Netidők Blogtársaság

Harmadszor vettem részt az okostelefonokkal foglalkozó Smartmobil konferencián (leánykori nevén az iPhone vs android rendezvényen). Az első arról szólt, hogy van-e az iPhone-nak és az Apple-nek alternatívája, a második, hogy hogyan terjednek az okostelefonok (vajon tényleg lenyomhatja-e az android az iOS-t – azóta tudjuk, hogy igen, sőt), a harmadik – idei – pedig arról, hogy mi változik életünkben az okostelefonok hatására.

Érdekes volt látni, hogy idén milyen sok előadás foglalkozott azzal, hogy hogyan változtatjuk meg mi magunk az életünket az okostelefonunk segítségével. Tavalyig az volt fókuszban, hogy a társadalom mekkora hányada használ okostelefont, hány millió ilyen készüléket adtak el, kinek mekkora a részesedése, hány applikáció található az egyes alkalmazásboltokban, hol van az a lélektani határ, ahol áttörést érhetnek el az okostelefonok az árukkal. Számok, százalékok és megint csak számok. Idén először úgy éreztem, hogy a számok mögött fontosabbá válnak az emberek, a vállalkozások, az alkalmazások és az, hogy mit kezdünk mi magunk ezzel a remek új eszközzel. Többet már nem kérdés ugyanis, hogy mikor jön a mobil forradalom, mert immár biztosak lehetünk benne, hogy itt van a nyakunkon – nem kell folyamatosan a számokat nézni, hogy meg van-e már a kritikus tömeg. Az okostelefon nem a jövő, hanem a jelen.

De vajon akkor milyen a jövőnk? Lassi Kurkijarvival szólva zombi apokalipszis jön: okostelefonokba és tabletekbe folyamatosan beletemetkező, lassan járó emberek vesznek majd körbe bennünket mindenhol, akiket könnyebb lesz elérni a képernyőn keresztül, amit bámulnak, mint fizikailag. Egy amerikai kutatás szerint – amit jómagam hivatkoztam az előadásomban – az amerikaiak 80%-a saját bevallása szerint inkább a szexről mondana le egy évre, semmint a mobiljáról. Nincs kétség, ez egy nomofóbiás civilizáció: ahol ennyien félnek a mobiljuk tartós elvesztésétől, ott már a fóbiások jelentik a normálist és a normát. Rá vagyunk utalva (és kattanva) a mobil eszközökre. És ez még csak a történet eleje, még többen fognak csatlakozni és kezdenek el okostelefont használni a közeljövőben. A hazai T-Mobile adatai szerint például 2012 februárjában már 69%-a volt okostelefon az eladott készülékeiknek, 2010-ben ez még csak 21% volt, 2011-ben viszont már 50%.

Persze bizonyos szemszögből nem túl biztató ez a jövőkép (hiszen ki akarna zombivá válni)… én mégis optimista vagyok, mert a mobil a 21. század svájci bicskája. Szinte mindenre jó. Akik már most is használják, azoknak apránként átalakul az élete az okostelefonnal, egyre-másra kapkodják elő a készüléküket a legkülönbözőbb élethelyzetekben. Jellemzően ezek 5-10 perces etapok, mint Király István előadásából kiderült (Magyar Telekom) – szemben a tabletek 30-60 perces etapjaival vagy a tévék egész estés szessönjeivel. A különböző képernyők tehát együtt, egymás kiegészítve jelennek meg a mindennapjainkban, eltérő módon és időben használjuk őket.

Csak néhány elhangzott példa, hogy mi változik-változhat meg az életünkben az okostelefonnal (a szokásos médiafogyasztás, kapcsolattartás, vásárlás... világán túl): érdekes trend például az én kvantifikálása, vagyis mérhetővé tétele. Olyan alkalmazások vesznek körbe minket, amikkel, ha akarjuk(!), folyamatosan számokra fordíthatjuk le az életünket – a legegyszerűbb példa a futással-kocogással foglalkozó programok garmadája, amelyek műholdképekkel mutatják meg, hogy pontosan merre kocogtunk, amikor lefutottunk egy adott távot. De összeszámolhatjuk, hogy hány kalóriát fogyasztottunk el aznap vagy milyen útvonalat jártunk be.

