegeknél, és még a nyilvánosságot és a nagy tömegek általi használatból eredő kontrollt nem vesszük figyelembe. Ez a stratégia jól megfigyelhető a tudományos forráskritikában a web kettes források (pl. a Wikipedia, a blogok stb.) elutasításában a hagyományos könyvtári források javára.

A másik, az előzővel teljesen ellentétes, általános stratégia a Wikipedia – Citizendium stratégiája. Dacára az előző, végletesen elutasító magatartással, ezeket a tudásmegosztó bázisokat jóformán mindenki használja. A Wikipediában virtuális nevek alatt bárki megoszthatja a tudását, és önkéntes alapon szerkesztik is a szövegeket. A végeredmény az, hogy nincs a tárgyi valósághoz köthető lektorálás, így a tényleges forrásérték ugyan csökken, de ennek ellenére tömegesen írják, szerkesztik és használják ezt a forrást. A Citizendium hasonló a Wikipédiához, mindenki írhat ide is, de csak a saját nevén, és bárki, aki regisztrált, saját nevén szerkesztheti a szövegeket. Tehát a szövegalkotás és a tudásmegosztás továbbra is önkéntes, ám a valós személyiséghez, így a valós szabályok számonkéréséhez van kötve. A regisztráció útján jelentkező író személyét a meglévő közösségnek el kell fogadnia, s csak ez után lehet valaki tagja a szerkesztőségnek. Mindennek az az eredménye, hogy pontosabb, ellenőrzöttebb tudás jelenik meg ezen a felületen, mint a Wikipédiában, ám jóval kisebb és válogatottabb a tartalom mennyisége, mert álnéven jóval könnyebb és kevésbé felelős eljárás a publikáció.

A harmadik stratégia: alkalmazkodás a virtuális térben a valós térben kialakított forráskezelési elvárásokhoz. Ez jól követhető a nyomtatásban már megjelent és azonosítható anyagok weben történő duplikálása során. Folyóiratok, hagyományos médiumok online változatai jönnek létre, így a valós térhez való kapcsolódás legitimálja ezt a webes tartalmat. Ebbe a sorba igazodik az is, amikor letöltünk egy forrásszöveget és megjelöljük a letöltés időpontját (bár hozzáteszem, hogy a szövegünk publikálásának az időpontjából ez automatikusan levezethető). Ha a webes szöveg szerzőségével nincs probléma, akkor akár jogilag is lehet hitelesíteni a webről letöltött szövegeket. Az mindenesetre biztos, hogy a webes viszonyokhoz alkalmazkodó új forráskezelési stratégiákat kell kialakítanunk.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Svájc a hétköznapi emberek számára inkább a bankokról ismerős, mint a számítástechnika történetében betöltött szerepéről. Most különleges relikvia került elő: az első svájci komputer.

A lausanne-i műszaki egyetem pincéjében találták meg az 1960-as évekből származó, teljes mértékben Svájcban készült számítógépet. A CORA 1 névre hallgató gép valószínűleg az első, a svájci hadsereg által használt számítógép prototípusa volt.

 Mindössze néhány példány készült szekrény méretű masinából. Külön érdekes számunkra, hogy a CORA 1-et egy Zürichben lakó magyar mérnök, Tóth Péter fejlesztette ki. A megbízó Contraves cég légelhárító-rendszerek előállítására specializálódott. Kezdetben a vállalkozás ezen rendszerek irányítására alkalmas úgynevezett analóg gépekkel foglalkozott. A számítógépek viszont még se gyorsak, se különösen megbízhatóak nem voltak.

Tóth Pétert 1957-ben bízták meg egy numerikus számítógép készítésével. A mérnök speciális kapcsolóköröket fejlesztett ki, hogy a szélsőséges külső körülményeknek is ellenálljanak. A CORA 1-et ugyanis a szabadban is működőképesre tervezték - nem úgy, mint az akkori, klimatizált termeket igénylő hatalmas számítógépeket.

Az újrafelfedezett példányt térképészeti munkák kivitelezésére vásárolta meg egykor az intézmény.

