Netidők Blogtársaság

Gyakori sztereotípia – főként az internetet nem vagy csak ritkán használók részéről, hogy aki sokat használja a netet, az elidegenedik a környezetétől és megszűnik az érdeklődése a környezete, a kultúra és a szövegek iránt. Leegyszerűsítve: a túlzott internethasználatot okolják sokat az olvasás visszaszorulása miatt. Azonban kicsit pontosabban végiggondolva a dolgot könnyen arra juthatunk, hogy aki internetezik, az elsősorban olvas és ír. Ráadásul sokat.

Mivel az infotechnológiának köszönhetően változatos formájú, tematikájú, műfajú és nagy tömegű szöveggel találkozunk, ezért nemcsak a tájékozódásunk, a keresési szokásaink változnak meg, hanem szükségszerűen az olvasási módszereink is átalakulnak. A szövegek befogadása mindinkább inkább felgyorsul, intenzív, és nem extenzív stratégiát követ. A weben található nagy tömegű szövegben csak úgy lehet jól tájékozódni, ha gyorsan átfutjuk őket, keresve a kulcsszavakat, a tartalmilag minket érdeklő legfontosabb elemeket. Kicsit úgy teszünk, mintha a szemünkkel szkennelnénk a szöveget, tehát a főbb orientációs pontokat (tördeléssel, grafikáéval, képekkel kiemelt részleteket) letapogatjuk a szemünkkel, és csak azokat a részleteket olvassuk el, amelyeket fontosnak, relevánsnak vélünk. A szöveg kulcsszavait keresve a lényegesnek vélt elemek átolvasásán keresztül próbálunk meg képet alkotni a szöveg tartalmáról. És nagyon lényeges, hogy a szövegalkotó tisztában van-e azzal, hogy a szövegében mi a ténylegesen releváns elem, és mennyire segíti a befogadót a gyors értelmezésben. Mert ha a lényegtelen elemeket emeli ki, akkor ugyanúgy félrevezeti az olvasót, mintha nem emel ki semmit.

A hiperlinkes és a hipertextuális szövegek nem lineáris, hanem globális szövegbefogadási stratégiát követnek. A hiperlinkek megszüntetik azt a hagyományos elképzelést, hogy egy szöveget csak lineárisan, az elejétől a végéig olvasva lehet teljességében befogadni. Ebben a környezetben a hiperliknek között ugrálva, előrejelezhetetlen olvasási sorrendeket alakíthatnak ki az olvasók, és ezeket a stratégiákat inkább az érdeklődésük, a háttértudásuk a kíváncsiságuk, a türelmük vezérli, semmint a linearitás követésének a vágya.

Kiemelt szerepet kap a grafikus felhasználói felülettel, illetve fejlett képalkotó összetevőkkel rendelkező infotechnológiai eszközök világában a képolvasás, a vizuális orientáció. Gondoljunk csak arra, hogy manapság már alig lehet olyan mobiltelefont kapni, amely ne rendelkezne fejlett grafikus felhasználói felülettel, ikonok és vizuális szimbólumok között kell navigálni a funkciók eléréséhez, illetve szinte minden ilyen készülékben van beépített kép- és videorögzítő eszköz. A vizuális befogadás tényezői tehát egyre hangsúlyosabbak, amelyeket az eyetracking kutatások (a képernyőn való tájékozódás során végbemenő szemmozgást követő vizsgálatok) is igazolnak: hamarabb és gyakrabban fókuszálunk a kijelzők felületén megjelenő vizuális elemekre, mint a szöveges összetevőkre. Az olvasás tehát állandó követelmény a weben is, csak másfajta szövegeket másképpen olvasunk, mint az interneten kívül.

Bódi Zoltán

Tegnapelőtti műsorunk hírsziporkái között mondtuk el, hogy már Magyarországon is elérhető az iTunes szolgáltatás. Jelenleg nem lehet tudni, hogy hány magyar felvétel lesz letölthető és a magyar tartalmat nem is tartják nyilván, nem lehet kiadóra, nyelvre, előadó nemzetiségére keresni. A feljutás viszont nyitott, egy egyszerű folyamaton keresztül bekerülhetnek az iTunes kínálatába a független kiadók vagy a szerzői kiadásban született hangfelvételek. Ez fontos lehetőség a magyar zenészeknek. Régóta hiányolják viszont a digitális zene és az Apple-világ rajongói, hogy nálunk is hozzáférhető legyen az iTunes. Kitzinger Dávidnál, az Artisjus hangfelvétel-engedélyezési osztályának vezetőjénél érdeklődtem, hogy mi változott meg most, ami megnyitotta az iTunes kapuit előttünk?

