Netidők Blogtársaság

Vajon a rajongóink fontosabbak vagy a vásárlóink? Vásárlóból rendszerint sokkal több van, rajongóból, aki egy közösségi oldalon (mondjuk a Facebookon) követ minket, már jóval kevesebb. Ráadásul a vásárlók bevételt hoznak, a rajongókkal viszont foglalkozni kell, ami viszi a pénzt.

A fentebbi gondolatmenet nem szimpla spekuláció, a nagy fogyasztói vagy vásárlói bázissal rendelkező cégeken belül ma ez az egyik legfontosabb kérdés, ha az online jelenlétről, az online marketingről, a közösségi oldalakról van szó. Ha egy cég már belépett a közösségi térbe (sokszor ez is egy nehezen meghozott döntés), akkor utána adódik a dilemma, hogy mennyit érnek a rajongók, mennyi energiát érdemes beleölni ebbe az egészbe, a számában sokkal több vásárló nem fontosabb-e, mint a néhány tucat, száz vagy ezer követő a közösségi oldalunkon?

Azt gondolom, hogy a kérdésfeltevés ilyetén módja nem segít megtalálni a jó válaszokat és megérteni az összefüggéseket. Arra gondolok, hogy nem jó szembeállítani a gondolkodásunkban a rajongókat és a vásárlókat, mind a két csoport fontos egy cég számára, miközben nem választhatók el egymástól. A vásárlók (és a potenciális vásárlók) egy részéből lesznek a rajongók. Egy részük jól felfogott érdekből, a várható kedvezmények, kuponok, akciók, előnyök érdekében csatlakozik a márkánkhoz. Egy másik részük lojalitását szeretné kifejezni. De lehetnek a szó szoros értelmében vett rajongóink is, akik szeretetüket szeretnék kifejezni a csatlakozásukkal. Végül akad egy kisebbség, akinek egy márka követése az önkifejezés eszköze, ez főleg a cool, trendi és nagy márkák követőinek egy részénél igaz, mint amilyen mondjuk az Apple, a Coca-Cola vagy a Nike.

Ha jól végezzük a dolgunkat a közösségi térben (és persze a cég dolgos mindennapjaiban is), akkor a márkánk rajongóinak egy része úgynevezett márka „nagykövetté” tud válni, akik személyesen képviselnek minket ott, ahol mi nem tudunk jelen lenni, akár személyes beszélgetésekben is az online téren kívül. Ez különösen akkor lehet fontos, ha a rajongóink és vásárlóink támogatására van szükségünk egy nem várt helyzetben.

Persze különösen fontos észben tartani, hogy a közösségi tér az embereké, nem a márkáké, a márkáknak alkalmazkodniuk kell a helyi játékszabályokhoz, tulajdonképpen csak vendégek ebben a térben (mert nem értük van vagy róluk szól, hanem az emberekről – elsősorban emberek és nem vásárlók a közösségi oldalak tagjai).

A közösségi oldalak, ma leginkább a Facebook tömegeket mozgat meg, lehetővé teszi számukra, hogy folyamatosan (és ne csak a személyes találkozásokkor) kommunikáljanak egymással. Beszélgethetnek bármiről – néha ez márkákról szól vagy a vásárlói szerepről. Innen nézve a Facebook közel négy millió magyar tagja egyre inkább leképezi a társadalom aktív részét, amiben benne vannak a mi vásárlóink is és köztük a rajongóink. Ha tehát a számosságot nézzük ne csak a vásárlóinkat vagy a rajongóinkat lássuk, hanem a felhasználókat is – akik számára bármikor beszédtémává válhatunk és ilyenkor különösen jó, ha értjük mi mozgatja az ilyen kommunikációt, sőt, mi magunk is jelen vagyunk a közösségi térben és még követőink is vannak.

Pintér Robesz

Svédországban élő csodabogár hallgatónkkal, Ferkóval találkoztam pár nappal ezelőtt, itt, a januári Budapesten. Sok éve ismerjük egymást, de még most találkoztunk személyesen először. Megszokott momentum ez ma már, mégis furcsa még mindig: kialakulhat barátság több ezer kilométeres távolságban is, pusztán a kommunikáció – sőt, esetünkben a tömegkommunikáció, egy rádióműsor – által. Találkozásunk alkalmából meginvitáltam a Rádióba, nézzen körül egy kicsit ott, ahol a kedvenc műsora készül, amiért annak idején egyetemista korában képes volt rendszeresen 10 kilométert biciklizni hegyről le és fel. (Fotóink is e látogatás alkalmával készültek Ferkó okostelefonjával.)