Tücsi, a Galaktikus

Október elején készültem el az okostelefonok magyar terjedésével foglalkozó cikkemmel, ami az Információs Társadalom folyóiratban fog hamarosan megjelenni. A cikk alapján sorozatot indítottam a blog hasábjain, amiben röviden bemutatom az okostelefonok (mobiltelefónia) hazai elterjedtségét. Befejező rész.

Ahogy láthattuk korábban a felhasználókat nem a telefon operációs rendszere érdekli igazán. Számukra – érthető okokból – a használhatóságon van a hangsúly. A közeljövőben emiatt várható, hogy a készülékgyártók és a mobiltelefon szolgáltatók a mobil platformokat is márkázottan kommunikálják majd idehaza, mivel egyre fontosabbá válik, hogy a felhasználóknak milyen telefonja van, Symbian-os, Androidos, Windows Phone-os vagy iPhone. Ennek ugyanis komoly hatása lesz arra, hogy mire tudják majd használni a zsebükben lapuló „kütyüt".

Alapvető átalakulás előtt áll a mobiltelefon-használat is, de fontos, hogy a kutatási eredmények szerint egyelőre még a régi használati módok dominálnak: 2011 tavaszán a magyar mobiltelefon tulajdonosok többsége heti rendszerességgel használta készülékét telefonálásra, SMS-írásra, ébresztésre, számolásra, naptár nézegetésre – tehát a megszokott klasszikus dolgokra.

A legkedveltebb tíz tevékenységet tekintve meglepő módon alig van eltérés az okostelefon használók és az okostelefont elutasítók (nincs neki ilyen készüléke és nem is szeretne a közeljövőben) között, egyelőre szinte csak az intenzitásban lehet tetten érni különbségeket. Az egyetlen érdemi különbség, hogy az internet használata helyett az okostelefont elutasítók inkább rádiót hallgatnak:

A 10 leggyakoribb mobiltelefon aktivitás hetente

Ipsos, 2011. februári adat (18+ rendszeres internetezők)

Az újfajta, okostelefonokra jellemző alkalmazásmódok tehát még nem terjedtek el igazán széles körben – mint amilyen a böngészés, levelezés, alkalmazások letöltése, könyvolvasás, RSS, blogolás. Azonban fokozatos térnyerésük várható, ahogy az alkalmazások letöltését lehetővé tévő platformokat használó okostelefonok elterjednek. Ennek következtében megsokszorozódhatnak a telefonnal végezhető tevékenységek, így a telefon aktív használatával töltött idő megnövekedésére lehet számítani. Egyre többen, egyre többféle módon és egyre több helyzetben fogjuk a mobiltelefonunkat használni.

Az adatokat egyetlen mondatba sűrítve elmondható tehát, hogy az okostelefonok, mint eszköz gyors elterjedését jelzik előre, de a használati szokásokat tekintve lassabb változásokra kell számítani.

Pintér Robesz

A sorozat korábbi részei:

Az okostelefon terjedése I.: Nincs idő gondolkodni

A mobiltelefon terjedése Magyarországon: a kezdetek

Az okostelefon terjedése III: A mobiltelefon elterjedtsége nemzetközi összevetésben

Az okostelefon terjedése IV: az okostelefon fogalma

Az okostelefon terjedése V: mi a helyzet Magyarországon?

Az okostelefon terjedése VI: az android éve

Szinte nem telik el nap a technológiai iparban anélkül, hogy valamelyik cég neki ne esnek egy másiknak valamilyen szabadalmi, vagy egyéb oltalmi perben. Itt egy régi-új a válasz az őrületre a Nyílt Innovációs Hálózat (Open Innovation Network), amihez most a HTC és LG is csatlakozott, nem véletlenül.

Az oltalmakról

A XIX. század második felétől, az ipari forradalom idején teljesen jogos igényként merült fel, hogy az újítások bizonyos védelmet élvezzenek, azokból elsődlegesen az újító tudjon bizonyos ideig előnyt szerezni. Így kialakultak különféle oltalmi formák. Ezek amellett, hogy az újítót védték az újítás lemásolásától, de egyben katalizátorai is voltak a versenynek hiszen az oltalom megszerzése egyben nyilvános közzétételt is előírtak, amiből a mindenki megismerhette az újítás lényegét. Ha ezek után valaki más szeretett volna az oltalmi idő alatt hasonló dolgot létrehozni, kénytelen volt valami más megoldást után nézni, ami pedig kikényszerítette a további innovációt.