Egy másik érdekes példa, amit láthattunk, az utazással kapcsolatos előzetes teendők átalakulása: az extrém check in (ejtőernyős ugrás közben még a levegőből bejelentkezni mobilon az alattunk lévő hotelbe) azt villantja fel extrém túlzással, hogy az internet által „feldúlt” utazási szektor további szakadásos fejlődés elé néz, ezúttal a mobilnak köszönhetően. Egy másik példa – a KLM által nyújtott travlr szolgáltatás, amely fotók, videók és közösségi bejegyzések-hozzászólások geotag-jeinek (a készítés helyének földrajzi címkéinek) alapján keresi meg számunkra ismeretlenek személyes élményeit az interneten, amit megosztottak az adott, minket érdeklő úticélról. Így nem brosúrák, hanem hús-vér emberek élményei alapján dönthetjük el, hogy tényleg nekünk való-e az adott hely, ahová utazni szeretnénk.

Végül, amit még kiemelnék ebben a hosszúra nyúlt posztban, hogy egyre komolyabban veszik a világon mindenhol a válság ellenére hihetetlenül nagy fejlődésen keresztülment mobil alkalmazás-gazdaságot. 2011-ben ez az iparág 20 milliárd dolláros volt csak az USA-ban és közel 800 ezer(!) embernek adott közvetlenül vagy közvetve munkát. Mindez öt éven belül az ötszörösére nőhet – derült ki Oszkó Péter előadásából. Persze nem lesz minden alkalmazásból átütő siker – Szakál Tamás (Dragontape) el is árulta a siker – rendkívül egyszerű – receptjét: akkor érdemes pénzt ölni egy alkalmazás további fejlesztésébe, ha az adott program hiánya a korai felhasználók legalább 40%-nak nagy csalódás lenne.

Zárásként hagy áruljam el, hogy számomra a rendezvénynek volt egy személyes – és igen kellemes, egyben megtisztelő – vetülete is, nagy meglepetésemre engem választottak a Ringier Mobile Influencer díjának nyertesévé. A már-már dicshimnusznak tűnő szöveges és mozgóképes indoklás szerint azért, mert sokat tettem a hazai mobil piac edukálásáért. Köszönöm, hogy nekem ítélték a díjat, nagyon fontos visszajelzés számomra. Ahogy a színpadon is fogalmaztam, köszönöm ugyanakkor az Ipsosnak, hogy lehetővé tette az elmúlt két évben, hogy a területtel foglalkozhassam és kutathassam. Illetve kiemelt köszönet jár a Netidőknek – különösen a blognak – mert a heti rendszeres megszólalások „kényszere” nélkül egész biztosan sokkal kevesebb témát írtam volna meg ilyen alaposan. Ígérem, hogy a jövőben is folytatni fogom ezeken a hasábokon is a mobilos témák tárgyalását – például be fogok számolni arról a rendezvényről, ahová a díjnak köszönhetően lehetőségem lesz majd elutazni (ez ugyanis a díjazott jutalma, egy általa választott konferenciára vagy egyéb mobilos rendezvényre elutazhat a következő egy évben).

Pintér Robesz

Nemrégiben Spányik Balázs felvetette a műsorban, hogy nem tudja mire használni az újonnan kapott tabletjét. Kicsit meglepődtem, de aztán rájöttem, hogy igaza van. Egyrészt közel sem evidens, hogy mire jó egy tablet. Másrészt nem vagyunk egyformák, más-más módon használjuk az informatikai eszközeinket, emiatt könnyen lehet, hogy egyes felhasználók számára – mint amilyen Balázs is – nincs a tabletnek használati értéke.

Hogy segítsek Balázsnak – és másoknak, akik azon gondolkodnak vajon vásároljanak-e tabletet, kihasználnák-e azt – megpróbáltam összeszedni, hogy én mire használom az androidos tabletem. Persze ez nem általánosítható mindenkire, de talán segít közelebb hozni az eszköz megértését. Két körre bontottam a használatot, az első a gyakori, a második az eseti használat. Az első nélkül ma már nehezen lennék meg, ha nélkülöznöm kellene a tabletet, a második körről könnyebben lemondanék.