Kitzinger Dávid: Nem csak Magyarországon, hanem egész Kelet-Európában mostanáig nem volt elérhető az iTunes zeneboltja. Egyszerűen az iTunes most ítélte úgy, hogy ideje belépnie erre a piacra. Talán az euró bevezetését várták, talán, hogy a mobil és zenelejátszó eladásaik felfussanak. De az is lehet, hogy az Európai Bizottság noszogatása számított. Tény, hogy az európai piac a jogkezelés szempontjából tagolt, országonként kell a jogokat letárgyalni. Ez jól jön, amikor a vásárlóerőhöz igazíthatják az árakat, de rosszul, amikor hátráltatja az új piacokra való belépést. Az biztos, hogy az Artisjus részéről semmi akadálya nem volt a bevezetésnek. A korábbi években nem kerestek minket a szolgáltatás jogosításával kapcsolatban, tehát nem rajtunk múlt.



Szilágyi Árpád: Mi volt az Artisjus szerepe a tárgyalásokban?

Kitzinger Dávid: Ahhoz, hogy valaki belépjen a magyarországi szolgáltatási piacra bármilyen zenemű tartalmú tartalomszolgáltatással, megállapodást kell kötnie a dalszerzőkkel, akik műveivel pénzt akar keresni. Ezt az engedélyt az egyszerűség kedvéért a szerzők az Artisjus-on keresztül biztosítják. A jogdíj mértékében és az elszámolás rendjében kellett megállapodnunk. A szerzői jogi terület nemzetközi egységesedése a XIX. század végén kezdődött el, így mára elég egységesek lettek a kondíciók. Az iTunes ajánlata alapvetően mind szerkezetében, mind mértékében megfelelt a hazai tarifáknak. Egy nagyon alaposan átgondolt és kipróbált üzleti modellel érkeztek amivel könnyű volt dolgozni.

Szilágyi Árpád: Kivel volt nehezebb tárgyalni: az Apple-lel vagy a magyar kiadókkal? Vagy már kölcsönös belátás volt, hogy muszáj ebbe az irányba menni?

Kitzinger Dávid: A hazai kiadókkal az Apple tárgyalt. Mi az iTunes zenebolt ügyében csak az Apple-lel kellett tárgyaljunk a szerzők képviseletében. De úgy gondolom, hogy az érdekek nagyon is egy irányba mutatnak: mindenki nagy választékot felmutató, kényelmes legális szolgáltatásokra várt. A nagy egyezségeket már megkötötte a zenei iparral az Apple, és beigazolódott, hogy sikeres a modelljük.

Szilágyi Árpád: Hogy látjátok, az iTunes mellett meg tud élni a magyar piacon más fizetős letöltő hely is?

Kitzinger Dávid: Biztos vagyok benne. Az a la carte letöltős szolgáltatások az online zenei piacon belül is visszaszorulóban vannak, míg az előfizetéses streaming szolgáltatások teret nyernek. Az Apple csak egyetlen üzleti modell vitathatatlan bajnoka az online zeneterjesztésben. Külföldön van ahol az árakkal, van ahol a zeneszolgáltatás mellé épülő közösségi- vagy tartalomszolgáltatásokkal versenyeznek. Az iTunes nem kannibalizálja a piacot, hanem megteremti.

„2060 körül a világ komoly gonddal találta magát szemben. A hagyományos IPv4 alapú internetből egy szörnyű és kusza NAT útvesztő lett, ahol képtelenség volt megmondani, hogy melyik felhasználó mit művel. A világ totalitárius kormányai az úgynevezett megfigyelési probléma dilemmájával küzdöttek. Annak érdekében, hogy megfigyelhessék a teljes lakosság tevékenységét, az emberiség egyik felével kellett volna megfigyeltetnie a másikat. Ez nem működhetett, de a technológia ismét a segítségünkre sietett és ezzel megszületett a valódi mesterséges intelligencia…”

(Üzenet 2111-ből – Marcus J. Ranum, világhírű amerikai biztonsági szakértő, az első üzleti felhasználású tűzfal megalkotója.)

Hogy micsoda? 2111-ből? Egy üzenet a 100 év múlva bekövetkező jövőből?!... A fenti sorokat az idei, tehát 2011-es ITBN (Informatikai Biztonság Napja) programfüzetéből idézzük. Vagyis tehát Keleti Arthurnak vagy sikerült időgépet alkotnia, vagy pedig a gépekkel kapcsolatban időben szeretne valamire ráirányítani a figyelmünket. Az immár hatodik ITBN-en ez alkalommal a jövő kerül a figyelem középpontjába. Ennek egyik mellékszála, hogy a Galaktika Magazin és az Informatikai Biztonság Napja közös akcióba fogott: sci-fi sorozatot adnak közre IT biztonság témában.
A Netidők műsorban a főszervező Keleti Arthur és a sci-fi író, Kovács Tücsi Mihály beszélt a kezdeményezésről.