Ez az elv ma is érvényes, de a technológiai fejlődés üteme, színvonala és a gazdasági környezet már egyáltalán nem összehasonlítható a XIX. századi környezettel. A szabályozók ezzel szemben alig változtak. Az eszközök integráltsága pedig olyan mértéket öltött, hogy nagyon sok korábbi technikai megoldás kerül be egy készülékbe. Ez egyben magában hordozza azt is, hogy egy-egy részmegoldás mások korábbi oltalommal védett ötletét is magában foglalhatja.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a világban az oltalmi rendszerek eltérőek. Míg vannak olyan területek, ahol szabadalmi oltalomban csak olyan megoldások részesülhetnek, amelyek új, feltalálói tevékenységen alapulnak és egyben iparilag alkalmazhatóak is, addig más helyeken triviális megoldások is oltalmat kaphatnak. Ez utóbbi esetben már az eredeti szándékból az újítás ösztönzése csorbulhat, mert a magától értetődő megoldás (pl. dupla kattintás) helyett olyan dolgot kell kitalálni ami a használhatóság szempontjából mindenféleképpen hátrányosabb.

A problémát úgy is fel lehet oldani, ha az oltalommal rendelkezővel megállapodást kötünk, hogy az ötletét felhasználhassuk a saját megoldásunkban. Ilyenkor vagy egy kialkudott díj fejében használjuk a másik fél oltalmát, vagy azt mondjuk, hogy nekünk is van oltalommal rendelkező megoldásunk és viszonzásként megengedjük a másik félnek, hogy a mi megoldásunkat felhasználja az ő saját megoldásaiban.

Az utóbbi évtizedekben a fejlődés hihetetlen mértékű felgyorsulásával és a gazdaság globalizálódásával az oltalmak megszerzése viszont egyértelműen a konkurencia korlátozásának egyik eszköze és a portfólió egyben védelmi eszköz is, hogy a pereket lehetőleg elkerüljék a cégek. Az iparjogvédelemmel foglalkozó szakemberek régen mondják, hogy a XIX. századból itt maradt és toldozott-foltozott oltalmi rendszerek teljes megújítására volna szükség, de ennek az átalakításnak minden nagy lobbi erővel rendelkező szervezet ellene van, mert a számukra kialakult kedvező környezet egy új rendszerben nagy valószínűséggel csorbulna.

Új óriások

Vannak a piacra belépő olyan új szereplők, amelyek történelmi léptékben egy pillanat alatt válnak valamilyen területen meghatározóvá. Ennek az egyik tipikus példája az Android operációs rendszert használó eszközök gyártói. Alig 2-3 év alatt jöttek, láttak és győztek a piacon korábban már ott lévő versenytársakkal szemben. Ebben az esetben a régi szereplőknek a legegyszerűbb a saját oltalmi portfóliójukhoz fordulni és a verseny korlátozása vagy ellehetetlenítése érdekében előhúzni olyan oltalmakat amelyek a konkurens termékben is megtalálhatók.

Ilyenkor a lófejet berakják a másik ágyába és azt mondják, hogy ezt-ezt az oltalommal rendelkező megoldásomat a konkurens termék sérti és vagy megállapodik a fizetésről, vagy perrel kényszerítem ki a fizetést a másikból. Ekkor ha a másik félnek van egy nagy portfóliója akkor találhat olyan saját oltalmat amit viszont a mi használunk fel (nem feltétlenül rosszhiszeműen, hiszen a megoldás akár triviális is lehet), és azt mondja, hogy fizetés helyett inkább állapodjunk meg arról, ezeknek a megoldásoknak a kölcsönös használatáért nem kérünk egymástól semmit és nem is pereljük egymást.