Mire használom a tabletet (gyakori tevékenységek):

• Naponta körülbelül 2x50 percet utazok a munkahelyemre, majd haza. A tablet segít, hogy közben menedzselhessem a privát levelezésem (leszámítva az igazán fontos dolgokat nem levelezek napközben a gmail-ről).
• Ugyancsak utazás közben olvasom el a híreket, ezeket el is mentem (rendszerint Read It Later-be dobálom napközben a laptopon, amire nincs időm, később pedig a tableten elolvasom, ha ráérek – aztán Evernote-ba rakom el tartósan).
• Ha teljesen „kész vagyok” és kikapcsolódni akarok, akkor Dimag Readerben Galaktikát olvasok vagy újabban (akár a buszon) videót nézek (éppen a Klónok háborúja 3. évad 2-ik részét néztem meg legutóbb hazafelé a buszon, elég szürrealisztikus élmény volt).

Mire használom még a tabletet (alkalmi tevékenységek) – nekem ez leginkább a „tömegközlekedésen” kívüli világ:

• A hétvégén mindenhová a párom vezet, úgyhogy a fentebbi dolgokat csinálom az autóban is, ha lehet (ha lehetek éppen antiszociális). De ha esetleg én vezetek és navigálni kell, akkor a tableten használom a Google Navigation-t (két hete pénteken így vezettem egyedül Inárcsra - oda se találtam volna Navigation nélkül)
• A gyerekeimmel szoktunk mesét nézni, zenét hallgatni, illetve van rajta 1-2 alkalmazás nekik (rajzolós, színezős, összekötős, számolós, nyelvtanulós, vicces…)
• Nagyon ritkán játszok (havonta-kéthavonta), de az én tabletemen is megtalálhatók az ebben a körben „kötelezőnek” számító alkalmazások, mint amilyen az Angry Birds (ebből több féle is van a rajta) vagy a Fruit Ninja…
• Meg szoktam nézni a busz menetrendet a metrón, hogy rohanjak-e a Kökin, elérem-e a következő buszt, erre jó például a Budapest menetrend.
• A munkahelyemen tárgyalásokra, meetingekre viszem a tabletet, elsősorban jegyzetelni, illetve a holt időkben megnézni a fontos leveleket. Erre a beépített jegyzetek programot szoktam használni vagy az Evernote-ot, ami a felhőben tárolja a jegyzeteket, így internet segítségével bárhol el tudom érni (ennek a posztnak a jegyzet verziója is ebben várta, hogy megírjam).
• Újabban, ha elmegyek valahová, akkor a Foursquare-ben be szoktam jelentkezni és megosztom a közösségi oldalakon, hogy éppen hol vagyok, mit csinálok.
• A tabletről szoktam többnyire twitterre megosztani a cikkeket, ami átmegy automatikusan a Facebook-ra is, mivel úgy van beállítva. A twittert egyébként három különböző programmal használom, hogy ne keverjem össze a twitter fiókjaimat (magán, oktatási, céges)…
• Tévézés közben néha meg szoktam nézni a tévéműsort a TV24 alkalmazásban (bár amióta digitális tévé előfizetésem van, elérhető az ERP a tévé képernyőjén is, szóval ez a funkció időközben részben feleslegessé vált).
• Újabban pénzügyekre is elkezdtem a tabletet használni, például DigiCsekkel fizetem be a szemét és egyéb közmű csekkjeimet (QR beolvasós, gyors, kényelmes – kényelmesebb és gyorsabb, mint az internet bankba belépni és utalni). Használom a Mastercard magyar alkalmazását is, bár a legutóbbi nagy bankkártya letiltási hullám óta nem sikerült beállítani az új kártyámat.
• Egyetemi dolgozatokat, tanulmányokat is ezen szoktam olvasni, illetve széljegyzetelni (vettem egy PDF olvasót, amibe jegyzetelni is lehet: ezPDF Reader)
• A Nokia Lumia előtt a tablettel fotóztam és videóztam , majd osztottam meg a képeket a fotóblogomon.
• Végül egy extrém példa: pár hete egy polc felfúrásánál ez volt a vízszint mérő (Bubble level).

