Netidők Blogtársaság

Pár hete a jelentősebb portálok színes hírként tálalták, hogy elkészült az 1526-os mohácsi vész eseményeiről készített számítógépes animációs film, amelyet a YouTube-on lehet megnézni. Kicsit utánanéztem ennek a filmnek és kiderült, hogy Baltavári Tamás történész nem csupán egy filmet készített el számítógépes animációs szakemberekkel, hanem létrehozta a Történelmi Animációs Egyesületet is. Az egyesület weboldalán egy nagyon izgalmas projekt képe bontakozik ki, én pedig meghívtam a műsorba egy beszélgetésre a fiatal történészt.

- Miért van szüksége egy történésznek a mohácsi vész esetén a film látványos megjelenítő erejére? Illusztrálás ez vagy lemodellezés?

Baltavári Tamás: Mindkettő. Modellezés és illusztrálás is. Ezt nagyon markánsan el tudjuk különíteni egymástól a projekt kapcsán, ugyanis nem csak animációs film ennek az egésznek az alapja, hanem valóban az, hogy a lehető legprofibb módon rekonstruáljuk ezeket a történelmi eseményeket. Ez a fő vonalvezetése a munkánknak. Útközben jöttünk rá a rekonstrukciók során, hogy itt van előttünk egy virtuális háromdimenziós csatatér, tökéletesen alkalmas arra, hogy filmes megjelenítésen is gondolkozzunk és egy nagyon jó szoftver akadt a kezünkbe, amely segítségével valóban úgy tudunk ebben a térben dolgozni, mintha valóban egy kameraman állna ott és minden olyan eszközzel rendelkezne, amivel rendelkezik élőben is.

- Tehát az eredeti cél valóban a filmkészítés volt, vagy pedig egy játék kifejlesztése?

Baltavári Tamás: Elsősorban az utóbbi. A filmmel tényleg csak akkor kezdtünk el foglalkozni, amikor már grafikusan is olyan szinten állt a csapat, hogy valóban érdemes volt közelről, rázoomolva megmutatni az egyes szereplőket is. Tehát komplex képi világ alakult ki. Addig, amíg pixelesek voltak és egysíkúak a katonák, addig arra volt jó elsősorban ez a módszer, hogy a csata-rekonstrukciók elkészüljenek, amiből aztán nagyon jó kis egyszerű statikus kameraállással elkészített rekonstrukciók valósíthatók meg, amelyek oktatási szempontból érdekesek inkább. A következő anyag, amivel készülünk, az már nem is egy fix, történelmileg jól dokumentált esemény lesz, hanem egy sokkal inkább fiktív, törökkori portyát és lesvetést bemutató kisfilm lesz, amiben még inkább arra törekszünk, hogy a dramaturgia és a profi kameraállások kerüljenek előtérbe és ezzel magyarázzunk inkább.

- A Baltavári Tamás és barátai által létrehozott Történelmi Animációs Egyesületnek akkor ez lesz a célja, hogy akár a középiskolások számára szemléltessetek bizonyos történelmi jeleneteket?

Baltavári Tamás: Így van, ez az egyik oldala, de természetesen több dologban is gondolkodunk. Az oktatásban még számos olyan terület van (a történelem oktatásában is), ahol ezek az animációs elemek használhatóak, ha nem is ennek a szoftvernek a kapcsán, de például van egy olyan tervünk, hogy megcsináljuk interaktív módon a történelem atlaszt …

- Fantasztikus a film, de mi a lett a játékprogrammal? Mert mintha kiöntöttétek volna a mosdóvízzel a gyerkőcöt is… Lesz játék?

Baltavári Tamás: Természetesen. Az is fejlesztés alatt áll, de azt azért tudni kell, hogy ennek a csapatnak nincsenek anyagi forrásai. Mi úgy dolgozunk, hogy jönnek a lelkes szakemberek munka után és leülnek nálam és molyolunk. Ennek a komplex játéknak az igazi magyar modjának az elkészítése rengeteg idő és rengeten energia befektetése, de törekszünk arra, hogy valóban elkészüljön egy olyan anyag, ami arra is alkalmas, hogy az ember kampányokat is játszik az Európa térképen, a Magyarország térképen gondolkozik, nem pedig a csatatéren; politikusként, királyként éli meg a szerepét és szépen apránként lejátszható úgy a teljes magyar történelem, hogy abban megjelenjen mindaz a tudásbázis, ami egyébként megjelenik a tankönyvben is. Egyszerre akarunk tehát egy játékot és egy olyan interaktív tanulási módszert kitalálni, amely alkalmas arra, hogy ha nem is kiváltja, de erősíti a történelem tankönyvet.

