Netidők Blogtársaság

Toochee, a Galaktikus

Helyettesíthetik-e az egyre többet tudó okostelefonok más, csupán egy-egy konkrét feladatra szakosodott készülékeinket? Kiválthatják-e az mp3-lejátszót vagy a fényképezőgépet, és lehet-e a smartmobil a házon kívüli internetezés elsődleges eszköze? Mit gondolnak erről a jelenlegi használók? Ezt tudhatjuk meg az NRC friss piackutatásából.

Az NRC rendszeres Kütyükutatása szerint 2012 első negyedévére a hazai internetes társadalmon belül – jórészt a karácsonyi ajándékozásoknak köszönhetően – 26-ról 34 százalékra nőtt az okostelefonnal rendelkezők aránya. És bár a következő Karácsony még messze van, biztosra vehető, hogy a növekvő trend nem szakad meg: mind többen használnak majd okostelefont, és a használók egyre több élethelyzetben fordulnak a legnépszerűbb kütyühöz.

Persze az okostelefon terjedése más eszközök használatát is befolyásolja. Kutatási adatok azt mutatják, hogy a smartphone-penetráció emelkedésével párhuzamosan nem csak a „butatelefonok” használóinak aránya csökken, hanem azoké is, akik zenelejátszót, digitális fényképezőgépet vagy GPS-készüléket használnak. Úgy tűnik tehát, hogy a multifunkcionális mobilkészülék egyeseknél képes kiváltani más, csak meghatározott célra használható eszközöket.

Az NRC március végén végzett felmérése alátámasztja ezt a feltételezést. Az eredmények szerint ugyanis az okostelefon-tulajdonosok 60 százaléka szokott telefonjával zenét hallgatni, ráadásul minden második smartphone-használó vélekedik úgy, hogy a mobil teljes mértékben helyettesítheti az mp3-lejátszót. Fotózásra még többen – négyből hárman – használják okos mobiljukat, ez esetben azonban már sokkal mérsékeltebb az egyetértés azzal, hogy a telefon kiválthatja-e a fényképezőgépet: mindössze 12 százalék gondolja, hogy teljes mértékben, a többség ellenben legfeljebb néhány esetben lát helyettesíthetőséget.

Az eredmény nem meglepő. A zenelejátszó funkciói valóban könnyedén integrálhatóak egy mobilkészülékbe; egy komolyabb, és főleg egy professzionális fényképezőgép azonban – ma még – nem fér bele egy tenyérnyi mobilba. Így is vannak azonban, akiknél a mobil tökéletesen ki tudja elégíteni fotózási szükségleteket, azzal pedig a nagy többség egyetért, hogy bizonyos szituációkban – például egy vicces jelenet megörökítésénél és a Facebookon történő megosztásánál –a telefon kamerája kiváló szolgálatot tehet.

Az okostelefon legjellemzőbb funkciója persze nem a zenehallgatás vagy a kamerahasználat – hiszen erre sok hagyományos mobil is képes –, sokkal inkább wifi-n vagy mobil szélessávon keresztül történő internetezés. A smartphone-használók háromnegyede szokott internetezni a mobilján, ám még ebben a körben sem mondhatjuk, hogy a telefon átvette volna az első helyet házon kívüli internethasználatban. Az okostelefonnal rendelkezők egynegyede gondolja csak úgy, hogy a mobiltelefon a mobilis netezés legideálisabb eszköze, a többiek valamilyen más eszközt választanának erre a célra. A többség jól bevált laptopjával internetezne, de szép számmal vannak azok is, akik egy – egyelőre még álmukban vagy terveikben élő – táblagéppel a kezükben csatlakoznának legszívesebben a világhálóra.

Kurucz Imre

A felmérést az NRC 2012. március 24-28. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az Millward Brown – TNS Hoffmann NOK kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 éves magyar lakosságra nézve. A mintába 400 okostelefon-használó került.

A digitális szakadékról rendszerint az internetet használók és a nem használók közötti szakadék jut az eszünkbe, valójában ez a fogalom legalább öt dolgot takar. A héten három olyan élmény is ért, ami ezt az egyébként általam régen gyakran használt fogalmat ismét az előtérbe tolta és leginkább az országok közötti szakadék jellegére mutatott rá.