Így összeírva nem is kevés. Napi 1-2 órát biztosan a kezemben van a tablet és nagyon megkönnyíti az életem, főleg, ami a levelezés kezelését illeti. Előtte hétvégére mindig jó 3-400 levél gyűlt fel, amivel kezdeni kellett valamit. Most nincs ilyen, maximum 50-60 olvasatlan levél lesz a hét végéig, azok java része is kevésbé fontos (például hírlevelek).

Ez a lista persze egyedi, leginkább engem jellemez és nem a tabletet. De ez alapján azt mondanám, hogyha valaki nem tud legalább 3-4 dolgot, amire biztosan rendszeresen (legalább heti gyakorisággal) használna egy tabletet (például szörfölés, levelezés, játék, kikapcsolódás), akkor nem igazán ajánlom, hogy beszerezzen egyet, mert felesleges lesz a számára. Egyébként viszont véleményem szerint jelenleg nem létezik jobb informatikai eszköz a menet közbeni („on the go”) tevékenységekre és a kanapészörfölésre.

Pintér Robesz

Tavaly, december 6-án a Télapó hozta a Samsung Galaxy Tabomat, tehát éppen egy éve használom. Az Android Portál egy nemrégiben megjelent írása után úgy döntöttem, hogy rövid blogbejegyzést írok a „tartós tesztről”. Az alábbiak nyilván teljesen szubjektívek és nem is reprezentatívak, de talán érdekesek lehetnek a tabletek kedvelőinek vagy azoknak, akik éppen egy tablet beszerzését fontolgatják így karácsony előtt.

2010. augusztus utolsó napján találkoztam először a készülékkel a Samsung magyarországi főhadiszállásán, mindenféle titoktartási nyilatkozatok aláírása után. Rögtön elfogott az „instant get” érzése, vagyis, hogy azonnal „kellene” egy ilyen, kérem, tessék mondani, hol lehet megvenni. Egészen november végéig kellett várni, amíg kereskedelmi forgalomban is megjelent a tablet, majd hamarosan a szolgáltatóm is elkezdte árulni, így egy két éves 3G-s internet előfizetéssel vehettem meg tavaly decemberben, szerintem igen kedvező áron.

Persze a döntés előtt alaposan körbenéztem a piacon és mérlegeltem, hogy vajon tényleg ez az a tábla, amire nekem szükségem lehet. Eközben, ahogyan kell még egy táblázatot is csináltam a várható előnyökről-hátrányokról. Egészen hosszú lett a lista a különböző szempontokkal: ár, BKV-n állva is lehet-e használni, kijelző mérete, súly, 3G, Exchange szerveren való levelezés, videóképes kamera, lejátssza-e a webes videókat, gyorsaság, navigációs képességek, ne kelljen mellé még külön okostelefont is tartani, meg legyenek rá a kedvelt iOS alkalmazások – mivel akkoriban iPhone-t használtam, ismerje a magyar ékezeteket, lehessen vele copy-pastelni, bírja sokáig egy töltéssel… Nem mondom, hogy a Galaxy Tab volt minden szempontból a nyertes, de az akkoriban még elérhető iPad egyes és a Toshiba Folio 100-as mellett számomra egyértelmű volt a döntés (a már beharangozott, de még nem kapható egyéb készülékeket nem volt türelmem kivárni).

A 3G – tehát a mobil internet – az egyik kritikus szempont volt, amikor kiválasztottam a Galaxy Tabot. Csak wifi képes tabletet egészen biztosan nem vennék, mivel számomra a Tab az otthon és az iroda közötti időben, illetve akkor használt eszköz, amikor nem vagyok számítógép mellett, leginkább, amikor tömegközlekedek. Ezeket a holt időket teszi a Tab hasznossá, levelek-hírek olvasásával, utóbbiak elmentésével (Evernote, újabban a Google nagy leárazási akciója után ReaditLater segítségével), a közösségi média használatával (nálam ez alapvetően a twitter, kevéssé Facebook, LinkedIn vagy Google+).

A készülék egyébként – ha valakit a pontos paraméterek érdekelnének – egy GT P1000-es, 2.2-es Froyo androiddal, 7 colos kijelzővel. Megvásárlása óta az eredeti gyári rendszer fut rajta (tetszik és soha nem fordult meg a fejemben igazán, hogy esetleg a tablet verzió android 3-asra váltsak, vagy, hogy „megfőzzem” a szoftvert és feltegyek valami egyedi android verziót rá).

