Svédországban élő csodabogár hallgatónkkal, Ferkóval találkoztam pár nappal ezelőtt, itt, a januári Budapesten. Sok éve ismerjük egymást, de még most találkoztunk személyesen először. Megszokott momentum ez ma már, mégis furcsa még mindig: kialakulhat barátság több ezer kilométeres távolságban is, pusztán a kommunikáció – sőt, esetünkben a tömegkommunikáció, egy rádióműsor – által. Találkozásunk alkalmából meginvitáltam a Rádióba, nézzen körül egy kicsit ott, ahol a kedvenc műsora készül, amiért annak idején egyetemista korában képes volt rendszeresen 10 kilométert biciklizni hegyről le és fel. (Fotóink is e látogatás alkalmával készültek Ferkó okostelefonjával.)
Ferkó a híres Pagodában, kedvenc rádióműsorának szerkesztőjével, Szilágyi Árpáddal
Ferkó (teljes nevén Matolcsi Ferenc) erdélyi származású fiatalember jelenleg a svédországi Uppsalában a Gottsunda Színház alkalmazottja, beosztását tekintve – most kapaszkodjanak! – színész és informatikus! Mindkét szakmájáról diplomája is van.
Színész még Marosvásárhelyen lett, ahol a művészeti egyetemen tanult, majd a Szatmári Èszaki Színház Haragh György Társulatának tagja volt egy-két évig. (Már ez időben is élénken foglalkoztatta a távközlés világa, ugyanis egy kifúrt ötforintossal fülkéből telefonált Svédoszágba a kedvesnek. Később szerzett egy nyomógombos telefont krokodilcsipesszel a nyilvános telefon meghekkeléséhez – ma, a mobiltelefonok korában már mosolyogva tekintünk vissza az ilyen történetekre.)
Ferkó 1994 óta él az észak-európai országban. 1999-ben jelentkezett az uppsalai egyetemre, ahol el is végezte a rendszerfejlesztő-programozó-designer szakot. Ekkoriban bukkant rá a rádióműsorunkra, amikor Sundsvall városában elkezte az egyetemet. Így emlékszik vissza a műsor-függővé válására:
„Hajnalban megérkeztem és a diákszálláson kiderült, hogy valószínűleg a függőleges fűtéscsövek miatt nem jön be élvezhetően 540 kHz-en a Kossuth rádió. Ez volt az első dolog, amit kipróbáltam. Ekkor kezdtem el flopi lemezen az egyetemről hazahozni a napközben elhangzott rádióadásokat. Volt olyan, hogy bicajjal lementem úgy 10 km-t a hegyről a laborig mert ott volt net-hozzáférésem. Így aztán hordtam haza a rádióadást, mint gólya a békát. Se tévé, se internet nem volt még akkor a diáklakásban… Na ekkor bukkantam rá a műsorotokra és aztán lettem függő. Ez egészen addig tartott, amíg élőben szólt a Netidők. Akkoriban sokszor lementem éjszaka az egyetemre, hogy chatelhessek veletek…”
Ferkó a Magyar Rádió egyik stúdiójában
Ferkó ezen csetelések alkalmával egyre aktívabb részese volt a műsornak, hovatovább azt is bebizonyította, hogy egy hallgatónk a rádió segítségével kukkanthat ki Svédországba!
Idézem az öt évvel ezelőtt megjelent Modemkori Hőstörténet című könyvünkből:
„…következzen a csúcsélmény, a sokcsatornás őrület, a multimédia netovábbja! Svédországi állandó hallgatónk, Ferkó, meghallván a műsorban, hogy videózunk, gyorsan bekapcsolta a saját webkameráját, és megkezdte saját szobájának képi közvetítését, amelyet mi a stúdióban láthattunk egy másik számítógép képernyőjén. És most jön a csavar: Ferkó Uppsalából érkező mozgóképét elkezdte mutatni operatőrünk a mi internetes „tévéadásunk” számára is! És ekkor az éppen adásban levő másik hallgatónk, akivel telefonon beszélgettünk, egyszer csak közölte: milyen érdekes, hogy a mi rádióműsorunk internetes tévéközvetítésének köszönhetően látja a saját számítógépén egy másik hallgató Svédországból jövő képét… Tessék?! Az első pillanatban mi sem fogtuk fel a dolog jelentőségét, pedig itt történt valami izgalmas. Újra összekapcsoltuk a létező csatornákat valami új és szokatlan módon.”
Igen, ez a híres 8-as stúdió!
Ferkó persze mégis leginkább színházi ember, aki színészmesterségét sem tagadta meg („legutóbb Darwin voltam a fejlődéstani múzeumban, ahol stepeltem és mezőségi legényest táncoltam, és közben 165 millió éves csontvázak között adtam elő a kismonológot a Föld kialakulásáról”), de munkája közben aktívan használja informatikus ismereteit is. Megtörtént, hogy úgy lépett fel egy darabban az ügyész szerepében, hogy közben két notebook számítógéppel ő maga kezelte a színpadi fényeket meg a videótechnikát, közben néha felállt és elmondott egy-egy vádbeszédet vagy egy monológot az erényövről.
Sőt, arról is mesélt, hogy amikor nem lehetett a színpadon notebook, akkor a zsebébe rejtett mobiltelefonnal vezérelte a színpad világítását, miközben ő is az előadás részese volt…
Szilágyi Árpád
Utolsó kommentek