Az elkövetkezendő néhány alkalommal az Infoszótárban azzal foglalkozom, hogy az internet biztosította technológiai környezet milyen kommunikációs stratégiák kialakítására készteti a felhasználót, az információs társadalom polgárát. Ezek között áttekintem a keresési stratégiát, a figyelemfelkeltő és érvényesülési stratégiát, az olvasási-írási stratégiát, a társalgási stratégiát és a forráskezelési stratégiát.

A nyelvnek mindig is volt adatrögzítő, adatmegőrző funkciója, amely a nyelv társas, normatív jellegéből fakadóan az emberi társadalmakban hamar átvette a tudásmegőrző funkciót. Tehát hamar kialakult az emberiség történetében, hogy a társaság, a csoport szempontjából fontos ismereteket nyelvi, sőt írásos formában (is) rögzítjük, azaz a nyelvvel már szinte automatikusan összekapcsolódik a tudás, a memória, ha valamit fel akarunk idézni, megkeressük hozzá a megfelelő kifejezéseket. A hagyományos, íráson, sőt nyomtatott íráson alapuló kultúrában az évszázadok során rengeteg tudás halmozódott fel és őrződött meg nyomtatott könyvekben. Ki is alakult az ehhez kapcsolódó információkereső funkció, az iskolában megtanuljuk, milyen könyvekben milyen információt és hogyan találunk meg, emellett a leghagyományosabb információkereső funkció a memóriánkhoz kapcsolódik. Vagyis hogy amit memorizálunk, azt az információt viszonylag hamar megtaláljuk. Kicsit régebben, tehát mondjuk az én kisiskolás koromban, kb. 35 éve úgy mondtuk, ha valamit kívülről megtanultunk, hogy könyv nélkül tudjuk.

Az internet viszont alapvető változást hozott az információrögzítésben, a nyelvben. Az internet a szinte végtelen mennyiségű információrögzítő technológiája, és a nagy tömegek által elég könnyen elérhető volta miatt a mai világ egyik első számú tudástárává nőtte magát ki. Ráadásul az a nyelv, ami az interneten használatos, ami a tudást kódolja, olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyekkel a nyomtatott írás kevésbé vagy egyáltalán nem, ilyen például a multimediális jelleg, a hipertextualitás, az írott-beszélt jelleg, a szimbolikusság. Tehát az internetkorszakban a felhasználó azzal szembesül, hogy egy új, elektronikus, hálózati médián, az interneten, azon belül is leginkább a world wide weben hatalmas mennyiségű tudást, a hagyományoshoz képest – részben – eltérő nyelvi formában érhet el.

Ezért kell új, az internet, a world wide web sajátosságaihoz alkalmazkodó keresési stratégiákat kialakítani. Ebben a közegben, amelyben a tudás minden eddiginél nagyobb tömegben, és a hagyományos strukturáltság, rendszerezettség nélkül halmozódik fel, minden eddiginél nagyobb hangsúly kerül az információkeresésben a releváns információk felkutatására. Ez azt jelenti, hogy a webes keresés során az általunk lényegesnek, kulcsjelentőségűnek tartott új, a céljainknak megfelelő információkra koncentrálunk, a relevanciát keressük. Ezért rohanunk a neten információkeresés során, ezért használunk keresőalkalmazásokat, sőt ezért használunk olyan keresőalkalmazást, amely a többihez képest relevánsabb találatot ad, és ráadásul strukturálja is a találatokat. Ez a helyzet magyarázza azt is, hogy az információ-előállításnál alapvetően fontos a címkézés, hisz a felhasználók egy nagyobb információhalmazból a címkék, a metainformációk alapján tájékozódnak.

A mai interneten tehát a fenti összefüggések miatt a felhasználó szinte ki van szolgáltatva a keresőalkalmazások relevanciaszintjének, vagyis lassan eljutunk oda, hogy az lesz releváns, lényeges információ, amit a keresők és a webes technológiák is annak tartanak, és nem feltétlenül az, amiről megtanultuk, hogy fontos.