Miután megvettem a készüléket többen szólítottak meg a metrón, villamoson, amikor meglátták a kezemben a tabletet. Az egyik többször előforduló szürreális élményem az volt, hogy számosan felismerni vélték benne az iPad-et („tudom ám mi ez, ugye ez az Apple iPad”). A másik ilyen érdekes élmény – főleg az elején – az volt, amikor megkérdezték, hogy lehet-e vele telefonálni, majd, miután megmutattam, hogy hogyan mutat a fejemhez tett készülék, közösen kacagtunk. Mindenkit megnyugtattam, hogy lehet telefonálni a készülékkel, de nem a hagyományos fülhöz emelt módon, hanem kihangosítva vagy headsettel. Jómagam nem igazán szoktam telefonálni vele, a kezdet kezdetén kipróbáltam, hogy milyen lenne, de elég körülményes és az akkumulátor is hamarabb lemerül tőle. Így most a tablet mellett egy Motorola F3-as „nagymama” telefonnal (ami egy hétig bírja nálam egy töltéssel) elégítem ki a minimális telefonbeszélgetési igényemet.

A Tab mellett a kiválasztáskor sokat nyomott a latban, hogy van benne kamera, ezt rendszeresen használom is, a képeket ki szoktam rakni a fotóblogomra (nem minden kép ezzel készült), de például az alábbi őszi képet ezzel készítettem, kifejezetten azért, hogy meg tudjam osztani.

Nem mondom, hogy tökéletes a kamera, de sok élményt sikerült vele megörökíteni – például egy komplett disznóvágást ezzel videóztam és fényképeztem végig, mivel az alkalomra bekészített kompakt kamera néhány kép után lemerült. Először nevettek a jelen lévők, de később közösen élveztük a sok videót és képet.

A Galaxy Tab másik előnye, hogy zsebre lehet tenni. Tényleg. Ezt nem szokták elhinni, úgyhogy demonstrálni szoktam – nem a farzsebbe teszem be, hanem előre. Sokszor jól is jön ez a kompakt méret, ha átmenetileg gyorsan el kell rakni valahová a készüléket.

Persze vannak a tabletnek általam nem kedvelt tulajdonságai is. Egyértelműen az egyik gyenge pont az akkumulátor. Általában elmegy napi egy töltéssel, de egy kicsit intenzívebb használat mellett előfordul, hogy estére már megadja magát, ezért mindig nálam van a töltő.

Bosszantó apróság, hogy a már említett kamera videózáskor néha egyszerűen elfelejt rögzíteni (ami abból tűnhet fel menet közben, hogy bár látszólag rögzít a kamera, de a számláló nem látszik). Így maradtam le majdnem arról, amikor Soma fiam megtanult biciklizni – egyszeri, megismételhetetlen alkalom…

Újabban (körülbelől 2-3 hónapja) jelentkező hiba, hogy bekapcsolás után egész egyszerűen nem töltenek be a home képernyő ikonjai, sem az alkalmazások, amin csak az újraindítás segít. A problémát megoldani látszik, hogy pár hete szabadítottam fel memóriát a készüléken a nem használt alkalmazások kipucolásával.

Zavaró negatívum az is – bár a Samsung nem tehet róla – hogy néhány alkalmazás egész egyszerűen nem fut a készüléken. Szerencsére ez a kb. 130 alkalmazás közül, amit eddig kipróbáltam, mindössze néhány alkalommal fordult elő (legutóbb a Zenecenterrel, aminek előfizetője is vagyok, de a tableten nem tudom használni). Más alkalmazások pedig rendszeresen kifagynak, a leggyakrabban a gyári levelezés (ez a legrégebbi hiba a készüléken, amit nem igazán értek), de ez sem fordul elő gyakrabban havi 1-2 alkalomnál.

Mindent összevetve egyáltalán nem bántam meg, hogy a Samsung Galaxy Tabot választottam útitársamul. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki egy kompakt tabletet keres a hétköznapokra, munkára vagy csak egyszerű kanapészörfre.