Keleti Arthur: A kezdeményezés onnan indult, hogy elkezdtem gondolkodni ennek a minden év szeptember végén lezajló Informatikai Biztonság Napjának idei tematikáján. Ránéztem a 2011-es feliratra és észrevettem, hogy ebben a számsorban van egy kettes, ami nagyon nem illik oda, viszont a többi rendben van, mert nullák és egyesek; és mi lenne, ha az egyik nullából megint egyest csinálnánk és akkor rájöttem, hogy az már 2111 lenne. Hirtelen eszembe jutott, hogy ha jól meg lehetne mutatni, hogy 2111-ben történik valami biztonsági incidens, akkor ez a vízió bebocsátást enged majd nekünk abba a világba, hogy vajon mit tehetünk máshogyan most a jelenben, ahhoz, hogy ne így végezzük. Gondolkodtam tovább és beugrott, hogy a Galaktikában állandóan ilyenekről olvasgatunk, meg amikor Tücsivel beszélgetünk arról, hogy a Nagy Testvér már most figyel, akkor biztos, hogy neki lennének gondolatai arról, hogy majd 50 meg 100 év múlva mi lesz. Ekkor jött az ötlet, hogy kellene novellákat készíteni…

Az első novella aztán el is készült, íme egy részlet Kovács Tücsi Mihály Első randi c. írásából:

„Már csak azt kellett elérnem, hogy más személynek azonosítson. A privát szkennere hivatalos adatbázishoz nem férhetett hozzá, csak a nyilvánosakban turkálhat. Innen már egyszerű az egész. Elővettem két kék kontaktlencsét és felprogramoztam egy retina-mintára, és felhelyeztem. Bal szemem alá raktam egy diszkrét, ám jellegzetes digitális tetoválást. Digitális lakkot fújtam a hajamra és hollófeketére programoztam. Gyorsan csináltam egy képet magamról, amin jól látszik a szemem. Egy kis fotómódosítás, hosszú haj, ami takarta az arcomat. A képet feltöltöttem néhány ismertebb helyre és már kész is volt az új ember…”

Kovács Tücsi Mihály: Arthur nemrégen megkeresett, hogy lenne egy jó ötlete és előadta, hogy kellene neki néhány novella. Játszódjanak ezek a nem túl távoli jövőben játszódik és a történetek kifejezetten a biztonságra legyenek kihegyezve. Továbbá életszagúak legyenek, így szólítsa meg a szakembereket, de a nem annyira szakembereket is. Felállított nekem egy olyan szabályrendszert, amiben annyira beszűkítette a kereteimet, hogy ez már önmagában felvillanyozott! Gondoltam: hogy ha ezt meg tudom csinálni, akkor megveregethetem a saját vállamat. Amúgy is Nagy Testvér és kütyümániás vagyok, tehát nem áll messze tőlem ez a világ. Szeretem a techno-thrillereket, a krimiket és rájöttem, hogy ezt ilyen közegbe kellene illeszteni, hogy legyen egy kicsit krimis, amire fogékonyak az emberek. Aztán kiválasztottam körülbelül 15-20 ötletből olyanokat, amikről úgy éreztem, hogy elég frappánsak. És utána a többit már csak gépelni kellett. További érdekesség, hogy a második novella egy konkrét zenére íródott. Egyrészt maga a zene motivált, és aztán szerepet kapott a novellában is. Jeleztem Arthurnak: mindenképpen valahogy ajánlani kellene, hogy hallgassák közben ezt a zenét, mert ráhangolja őket és jobban átérzik. Erre Arthur megvalósította, hogy – mint a Csillagok háborúja elején – egy folyó szöveg megy végig előttünk, a zene pedig alatta szól és ez egy videókat fel van töltve a YouTube-ra. Ez egy teljesen új publikációs mód…

A 2011-es ITBN szeptember 27-28-án lesz Budapesten, a Cinema City Arénában.

A novellák itt találhatók:

1.) Első randi

2.) Zuhanás

A Sony cég fejesei között valami nincs teljesen rendben. Az elmúlt években szinte minden évre jutott egy olyan balhé, amely után nem győztek hajlongani és bocsánatot kérni. Azt hittem az idei évre már megvan a balhé, néhány hónapja több mint százmillió PlayStation Network előfizető adatát szerezték meg hackerek, amely egy ideig nem is volt elérhető, ezért a játékosok a világ több pontján is csoportosan beperelték a céget. Ráadásul a cég hozzáállása sem volt a topon.