Bódi Zoltán

Még mindig nagyon sokakban töretlenül él a hit az Internet névtelenségében. Még mindig vannak, akik úgy képzelik, egy álnéven történő bejelentkezés már megfelelő biztosíték arra, hogy ne lehessen felfedni a kilétüket. Sajnos most véres választ kaphattak azok, akik ebben a hitben éltek.

Nem csak azok bírálnak – okkal – névtelenül az interneten, akik egy fennálló antidemokratikus rendszer ellen emelik fel a hangjukat. Már azok is így tesznek, akik az országot ellepő bűnözés ellen próbálnak tiktakozni.

Mexikóban, Nuevo Laredo városában egy húszas éveiben járó férfi és egy nő földi maradványait akasztották fel egy gyalogoshídra. Az áldozatokat halálra kínozták, és kegyetlenül megcsonkították. Az eset Mexikóban szinte mindennaposnak számít, az ország közismerten kegyetlen kábítószerbandái rendszeresen lógatnak le áldozatokat hidakról és autópálya felüljárókról elrettentésképpen. Az ügy most azért kapott nyilvánosságot, mert a következő üzenet fogadta a rendőröket: „Így jár mindenki, aki furcsaságokat ír az interneten. Jobb, ha figyelsz. Elkaplak." A hídra szerelt feliraton a Z aláírás szerepel, ami a környéken működő Los Zetas bűnszövetkezetre utalhat.

Mexikóban megvesztegetéssel, zsarolással, gyilkossággal egyre sikeresebben hallgattatják el a kartellek a hagyományos médiát, sőt még a hatóságok is félnek beszélni. Emiatt egyre többen hallatják a hangjukat az erőszak ellen az interneten. Két oldal különösen népszerű. A Blog del Narco a kábítószerrel kapcsolatos erőszakról szóló híreket gyűjtő weboldal. Írója egyelőre őrzi anonimitását. Az Al Rojo Vivo pedig egy fórum, ahol az állampolgárok a névtelenül tehetnek bejelentéseket.

Ezzel a brutális üzenettel az interneten a drogkartellekről írókat akarják elrettenteni. Az üzenettel nemcsak a bloggereket fenyegetik meg, hanem azokat is, akik a közösségi oldalakon - kiemelve az Al Rojo Vivot és a Blog del Narcot -, írnak a kábítószerrel kapcsolatos támadásokról.

Ezzel a véres tettel nem valószínű, hogy sikert érnek el a kartellek, hanem csak internetes „illegalitásba” kényszerítik a tiltakozókat. Várhatóan gyorsan átállnak külföldi szerverek, fórumok, és blogok használatára, amelynek forgalmi adataihoz nem férhetnek hozzá a kartelek emberei.

 Toochee, a Galaktikus

Kevesen gondolnák, hogy a kérdőívek kitöltése szórakoztató is lehet. Valószínűleg igaz is, hogy kitöltendő kérdések hosszú percekig való megválaszolása maximum a szociológusok számára izgalmas, merő szakmai kíváncsiságból. De vajon mi lenne, ha játékossá tennénk a kérdőíves rendszereket?

A „gamification” (fordítsuk jobb híján játékosságnak) az egyik legújabb hívószó, ami körül őrült nyüzsgés található a világban. Jelentése röviden: a játéktervezésben használt megoldások átültetése az élet más területére, hogy növeljük az emberek részvételi kedvét olyan tevékenységekben is, amelyek nem a szórakozást és kikapcsolódást szolgálják. Egyesek szerint a teljes társadalom működését átitathatná ez a fajta a játékosság, például az iskolában nem ötfokú skálán kellene osztályzatokat adni, hanem a Foursquare vagy más játékok mintájára nyílt versengéssé kellene alakítani az értékelési rendszert, ahol a jobbak magasabb szintre jutnak és ehhez hangzatos címek is társulnak. De a társadalombiztosítást is játékossá lehetne tenni, aki dohányzik, vagy rendszeresen zsíros ételeket eszik, keveset mozog, nem figyel a testsúlyára az büntetőpontokat kaphatna és lényegesen több TB-t kellene fizetnie. A koncepció lényege ebben az esetben, hogy társadalom jutalmazza a jókat (esetleg bünteti a „rosszakat”) – miközben folyamatosan figyeli és pontozza a teljesítményünket. (A közlekedésben már több helyen próbáltak hasonló rendszert bevezetni a világban büntetőpontokkal – Magyarországon nem nagy sikerrel.)

