Netidők Blogtársaság

A konvergens mobiltechnológia következtében egyre nagyobb szükség van egy újabb eszközosztályt jelölő kifejezésre. A konvergencia kifejezés manapság elég divatos, a jelentése: 'összetartás', 'egy irányba tartó változás'. A mobileszközök esetében konvergencián azt értem, hogy vannak olyan okos eszközök, amelyek nemcsak funkciójukban, hanem megjelenésükben is integrálják a mobiltelefont és a táblagépeket. Azon már túljutottunk, hogy a mobileszközök e telefonálás mellett médialejátszásra, telefonálásra, határidőnapló vezetésére is használható integrált eszközök. Ezeknek van egy olyan újabb, technológiailag konvergens csoportja is, amely telefonnak túl nagy, ám táblagépnek kicsi. De ennél szerencsésebb konvergens megoldás az, amikor egy táblagépet lehet összekapcsolni (akár fizikailag is) egy okostelefonnal, és a hagyományos táblagép méretű eszköz érintőképernyőjén lehet szöveget írni, képeket, videót nézegetni. Tehát amikor a feladat végrehajtásához egy nagyobb platform, egy nagyobb kijelzőjű gép szükséges, akkor fizikailag összekapcsoljuk az okostelefont a táblagéppel, és a két eszköz eggyé válik. Az Asus legújabb megoldásában az okoselefont lehet összekapcsolni egy táblagéppel, és a táblagéphez akár billentyűzetet is lehet illeszteni, így egy komplett netbookot kapunk. Eddig szerintem ez a mobileszközök funkcionális és formai konvergenciájának a csúcsa.

Fotó: blogeee.net

Az Asus konvergens táblagépének olyan márkaneve van, amely szerintem az új eszközosztály neve is lehet: PadFone. Az összevonással létrehozott összetétel előtagja a Pad, ami egyértelműen az Apple iPad tulajdonnevének az analógiájára született. Az analógia alapja ebben az esetben az eszközök formai és funkcionális hasonlósága. A jelentéstani logika pedig az, hogy az iPad és a PadFone is a táblagépek egyik típusa, ám a PadFone utótagja jelzi, hogy itt többről van szó. A Fone utótag a telefon kifejezés utótagja, és ez a nemzetközi vándorszó a 'hallást', a 'hangot' jelenti. Érdekes még a Fone írásmódja, mert nemzetközi, globális formában előfordul a ph- kezdetű és az f- kezdetű írásmód is, lásd: telephone, illetve Vodafone, a kiejtésben viszont nincs lényeges különbség egyetlen nyelvben sem.

Fotó: blogeee.net

Szerintem azért alkalmas a PadFone márkanév kategóriajelölő névnek, mert jelentéstani tömörítő ereje van, és analógiás hatása könnyen felidézi az integrált eszközöket, azaz egyértelmű a jelentése.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Nincs még fél éve, hogy egy androidos okostelefont vettem magamnak. Múltkor egyik barátommal a készülékről beszélgettünk. Megkérdezte, melyik alkalmazást használom rajta a leggyakrabban. Ahogy végigpörgettem magamban, rájöttem, hogy a nem szokványos alkalmazások közül a leggyakrabban a SoundHound kerül elő. Kiderült, hogy ismerőseim közül sokan nem hallottak erről, ezért mindenképpen érdemes bemutatni. Pedig a SoundHound már több éve boldogítja a mobilos társadalmat.

Én elég sokszor kerülök olyan helyzetbe, hogy megtetszik egy szám, amit a rádióban hallok. Ilyenkor vártam, hogy a műsorvezető a végén bemondja az előadót és a címet, de akkor gyorsan le kell írni. Újabban van ugyebár a radiotext, de azt is le kell írni.

De itt a SoundHound. A program pont annyit tud, amennyit a neve elárul, vagyis HangKopó.  A képernyőt megérintve bekapcsol a mikrofon és a zenét beszkenneli. Az interneten keresztül egy adatbázisból azonosítja a zeneszámot. Ismertségtől, egyediségtől függően 5-30 másodpercre van szüksége.

Nemcsak arról szolgáltat információt, hogy ki az előadó, és mi a szám címe. Megmutatja, mikor jelent meg, melyik albumon, megkeresi a szám szövegét, a youtube videóját, Felkínálja az előadó turné dátumait, de ajánl hasonló előadókat is. Az információt elmenthetjük, de meg is oszthatjuk, vagy akár rögtön meg is vásárolhatjuk.

Sok olyan előadót ismertem meg így, akikről korábban nem hallottam. De végre megismertem olyan számokat is, amelyeket már évtizedek óta kedvelek, de fogalmam sincs ki az előadó.

Toochee, a Galaktikus

Mint köztudomású az internetet az az igény hívta életre, hogy olyan kommunikációs rendszert építsenek, amely még az atomtámadást is túléli, mivel nincs központja. Tegye fel a kezét, aki már hallotta ezt a történetet. Most tartsa fent, aki el is hitte. Ugye sok kéz a magasban maradt. Csakhogy ez egész egyszerűen nem igaz.