Szóval mi is az az öt dolog, amit a digitális szakadék jelent? Először is az országok, világrégiók, a fejlett és fejlődő világ közötti különbségeket a digitális eszközök elterjedtségét, hozzáférhetőségét és használatát illetően. Másodszor – immár az egyes országokon, társadalmakon belül – az eszközökhöz hozzáférők és nem hozzáférők közötti szakadékot (ezt hívjuk hozzáférési szakadéknak). Harmadszor az eszközöket ténylegesen használók és nem használók közötti különbséget (ezt hívjuk elsődleges digitális szakadéknak) – mert nem elég hozzáférni az eszközökhöz, ha nem használjuk azokat. Negyedszer a használók közötti eltéréseket – mert ugyanazokat az eszközöket eltérő módon használjuk (ezt hívjuk másodlagos digitális szakadéknak). Végül, ötödször, egyes amerikai politikusok a ’90-es években Mercedes-szakadékról beszéltek a digitális szakadék kapcsán, amivel arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy nem biztos, hogy a digitális szakadék csökkentése kiemelt szociálpolitikai feladat kellene, hogy legyen (mert ugyebár mindenki szeretne Mercedes-t, de nem lehet mindenkinek és nem állami feladat ennek orvoslása – tehát mindenki szeretne internetezni, de nem tud, viszont ez szerintük nem állami probléma).

Az elmúlt 15-20 évben persze megcáfolták a Mercedes-szakadék megközelítést, igenis fontos, hogy foglalkozzon a politika is a kérdéssel. Ugyanakkor az internet terjedésével egyre gyengült a digitális szakadék diskurzus, ma már sokkal ritkábban beszélünk róla, mint például amikor kiemelt kérdés volt az internet elterjesztése Magyarországon. Ettől még a jelenség persze létezik, amire a héten három dolog is felhívta a figyelmemet.

A napokban jelent meg a World Economic Forum éves jelentése, a Global Information Technology Report (GITR), amely a világ legnagyobb, országokat összehasonlító és rangsoroló jelentése (idén 142 ország adataival). Ez bemutatja, hogy továbbra is jelentős különbségek vannak az országok között az információs technológiák alkalmazása terén és egyéb fontos kapcsolódó területeken (mint az oktatás, gazdasági vagy jogi környezet). Magyarországon például igen gyorsan és könnyen lehet vállalkozást indítani (hazánk 8. a 142 ország közül e tekintetben), a digitális tartalmak hozzáférhetősége jó (21. hely) és nemzetközi összevetésben is kevés az analfabéta (13. hely). Viszont a jogi rendszer hatékonysága az új területeken hagy kívánnivalót maga után (119. hely), nagyon kevés a kockázati tőke (117. hely), túl magasak az adók (112. hely) és ritka a munkavállalók továbbképzésen való részvétele, tehát az élethossziglani tanulás (111. hely). Mindez arra mutat rá, hogy az egyes országok teljesítménye nem csak önmagában érdekes, hanem a többi országgal való összevetésben nyeri el értelmét. Nem csupán országon belül, hanem országok között is érdemes követni a digitális szakadék (vagy inkább többes számban szakadékok) alakulását. Ehhez pedig kiváló eszköz az évről-évre megjelenő GITR.

Szintén pár napja jelent meg az Ipsos (a kutatócég, ahol dolgozom) több sajtóhíre is, amely 24 ország internetezőire vonatkozóan közölt adatokat. Az adatokból jól látszik, hogy érdemi különbség van az országok között a tekintetben, hogy mire és hogyan használják a lakosai az internetet. Magyarország például világbajnok e-mail használatban és az elsők között van az internet személyes szórakozásra, kikapcsolódásra, hobbira való használatát illetően, de például a videójátékok használatát tekintve hátul kullogunk. Mindez arra hívja fel a figyelmet – ami sokszor elsikkad vagy mondhatni nem látható számunkra -, hogy másképpen használjuk az internetet az egyes országokban, ami teljesen eltérő piaci lehetőségeket ad a vállalkozásoknak, eltérő környezetet jelent a (sokszor multi) hirdetőknek és másfajta beavatkozásokat igényel a politikától. A helyhez kötött csőlátásunkból viszont az fakad, hogy erről elfelejtkezünk és sokszor azt hisszük mindenhol ugyanúgy működik ez a világ, a máshol működő dolgok könnyedén átültethetők a helyi viszonyokra.