• A játékosság kérdése újabban szakmámban, a piackutatásban is felütötte a fejét, itt az unalmas kérdőívek „feldobása” lenne a cél, hogy az emberek szívesen vegyenek részt a felmérésekben. Hogyan nézhetne ki ez a gyakorlatban? A játékosság elmélete szerint a játékokban használt megoldásokat kellene átültetni a kutatásokra:
• hangzatos címek elérése: minél több kérdőívet tölt ki valaki, annál rangosabb címe lehet, például „Guru” vagy a „Kristálygömb mestere” vagy „Minden titkok őrzője”.
• ezzel párhuzamosan szinteket lehetne bevezetni: a teljesen kezdők, akik most töltik ki az első kérdőívüket, még csak az első szinten állnak, de akik évek óta szorgalmasan válaszolgatnak a kérdőívekre, azok egyre magasabbra jutnak – hatvanadik szinten már biztosan több kérdőívet láttak, mint egy átlagos kutató egész életében
• ranglista a legjobbaknak: a legügyesebb és legszorgalmasabb kérdőív kitöltők nevét (adatvédelmi okokból csak a regisztrációkor használt becenevét) mindig közzétennék nyilvános listákban az elért pontszámokkal (értelemszerűen egy bonyolultabb és hosszabb kérdőív kitöltéséért több pont járna, mint egy egyszerűért)
• mindenhová az adott folyamatban való előrehaladást mérő mutató beépítése (progress bar), ami mutatná, hogy hol tartunk a válaszadási rendszerben való regisztrációban, kérdőív kitöltésében (na, utóbbi kivételesen ez létezik az online kérdőíveknél) vagy a következő szint elérésében
• virtuális fizetőeszköz bevezetése: minden kérdőív kitöltése vagy egyéb, a rendszer üzemeltetője számára hasznos tevékenység (például barátok meghívása kutatásokra) után baksis, pont vagy egyéb, a rendszeren belül (esetleg kívül) elkölthető „pénzzel” való jutalmazás
• ehhez kapcsolódóan olyan rendszer bevezetése, amelyben ezek a virtuális javak csereberélhetők, valódi pénzre válthatók, megvásárolhatók a rendszeren belül, esetleg kívül is
• a felhasználók közötti versenyek meghirdetése, például a hónap kérdőív kitöltője vagy a legszabatosabban fogalmazó válaszadó (aki a szövegesen megválaszolandó kérdéseknél sem csak 1-2 szót vet oda) – a gyorsaság rendszerint nem cél a kérdőívek kitöltésében (hamari munka sosem jó), leszámítva a kiküldött kutatási meghívóra való gyors reagálást
• kisebb, játékosabb kérdőívek, mini-tesztek, szavazások beépítése, amelyek érdekesek vagy „kikapcsolnak”

Tegye fel a kezét, aki szeretne ilyen kutatási rendszerben részt venni és mindezek bevezetésétől több kedve volna kérdőíveket kitölteni! A listát végignézve számomra az a tanulság, hogy nem lehet ész nélkül átültetni a játékosság elveit egy másik területre – viszont egyes elemeket indokolt lehet felhasználni. Az igazság egyébként az, hogy a fentebbiek közül az értelmesebb megoldásokat már évek óta használjuk az online kutatási rendszerekben: például az online kérdőívek kitöltésénél már régóta bevett gyakorlat jelezni egy százalékos skálán, hogy mennyi van még hátra a kérdőívből; egyes rendszerekben pontokat adnak a kérdőívek kitöltéséért, amelyeket később aztán be lehet váltani ajándékokra; végül az online rendszerek szavazásokat, mini teszteket építenek be, ahol sokszor maguk a tagok kérdezhetnek egymástól. A cél tehát az, hogy adaptáljuk a játékosság elveit az adott területen, de ne próbáljuk meg játéknak tekinteni az egészet, hanem vegyük komolyan a játékosságot.

