Netidők Blogtársaság

És öt? Vagy inkább legyen hét? Jó akkor itt van még plusz öt a csomaghoz. Ja és mondd meg mennyit kapjon a fejlesztő és mennyi menjen jótékony célra. Lezárult a harmadik sorozat.

A Humble Indie Bundle ismét elég jó játékokat rakott össze abba csomagba, amit meg lehetett venni anyiért amennyit nekünk megér. Hamarosan a játékokról is szót ejtek, de előbb egy kis érdekesség arról, hogy ki mennyit fizetett a csomagért.

Eddig összesen: $2,168,174.85
Ennyi vásárlásból: 372,380
Átlagos ár: $5.82
Átlagos Windows felhasználó: $4.89
Átlagos Mac felhasználó: $7.73
Átlagos Linux felhasználó: $12.03

A számokat nézve akaratlanul is eszembe jut az a gyenge poén, hogy a Linux felhasználók nyilván azért fizetnek többet, mert az operációs rendszer megvásárlása után több pénz maradt játékra, de az az igazság, hogy fogalmam sincs miért alakultak így a számok. Persze a vásárlók kétharmada a Windows felhasználók közül került ki, a maradék egyharmadon egyenlő arányban osztoznak a Linux és Mac felhasználók.

A programokért felajánlott összegből meghatározhatjuk, hogy mennyi menjen a fejlesztőknek és mennyit fordítsanak jótékony célokra. Most két non-profit projekt kap támogatást:

• Electronic Frontier Fundation - jogvédő szervezet
• Child's Play Charity - kórházban lévő gyermekek részére biztosítanak játékokat

Ha vásárolunk akkor ne legyünk gyökerek! - 1 centet felajánlani igazi tőről metszett bunkóság, mert ez még a tranzakciós költségeket sem fedezi, nemhogy jutna belőle jótékony célra.

A játékok listája:

• Crayon Physics Deluxe - zseniális krétarajzos, juttassuk a golyót a csillaghoz játék
• Cogs - fogaskerekes és csővezetékes puzzle játék, remek 3D grafikával
• VVVVVV - nem túl látványos, de addiktív platformjáték
• Hammerfight - steampunk helikopterek kalapáccsal püfölik egymást, elmebeteg, de nem rossz
• And yet it moves - nem szokványos grafikával készült, mászkálós logikai játék amiben a gravitáció is sajátosan működik

A projekt keretében elérhető játékokról és a rendelésről itt egy kis videó:

Nincs még vége a jóságnak. Most még két bónusz játék is a csomag része:

• Steel Storm - felső nézetes 3D lövöldözős játék
• Atom Zombie Smasher - tower defense típusú játék

És ha nem volt még elég a jóból, akkor itt van egy kis ráadás azoknak, akik az átlag felett fizettek. Azok megkapják a Humble Indie Bundle #2 játékait is:

• Braid - platform játék
• Cortex Command - platform játék
• Machinarium - point-n-click játék a műfaj kedvelőinek
• Osmos - semmibe sem sorolható nagyon érdekes játék, egy karácsonyfányi díjjal kitüntetve
• Revenge of titans - retrónak álcázott modern játék

Aki lemaradt a harmadik menetről, de szeretne értesítést kapni a következő lehetőségről, az iratkozzon fel a Humble Indie Bumdle hírlevelére.

Hetek óta figyeljük a Google+ szolgáltatás megjelenése körüli híreket. A felhasználói száma olyan gyorsan nő, mint a frank árfolyama, immár inkább a 30 millió felé közelít a regisztrációk nagyságrendje. A Netidők Blogtársaság posztjaiban is lehetett már olvasni a Google+-ról (Facebook vs. Googe+, 3-3 érv a Google+ ellen és mellette), ezúttal a hangzó rádióműsorunk beszélgetésének egy részét tesszük elérhetővé, melynek résztvevői: Gállfy Csaba, a HWSW szakújságírója, Pintér Róbert információs társadalom-kutató és Borek András, a nyílt forrású rendszerek szakértője.

Szilágyi Árpád: Mire valók a Google+ szolgáltatásban látható körök?

Gállfy Csaba: Ez a Google+ egyik legfontosabb vagy legkommunikálhatóbb különbsége a Facebook-hoz képest. A Facebook-ban szemmetrikus kapcsolatok léteznek, tehát ha én bejelölök valakit, akkor ő vissza kell igazoljon, másrészt pedig a Facebook-on nagyon nehézkes megvalósítani azt, hogy a barátaink egyes szegmenseinek küldjünk ki üzeneteket. A tipikus beállítás az, hogy mindenki számára eljut a státusüzenet vagy a megosztott tartalom, videó, képek, bármi, amit megosztunk. A Google+ óriási újítása ezek a körök, amelyekbe ha beletesszük a barátainkat, akkor célzott megosztásokat tudunk végrehajtani. Vagyis a családi fotókat megoszthatjuk a családunkkal és a közeli ismerőseinkkel, míg a táncórával kapcsolatos legújabb fejleményeket megoszthatjuk az ott megismert barátainkkal.

Borek András: A Facebook-on nagyon sok erőforrást éppen a megosztás visz el, az, hogy mindent mindenkivel megosztunk. Azzal, hogy a Google például körökre osztotta ezt az egészet, ő exponenciálisan csökkentette az erőforrásigényt. Azt gondolom, hogy a Google nagyon okosan építette fel technikailag ezt az egész rendszert.

Szilágyi Árpád: Tehát akkor Google+-ban megmondhatjuk, hogy kivel mit osztunk meg, vagy milyen csoporttal mit osztunk meg?

Gálffy Csaba: Pontosan. És ugyanehhez kapcsolódik az aszimmetrikus kapcsolatok alkalmazása is, vagyis az, hogy ha beteszünk valakit egy körbe, az azt jelenti, hogy amit nyilvánosan megoszt, az megjelenik a mi listánkban, míg az, amit mi osztunk meg, az nem feltétlenül jelenik meg az övében, addig amíg ő is vissza nem jelöl minket. Ebben a tekintetben ez egy Twitterhez hasonló megoldás, ami megengedi az aszimmetrikus kapcsolatokat is.

Szilágyi Árpád: Az aszimmetria előny vagy hátrány?

Pintér Róbert: Szerintem alapvetően előny. A Facebook-nak a legnagyobb gyengesége az, hogy képtelen lemásolni az offline életből vett személyiségeinket. Egy ember valójában nem egy ember, hanem embereknek a sokasága, annak megfelelően, hogy milyen kapcsolatrendszerekben van. Nekem van egyetemista baráti köröm, esetleg valamilyen hobbit űzök, vagy éppen idejövök ebbe a rádióműsorba, az asztaltársaságba… tehát az embernek különböző csoportokkal van kommunikációja és a Google ezt tudta fantasztikusan megoldani, hogy képes vagyok általa ezeket az identitásokat nagyon egyszerűen menedzselni. Ebben az a fantasztikus, hogy nem az történik, hogy „na ezt inkább ki sem rakom”, mert mondjuk túl személyes, vagy inkább csendben maradok. Készítettünk ilyen vizsgálatot tavaly, hogy hogyan kommunikálnak az emberek ezeken az oldalakon: sokan kommunikálnak, az emberek negyede vagy harmada, mindenféle dologról. Valakik meg csak egyszerűen hallgatóznak: odamennek és nem mondanak semmit, mert félnek attól, hogy ki fogja azt majd elolvasni, ki fogja majd megnézni, és így inkább nem mondanak semmit. Tehát ha így lehetővé válik az, hogy célzottan, bizonyos emberek számára, viszonylag juttathassak el üzeneteket akár családi fényképeket, vagy hogy mi van velem, vagy pl. híreket meg lehet osztani, az akkor az embereket aktívabbá teszi ebben a közösségben. Valójában a nagy kérdés itt van: hogy ha a Google+ átmegy bétából aktív szolgáltatásba és mondjuk megnyitja a tágabb közösség felé ezt a rendszert, akkor elkezdik-e az emberek használni. Odamennek, megnézik, megcsinálják a profiljukat, egy-két embert felvesznek és aztán esetleg otthagyják az oldalt? Mutatnak erre statisztikák, hogy egyre kevesebben vagy kevesebb ideig használják az oldalt. Ha nem szokunk át a Facebook-ról, akkor hiába van egy jobb rendszer. Ezt a fajta rivalizálást már több esetben megfigyelhettük akár a számítástechnikában, hogy van egy jobb dolog, aztán mégsem terjed el – tehát egyáltalán nem biztos, hogy a Facebook-ot ezzel is sikerül esetleg letaszítani a trónról.

Szilágyi Árpád

A mai informatikai rendszerek világában talán észre sem veszi az egyszerű felhasználó, hogy milyen nagy jelentősége van a metainformációknak. Érdemes tehát megfejteni, hogy mit is jelent az, hogy metainformáció.

A meta- görög eredetű előtag, azt jelenti, hogy 'valaminek az elvonatkoztatott, áttételes formája', a különböző tudományterületeken ennél sokkal konkrétabb jelentésben használják. A meta- a nyelvészetben is ismerős előtag, a metanyelv a nyelvről szóló nyelv. Roman Jakobson híres kommunikációs alapmodelljében a metanyelv a kommunikációnak azt a velejáróját jelenti, amikor az érintkező felek az információcsere során használt kódot olyan funkcióban használják, hogy a nyelvről szóló adatokat közölnek vele, magát a kommunikációs folyamatot elemzik, reflektálnak kommunikációs szerepükre. Tehát amikor rákérdeznek egy szó jelentésére, vagy a használatban lévő nyelvi elemekről mondanak véleményt a kommunikáló felek, illetve a kommunikációs kód szerkezetét, szabályszerűségeit, jelentését írják le, akkor a metanyelvi funkció kerül elő. A metakommunikáció pedig a verbális kommunikációt kísérő kommunikációs kódok rendszere. Tehát összefoglalva és általánosítva a metakód vagy metainformáció a kódról vagy az információról szóló kód, az információ, a kód elvonatkoztatott modellje, formája.

 Image: jscreationzs / FreeDigitalPhotos.net

Az informatikában a metainformációkat, metakódokat nagyon széleskörűen használják, csak néhány közismertebb példát mutatok be ezek közül. Talán a legalapvetőbb metakód a fájlnév, hisz amikor nevet adunk egy állománynak, akkor a rendszer e név alapján azonosítja a fájlt, ezért jellemzően a felhasználónak is célszerű olyan fájlnevet választania, amelyik azonosíthatja az állomány tartalmát.

 Image: graur razvan ionut / FreeDigitalPhotos.net

Az egyik legkönnyebben megérthető metainformáció a GPS eszközök által produkált koordináta adatok csoportja, ezek kapcsolódhatnak például egy fotóhoz, vagy a pillanatnyi tartózkodási helyünket azonosító GPS adatok is ilyenek, amikor mondjuk egy közösségi szolgáltatásba bejelentkezve rögtön megjelenik az aktuális helyünkhöz kötődő adatsor. A GPS metaadatok sora még hosszan folytatható.

Itt látható ennek a posztnak a címkefelhője

A másik jellemző példája az informatikai eszközökben használatos metaadatoknak, amikor például egy blogbejegyzést ellátunk címkékkel, más néven megtegeljük a posztot. A címkékből metainformációs adathálózat, úgy nevezett címkefelhő jöhet létre az erre alkalmas programok segítségével. Tehát a modern informatikai eszközök már arra is lehetőséget nyújtanak, hogy a metainformációk közötti összefüggésrendszert, hálózatot is bemutassák.

A world wide web alapja a metainformáció, hisz a webes dokumentumokat, állományokat címkék, indexek, kulcsszavak, azaz metainformációk alapján keressük meg. A metainformációk hálózatából álló webes rendszer az úgy nevezett szemantikus web vagy másként mondva a web 3.0. Ez a web jövőjeként elismert rendszer a weben tárolt adatsorozatoknak a jelentéséről, struktúrájáról, összefüggéseiről szóló metainformációkból létrehozott hálózatot kapcsolja össze a ténylegesen elérhető információkkal, és mindezt a felhasználó számára kereshetővé, elérhetővé teszi. Ez azért jó, mert például a keresést könnyíti meg, ugyanis az információkeresést felfoghatjuk metainformációs stuktúrák alkalmazásának is, vagyis amikor keresünk egy szöveget a weben, akkor a keresőprogramokba a szöveggel összefüggő metainformációkat írunk be, és a jó kereső ezek alapján meg is találja a szöveget. A szemantikus web pedig pont ezt a módszert fejleszti tovább.

És végül említsük meg, hogy minden nyelvi támogatást nyújtó szoftverben (pl. helyesírás-ellenőrzőben) van egy metanyelvi rendszer, hiszen nyelvi modellek alapján következteti ki az alkalmazás, hogy az adott helyen milyen nyelvi kódnak kell szerepelnie.

A metainformációk tehát az informatikának köszönhetően egyre látványosabb és egyre hasznosabb szerepet játszanak mindennapi életünkben.

Bódi Zoltán

Viszonylag kevesen tudják, de még a második világháborúban, a rádió és a telefon feltalálása után is komoly szerepet kaptak a postagalambok. Ha elszakadtak a kábelek és nem működött a rádió életmentő lehetett a szárnyas futárok vitte üzenet. Érdekesség, hogy a kutyákhoz hasonlóan a galambok is be lettek sorozva, zsoldot kaptak, rangjuk, volt, kitüntetéseket kaptak és előléptetéssel jutalmazták őket.

