„2060 körül a világ komoly gonddal találta magát szemben. A hagyományos IPv4 alapú internetből egy szörnyű és kusza NAT útvesztő lett, ahol képtelenség volt megmondani, hogy melyik felhasználó mit művel. A világ totalitárius kormányai az úgynevezett megfigyelési probléma dilemmájával küzdöttek. Annak érdekében, hogy megfigyelhessék a teljes lakosság tevékenységét, az emberiség egyik felével kellett volna megfigyeltetnie a másikat. Ez nem működhetett, de a technológia ismét a segítségünkre sietett és ezzel megszületett a valódi mesterséges intelligencia…”

(Üzenet 2111-ből – Marcus J. Ranum, világhírű amerikai biztonsági szakértő, az első üzleti felhasználású tűzfal megalkotója.)

Hogy micsoda? 2111-ből? Egy üzenet a 100 év múlva bekövetkező jövőből?!... A fenti sorokat az idei, tehát 2011-es ITBN (Informatikai Biztonság Napja) programfüzetéből idézzük. Vagyis tehát Keleti Arthurnak vagy sikerült időgépet alkotnia, vagy pedig a gépekkel kapcsolatban időben szeretne valamire ráirányítani a figyelmünket. Az immár hatodik ITBN-en ez alkalommal a jövő kerül a figyelem középpontjába. Ennek egyik mellékszála, hogy a Galaktika Magazin és az Informatikai Biztonság Napja közös akcióba fogott: sci-fi sorozatot adnak közre IT biztonság témában.
A Netidők műsorban a főszervező Keleti Arthur és a sci-fi író, Kovács Tücsi Mihály beszélt a kezdeményezésről.

ITBN 2011-2111

Keleti Arthur: A kezdeményezés onnan indult, hogy elkezdtem gondolkodni ennek a minden év szeptember végén lezajló Informatikai Biztonság Napjának idei tematikáján. Ránéztem a 2011-es feliratra és észrevettem, hogy ebben a számsorban van egy kettes, ami nagyon nem illik oda, viszont a többi rendben van, mert nullák és egyesek; és mi lenne, ha az egyik nullából megint egyest csinálnánk és akkor rájöttem, hogy az már 2111 lenne. Hirtelen eszembe jutott, hogy ha jól meg lehetne mutatni, hogy 2111-ben történik valami biztonsági incidens, akkor ez a vízió bebocsátást enged majd nekünk abba a világba, hogy vajon mit tehetünk máshogyan most a jelenben, ahhoz, hogy ne így végezzük. Gondolkodtam tovább és beugrott, hogy a Galaktikában állandóan ilyenekről olvasgatunk, meg amikor Tücsivel beszélgetünk arról, hogy a Nagy Testvér már most figyel, akkor biztos, hogy neki lennének gondolatai arról, hogy majd 50 meg 100 év múlva mi lesz. Ekkor jött az ötlet, hogy kellene novellákat készíteni…

Az első novella aztán el is készült, íme egy részlet Kovács Tücsi Mihály Első randi c. írásából:

„Már csak azt kellett elérnem, hogy más személynek azonosítson. A privát szkennere hivatalos adatbázishoz nem férhetett hozzá, csak a nyilvánosakban turkálhat. Innen már egyszerű az egész. Elővettem két kék kontaktlencsét és felprogramoztam egy retina-mintára, és felhelyeztem. Bal szemem alá raktam egy diszkrét, ám jellegzetes digitális tetoválást. Digitális lakkot fújtam a hajamra és hollófeketére programoztam. Gyorsan csináltam egy képet magamról, amin jól látszik a szemem. Egy kis fotómódosítás, hosszú haj, ami takarta az arcomat. A képet feltöltöttem néhány ismertebb helyre és már kész is volt az új ember…”

Kovács Tücsi Mihály: Arthur nemrégen megkeresett, hogy lenne egy jó ötlete és előadta, hogy kellene neki néhány novella. Játszódjanak ezek a nem túl távoli jövőben játszódik és a történetek kifejezetten a biztonságra legyenek kihegyezve. Továbbá életszagúak legyenek, így szólítsa meg a szakembereket, de a nem annyira szakembereket is. Felállított nekem egy olyan szabályrendszert, amiben annyira beszűkítette a kereteimet, hogy ez már önmagában felvillanyozott! Gondoltam: hogy ha ezt meg tudom csinálni, akkor megveregethetem a saját vállamat. Amúgy is Nagy Testvér és kütyümániás vagyok, tehát nem áll messze tőlem ez a világ. Szeretem a techno-thrillereket, a krimiket és rájöttem, hogy ezt ilyen közegbe kellene illeszteni, hogy legyen egy kicsit krimis, amire fogékonyak az emberek. Aztán kiválasztottam körülbelül 15-20 ötletből olyanokat, amikről úgy éreztem, hogy elég frappánsak. És utána a többit már csak gépelni kellett. További érdekesség, hogy a második novella egy konkrét zenére íródott. Egyrészt maga a zene motivált, és aztán szerepet kapott a novellában is. Jeleztem Arthurnak: mindenképpen valahogy ajánlani kellene, hogy hallgassák közben ezt a zenét, mert ráhangolja őket és jobban átérzik. Erre Arthur megvalósította, hogy – mint a Csillagok háborúja elején – egy folyó szöveg megy végig előttünk, a zene pedig alatta szól és ez egy videókat fel van töltve a YouTube-ra. Ez egy teljesen új publikációs mód…

A 2011-es ITBN szeptember 27-28-án lesz Budapesten, a Cinema City Arénában.

A novellák itt találhatók:

1.) Első randi

2.) Zuhanás