Ez mind szép és jó, de főleg az új szereplőknek ez portfóliója meglehetősen szegényes, tehát az esély egy megállapodásra nagyon kicsi. Így a piacra belépő új szereplő egy licenc megállapodással máris versenyhátrányba kerül, hiszen a megtérülési esélyt, minden plusz költség tovább rontja. Nem véletlen tehát, hogy azok a cégek akik szeretnék elkerülni a felesleges jogi csűrést-csavarást azok olyan megoldáson törték a fejüket, amivel ki lehet húzni a kígyó méregfogát.

Nyílt Innovációs Hálózat

A Nyílt Innovációs Hálózatot (Open Innovation Network) a Linux nyílt forráskódú operációs rendszert használó cégek hozták létre. Az OIN egyébként szabályos vállaltként van bejegyezve és semmi mással nem rendelkezik, mint a csatlakozó cégek és magánszemélyek által adományozott szellemi tulajdonnal. A céget még 2005-ben hozták létre az IBM, NEC, Novell, Phillips, Red-Hat és Sony cégek azzal a szándékkal, hogy díj nélkül biztosítsák a Linux-hoz és annak felhasználásához kapcsolódó szellemi tulajdon felhasználást, ha az új csatlakozó vállalja, hogy nem támadja meg a többi tagot és a többi Linux-ot felhasználó szervezetet. Később csatlakozott ehhez a Google is, ami megkerülhetetlen szerplőjévé vált a Linux operciós rendszerek mobil eszközökben történő felhasználásával az Android operációs rendszer kapcsán.

A Linux a mobil iparban a legelterjedtebb operációs rendszerré kezd válni, és az utóbbi időkben láttuk, hallottuk, hogy az ellenérdekelt cégek minden követ megmozgatnak, hogy ennek a terjedését bármi áron megfékezzék. Ennek az egyik legnagyobb kárvallottja az utóbbi időben egyértelműen az Android rendszert használó gyártók voltak akik ellen az utóbbi időben az Apple indított támadásokat.

Ezen támadások kivédésére egy ilyen véd- és dacszövetség megfelelő védelmi ernyővel szolgálhat.

A HTC és az LG

A két nagy gyártó most jelentette be csatlakozását az OIN-hez és egy másik hasonló Intellectual Venture nevű céghez ami pedig 50 területen további 35.000 oltalommal rendelkezik. A nagy számok törvénye alapján, ha ezeket a cégeket fenyegetés éri, a lehetőség adott arra, hogy viszontcsapással éljenek.

Az igazi próbája ezeknek a szövetségeknek most jön majd el, meglátjuk, hogy mennyire lesz hatékony az ilyen jellegű együttműködés a versenykorlátozó fellépések ellen. Egy biztos, hogy a megoldás elegáns, bár az alapvető problémát nem szünteti meg, azaz oltalmak idejét múlt rendszerét. Reméljük, hogy hamarosan ez a rendszer is megváltozik majd aminek az eredménye még gyorsabb fejlődés lesz, aminek a legfőbb nyertese majd a fogyasztó lesz.

Az LTE (Long Term Evolution, azaz „hosszútávú evolúció”), vagyis a negyedik generációs mobil adatátvitel eljöveteléről már tudunk egy ideje. Immár belátható távolságba került a technológia bevezetése, hiszen január elsejétől Magyarországon is elérhető lesz. A lehetőségekről Maradi István, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese beszélt a műsorunkban.