Először 1996-ban az egyetemen hallottam az internet genezisével kapcsolatban ezt a blődséget, simán elhittem, hiszen „köztudott” tényről van szó, ami abszolút hihető és még jól is hangzik. Utoljára pedig a héten olvastam az egyetemi hallgatóimnak feladott tanulmányban, ami a könyvtárak és a hálózat kapcsolatáról szól és nem is olyan régen írták. Az inkriminált rész így hangzik: „emlékezzünk rá, hogy az Arpanetet eredetileg úgy tervezték, hogy túléljen egy nukleáris támadást”. És mi emlékezünk – nem azért, mert így volt, hanem, mert olyan sokszor és sokfelé hallottuk már, nem a mi hibánk, hogy igaznak gondoljuk. Még a magyar Wikipédiában is olvasható az állítás: „Megalkotásakor fontos volt, hogy használható maradjon egy esetleges atomtámadás után is […] Olyan amerikai katonai támaszpontokat kötött össze kezdetben, melyek egy esetleges atomtámadás esetén is évekig képesek több ezer embert eltárolni. Ezek persze csak a hivatalos adatok. Ebben a hálózatban mind a négy támaszpont össze volt kötve mindegyik támaszponttal. Ezek a támaszpontok egymással folyamatos kapcsolatban voltak, hogy bármi gond van az egyikkel, arról egyből tudjon az összes többi is. Ezen felül a folyamatos kommunikáció is nagyon fontos, mert így a parancsok is gyorsan eljutottak egyik helyről a másikra.”

Miért hozom elő ezt az ötven éves múltra visszatekintő sztorit? Egész egyszerűen zavar, mert egy olyan makacs hiedelemről van szó, ami hihetetlenül mélyen berágta magát az emberek tudatába, szinte lehetetlen kiirtani onnan. Most mégis próbát teszek: nézzük meg, hogy mi az igazság és mi táplálhatja e félreértést!

Az internet ősét, az ARPANET-et 1960-as években hozták létre, rendkívül profán indokkal: a hadsereg együttműködött számos nagy egyetemmel, de nem tudott mindegyikük számára saját számítógépet biztosítani, ezért azt találták ki, hogy hálózatba kötik a gépeket, hogy a helyben felesleges kapacitásokat a hálózaton belül bárhol ki lehessen használni – állítja többek között Charles Herzfeld, aki az ARPA vezetője volt 1965-67 között és engedélyezte a projektet. (”The ARPANET was not started to create a Command and Control System that would survive a nuclear attack, as many now claim. To build such a system was, clearly, a major military need, but it was not ARPA’s mission to do this; in fact, we would have been severely criticized had we tried. Rather, the ARPANET came out of our frustration that there were only a limited number of large, powerful research computers in the country, and that many research investigators, who should have access to them, were geographically separated from them.”)

Mégis, akkor mi lehet e mögött a makacs hiedelem mögött? Egyrészt az a tény, hogy az 1960-s években tényleg készült egy olyan tanulmány, amely az atombiztos kommunikációs hálózat működéséhez szükséges forradalmian új csomagkapcsolt adatátviteli eljárást mutatta be. Ezt a tanulmányt azonban nem használták fel az ARPANET megalkotásakor. A mai internet persze rugalmas, hatalmas részeinek kikapcsolását is túlélné, azonban továbbra sem feltétlenül atombiztos (a leginkább sérülékeny részét a címek azonosítását végző szerverek jelenthetik).

Tehát, ha legközelebb azt halljuk, hogy atombiztos internet, finoman világosítsuk fel a beszélőt, hogy butaságot beszél és meséljük el neki a fentebbieket. Először talán feszengeni fog, később azonban hálás lesz érte.

Pintér Robesz

Pár nappal ezelőtt 83 évesen hunyt el Jack Tramiel, a Commodore cég alapítója. Az ő cégének köszönhetjük a legendás Commodore 64-et és az Amiga gépet is. Tramiel úr jelentősége e két gépnél jóval nagyobb – erről a jövő heti műsorunkban Képes Gábor muzeológus barátunkat kérdezzük majd. A szomorú esemény azonban apropót szolgáltat ahhoz, hogy Spányik Balázs, alias DJ Chatman elindítsa sorozatát a Commodore 64-es játékok zenéiről.

Hallgassunk is bele Rob Hubbard egyik legzseniálisabb játéka, a Monty on the Run eredeti zenéjébe!