Pintér Robesz

A táblagépek szó szerint adnak új életet sok embernek, olyan kaput nyit meg, amire azelőtt soha semmi más nem volt képes.

Egyik kedvenc szerzőm Marcel Gagné blogbejegyzése hívta fel figyelmemet a témára. A 60 perc című műsorban mutatták be, hogy az iPad hogyan segít autisztikus gyerekeknek és felnőtteknek kapcsolatot teremteni a külvilággal:

Engem sokkolt a videó, de egyben hihetetlen jó érzés kerített hatalmába, mert a technológia a szemünk láttára változtatja át emberek eddigi életét. Fantasztikus emberekét akiknek az egyedüli problémájuk az volt, hogy valami fal volt a saját gondolataik és a külvilág között. Képtelenek voltak közölni a gondolataikat, érzéseiket. Erre a táblagépek segítségével ez a fal leomlik és megnyílik az átjáró.

Marcel említi a műsor kapcsán, hogy nem az iPad-ról van szó, hanem arról, hogy a táblagépeken nem válik szét a kép és az interakcióra használt billentyűzet és egér. Ami a képernyőn van, azt tapogatjuk, azzal lépünk kapcsolatba. Amit megérintünk, azzal fog valami történni.

Én is tovább gondolkodtam, hogy még mi mindenre lesz jó ez a technológia. Nem csak autistáknak nyújthat segítséget, de olyanoknak is, akik valami miatt nem tudják rendesen használni a kezüket, nem tudnak írni, nem tudnak egeret és billentyűzetet használni. Valamiért úgy érzem, hogy az augmented reality alkalmazások is fontosak lesznek, nem csak a navigációban és a marketingben.

Egész iparágakat is megváltoztathat majd, például eltudok képzelni egy olyan grafikus munkaállomást, aminek a beviteli eszköze valamiféle táblagép lenne, amit a grafikus vagy tervező úgy használ, mint egy darab papírt. Egyből megjelenik minden ecset vagy ceruzavonás a táblagépen és a számítógép képernyőjén is.

Ha jobban belegondolunk, ezeknek az eszközöknek a felhasználásában még csak a felszínt kapargatjuk (scratching the surface - bocs).

Szerdán egy m-oktatással kapcsolatos rendezvényen beszéltem, ahol több előadásban arról folyt a disputa, hogy vajon mi keresnivalója lehet a mobiltelefonnak az iskolában, mi a várható jövő. Az egyik vélemény szerint a mobiltelefónia és az új kommunikációs technológia forradalmasítani fogja az oktatást – a másik szerint viszont nem mobilra van szükség az iskolákban, hanem jó tanárokra és közösségre. Hajlok arra az álláspontra, hogy a két vélemény csak látszólag mond ellent egymásnak és mindkettő egyszerre lehet igaz.

Alig hogy a tanárok elkezdtek megbarátkozni az e-learning (e-oktatás / e-tanulás) fogalmával, máris itt az újabb hívószó, az m-learning. A kifejezés két dolgot jelent, az egyik értelmezés szerint az m a mobil rövidítése, de nem csak a mobiltelefon segítette tanulásra utal, hanem mindenfajta hordozható eszközre, így könyvolvasókra, tabletekre, mp3 lejátszókra stb. Tehát az m-learning a hordozható, személyes kommunikációs eszközök, kütyük megjelenése az oktatás területén. A másik értelmezés szerint az m a mobilitásra utal, vagyis arra, hogy ezen eszközök segítségével bárhol és bármikor hozzá lehet férni az oktatási tartalmakhoz, kommunikálni a tanárral vagy a diáktársakkal – tehát a tanulás nem korlátozódik az iskolára vagy egyéb épített környezetre (például a lakásra vagy a munkahelyre).

