Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Személyes vagy közvetített?

Egyre inkább a felé halad a világ, hogy otthon ülünk a képernyő előtt és már nem mozdulunk ki a lakásból. Meredten bámuljuk a villódzó képernyőt és elvesznek a személyes kapcsolataink… Ismerős kép? A napokban erről az internettel kapcsolatos félelemről vitáztunk a hallgatóimmal és egyedül maradtam azzal a véleményemmel, hogy a személyes kommunikáció nem feltétlenül értékesebb, mint a közvetített.

2008-ban tanítottam utoljára az információs társadalom témáját, de négy év kihagyás után „visszairatkoztam” a terület oktatói közé. A héten volt az első „igazi” óra, amin az információs társadalom bevezető diskurzusaival foglalkoztunk, azokkal a kérdésekkel, amelyek vizsgálatával el lehet jutni a téma mélyrétegeihez. Ezek között szerepelnek az internettel kapcsolatos régi-új félelmek. A gyakorlati óra végét „pódiumbeszélgetés” zárta, ahol a korábban, a hallgatók által előre elküldött kérdések közül néhányat négy hallgató vitatott meg, a többiek aktív közreműködésével. Ebben a beszélgetésben merült fel, hogy meglehet, az internettel kapcsolatos félelmek mégis csak jogosak és a világ a felé halad, hogy a végén a monitor előtt végezzük mind, elveszítve személyes kapcsolatainkat.

Miközben egyetértek azzal, hogy fontosak a személyes kapcsolatok és a találkozások, egyvalamivel nem értek egyet, mégpedig, hogy alapvetően a kommunikációs csatorna jellege határozza meg annak minőségét vagy „jóságát”. Ha számítógép vagy más eszköz által közvetített a kommunikáció, akkor biztosan rosszabb, mint a személyes? Hány unalmas találkozón vettünk már részt, amit elpazarolt időnek éreztünk? Hányszor bántuk már meg öt perc után, hogy személyesen találkoztunk valakivel? Ezzel nem megfordítani akarom az állítást (értékesebb a közvetített kommunikáció, mint a személyes). Sem azt állítani, hogy nincs szükség személyes találkozásokra. Hanem azt, hogy hagyományosan – talán valamiféle romantikus meggyőződésből – túlértékeljük a személyes kommunikációt, miközben nem ismerjük (f)el az internet vagy a mobiltelefon nyújtotta hatalmas lehetőségeket.

A vitában felmerült, hogy az ember evolúciós okokból vágyik mások társaságára, belénk van kódolva, hogy jobban érezzük magunkat, ha nem vagyunk egyedül és ezért törekedünk is erre. Vajon a homo informaticusnál is megmarad ez a vonása az embernek? Tehát a mostani fiatalok, vagy azok, akik most vagy majd később szocializálódnak, ugyanezt a személyességet fogják természetesnek tekinteni és a közvetített kommunikációt a szükséges rossznak? Vajon az emberi evolúció megáll és nem válik részévé, hogy újfajta eszközök állnak a rendelkezésünkre abban, hogy mások társaságát élvezhessük?

Továbbra sem fér a fejembe, hogy hogyan és miért gondolja azt teljes komolysággal az emberek egy jó része, hogy az internet magányossá tesz és elidegenít, miközben soha ilyen mértékű (és minőségű) interaktív kommunikáció nem folyt az emberiség tagjai között, mint, amit a modern kommunikációs eszközök most lehetővé tesznek. Ha lehetne, akkor ezeket az emberek külön-külön hosszabb kirándulásra küldeném a modern kommunikációs eszközök előtti időkbe – mondjuk a 150-200 évvel ezelőtti Magyarországra. Az az érzésem, hogy megölné őket az unalom, az adott mikrovilágba való bezártság, a túlontúl lassú és ritka kommunikáció és az elzártság – hogy szinte csak a személyes kommunikáció az egyetlen lehetőség az emberek közötti érintkezésre, de annak is olyan kötöttek a társadalmilag elfogadott formái, hogy az szinte kivétel nélkül kiüresíti és formálissá teszi a legtöbb párbeszédet. Alásszolgája.