Végül a harmadik élmény: a héten a digitális szakadékról tartottam órát a gazdaságinformatika mesterszakos hallgatóimnak, ahol arról beszélgettünk, hogy vajon létezhet-e társadalmi egyenlőtlenségek nélküli világ (arra jutottunk, hogy az emberek különbözősége okán erre szerintünk nincs esély – ezt itt most nem fejteném ki), illetve hogyan hathat a társadalmi egyenlőtlenségekre az informatika. Meglepő, de nem biztos, hogy csökkenti az eleve meglévő társadalmi különbségeket az internet vagy az okostelefon. Ami pedig az országok közötti különbségeket illeti, olybá tűnik, hogy az elmúlt húsz évben, miközben folyamatosan zárkózik fel a fejlődő világ, a fejlett országok mindig megtalálják azokat az új területeket, ahol újra hatalmas előnyökre tesznek szert. Az országok közötti digitális szakadék tehát folyamatosan újratermelődik, érdemes odafigyelni rá.

Pintér Robesz

Talán az egyik legfontosabb hosszútávú fejlesztések egyike lehet a WikiData projekt. Nem kevesebbet tűztek ki célul ezzel, minthogy emberek és gépek által is írható/olvasható tudástárat hozzanak létre. A projekt sikere egyben nagy áttörést is hozhat a mesterséges intelligencia mindennapi alkalmazásában.

A teljes emberi tudás nagy része folyó szövegben leírt információ, aminek egy kicsi de fontos szeletét már átmentettük a Wikipédiába. Ezzel az értékmentéssel csupán egy gond van. Kell egy feldolgozó egység amivel értelmezni tudjuk az ott összegyűlt tudást. Jelenleg ezt a funkciót az emberi agy képes ellátni. Fontos lenne, hogy a tudást géppel értelmezhető formátumban is megőrizzük, mert ennek az egyetemes tudásnak a könnyen feldolgozható formája elengedhetetlen ahhoz, hogy jól működő szakértői vagy mesterséges intelligencia rendszereket építsünk. Ezt ismerték fel a Wikipédiánál is és elindították a WikiData projektet, hogy ember és gép által is írható/olvasható egyetemes és nyílt tudástár jöjjön létre.

Vannak már egyéb futó projektek, amelyek hasonló tudástárakat építenek (pl. az OpenCyc), de ezeknek megvannak a maguk korlátaik, pl. nehezen szerkeszthetők, vagy nehezen használhatók fel. De talán a legnagyobb hiátusuk az, hogy a Wikipédiához képes is igen kicsi az az információmennyiség amire építhetnek.

Mire jó ilyen nagy rendszereket építeni és van-e valami haszna egyáltalán? Mi az hogy! Az embernek van egy olyan attribútuma, amit tapasztalatnak hívnak. Igaz ez mindenkire. Az idősebb emberek sokat láttak a világból és életük során tapasztalatokat gyűjtöttek. Ahhoz, hogy valaki tapasztalt bölcs legyen, valamiben komoly ismereteket kell szereznie, majd ezeket az ismereteket rendezve új következtetéseket tud levonni. Ezért fordulunk tapasztaltabb ismerőseinkhez tanácsért olyan dolgokban is, amiben a tudásnak ugyan birtokában vagyunk, de a tapasztalatunk kevés, hogy megfelelő választ találjunk. Tipikus ilyen helyzet egy orvosi konzílium. A kezelőorvos ismer minden vizsgálati eredményt, de egyedül kevés tapasztalattal rendelkezik a diagnózis felállításához, ezért sokat látott kollégák elé tárja a problémát. A tudás és tapasztalat ezeken a megbeszéléseken aztán összeadódik és így jutnak eredményre. Mindenki profitál ezekből a megbeszélésekből, hiszen a levont következtetés, a diagnózis, mint tudás megőrződik minden résztvevőben. Nem utolsó sorban a kezelt betegnek a javára is válik, hiszen sok év tapasztalata az aminek az eredményeképp megkezdődhet a terápia. Problémát csak az jelenti, hogy a tudást ugyan le lehet írni, a következtetéseket is, de ez még nem válik automatikusan feldolgozható információvá.

A WikiData pont ezen kíván segíteni, hogy az információ ne csak emberek számára legyen feldolgozható, hanem gépek számára is. Nagy lökést adva ezzel automatikus kutatásoknak. A projekt nem csak az adatok létrehozását célozza meg, hanem azt is, hogy olyan nyílt keretrendszert biztosítson amivel bárki létrehozhatja a saját tudástárát. A tudástárak egységessé válása azt is jelenti, hogy az azt feldolgozó programok is egymással versenyezve és együttműködve fejlődhetnek. A későbbiekben bárki létrehozhatja a saját tudástárát, amit standard eszközökkel tarthat karban vagy módosíthat. Mennyivel megkönnyítené az életünket, ha a hatályos jogszabályok ilyen feldolgozható tudástárakban lennének. Lerövidülne az az idő, ami ahhoz szükséges, hogy egy-egy új jogszabály bevezetésekor ellenőrizzük, hogy az illeszkedik-e a meglévő szabályokhoz vagy sem. Van-e bennük logikai hiba valahol.