Persze nem a mobiltelefon az első infokommunikációs technológia, amivel kapcsolatban felmerül a gondolat, hogy forradalmasítani fogja az oktatást, ugyanilyen elvárások fogalmazódtak meg a rádió, a tévé vagy a számítógép és az internet kapcsán is, azok megjelenésekor. Ezeket azonban az iskola javarészt sikerrel zárta ki (pl. rádió, tévé) vagy zárta be (számítógépterem), így az oktatás gyakorlatilag ma is ugyanolyan körülmények között és folyamatok mentén zajlik, mint 200 évvel ezelőtt, miközben a legtöbb hasonlóan nagy múltra visszatekintő hivatás gyökeresen átalakult az elmúlt évszázadokban (lásd teszem azt az orvoslást vagy az építészetet). A mobil azonban egyvalamiben teljesen más, mint a fentebbi technológiák: ez egy folyamatosan velünk lévő személyes eszköz, amely mérete miatt (szinte) minden nebuló zsebében megtalálható. Az iskola szempontjából olyan „behurcolt” technológia tehát, amit nem lehet sikerrel kizárni az iskolából, vagy „gettósítani”, mint a számítógépet. Muszáj reagálni rá.

Úgy érzem az iskola – főleg az általános és középiskola – rosszul tűri ezt a kihívást, amely jelenleg a három T mentén a tiltás, tűrés és támogatás fogalmaival írható le leginkább. Legtöbb esetben megtűrik a mobilokat az iskolákban és a mobiltelefonokra vonatkozó íratlan etikett és az írásban rögzített iskolai házirend mezsgyéjén szabályozzák azok használati körét. Ehhez képest néhány helyen egész egyszerűen nyíltan tiltják a mobilok iskolai használatát a diákok számára. Végezetül elenyésző számban előfordul, hogy hasznot próbálnak húzni abból, hogy a diákok nagy részének mobiltelefonja van.

Nyugodtan kijelenthető, hogy a legtöbb esetben az iskola és a tanárok nem igazán tudják, hogy mit kezdjenek a mobiltelefóniával. Pedig az egyrészről óriási lehetőséget rejt magában, hogy erősítse a diákok bevonódását az oktatásba, interakcióját egymással és a tanárral – másrészt hatalmas kihívásokat támaszt, hogy a diákok figyelmét, érdeklődését ne vonja el az éppen folyó oktatásról, tanulásról. Mindkét jelenség egyszerre hat, ezért véleményem szerint már csak emiatt is érdemes volna szisztematikusan átgondolni, hogy mit lehet kezdeni a mobiltelefonokkal és egyéb hordozható kütyükkel az oktatásban, ugyanis megfelelő támogató környezet és minták híján könnyen lehet, hogy a negatívumok hatása erősebbnek tűnik. Emiatt igazolva érzik magukat azok, akik az egyszerűbb megoldást választva megtiltják a mobil használatát az iskolákban.

A tiltással az a baj, hogy ezzel az iskola saját magának is árt. Az iskolai miliő és a gyerekek iskolán kívüli világa ugyanis egyre messzebb kerül egymástól, aminek persze csak egy aprócska eleme a mobiltelefónia eltérő kezelése. Egy amerikai felmérés szerint például az ottani 12-17 éves korosztály napi 7,5 órát tölt különböző képernyők előtt médiafogyasztással, tartalom létrehozással, megosztással és kommunikációval – iskolán kívül. Ez ugyanannyi, ha nem több idő, mint amennyit az iskolában vannak. Ha az iskolából teljesen hiányzik a diákok számára természetes kommunikációs környezet vagy tiltják annak használatát, akkor a diákok egyre nagyobb része érezheti úgy, hogy az iskola „skanzen”, olyan „múzeum”, ahonnan száműzték a XXI-ik századi valóságot és saját, a hétköznapi, megszokott élettől egyre idegenebbnek tűnő szabályok mentén folyik az élet. Ezt a fajta eltávolodást csökkenthetné, ha az iskola a diákok iskolán kívüli kommunikációs szokásait megpróbálná ésszerű keretek között integrálni az oktatási folyamatokba.

Félreértés ne essék, nem gondolom azt, hogy önmagában a technológia „megmenti” az oktatást, de segíthet abban, hogy az jobb, hatékonyabb és humánusabb(!) lehessen. Persze ez esetben is igaz, hogy nem mindegy hogyan alkalmazzák az új kommunikációs eszközöket. A képlet ugyanis az, hogy valami + technológia nem egyenlő automatikusan a még jobb valamivel. Ahhoz, hogy előbbre léphessünk, okosan kell(ene) tudni alkalmazni a technológiát és megkeresni a megfelelő integrációs lehetőségeket.

Pintér Robesz