Pintér Robesz

0 Tovább

ACTA - Különvélemény

Az ACTA-ról mindenkinek van véleménye, nekem is. Nem tartom jó dolognak a szabályozást több okból, de célt értem. Ez az én véleményem.

Az ACTA fogantatása

Ha jól tudom, akkor az előkészítő munka 2006-ban kezdődött a Gyógyszerész, a Szellemi Tulajdonvédelmi Szövetség, a BSA, az MPAA és a RIAA részvételével titkos módon. 2008-ban ehhez a munkához csatlakozott a fejlett ipari államok szinte mindegyike, de a nyilvánosság teljes kizárásával folyt a munka továbbra is. Az előkészítő munkában résztvevők NDA (non-disclosure agreement) alatt folytatták a munkát. Csak 2008-ban a Wikileaks-nek köszönhetően került nyilvánosságra, milyen törvényalkotás folyik a háttérben.

A demokráciákban a törvények átlátható folyamatban születnek:

  • társadalmi vita és egyeztetés mellet
  • transzparens törvénykezési folyamat és lobbi tevékenység folytán

Az ACTA a szakmának és érdekelteknek csak az egyik felét tömörítő részével történő egyeztetés eredményeként jött létre. Többszörös és folyamatos kiszivárogtatás után a teljes szöveg csak négy év elteltével 2010-ben került első körben a nyilvánosság elé. Ha csak ezért is, de az ACTA születése, nem demokratikus körülmények között történt.

Az ACTA-ról, ami jó benne:

A 6. paragrafus szerint, a jogi eljárásban biztosítani kell az egyenlő elbánást (ez ugye eddig sem volt kétséges demokráciában) és azt, hogy a törvénysértés társadalmi veszélyességével és az okozott kár mértékével legyen arányos a büntetés (ez is így volt eddig). A 7. 8. 9. 10. és 11. paragrafus az én értelmezésemben valamennyire védelmet nyújt egy jogi eljárásban a terheltnek, hogy értelmetlenül nagy követeléssel ne lehessen előállni, alapvetően a forgalmi értéket és a valódi elmaradt hasznot lehet követelni. Ez így rendjén is van, de ehhez nem kellett az ACTA, mert ez a jelenlegi jogrendből és bírósági gyakorlatból is következik.

A 14. és 16. paragrafus alapján nem lehet a határon a személyes csomagot átvizsgálni úgy, ahogy azt eddig tették. A törvény azért tartalmaz egy kiskaput arra vonatkozóan, hogy ha kereskedelmi mennyiség vagy kereskedelmi célú hamisítás/IP jogsértés gyanúja merül fel, akkor meg igen.

Ami viszont ijesztő az ACTA-ban:

A kereskedelmi célú jogsértést kötelező lesz a jogrendben elzárással és pénzbüntetéssel is büntetni. De nem rendelkezik arról, mi a kereskedelmi cél, nincsen sem mennyiségi, sem minőségi határ megszabva, amit figyelembe kéne venni. Ad absurdum, tehát az is előfordulhat, hogy a helyi szabályozás olyan lesz, hogy egy darab MP3 fájlról is ki lehet mondani majd, hogy az kereskedelmi mennyiség vagy, hogy gazdasági előny megszerzésére irányuló tevékenység következtében került valakihez (23-24. paragrafus).