Spányik Balázs: A C=64-es játékok zenéivel kapcsolatban nem lehet egy sorozatot úgy kezdeni, hogy ne Rob Hubbard neve merüljön fel első helyen, hiszen őt tekintjük e korszak legnagyobb zeneszerzőjének. A Monty on the Run c. játék zenéjét tekintik az egyik legnagyobb C=64-es slágerzenének. Hubbard-ról azt kell tudni, hogy 1955-ben született, tehát amikor beköszöntött a C=64-es korszak, akkor ő nem tizenéves hülyegyerekként tevékenykedett a Commodore 64 körül, hanem már zeneszerző volt és stúdiózenész és nagyon hamar tudott igazodni ehhez az új technológiához, így programozóként és zeneszerzőként próbálkozott bekerülni az iparba. Egyértelműen úgy találták, hogy zeneszerzésben zseniális és felvették a Gremlin Graphics stúdióhoz, ahol ezt a Monty on the Run játékot is kiadták 1985-ben. A kornak az egyik legjellemzőbb játékstílusa, az ún. platformjáték kategóriája volt, amiben rohangálni kellett a főhőssel, ami esetünkben egy kisvakond, és megadott időn belül össze kellett gyűjteni mindenféle tárgyat, el kellett kerülni a pályán levő különféle ellenfeleket és meg kellett oldani feladványokat és a cél az volt ebben az esetben, hogy eljussunk a pálya végére, ahol Monty felszáll a hajóra és elmenekül.

A Press Play On Tape egy dán rockzenekar, akik a ’90-es évek végén, a 2000-es évek elején kezdtek C=64-es feldolgozásokat játszani. Tehát egy igazi rockzenekar, amely C=64-es játékok zenéjét játssza!

Dragon György: Ez egy legendás C=64 szleng ez a „Press play on tape!”, tehát nem véletlenül ez a neve a zenekarnak. Amikor a kazettáról töltöttünk be egy programot, akkor a rendszer ezt írta ki.

Spányik Balázs: Így van, ez jelent meg. És ekkor nyomtad meg a play gombot a magnón ahhoz, hogy elinduljon a játék betöltése. Amit hallottunk, az egy 2002-es élő koncert próbájáról származott és lehetett hallani, hogy üvöltözik valaki a háttérben: ő szintén egy zeneszerző legenda, egy bizonyos Ben Daglish, ő próbált együtt a srácokkal. A fő dallamot pedig egy Pascal Roggen nevű srác játszotta hegedűn. Ha valaki végignézi ezt a klipet a YouTube-on, akkor láthatja, hogy a srác teljesen kikészül végére. Tehát ez egy közel hatperces szám, iszonyatosan virtuóz ez a fő szólam, ami a srác végigjátszik hegedűn döbbenetesen jól. És akkor szerintem hallgassunk meg még egy változatot – ezt egy C64 Orchestra nevű zenekar játssza, figyeljük csak! Az az érdekesség, hogy a hangszerelést szimfónikus zenekarra szintén Rob Hubbard készítette.

Van még egy felvételünk, amin szintén ők, a C64 Orchestra hallható, valamint egy Carmine Savino nevű fiatal srác, aki saját maga készítette el ezt a videót és töltötte fel a YouTube-ra. Akik szeretik a dobot, mint hangszert, azok mindenféleképpen fognak neki örülni.

(A sorozatot folytatjuk.)

Ez a betűszó előbb-utóbb a köznyelv műszaki, technológiai rétegében is közkeletű lehet, amint a technológia is elterjed. Erre a folyamatra utal, hogy a Google idén április elején bemutatott egy HUD szemüvegről szóló koncepciót. A videót itt lehet megnézni.

A HUD betűszó az angol head-up display szerkezet rövidítése, ami magyarul körülbelül azt jelenti, hogy 'fej fölötti kijelző'. A kifejezés értelmezéséhez szükség van a technológia eredetének a bemutatására. A head-up display technológiát először a vadász repülőkön vezették be, az a lényege, hogy a repülési információkat a rendszer a kijelző olyan pozíciójára vetíti ki, hogy a pilótának elég csak a fejét, illetve a tekintetét fölfelé mozdítani, hogy elolvassa a megjelenített adatokat, és nem kell elfordítania a fejét, illetve levennie a tekintetét a célpontról, és úgy olvashatja le a repülési adatokat, hogy a szeme fókuszpontját nem kell a célpontról elvinnie. A head-up 'fej fölött' szerkezet tehát így került a kifejezésbe, a display 'kijelző' pedig a technológia funkciójára utal, mivel így információkat jelenítenek meg, mint egy kijelzőn. Az a sajátossága ennek a megoldásnak, hogy itt a kijelző voltaképpen a pilótakabin ablaka, tehát nem hagyományos információmegjelenítőről van szó, hanem inkább multifunkcionális eszközről.

Ami miatt a head-up display, egyszerűbben HUD kifejezés közkeletűvé kezd válni, annak az az oka, hogy néhány személygépkocsiban már szintén megjelent a HUD technológia, és a Google fent idézett koncepciójából kiderül, hogy tervezik a szemüvegbe beépített HUD megoldást is, ez utóbbit HUD szemüvegnek nevezik, vagyis ebben a szerkezetben a HUD betűszó jelzővé vált.

| Még több lehetőség