Maradi István: Sokan emlékszünk rá, hogy 1990-ben elindult a 450 MHz-es rendszer, emlékszünk a nagy telefonokra – ez volt az „1G”. Aztán 1992-ben elindult Európában, majd 1994-ben Magyarországon a „2G”, vagyis a GSM. Ez már tudott egy picit „adatozni”, de ez is arról szólt alapvetően, hogy hogyan tudnak az emberek beszélni egymással. Majd 2005-ben következett egy nagy lépés: ekkor készült el a 3G rendszer, amellyel alapvetően azt tűzte célul a fejlesztő közösség, hogy lehessen internetezni és a mai napig ez van igazán üzemben, ez van a kereskedelmi forgalomban, ezt használjuk. Aztán megjelent a „4G”, amelyet az az igény hozta létre, hogy hihetetlen sokat internetezünk, hihetetlen sokat szeretnénk átvinni adatban a mobileszközökön. Megjelentek az iPad-ek, az okostelefonok, amelyek esetében az adatéhség megjelent abban, hogy akadozik a kép. Tehát nem csak a hangátvitel minőségét néztük, meg azt, hogy e-mailt át lehetett küldeni vagy nem, hanem lehet-e mozgóképet, 3D-s filmet letölteni vagy nem és ezt az igényt elégíti ki ez a negyedik generációs világ, ahol az adatsebesség gyakorlatilag 100 megabit/s-os tartományig el tud jutni.

- Most Magyarországon egyelőre csak kísérletezünk – hiszen január 1-én indul az üzemszerű működés –, de milyen szolgáltatásokat tud az LTE, amit a korábbi technológia nem tudott?

Maradi István: Két-három évvel ezelőtt jelent meg a szabvány, majd a gyártók nekiálltak fejleszteni készüléket és rendszert is, majd jöttek a szolgáltatók. Nagyon sok minden kell hozzá: nem csak ezek az eszközök, hanem kell hozzá frekvencia (a frekvencia itt az az „út”, ahol a jelek közlekednek és ha nincs ebből elegendő, akkor az adat sem tud átmenni). Nagyjából most alakult ki az a helyzet, hogy van frekvencia és van technológia, ezért lehet az LTE-t elindítani. Azt gondolom, hogy az elkövetkező 20 évben az LTE különböző lépcsőiről fogunk majd beszélni és ez viszi felfelé az adatsebességet ebbe a 100 megabit/s-os tartományba.

- Tulajdonképpen ez a 3G-nek a felturbózása?

Maradi István: A 3G egy fejlődés-sorozaton ment keresztül 2005 óta. Ha megnézzük, hogy akkor milyen sebesség volt, akkor azt látjuk, hogy kezdtük 300 kilobit/s-mal és nagyon-nagyon büszkék voltunk rá, hiszen akkor leváltott egy olyan technológiát, ami tudott 40-50 vagy maximum 100 kilobit/s-ot. Innen jutottunk el oda, hogy a 3G különböző lépcsőkön keresztül eljutott a 20-40 megabit-es tartományba és ez azt jelenti, hogy már szinte az utolsó cseppet is kifacsartuk a rendszerből, az elméleti technológiai határokat feszegetjük ezzel. Ez volt az a pont, amikor megérett a helyzet egy gyökeresen újabb technológia fejlesztésére. Ez lett a 4G, vagyis az LTE. A Long Term Evolution azt írja le, hogy ez egy hosszabb távon, modulárisan fejleszthető rendszer, ahol az operátorok, a készülékgyártók és a rendszerfejlesztők együtt találták ki azt, hogy milyen szempontoknak kell megfeleljen az új rendszer. Nagyobb sebesség, kisebb átfutási idő. Arról is érdemes beszélni, hogy ez nem fogja helyettesíteni az otthoni nagy sávszélességű vezetékes internetet. Hiszen ha a család egyszer beindul és a nappaliban meg a két gyerekszobában mindegyikben egy-egy 3D-s film megy, ami folyamatosan érkezik a videotékából, akkor az azt jelenti, hogy mindenkinek külön csatornája van… Nem erre van a 4G-s mobilrendszer, hanem arra, hogy digitális hordozható eszközökön (iPad-en, laptop-on, okostelefonon) tudjuk elérni azt, amit szeretnénk. Nem csak a videókat, hanem azt is, hogy egy nagy fájl nagyon gyorsan átmenjen. Vagy egy fényképezőgépről a stúdióba beérkezzen a kép, a fotó elsütése után néhány másodpercen belül. Tudjuk, hogy egy nyers kép a maga 12 megapixelével óriási méretű és ez „husss” át tud menni. Az ilyen mobileszközökre van igazán kitalálva az, hogy legyen 4G. Majd később biztosan lesz 5G meg 6G is…