A törvény kötelező érvényű alkalmazása a digitális tartalmakra (25. és 27. paragrafus) olyan kötelező érvényű előírásokat tesz, ami lehetetlenné teszi például központi szerver nélküli elosztott rendszerek üzemeltetését, ezeknél ugyanis lehetetlen megoldani a jogsértő tartalmak szűrését. A másik lehetőség ezeknél a rendszereknél, hogy a hatóságok olyan jogosítványokat kapnak, hogy az egyén szintjén tudják ellenőrizni egyes tartalmak jogos vagy jogsértő voltát. Ez elvileg rendben is lenne ha nem esne kívül a jelenlegi jogi környezeten, mert ezzel lehetőség nyílik olyan kutakodásra is, ahol bűncselekmény gyanúja nem merül fel. Ez véleményem szerint nem fair eljárás. Ilyen alapon bármikor lehetne házkutatást tartani bárkinél, hogy nincs-e nála valami törvénytelen.

Konklúzió

Az ACTA azért felesleges, mert egy valós problémára ad egy nagyon rossz választ. A meglévő szabályozás is lehetőséget kínál a jogsértések elleni fellépésre - helyesen. Az ACTA véleményem szerint a hatóság és szolgáltatók jogait, kötelességeit és lehetőségeit feltételek nélkül terjeszti ki és potenciális jogsértőként bélyegez meg mindenkit.

Ráadásul a mostani közös jogkezelésben kialakult szabályozás szerint már ez így is van. Az adathordozók kötelezően tartalmaznak már most is reprodukciós díjat, mert azt vélelmezik, hogy az adathordozót másolt tartalommal kívánja az ember megtölteni.

Ettől azonban szerintem sokkal súlyosabb a helyzet. Lessiggel egyetértve a jelenlegi szellemi tulajdon védelme és szabadalmi rendszer rossz. Amíg ennek a teljes felülvizsgálata és újraszabályozása nem történik meg, addig csak rossz és rosszabb válaszok születnek egy valós problémára.

Ehhez tegyük hozzá, hogy azok a szervezetek, akik a legnagyobb élharcosai az ACTA-nak, azok évtizedek óta képtelenek az üzleti modelljük újragondolására, nem képesek kielégíteni a fogyasztói igényeket és a folyamatos piacvesztésük okát egyedül a kalózkodásban látják. Szerintem helytelenül.

1 Tovább

Megosztásból is megárt a sok - oversharing

Amióta a Facebook és különböző közösségi hálózatok világában élünk, és mindenki mindenkivel mindent megoszthat, és mindezt a virtuális világban tényleges, térbeli találkozás nélkül tehetjük. Ennek következtében kialakult egy új magatartás- és kommunikációs forma, amelyeknek már neve is van. Ez az oversharing.

A kifejezés jelentése: 'túl sok személyes vagy semmitmondó információ megosztása a közösségi hálózatokon'. Emögött egy karakter, egy viselkedésmód is meghúzódik: fontoskodó, unatkozó, Facebook-függő, felelőtlen, bizalmaskodó személy lehet az oversharer. Mindenki hozhat jobbnál-jobb példákat a saját gyakorlatából, én ezt most mellőzöm, így nem bántok meg senkit. Az oversharer nem egyszerűen túlzottan sok információt oszt meg, hanem túl semmitmondó és túl személyes tartalmakat: ezzel az ismerőseit fölöslegesen terheli, és önmagáról túl sok mindent ad ki, védtelenné teszi magát, és fokozatosan lebontja a privát szférája határait.

Az oversharing a közösségi hálózatok tipikus terméke, ám már régóta megfigyelhető a szakmai levelező listákon is ennek a kezdeménye. Gondoljunk azokra, akik szakmai levelezőlistákon rendszeresen megosztanak vicces videókat, vicceket, édi-cuki képeket, megható képgalériákat és mindezt kiegészíti saját életének részleteivel is. Emellett a gyakran találkozó, például kollegiális viszonyban lévő személyek beszélgetésében is jellemző lehet az ehhez hasonló fölösleges bizalmaskodás.

Az oversharingnek viszont természetesen van kommunikatív funkciója: 1. jelhagyási ösztön, 2. túlkompenzálás (a szorongást bizonyos helyzetekben, különösen virtuális környezetben kitárulkozással ellensúlyozza), 3. „kurkászás", pletyizési ösztön (a társadalmi kapcsolatok ápolásának az ösztöne). Ebben az esetben azonban ezeket a természetes funkciókat túlzásba viszik.