Pintér Robesz

Az elmúlt hetekben többször is írtam és beszéltem mindarról, amit a hazai oktatás kiaknázatlan technikai technológiai lehetőségéről gondolok. Ezek a rövid írások egy-egy részét ragadták ki annak, amit egyébként gondolok, de szerencsére nagyon sok pozitív visszajelzést és építő jellegű kritikát kaptam. A kritikák közül a legtöbb azt kérte számon, hogy egy-egy része a mondanivalómnak nincs kifejtve, vagy túl nagy ugrásokkal jutok el valamiféle konklúzióra. Most megpróbálom kiküszöbölni ezeket a hiányosságokat.

Előszó

Gyakorló apaként a saját bőrömön tapasztalom meg, hol tart ma Magyarországon az iskolai nevelés. Legalábbis ott, ahova a gyermekem jár vagy amiről innen-onnan hallok, olvasok. Ebbe sok minden beletartozik. Látom és tapasztalom a tanárok erőfeszítéseit azért, hogy átadják a tudást a gyerekeknek, ugyanúgy látom az oktatáspolitika koncepciótlanságát, a hosszútávú (15-20 éven átívelő) stratégiai hiányosságait. Látom, hogy a mai magyar hétköznapi valóság mennyire elszakadt technikai szempontból attól, amit a mai iskola képvisel. Látom, hogy vannak olyan műhelyek a felsőoktatásban, amelyek a progressziót próbálják képviselni, és látom azokat a fékeket, amelyek a fejlődés ellen hatnak. Ezekről mind van véleményem, jó is és rossz is, melyeket nyilvános szerepléseimben felvállalok. Mivel nekem sincs a zsebemben a bölcsek köve, ezek a vélemények hol találkoznak más emberek véleményével, hol pedig nem. Ez utóbbi esetben szívesen vitázom a más véleményen lévőkkel, mert a kulturált vita szükséges és fontos ahhoz, hogy valamiféle konszenzus alakuljon ki a diskurzus végén. Végezetül nem gondolom, hogy az általam felvetett lehetőségek jelentik az egyedüli, üdvözítő megoldást azokra a problémákra, melyek engem foglalkoztatnak, talán érdemes őket másoknak is továbbgondolni.

Technológia

Alig 6000 nap alatt (kb. ennyi ideje létezik a mindenki számára elérhető informatikai infrastruktúra amit ma Internetnek hívunk, mely az egyik legerősebb katalizátor volt az informatikai eszközök rohamos fejlődésében) eljutottunk oda, hogy az infokommunikációs eszközök a hétköznapi életünk részévé váltak. Ha otthon nem is, de az oktatási intézményekben szinte mindenhol elérhető az internet. Emellett olyan eszközök váltak elérhetővé (az továbbra is vita tárgya, hogy ezek az eszközök mennyire megfizethetők az átlagos magyar családok számára link a korábbi könyvolvasós blogposztomra), mint a könyvolvasók, melyek jó pár éve még a tudományos-fantasztikus regények eszközei között szerepeltek csak. Ezen eszközök használatának széleskörű elterjedése több akadályba ütközik:

- hozzáértő tanárok hiánya (az 1-2-x évtizede végzett pedagógusok többnyire nem ismerik és nem használják ezeket az eszközöket),
- kulturális fékek,
- mindenki által szabadon elérhető magyar nyelvű tananyag hiánya a megfelelő formában.

A technológiát megfelelően ismerő és alkalmazó pedagógusok képzésében sokat segítenek azok a projektek, melyeket például az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán is folytatnak. Itt a tanárok a gyakorló iskolában pontosan azokat az eszközöket használhatják az oktatás során, amelyeknek minden iskolában ott kellene lenniük. Fontos, hogy a pedagógus megfelelő módszertani ismeretekkel rendelkezzen az eszközök használatáról. A technika l’art pour l’art használata nem fogja javítani a sem a tanárok, sem a diákok felhasználói élményét, igazából csak plusz egy hibaforrás a töltőceruza mellett.

A kulturális fékek lebontása is nagy feladat. Ha gyermekem egy tábla PC-vel jelenne meg az iskolában, azt minden bizonnyal nem használhatná a tanórán. Okostelefont, sőt semmiféle telefont nem lehet használni. Pedig a Google ingyenes szolgáltatásai közül jó néhány már most is alkalmazható lenne minden további nélkül. Ilyenek a Csoportok, a levelezés, a Naptár és a Dokumentumok, csak hogy párat említsek a teljesség igénye nélkül. Emellett ott van még a Twitter és a YouTube, szintén kihasználatlanul.
A sort hosszan lehetne folytatni, hiszen naponta jelennek meg olyan eszközök, melyek azonnal használhatóak lennének. A korlátozott használat egyik oka abban a tiltásban keresendő, amelyik kifejezetten bünteti az infokommunikációs eszközök használatát az informatika órán kívül. Telefont nem lehet bevinni az iskolába,vagy ha mégis lehet, akkor használni tilos. Ha pedig lehet bevinni ilyet és használni is lehet, akkor sem tanítják meg a helyes használatát ezeknek az eszközöknek.

