Nemrégiben Spányik Balázs felvetette a műsorban, hogy nem tudja mire használni az újonnan kapott tabletjét. Kicsit meglepődtem, de aztán rájöttem, hogy igaza van. Egyrészt közel sem evidens, hogy mire jó egy tablet. Másrészt nem vagyunk egyformák, más-más módon használjuk az informatikai eszközeinket, emiatt könnyen lehet, hogy egyes felhasználók számára – mint amilyen Balázs is – nincs a tabletnek használati értéke.

Hogy segítsek Balázsnak – és másoknak, akik azon gondolkodnak vajon vásároljanak-e tabletet, kihasználnák-e azt – megpróbáltam összeszedni, hogy én mire használom az androidos tabletem. Persze ez nem általánosítható mindenkire, de talán segít közelebb hozni az eszköz megértését. Két körre bontottam a használatot, az első a gyakori, a második az eseti használat. Az első nélkül ma már nehezen lennék meg, ha nélkülöznöm kellene a tabletet, a második körről könnyebben lemondanék.

Mire használom a tabletet (gyakori tevékenységek):

  • Naponta körülbelül 2x50 percet utazok a munkahelyemre, majd haza. A tablet segít, hogy közben menedzselhessem a privát levelezésem (leszámítva az igazán fontos dolgokat nem levelezek napközben a gmail-ről).
  • Ugyancsak utazás közben olvasom el a híreket, ezeket el is mentem (rendszerint Read It Later-be dobálom napközben a laptopon, amire nincs időm, később pedig a tableten elolvasom, ha ráérek – aztán Evernote-ba rakom el tartósan).
  • Ha teljesen „kész vagyok” és kikapcsolódni akarok, akkor Dimag Readerben Galaktikát olvasok vagy újabban (akár a buszon) videót nézek (éppen a Klónok háborúja 3. évad 2-ik részét néztem meg legutóbb hazafelé a buszon, elég szürrealisztikus élmény volt).

Mire használom még a tabletet (alkalmi tevékenységek) – nekem ez leginkább a „tömegközlekedésen” kívüli világ:

  • A hétvégén mindenhová a párom vezet, úgyhogy a fentebbi dolgokat csinálom az autóban is, ha lehet (ha lehetek éppen antiszociális). De ha esetleg én vezetek és navigálni kell, akkor a tableten használom a Google Navigation-t (két hete pénteken így vezettem egyedül Inárcsra - oda se találtam volna Navigation nélkül)
  • A gyerekeimmel szoktunk mesét nézni, zenét hallgatni, illetve van rajta 1-2 alkalmazás nekik (rajzolós, színezős, összekötős, számolós, nyelvtanulós, vicces…)
  • Nagyon ritkán játszok (havonta-kéthavonta), de az én tabletemen is megtalálhatók az ebben a körben „kötelezőnek” számító alkalmazások, mint amilyen az Angry Birds (ebből több féle is van a rajta) vagy a Fruit Ninja
  • Meg szoktam nézni a busz menetrendet a metrón, hogy rohanjak-e a Kökin, elérem-e a következő buszt, erre jó például a Budapest menetrend.
  • A munkahelyemen tárgyalásokra, meetingekre viszem a tabletet, elsősorban jegyzetelni, illetve a holt időkben megnézni a fontos leveleket. Erre a beépített jegyzetek programot szoktam használni vagy az Evernote-ot, ami a felhőben tárolja a jegyzeteket, így internet segítségével bárhol el tudom érni (ennek a posztnak a jegyzet verziója is ebben várta, hogy megírjam).
  • Újabban, ha elmegyek valahová, akkor a Foursquare-ben be szoktam jelentkezni és megosztom a közösségi oldalakon, hogy éppen hol vagyok, mit csinálok.
  • A tabletről szoktam többnyire twitterre megosztani a cikkeket, ami átmegy automatikusan a Facebook-ra is, mivel úgy van beállítva. A twittert egyébként három különböző programmal használom, hogy ne keverjem össze a twitter fiókjaimat (magán, oktatási, céges)…
  • Tévézés közben néha meg szoktam nézni a tévéműsort a TV24 alkalmazásban (bár amióta digitális tévé előfizetésem van, elérhető az ERP a tévé képernyőjén is, szóval ez a funkció időközben részben feleslegessé vált).
  • Újabban pénzügyekre is elkezdtem a tabletet használni, például DigiCsekkel fizetem be a szemét és egyéb közmű csekkjeimet (QR beolvasós, gyors, kényelmes – kényelmesebb és gyorsabb, mint az internet bankba belépni és utalni). Használom a Mastercard magyar alkalmazását is, bár a legutóbbi nagy bankkártya letiltási hullám óta nem sikerült beállítani az új kártyámat.
  • Egyetemi dolgozatokat, tanulmányokat is ezen szoktam olvasni, illetve széljegyzetelni (vettem egy PDF olvasót, amibe jegyzetelni is lehet: ezPDF Reader)
  • A Nokia Lumia előtt a tablettel fotóztam és videóztam , majd osztottam meg a képeket a fotóblogomon.
  • Végül egy extrém példa: pár hete egy polc felfúrásánál ez volt a vízszint mérő (Bubble level).

Így összeírva nem is kevés. Napi 1-2 órát biztosan a kezemben van a tablet és nagyon megkönnyíti az életem, főleg, ami a levelezés kezelését illeti. Előtte hétvégére mindig jó 3-400 levél gyűlt fel, amivel kezdeni kellett valamit. Most nincs ilyen, maximum 50-60 olvasatlan levél lesz a hét végéig, azok java része is kevésbé fontos (például hírlevelek).

Ez a lista persze egyedi, leginkább engem jellemez és nem a tabletet. De ez alapján azt mondanám, hogyha valaki nem tud legalább 3-4 dolgot, amire biztosan rendszeresen (legalább heti gyakorisággal) használna egy tabletet (például szörfölés, levelezés, játék, kikapcsolódás), akkor nem igazán ajánlom, hogy beszerezzen egyet, mert felesleges lesz a számára. Egyébként viszont véleményem szerint jelenleg nem létezik jobb informatikai eszköz a menet közbeni („on the go”) tevékenységekre és a kanapészörfölésre.

Pintér Robesz