Az oversharing kifejezés - ahogy fent olvashatjuk - jelentéssűrítő. A szóalak szerkezete a következő: az igei alaptaghoz határozói tartalmú előtag járul: az angol share jelentése 'megoszt'; az over- 'túl-'. A share jelentése magyarul pontosan csak a meg- igekötővel adható vissza, ami az igéhez a befejezettség és az eredményesség jelentésmozzanatát fűzi, míg az angol igének a tartalmában előtag nélkül is benne van a befejezettség. Az over- előtag funkciója ebben a szóalakban közel van a magyar túl- igekötőéhez, ám az oversharing egységes szóalakját nehezen tudjuk visszaadni, mert két igekötőt kellene fűzni az oszt igéhez: túl+meg+oszt, ez viszont szokatlan, ezért csak körülírhatjuk: túlzott megosztás.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

0 Tovább

Kínai ultrakompakt komputer

Érdekes komputer prototípus képeibe botlottam a neten. Meglepő módon az ultrakompakt számítógép kínai fejlesztés.

A Blurtooth billentyűzet egyszerűen összehajtható, és zsebre vágható.

A monitor a szeművegbe van beépítve, és itt van a komputer néhány alkatrésze is.

A komputer nagyobbik része az egérbe lett beépítva.

A szemüvegbe a legújabb fejlesztésű, bélyegméretű AMOLED képernyő kerül.

Toochee, a Galaktikus

0 Tovább

Az internet megkísértése

Napi egy doboz cigi, 2-3 sör és 200 státuszfrissítés? Amerikai kutatók szerint nehezebb ellenállni az internet csábításának, mint az alkoholnak vagy a cigarettának. Ha éreztél már ellenállhatatlan kísértést, hogy azonnal megnézd a leveleidet vagy ránézz a Facebook-ra, akkor megkönnyebbülhetsz, a hiba nem benned van.

A Chicago University's Booth Business School kutatócsapata szerint – akiknek a kutatását nemrégiben a brit a Guardian ismertette – ugyanis az internet, elsősorban az e-mail vagy a közösségi médiumok, például a twitter olyan „alacsony költségű” kísértések, amelyeket könnyű kielégíteni, ezért igen nehéz ellenállni nekik.

A Würtzburg városban folyó kísérletben a kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy egy kifejezetten csak a kutatás céljára használható Blackberry segítségével számoljanak be minden vágyról, késztetésről, kísértésről, ami éri őket. A kutatásban részt vevő 205, 18- és 85 év közötti alany hét napon keresztül napi 7 alkalommal kapott kérést arra vonatkozóan, hogy jelezze milyen vágyat, késztetést érez éppen vagy érzett az elmúlt 30 percben. A válaszadóknak azt is el kellett mondania, hogy milyen jellegű volt ez a vágy, mennyire volt erős, ellen tudtak-e neki állni és nem ütközött-e az más vágyakba.

A részleteket illetően ajánlanám a Guardian cikkét, itt csak néhány dolgot emelnék ki. Az egyik érdekes eredmény, hogy a média – ideértve az internetet – területén tapasztalták legmagasabb arányban az önkontroll kudarcát, míg a sportolási vágynak vagy a szexuális késztetésnek sokkal könnyebben tudtak ellenállni az emberek. A kutatást vezető Wilhelm Hofmann szerint a média „sikerének” az lehet az oka, hogy egyrészt nagyon könnyen hozzáférhető, másrészt úgy érzik az emberek, hogy „alacsony költséggel” jár, így nem gond, ha engednek a kísértésnek. A cigaretta vagy az alkohol esetében magasabbak ezek a költségek, mind pénzügyi, mind más értelemben, emiatt sokkal ismertebbek is. A média viszont, mint például az internet, szinte észrevétlenül képes „ellopni” sok ember idejét, ha nem figyelnek oda.

Pintér Robesz

0 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek