Hetek óta figyeljük a Google+ szolgáltatás megjelenése körüli híreket. A felhasználói száma olyan gyorsan nő, mint a frank árfolyama, immár inkább a 30 millió felé közelít a regisztrációk nagyságrendje. A Netidők Blogtársaság posztjaiban is lehetett már olvasni a Google+-ról (Facebook vs. Googe+, 3-3 érv a Google+ ellen és mellette), ezúttal a hangzó rádióműsorunk beszélgetésének egy részét tesszük elérhetővé, melynek résztvevői: Gállfy Csaba, a HWSW szakújságírója, Pintér Róbert információs társadalom-kutató és Borek András, a nyílt forrású rendszerek szakértője.

Szilágyi Árpád: Mire valók a Google+ szolgáltatásban látható körök?

Gállfy Csaba: Ez a Google+ egyik legfontosabb vagy legkommunikálhatóbb különbsége a Facebook-hoz képest. A Facebook-ban szemmetrikus kapcsolatok léteznek, tehát ha én bejelölök valakit, akkor ő vissza kell igazoljon, másrészt pedig a Facebook-on nagyon nehézkes megvalósítani azt, hogy a barátaink egyes szegmenseinek küldjünk ki üzeneteket. A tipikus beállítás az, hogy mindenki számára eljut a státusüzenet vagy a megosztott tartalom, videó, képek, bármi, amit megosztunk. A Google+ óriási újítása ezek a körök, amelyekbe ha beletesszük a barátainkat, akkor célzott megosztásokat tudunk végrehajtani. Vagyis a családi fotókat megoszthatjuk a családunkkal és a közeli ismerőseinkkel, míg a táncórával kapcsolatos legújabb fejleményeket megoszthatjuk az ott megismert barátainkkal.

Borek András: A Facebook-on nagyon sok erőforrást éppen a megosztás visz el, az, hogy mindent mindenkivel megosztunk. Azzal, hogy a Google például körökre osztotta ezt az egészet, ő exponenciálisan csökkentette az erőforrásigényt. Azt gondolom, hogy a Google nagyon okosan építette fel technikailag ezt az egész rendszert.

Szilágyi Árpád: Tehát akkor Google+-ban megmondhatjuk, hogy kivel mit osztunk meg, vagy milyen csoporttal mit osztunk meg?

Gálffy Csaba: Pontosan. És ugyanehhez kapcsolódik az aszimmetrikus kapcsolatok alkalmazása is, vagyis az, hogy ha beteszünk valakit egy körbe, az azt jelenti, hogy amit nyilvánosan megoszt, az megjelenik a mi listánkban, míg az, amit mi osztunk meg, az nem feltétlenül jelenik meg az övében, addig amíg ő is vissza nem jelöl minket. Ebben a tekintetben ez egy Twitterhez hasonló megoldás, ami megengedi az aszimmetrikus kapcsolatokat is.

Szilágyi Árpád: Az aszimmetria előny vagy hátrány?

Pintér Róbert: Szerintem alapvetően előny. A Facebook-nak a legnagyobb gyengesége az, hogy képtelen lemásolni az offline életből vett személyiségeinket. Egy ember valójában nem egy ember, hanem embereknek a sokasága, annak megfelelően, hogy milyen kapcsolatrendszerekben van. Nekem van egyetemista baráti köröm, esetleg valamilyen hobbit űzök, vagy éppen idejövök ebbe a rádióműsorba, az asztaltársaságba… tehát az embernek különböző csoportokkal van kommunikációja és a Google ezt tudta fantasztikusan megoldani, hogy képes vagyok általa ezeket az identitásokat nagyon egyszerűen menedzselni. Ebben az a fantasztikus, hogy nem az történik, hogy „na ezt inkább ki sem rakom”, mert mondjuk túl személyes, vagy inkább csendben maradok. Készítettünk ilyen vizsgálatot tavaly, hogy hogyan kommunikálnak az emberek ezeken az oldalakon: sokan kommunikálnak, az emberek negyede vagy harmada, mindenféle dologról. Valakik meg csak egyszerűen hallgatóznak: odamennek és nem mondanak semmit, mert félnek attól, hogy ki fogja azt majd elolvasni, ki fogja majd megnézni, és így inkább nem mondanak semmit. Tehát ha így lehetővé válik az, hogy célzottan, bizonyos emberek számára, viszonylag juttathassak el üzeneteket akár családi fényképeket, vagy hogy mi van velem, vagy pl. híreket meg lehet osztani, az akkor az embereket aktívabbá teszi ebben a közösségben. Valójában a nagy kérdés itt van: hogy ha a Google+ átmegy bétából aktív szolgáltatásba és mondjuk megnyitja a tágabb közösség felé ezt a rendszert, akkor elkezdik-e az emberek használni. Odamennek, megnézik, megcsinálják a profiljukat, egy-két embert felvesznek és aztán esetleg otthagyják az oldalt? Mutatnak erre statisztikák, hogy egyre kevesebben vagy kevesebb ideig használják az oldalt. Ha nem szokunk át a Facebook-ról, akkor hiába van egy jobb rendszer. Ezt a fajta rivalizálást már több esetben megfigyelhettük akár a számítástechnikában, hogy van egy jobb dolog, aztán mégsem terjed el – tehát egyáltalán nem biztos, hogy a Facebook-ot ezzel is sikerül esetleg letaszítani a trónról.

Szilágyi Árpád