Netidők Blogtársaság

Folytatva a múlt heti sorozatot, most megmutatom, hogy a kortárs szerzők elérhető műveit hogyan tudjuk a könyvolvasónkra felrakni.

Szerintem a legegyszerűbb módja a dolognak, ha a Chrome böngészőhöz telepítjük a Kindle It plugin-t. Ha telepítettük, akkor ne felejtsük el hozzáadni a fivefilters.org email címét az engedélyezett emailekhez, amiről fogadhatunk dokumentumokat a Kindle olvasónkra. Az olvasónk email címénél a Kindle It plugin-ben állítsuk be a free.kindle.com címünket. Ha ez megvan akkor bármilyen weboldal tartalmát egy mozdulattal átküldhetjük az olvasónkra. Csak meg kell nyomni a kis ikont a státusz sorban, majd ha letöltötte az oldalt, nyomjuk meg a Send gombot.

A Digitális Irodalmi Akadémián rengeteg kortárs magyar szerző művét megtaláljuk. Ezeket el is olvashatjuk a képernyőn, de mi persze a könyvolvasón szeretnénk mindezt megtenni. Sajnos a művek nem tölthetőek le könyvolvasóhoz való formátumban, ezért a Kindle It segítségére lesz szükségünk. A dolgot egy kicsit bonyolítja, hogy az oldal frame-eket használ, de ezen is túltehetjük magunkat egy kis kézügyességgel.

Először látogassunk el az DIA oldalára.

Vélasszuk ki a szerzőt akinek a művei érdekelnek minket. Én most Pilinszky Jánost választottam, mert egyrészt nagyon szeretem, másrészt pedig most lenne éppen 90 éves. Ha rákattintunk a szerzőre, akkor a bal oldalon a szerző digitalizált művei menüpontot válasszuk ki, majd kattintsunk arra a műre amit szeretnénk átkonvertálni.

Ekkor megnyílik a kiválasztott mű. Sajnos az oldal olyan, hogy két frame-ben jelenik meg. Maga a kiválasztott mű a jobb oldali frame-ben lesz látható.

A jobb oldalon kattintsunk az egér jobb gombjával, majd válasszuk ki a View Frame Source menüpontot. Nem túl gyors az oldal de ha türelmesen várunk, előbb-utóbb megnyílik az oldal forrása. Nem kell megijedni ettől. Inkább menjünk az URL sorba és a kettőspontig tartó részt szedjük ki az url-ből és nyomjuk meg az Enter-t.

Megint várakozni kell egy kicsit, de ha nincs túlterhelve az oldal, akkor hamarosan megnyílik a kiválasztott mű, egészen emészthető formában. Ha esetleg nem jelenne meg az oldal akkor nyomjuk meg CTRL-R gombokat, hogy betöltse újra az oldalt. Ilyesmit kell látnuk:

Most már készen vagyunk arra, hogy bevessük a Kindle It-et. Nyomjuk meg a Kindle It gombot a böngészőnkben és várjunk türelemmel. Ekkor a fivefilters megpróbálja letölteni az oldalt ami neki is annyi ideig fog tartani, mint nekünk.

Ha sikerült a művelet, akkor ezt a képet fogjuk látni:

Most már csak a Send gombot kell megnyomni és megvárni míg az email elmegy az Amazonos címünkre. Ha végzett a levélküldéssel, akkor ezt látjuk majd:

Amikor szinkronizáljuk a Kindle olvasót legközelebb, akkor a könyv automatikusan letöltődik.

A következő alkalommal a saját újság készítését fogom bemutatni, addig is jó olvasást mindenkinek!

A héten részt vettem a HWSW App! konferenciáján, ahol két mozira való (közel 400) kockának adhattam elő egyszerre, hogy szerintem mi az az 5+1 dolog, ami megbizsergeti őket az alkalmazások fejlesztése kapcsán. Engem persze leginkább az hoz lázba, hogy ezekben a kérdéskörökben mit lehet tudni, mik a trendek, vagyis: Is there a stat for that? (Hogy megmutassam, koránt sincs mindenre jó kutatási adat és még van mit tenni ezen a téren, a lentebbi összefoglaló helyenként felvállaltan „lukacsos”. De így is látszik, hogy a verseny óriási, a felhasználók pedig inkább megfontoltak, ha az alkalmazásokról van szó.)

Az előadás a nemzetközi trendekkel foglalkozott – kollégám, Kovács Marci beszélt a hazai adatokról, így most ebben a posztban sem foglalkozom a hazai helyzettel. Lássuk tehát akkor, hogy milyen témákkal és adatokkal lehet felcsigázni egy alkalmazásfejlesztőt:

1. okostelefont választanak az emberek vagy nem?

Mivel egy mobil fejlesztőnek a célcsoportját elsősorban az okostelefon felhasználók jelentik, az a legérdekesebb számára, hogy vajon mennyi ilyen készülék van a világon és milyenek ezek a készülékek. Az IHS szerint 2011-ben várhatóan 478 millió okostelefont fognak eladni a világon, ami az összes készülék közel egyharmada.

A legfrissebb – 2011 harmadik negyedéves – Gartner adatok szerint most már minden második értékesített okostelefon androidos, csökken az Apple készülékeinek részaránya és nagyon visszaestek a Symbian-os készülékek. A Windows saját mobil operációs rendszerrel szerelt készülékei pedig még a Samsung házi oprendszerét, a Bada-t sem előzték meg (bár csak most indult a Phone 7-es Nokiák értékesítése – jómagam is a Lumia800-ra várok).