Előző írásaimban kifejtettem, hogy mennyire jónak tartanám a könyvolvasók használatát. Ez egyrészről gazdaságilag is megtérülő befektetés lenne, másrészről sok olyan lehetőséget biztosítana, mely a hagyományos tankönyv, munkafüzet és gyakorló füzet szentháromsághoz képest többet tudna nyújtani sok esetben. A széleskörű elterjedésnek azonban leginkább jogi akadályai vannak (lásd lejjebb: Copyright).

Fontos megjegyezni, hogy az IKT eszközök sokfélesége és eltérő lehetőségeik miatt nem lehet találni egyetlen olyan megoldást sem, ami viselhetné az “egy eszköz mind felett” címkéjét. Legyen szó PC-ről, Laptop-ról, Netbook-ról, könyvolvasóról, tábla PC-ről vagy bármilyen más eszközről, mindegyiknek ki lehet emelni erősségeit és gyengeségeit egyaránt. Egyben viszont mind megegyeznek: az összes eszköz sokkal több potenciált rejt, mint a hagyományos, nyomtatott tananyag.

Kié a felelősség, az iskoláé, a családé, a politikusoké? Mindannyiuké és talán ez a legnagyobb gond. Amint megoszlik a felelősség, az ember hajlamos a másikra hárítani mindent, még azt is amit nem lehet. De ha nem hárít, akkor is csábító, hogy Pató Pálként várjunk addig, amíg a másik fél nem lép előre. Szülőként én elindultam egy olyan úton, aminek a végén ott van egy hatékonyabb oktatási rendszer, a tudást kevesebb frusztrációval megszerző gyerek. De azt is látom, hogy ha ebben egyedül maradok, akkor ez a tervem kudarc lesz. Csak remélem, hogy minden oldalról lesznek olyan partnerek, akikkel együtt tudunk végigmenni ezen az úton.

Copyright

Ahogy az EKTF projektjéből kiderült, pont a lényeg hibádzott az IKT eszközökben rejlő képességek kiaknázásához: a tananyag. A könyvolvasó esetében a kiadó nem járult hozzá szerzői jogi problémák miatt a tananyag könyvolvasóra optimalizált verziójának elkészítéséhez. Ezzel viszont pont azt a pluszt sikerült kigyomlálni, amivel egy könyvolvasó többet nyújtott volna egy egyszerű könyvnél:

- lehetett volna keresni a szövegben,
- lehetett volna jegyzeteket fűzni hozzá,
- lehetett volna szómagyarázatot csinálni,
- lehetett volna aktív tárgymutatót csinálni.

Vannak ugyan kezdeményezések, melyek a magyar nyelven elérhető tananyagok összegyűjtését szolgálják (http://www.tankonyvtar.hu), viszont a jogszerű felhasználásuk lehetetlen.

“Minden jog fenntartva. Jelen könyvet, ill. annak részeit tilos reprodukálni, adatrögzítő rendszerben tárolni, bármilyen formában vagy eszközzel elektronikus úton vagy más módon közölni a kiadók engedélye nélkül.”

