Akik a múlt héten csütörtök este a budapesti belváros egyik nevezetes pontján, a „pesti Broadway” területén sétáltak, érdekes élményben lehetett részük. A Thália Színház bejáratánál ugyanis egy ablakon keresztül be lehet nézni a „Rádióba”, és a hangszóróból a Netidők élő műsorfelvétele volt hallható.

Nem, nem arról van szó, hogy egy 3D-s megjelenítő közvetíti valamelyik stúdió képét, hanem a hangszigetelt ablakon keresztül tényleg az igazi rádióműsort lehet követni, sőt legtöbbször hallgatni is, az ablakban elhelyezett hangszórón keresztül. A Thália látványstúdiót éppen azért hozták létre, hogy a rádióműsorokba be lehessen kukkantani.

Több más műsor mellett itt készül tehát múlt hét óta a Netidők is, ezért a műsorunk állandó hallgatóinak fontos információ lehet, hogy minden héten csütörtökön este 19:30-tól 20:30-ig vesszük fel a műsort. (A Petőfi Rádióban hallható változat természetesen továbbra is hétfőn 22 órakor kerül adásba.) Aki tehát már pár nappal korábban szeretné hallgatni a témáinkat, igazi élőben, látogasson el a VI. kerület Nagymező utca 22-be és kövesse a helyszínen a műsort.

Van még pár technikai érdekesség, csak röviden beszámolók erről is.

1.) Az ablakban látható egy digitális feliratozó tábla, ezen látható, hogy mikor melyik műsor készül éppen a stúdióban. (A Petőfi adón immár élőben is megszólal egy-két műsor.)

2.) A stúdióban már látható három webkamera, ezekkel nemsoká beindulhat a videoközvetítés a stúdióból és akkor otthonról is lehet követni a műsorokat képben – csakúgy, mint a műsorunk 2001-es „Látható rádió” kísérletében, amelynek során bő féléven keresztül közvetítettük képben is a stúdióban látható történéseket.

3.) A stúdió asztalán ott van egy-két notebook számítógép, ami – természetesen, ma már nem is kérdés – a netre kapcsolódik, így arra is van lehetőség, hogy nemsoká újra csetelhessünk a hallgatóinkkal, a műsor felvétele közben.

Aki tehát szeretné látni is a Netidők műsort, már holnap (csütörtökön) este jöhet a Thália látványstúdióhoz! Az asztaltársaság ott lesz.

Szilágyi Árpád

| Még több lehetőség