Remélem, hogy sikeres lesz a projekt és hosszútávon komolyan megváltoztatja jó irányba a mindennapjainkat.

Jó hírnek tűnik az IBM X-Force munkacsoportjának jelentése, amely szerint az elmúlt évben „csökkent az alkalmazások és kódok biztonsági réseit kihasználó sikeres támadások és a kéretlen levélüzenetek száma. A hackereknek újra kell gondolniuk taktikájukat, érdemes lesz szűkebb informatikai kiskapuk vagy más, feltörekvő technológiák felé fordulniuk.” Keleti Arthurral, a Netidők biztonsági őrével arról beszélgettünk, hogy ez komolyan vehető hír vagy van benne túlzás?

Keleti Arthur: A hackerek elleni védekezés mindig nagyon problémás téma. Főleg azért, mert nagyrészt nem tudjuk, hogy ezek kicsodák meg honnan jönnek és állandóan csak úgy lecsapnak, sőt most már a kormányok is finanszírozzák a működésüket. Ebből az következik, hogy a védelem posztján dolgozó kollégákat időnként egy kicsit meg kell dicsérni. Itt is ez történt.



Valóban látható némi növekedés a védelem hatásfokában. Ez onnan érezhető, hogy a nagyobb gyártók egyre kevesebb javítást adnak ki az alkalmazásaikhoz és ez nem azért van, mert lusták, hanem azért, mert egyre kevesebbet kell kiadni hozzá. Ez mindenképpen pozitív. Ezen kívül a legnagyobb blődségeket már elég hamar észreveszik és kijavítják. Ez igaz a nagyobb szoftvergyártókra, de az egyedi alkalmazásfejlesztők természetesen most is ugyanazokat a hibákat elkövetik, mint azelőtt. Úgyhogy ebben olyan nagy fejlődés nem állt elő.

Fontos a jelentésben, hogy nagyon oda kell figyelni a mobileszközök sérülékenységeire. Éppen a riportot készítő X-Force csapat – amely már a kilencvenes évek közepétől foglalkozik a sérülékenységeknek a felderítésével –, ők jelentették, hogy felfedeztek egy olyan alkalmazást, ami százezer mobileszközből álló botnet volt. Tehát most már olyat is tudnak csinálni, hogy a mobileszközöket használják ugródeszkának, vagy valamilyen támadás végrehajtásához segítségnek a hackerek. Ez a következő probléma, amit meg kell majd oldani.

Ami a szakembereket illeti, ők nagyon örülhetnek, mert az ún. SQL Injection nagyon feltörekvőben volt az elmúlt években. Ez azt jelenti, hogy az adatbázis oldalát támadták meg a weboldalaknak. Most már úgy néz ki, hogy itt azért igyekeznek tenni valamit a fejlesztők és ennek a hatása érezhető. Most egy másik típusú támadással próbálkoznak a hackerek: ez a „shell command injection” típusú támadások, ami azt jelenti, hogy közvetlenül a szervernek próbálnak parancsokat adni és nem az adatbázisnak. Úgyhogy én azt gondolom, hogy itt komoly fejlődés jelei láthatóak, de azét vannak érdekességek is.

Ebben a kutatásban megjelenik egy olyan grafikon, amiben különböző körökkel ábrázolják a tavalyi évben (2011-ben) történt betöréseket, azoknak a hatását, illetve azt, hogy mennyit tudunk róluk. És ez nagyon érdekes trend. Magyarországon erről régóta beszélünk és tudjátok, hogy nekem az egyik vesszőparipám, hogy egyáltalán nem jelentik be az incidenseket, mert nincs rá se törvény, meg nem is foglalkoznak vele.

Bódi Zoltán: Mármint nálunk Magyarországon…

Keleti Arthur: Magyarországon, igen. Nyugat-Európában, meg Amerikában már az a jellemző, hogy bejelentik, de hogy pontosan hogy írják le, mi történt, az a szakembereknek nagyon fontos. És itt láthatóan egy trehányság indult el a cégek körében, akik ugyan bejelentgetik a történéseket, pláne ha törvényi kötelezettségük van erre, viszont nem nagyon mondják meg, hogy hogyan történt az eset. És ez probléma. Fontos lenne nekünk biztonsági szakembereknek elsősorban, mert ebből rengeteget lehet tanulni, úgyhogy erre is felhívja a figyelmet ez a kutatás.