Az SDT-n (Sulinet Digitális Tudásbázison) található tananyagok szintén szerzői jogvédelem alatt állnak, a felhasználásuk jobban szabályozott ugyan, mint a Tankönyvtáron tárolt anyagoké, de véleményem szerint a Copyright (minden jog fenntartva) használata ezekben az esetekben feleslegesen korlátozó. Sokkal jobban szolgálná a megjelent tananyagok szélesebb körű felhasználást és újrafelhasználását a megfelelő Creative Commons licenc alatti publikálás (ld. Bodó Balázs: Creative Commons and Open Education). Egy BY-NC-SA (eredeti szerző(k) feltüntetése, kereskedelmi célra nem használható, átdolgozás engedélyezett az eredeti licencfeltételek megtartása mellett) licenc lehetővé tenné, hogy az elkészült tananyagokat tetszőleges platformra átalakíthassa bárki anélkül, hogy az eredeti szerző jogai csorbulnának. Szintén lehetséges volna az átdolgozás bárki által úgy, hogy az eredeti szerző jogai nem csorbulnak. A kereskedelmi felhasználás tiltása pedig biztosítaná az eredeti szerzőnek, hogy ha műve kereskedelmi céllal kerül felhasználásra, akkor ahhoz megfelelő licenc megvásárlása mellet legyen csak lehetőség. Látható, hogy a “minden jog fenntartva” típusú licenc feleslegesen korlátozó, sőt pont a fejlődés egyik legnagyobb gátja.
Összefoglalva: a Creative Commons BY-NC-SA licenc biztosítja a szerző jogainak védelmét és emellett lehetővé teszi az elkészült mű további fejlődését. A tananyag tipikusan egy élő, folyamatosan változó szellemi termék. A Copyright alkalmazása egy elavult beidegződés, ami mára a tananyagok folyamatos fejlődésének gátja.

A kínálat

Ahogy már az előbb jeleztem, a szerzői jogi korlátozások nem szolgálják a meglévő tananyagok használatát, újrahasznosítását, kiegészítését. Másik oldalról kevés elkötelezett ember készít tananyagokat. A központi gyűjtőhelyeken lévő tananyagok kínálata elképesztően gyér. Azért merem ezt így kijelenteni, mert az elmúlt több mint egy évtizedben ezeknek az anyagoknak a fejlesztésére rendelkezésre állt - ha nem is korlátlanul - megfelelő kormányzati erőforrás is. A hazai eredményekkel szembe lehet állítani egy olyan példát, mint Salman Khan egyszemélyes akadémiája, ami 2006-os indulása óta több mint 2400 videó tananyagot készített el. Igaz, két éve jelentős anyagi támogatást is élvez az általa alapított non-profit szervezet, de előtte is több mint 1500 tananyagot elkészített a szabadidejében a munkája mellett. Ha nem tudnám szembeállítani a hazai gyakorlattal ezt a példát, akkor nem lenne ilyen sommás az ítéletem, de úgy gondolom, hogy minden esetben a legjobbakhoz kell mérni magunkat. Márpedig a Khan Academy által készített videók jelentik az egyik legjobb szabadon (CC alatt) elérhető tananyagot ma az interneten. Igazából senki és semmi sem tiltja meg senkinek itthon, hogy lemásolja a példát, és magyar nyelvű tananyagok készítésébe kezdjen. Ez csak elhatározás kérdése. A teljesen nulláról való tananyagok készítése mellett érdemes megfontolni más nyelven készített munkák honosítását, amennyiben arra van lehetőség. Jómagam, mivel nincs tanári végzettségem, ez utóbbi utat választottam, és belefogtam a Khan Akadémia videóinak magyar nyelvű feliratozásába. Tettem mindezt úgy, hogy egy Facebook oldalt hoztam létre a projektnek (a Khan Academy engedélyével), hogy mások is bekapcsolódhassanak a munkába, és azért is, hogy az elkészült “magyarított” videóknak legyen egy központi gyűjtőhelye.

Miért pont a Khan Akadémia?

Több dolog szólt amellett, hogy saját magam a Khan Akadémia anyagainak a honosításába fogtam. Az előbb emlegetett licenc kérdése volt az egyik legfontosabb. A meglévő videók Crative Commons a fentebb bemutatott BY-NC-SA licenc mellett kerültek publikálásra. Ez lehetővé teszi, hogy származtatott munkákat csináljon bárki, így én is. A másik érv az a hosszútávú stratégia, amit Salman Khan a TED.com-on említett: szeretné, ha a projekt hosszútávon a világ bármelyik részén segíthetne a tanulni vágyóknak. Ehhez persze a legfontosabb, hogy a nyelvi akadályok lebontásra kerüljenek. Bármennyire is az angol nyelv az új lingua franca, ha nem érhető el minden országban anyanyelven, akkor a nemzetközi felhasználók nagyobb része ki van zárva a használatból. Szerencsére első lépésként, lehetőség van az eddig elkészült videókat ellátni magyar nyelvű felirattal is. Későbbiekben ugyanígy lehetőség lesz majd magyar szinkronhanggal is ellátni a videókat. Azzal tisztában vagyok, hogy vannak olyan tananyagok, amelyek erős nemzeti-kulturális-földrajzi kötődéssel rendelkeznek. Ilyeneket most még hiába is keresünk ott. A későbbiekben lesz lehetőség ilyenek elkészítésére, az ehhez szükséges módszertani útmutató hamarosan elkészül és a weboldal nemzetközivé tételével a technikai támogatás is rendelkezésre áll majd.