Ferkó a híres Pagodában, kedvenc rádióműsorának szerkesztőjével, Szilágyi Árpáddal


Ferkó (teljes nevén Matolcsi Ferenc) erdélyi származású fiatalember jelenleg a svédországi Uppsalában a Gottsunda Színház alkalmazottja, beosztását tekintve – most kapaszkodjanak! – színész és informatikus! Mindkét szakmájáról diplomája is van.

Színész még Marosvásárhelyen lett, ahol a művészeti egyetemen tanult, majd a Szatmári Èszaki Színház Haragh György Társulatának tagja volt egy-két évig. (Már ez időben is élénken foglalkoztatta a távközlés világa, ugyanis egy kifúrt ötforintossal fülkéből telefonált Svédoszágba a kedvesnek.  Később szerzett egy nyomógombos telefont krokodilcsipesszel a nyilvános telefon meghekkeléséhez – ma, a mobiltelefonok korában már mosolyogva tekintünk vissza az ilyen történetekre.)

Ferkó 1994 óta él az észak-európai országban. 1999-ben jelentkezett az uppsalai egyetemre, ahol el is végezte a rendszerfejlesztő-programozó-designer szakot. Ekkoriban bukkant rá a rádióműsorunkra, amikor Sundsvall városában elkezte az egyetemet. Így emlékszik vissza a műsor-függővé válására:

„Hajnalban megérkeztem és a diákszálláson kiderült, hogy valószínűleg a függőleges fűtéscsövek miatt nem jön be élvezhetően 540 kHz-en a Kossuth rádió. Ez volt az első dolog, amit kipróbáltam. Ekkor kezdtem el flopi lemezen az egyetemről hazahozni a napközben elhangzott rádióadásokat. Volt olyan, hogy bicajjal lementem úgy 10 km-t a hegyről a laborig mert ott volt net-hozzáférésem. Így aztán hordtam haza a rádióadást, mint gólya a békát. Se tévé, se internet nem volt még akkor a diáklakásban… Na ekkor bukkantam rá a műsorotokra és aztán lettem függő. Ez egészen addig tartott, amíg élőben szólt a Netidők. Akkoriban sokszor lementem éjszaka az egyetemre, hogy chatelhessek veletek…”

Ferkó a Magyar Rádió egyik stúdiójában

Ferkó ezen csetelések alkalmával egyre aktívabb részese volt a műsornak, hovatovább azt is bebizonyította, hogy egy hallgatónk a rádió segítségével kukkanthat ki Svédországba!

Idézem az öt évvel ezelőtt megjelent Modemkori Hőstörténet című könyvünkből:

„…következzen a csúcsélmény, a sokcsatornás őrület, a multimédia netovábbja! Svédországi állandó hallgatónk, Ferkó, meghallván a műsorban, hogy videózunk, gyorsan bekapcsolta a saját webkameráját, és megkezdte saját szobájának képi közvetítését, amelyet mi a stúdióban láthattunk egy másik számítógép képernyőjén. És most jön a csavar: Ferkó Uppsalából érkező mozgóképét elkezdte mutatni operatőrünk a mi internetes „tévéadásunk” számára is! És ekkor az éppen adásban levő másik hallgatónk, akivel telefonon beszélgettünk, egyszer csak közölte: milyen érdekes, hogy a mi rádióműsorunk internetes tévéközvetítésének köszönhetően látja a saját számítógépén egy másik hallgató Svédországból jövő képét… Tessék?! Az első pillanatban mi sem fogtuk fel a dolog jelentőségét, pedig itt történt valami izgalmas. Újra összekapcsoltuk a létező csatornákat valami új és szokatlan módon.”

Igen, ez a híres 8-as stúdió!

Ferkó persze mégis leginkább színházi ember, aki színészmesterségét sem tagadta meg („legutóbb Darwin voltam a fejlődéstani múzeumban, ahol stepeltem és mezőségi legényest táncoltam, és közben 165 millió éves csontvázak között adtam elő a kismonológot a Föld  kialakulásáról”), de munkája közben aktívan használja informatikus ismereteit is. Megtörtént, hogy úgy lépett fel egy darabban az ügyész szerepében, hogy közben két notebook számítógéppel ő maga kezelte a színpadi fényeket meg a videótechnikát, közben néha felállt és elmondott egy-egy vádbeszédet vagy egy monológot az erényövről.

Sőt, arról is mesélt, hogy amikor nem lehetett a színpadon notebook, akkor a zsebébe rejtett mobiltelefonnal vezérelte a színpad világítását, miközben ő is az előadás részese volt…

Szilágyi Árpád