A modern elektronika, a digitális technológiák, a műholdak, és az internet világában van még létjogosultsága a galambpostának? Vannak akik úgy gondolják, hogy igen. Az  informatikai háború korában soha nem látott méreteket öltött a támadásnál és védekezésnél használatos elektronikus zavarás, amely lehetetlenné teszi a kommunikációt. A bombázások és robbanások tönkre tehetik a kábeleket, és a műholdas összeköttetést se garantálja semmi.

A kínai hadsereg évtizedekig arról volt ismert, hogy technikai elmaradottságát az elképesztő mennyiségű katonai élőerővel pótolta. Ezek után nem csoda, hogy egy pár száz példányból álló postagalamb különítmény az 1950-es évek óta szolgál a kínai hadseregben. A hadsereg azóta sokat fejlődött minden téren, mégis a kínai hadvezetés nem régiben úgy döntött, felfejleszti postagalamb állományát pontosan az elektronikus kommunikáció sérülékenysége miatt. Arra az esetre tartalékolja üzenetvivőnek azokat a kínai néphadsereg, ha működésképtelenné válik elektronikus távközlési rendszere. Ezért 10 000 galamb kiképzése mellett döntöttek. A galambok „sorozása” már javában folyik, a kiképzése is folyik Kína középső részén.

Tücsi, a galaktikus

Képzeld el, hogy valaki bemegy egy könyvesboltba, negyedórát válogat a polcokon, majd egyszer csak a földre teszi a három-négy könyvvel megpakolt kosarat, és kisétál az üzletből. Kicsit furcsa szituáció, nemde?

És ha ugyanez az illető egy online könyváruházban teszi ugyanezt? Virtuális kosarába tesz néhány könyvet, majd odébbáll anélkül, hogy leadná a rendelést – ezen valahogy sokkal kevésbé akadnánk fenn.

Talán éppen azért, mert a valóságban ez utóbbi eset sokkal gyakoribb. Persze az sem ritka, hogy meggondoljuk magunkat a hagyományos üzletekben – a hipermarketekben „elhagyott” árucikkek sora is erről tanúskodik –, de a teli kosár hátrahagyása a webáruházakban sokkal jellemzőbb; különösen ha figyelembe vesszük azt is, hogy online boltokban eleve sokkal ritkábban (és kevesebbet) vásárolunk.

Az NRC friss kutatásából konkrét számok is rendelkezésünkre állnak. E szerint az elmúlt egy évben az interneten vásárlók 55 százalékával előfordult olyan, hogy a rendelés leadása nélkül távozott egy webáruházból, otthagyva a kosarat; sőt a vásárlók közel egyötöde az elmúlt egy hónapból is emlékszik ilyen esetre.

Kérdés persze, hogy milyen okból hagyjuk el virtuális kosarainkat? Nos, a legáltalánosabb indok az, hogy a vásárló meggondolta magát, és a vásárlási folyamat közben úgy döntött, mégsincs szüksége a termékre, vagy valamilyen okból későbbre halasztotta a vásárlást. Ez nyilván szubjektív dolog, a webáruházak nem igen tudják elkerülni, mint ahogy azt sem, amikor a vásárló számára a kasszánál derül ki, hogy nincs elegendő pénz a számláján.

Sokkal figyelemre méltóbbak viszont azok a magyarázatok, amelyek olyan konkrét akadályt hoznak fel a vásárlással szemben, amely a webbolt hiányosságából, hibájából adódik. A kép igen változatos: a kiválasztott termék mégsincs raktáron, az üzlet nem vállal házhozszállítást, vagy nem kínál megfelelő fizetési megoldást, a rendelés közben technikai problémák lépnek fel – ezek azonban összességükben sem fordulnak elő annyiszor, mint a legjellemzőbb történet: az online bolt látogatója a túl magasnak ítélt kiszállítás díj miatt áll el a vásárlástól.

Az elmúlt hónapban kosarukat „elhagyók” egyharmada szembesült ezzel a problémával, mindent egybevetve tehát a közelmúltban az online vásárlók 13 százaléka hagyott ott terméket valamelyik webáruházban pusztán azért, mert drágának találta a házhozszállítást.

A kiszállítás díja tehát kulcskérdés, éppen ezért figyelemreméltó adat, hogy a neten vásárlók közel fele általában véve magasnak tartja; és bár a futárnak fizetendő összeg sok esetben lefaragható azzal, ha nagyobb tételben vásárolunk, a többség inkább  - teli kosarát hátrahagyva – ellátogat egy másik internetes áruházba, hátha ott kedvezőbb feltételekkel rendelhet. Ha pedig másik online boltban sem találja meg a számítását, akkor bizony hajlandó lemondani a webes rendelés kínálta kényelemről, és inkább hagyományos módon veszi meg a kiválasztott terméket.

Kurucz Imre (NRC Piackutató)