De azt hiszem most sikerül újabb néhány millió embert magukra haragítaniuk.  A Sony módosította a PlayStation Network általános szerződési feltételeit, és arra kéri a felhasználókat, hogy fogadják el, amikor legközelebb bejelentkeznek. Az új feltételek szerint, ha a jövőben biztonsági probléma adódna, a hálózat használói lemondanak a kollektív perelési jogukról. Ha pedig egyénileg perelnek, először békéltető tárgyalásra kell menniük. Ebbe beleegyezni harminc napig van lehetőségük, utána kitiltják őket az online szolgáltatásból.

Erős a gyanúm, hogy ez jogilag sincs rendben, ezzel biztosan felheccelnek vele néhány jogászt. Mert ez jogilag számomra teljesen abszurdnak tűnik. Az orvos nem azt íratja velem alá műtét előtt, hogy tájékoztatott az esetleges mellékhatásokról, hanem azt, hogy amennyiben elszúrja, nem perelhetem be. Vagy a fodrásznál mielőtt a fejemhez nyúlnak, közli, ha leég a hajam, pechem van, ő nem vállalja a felelősséget.

Természetesen ezek kicsit sarkított példák. a Sony azt nem merte leírni, „Ki itt belépsz, mondj le minden jogodról”, de részben erre törekszik. Az egész mögött a kollektív perelési jog áll.

 Ilyen esetekben viszonylag szerény összegű kártérítést ítél meg a bíró. Valószínűleg egymillió emberből mindössze pár tucat vállalná, hogy bepereljen egy óriáscéget, egy bizonytalan, nem túl jelentékeny összegért. Ügyvédi irodák csak komoly kártérítési összegek esetén vállalják az ingyen a munkát egy bizonyos százalék részesedésért.

De ha feltűnik egy ügyvédi iroda, aki azt mondja, csak írd alá a megbízó levelet, és mi mindenben eljárunk, nem kerül egy filléredbe sem, és a végén kérjük a kártérítés összegének mondjuk 30 százalékát, kevés ember lenne, aki nem írná alá. Mert ha a bíróság mondjuk megítél 5000 dollár kártérítést, minden munka nélkül hozzájuthatunk 3500 dollárhoz. De egymillió ügyfél esetében ez 5 milliárd dollárba kerülne a Sonynak, és az ügyvédi iroda kaszálna másfél milliárd dollárt.

Így már érthető a Sony aggodalma. De ez a hozzáállás nem elfogadható.

Toochee, a Galaktikus

Tegnap részt vettem életem első MeetOff rendezvényén, amin igen érdekes előadásokat hallhattunk a web és az oktatás témájában, amely a rendezvény fókuszában állt. Ha egyetlen tanulságot kellene kiemelnem az elhangzottakból, akkor az a digitális nemzedék „keresése” volna, nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy a ma oktatásban tanuló diákok minden elvárás ellenére nem értenek annyira az új technológiákhoz, mint azt gondolnánk.

Magyarországon az 1990-es évek közepén fogtak a Sulinet programba, mára már végeztek a felsőoktatásban is az első olyan évfolyamok, amelyek tagjai a program égisze alatt kezdték meg tanulmányaikat még az általános iskolákban. Ezek a fiatalok a kilencvenes évek elején születtek, az internet tömeges elterjedésének hajnalán. Joggal várhatnánk el, hogy ezek a „digitális bennszülöttek” értenek az informatikához és az internethez – vagy legalábbis jobban értenek hozzá, mint a korábbi nemzedékek, amelyek csupán „digitális bevándorlók” voltak. Ehhez képest azt látjuk, hogy bár tömegével használják ezeket az eszközöket, nem feltétlenül értik azok működését és nem jellemző mindegyikükre azok kifinomult kezelése.

Ez a fajta tapasztalat egyébként nem egyedi, nem a magyar diákokkal van a baj. Külföldi kutatások is megerősítik, hogy illúzió azt hinni, hogy a fiatalok életkoruknál fogva automatikusan jobban értenek a technológiához, mint az idősebbek. Hargittai Eszter magyar származású amerikai kutatónő vizsgálatának eredményei szerint például nem igazolható az életkor és a technológiához való hozzáértés között olyan összefüggés, hogy minél fiatalabb valaki, annál inkább ért a technológiák használatához. Igaz, egy fordított összefüggés megtalálható: 50 év felett szignifikánsan kevésbé értenek az emberek az új technológiákhoz, mint alatta, talán ezért gondolhatják az idősek, hogy a fiatalok biztosan értik ezeknek az eszközöknek a működését, ha már ők nem is. (Erről egy érdekes rádió interjúban beszél a kutatónő, amely itt meghallgatható).

Mi ebből a konklúzió? A diákokat ugyanúgy meg kell tanítani ezeknek az eszközöknek a helyes használatára, fel kell hívni a figyelmüket a várható hatásokra, segíteni kell nekik, hogy elsajátíthassák, hogyan tudják a tanulásban is alkalmazni az informatika vívmányait.

Pintér Robesz