A Khan Akadémia azonban nemcsak oktatóanyagok készítésére szorítkozik, hanem interaktív feladatlapokkal (egyelőre csak matematika tárgyban) is rendelkezik. A feladatlapok használata úgy lett kialakítva, hogy a diákot csak a megszerzett biztos tudás birtokában engedi továbblépni egy újabb témakörre. A tanulóknak egy nagyon jó jutalmazási rendszer is fel van építve, ami nem csak a jó válaszokat jutalmazza, de a kitartó tanulást is.
A másik érdekesség, hogy bárki lehet tanár a Khan Akadémián. A tanárokat egy remek statisztikai rendszer segíti abban, hogy kövessék diákjaiknak a fejlődését. Látszik, ha valaki megakad egy témakör megértésében, akkor az adott problémás anyag feldolgozásában célzottan lehet segítséget nyújtani neki. Már említettem, hogy bárki lehet tanár. Akár a diák is, így a saját kortársainak is tudnak segíteni a jobban haladók. Persze ez a lehetőség, csak kiegészíti a tanári munkát, hiszen ahhoz sok évnyi tanulás, módszertani ismeretek elsajátítása szükséges, amit nem várhatunk el a diáktól. Mégis a jó tanár ösztönzi a jobb diákokat, hogy bekapcsolódjanak a tanításba. Erről vannak saját tapasztalataim jó negyed századdal ezelőttről, amikor Somogyi István „adjutánsa” lehettem a középiskolában és sokszor én tanítottam a saját osztályunkat villamosságtanból.

Számomra a legfontosabb lehetőség pedig az, hogy az új anyag elsajátítását a diákok otthon a saját ritmusukban tudják végezni, míg az iskola csak a feladatok megoldásának és a tanári konzultációknak a helyévé válik. Ez más, mint a megszokott frontális oktatási rendszer, ráadásul lehetővé teszi, hogy mindenki az egyéni képességeinek megfelelő tempóban haladjon a tanulásban anélkül, hogy ez a többiek rovására menne. A jelenlegi, hagyományos oktatási rendszerben a nagyon jó tanulók és a nagyon rossz tanulók egyaránt rosszul érzik magukat. Az előbbiek unatkoznak, míg az utóbbiak folyamatos kudarcélménnyel szembesülnek. A közepes tanulók pedig elvannak, hiszen rájuk van szabva a tempó, amit a rendszer diktál. A Khan Akadémia módszerével mindenki a saját ritmusában képes előre haladni, és a pedagógus az ideje nagy részét azokkal töltheti el, akiknek a legnagyobb segítségre van szükségük.

Ha a teljes honlap honosítása is megkezdődhet, akkor válik teljessé a projekt nemzetközivé válása. Ezzel párhuzamosan szórakoztató elektronikai gyártók is belekezdtek a fejlesztésbe, hogy a Khan Akadémia összes funkcióját elérhetővé tegyék például tévékészülékekben. Talán nem kell senkit sem meggyőznöm arról, hogy ez mekkora lökést adna a nemzetközi elterjedésnek.

Konklúzió

Ha pár mondatban kellene összefoglalnom, hogy hogyan is állunk itthon, akkor azt mondanám, hogy technikai-technológiai oldalról nem látok nagy akadályt az infokommunikációs eszközök mindennapi használata előtt. Szerzői jogi szempontból vakvágányon vagyunk a “minden jog fenntartva” licenceléssel, át kellene térni a Creative Commons BY-NC-SA licencelésre, és elmagyarázni, hogy ez milyen előnyökkel járna. Jó lenne több crowd-sourced (a közösség alkotóerejét felhasználó módszer, ilyen például a Wikipédia is) tananyagot látni, jöjjön akár itthonról, akár külföldről. Nincs szebb dolog annál, mint a tudást ráhagyni a következő nemzedékre.