Az egyes országok lakosait tekintve viszont igen változatos okostelefon penetrációs adatokat láthatunk. A Google-Ipsos-MMA 30 országra kiterjedő vizsgálata szerint – amelynek adatai bárki számára szabadon „gyúrhatók” az OurMobilePlanet oldalon – régiónkban 20 és 30% közötti adatot láthatunk.

2. Alkalmazás vagy böngésző?

A fejlesztő számára az alkalmazás a nagyobb kihívás és a nagyobb pénz – böngészőre optimalizálni egy tartalmat sokkal kevésbé érdekes (gondolom én). Ezért nem mindegy, hogy hogyan, mire használják az emberek az okostelfonjukat: vajon böngészőből vagy alkalmazásból használják-e az adott szolgáltatást? A válasz: attól függ mire. A Yahoo-Ipsos amerikai kutatása szerint „bizonyos aktivitásokról, mint a vásárlásról vagy a keresésről azt gondolják, hogy a böngésző alkalmasabb rá, míg a közösségi médiát, a térképet és az információkat gyakorta inkább alkalmazásból érik el”. Nincs tehát egyetlen arany középút, amit követni lehetne.

3. Megtalálja az alkalmazást vagy nem?

Az nem elég, hogy a fejlesztő egy remek alkalmazást tesz le az asztalra, a felhasználónak meg is kell találnia azt. A sok mobilra írt program és a különböző boltok kavalkádjában könnyen elveszhet az alkalmazás. Százezerszámra találni ugyanis konkurenciát az AppStore-okban. A GfK MRI 2011-es amerikai kutatása szerint azonban mégis az alkalmazásboltok az elsődleges tájékozódási források: „a tablet alkalmazások 80%-át az alkalmazásboltokon keresztül fedezik fel”.

Feltehető azonban, hogy az egyszeri felhasználókra jellemző kezdeti „letöltési láz” után már az ismerősi ajánlások, a médiában olvasható hírverés is hozzájárulhat egy alkalmazás kipróbálásához.

4. Letölti vagy nem?

Az persze nem elég, hogy a felhasználó megtalálja az alkalmazást, le is kellene töltenie… Szintén a GfK MRI amerikai kutatásából úgy tűnik, hogy ez kategóriafüggő: „az általános hírek a leggyakrabban letöltött alkalmazás-kategória, amit a közösségi média követ. A játék, IT hírek és az azonnali üzenetküldés szinten nagyon népszerű tablet alkalmazások.”

A Google-Ipsos-MMA vizsgálatából általam kiválasztott hat országra (Ausztria, Csehország, Németország, Lengyelország, Nagy-Britannia és Egyesült Államok) pedig az derül ki, hogy egy átlagos okostelefon felhasználó országtól függően 15-27 alkalmazást töltött már le a telefonjára – a több százezerből. Nem valami biztató… 

5. Használja vagy nem?

A letöltés akkor ér valamit, ha a felhasználó – mint a neve is mutatja – használja az alkalmazást. Az IDG Global Solutions 2011-es felmérése szerint a bűvös választóvonal a hetes: „a mobiltelefon tulajdonosok többsége kevesebb, mint 7 alkalmazást használ rendszeresen. Mindössze a válaszadók 17%-a állította, hogy több mint 10 alkalmazást használ rendszeresen”. A Google-Ipsos-MMA szerint a kiválasztott hat országban az átlag felhasználó 6-10 alkalmazást használt az elmúlt 30 napban. Nem valami sok…

A Zokem Mobile Life smartphone panel adatai szerint a leggyakrabban használt mobil alkalmazások az e-mail, üzenetküldés, telefonálás, böngészés és közösségi oldalak. Minden mást ritkábban használnak.

5+1: Fizet érte vagy nem?

Végül nézzük meg azt, hogy vajon fizetnek-e a felhasználók az alkalmazásért! A Google-Ipsos-MMA felmérése szerint a hat kiválasztott országunkban átlagosan 6-21 alkalmazásért fizettek rendszerint az okostelefon tulajdonosok. Lengyelországban és Csehországban mindössze 6-6 alkalmazásért, Amerikában 8-ért, Nagy-Britanniában 10-ért és Németországban 15-ért, Ausztriában 21-ért. Ez alapján úgy tűnik, hogy a kelet-európai piacnak még van hová fejlődnie, német nyelvterületre érdemes fejleszteni, és bár fajlagosan az angol nyelvű piac a legnagyobb, de ott inkább az ingyenes alkalmazások vannak túlsúlyban az átlag felhasználó készülékén.

*    *     *

Mindebből nekem úgy tűnik, hogy miközben óriási verseny van az alkalmazások fejlesztői között, a közben az egyszeri felhasználó inkább „konzervatívnak” mondható, viszonylag kevés alkalmazást tölt le, annak csupán egy részéért hajlandó fizetni és ennél is kevesebbet használ rendszeresen.

A jó hír viszont az, hogy a felhasználók nem egyformák: bár darabra kevés alkalmazást használ egy-egy okostelefon tulajdonos, de bizonyos alkalmazásokat (pl. e-mail, közösségi média stb.) leszámítva jellemzően más-más alkalmazásokat, így lehet végül sikeres olyan sok fejlesztő cég.

Pintér Robesz

November 25-én kezdődik – a most következő hosszú hétvégén – a mobilfejlesztők első komolyabb összejövetele itt, Magyarországon, Mobil Weekend címmel, a VAM Design Centerben. A programban szerepel mobilalkalmazások versenye, kiállítás, workshop és helyszínbejáró-pontszerző játék is. Előzetes kedvcsinálót kértünk és kaptunk Turcsán Tamás Pétertől, az egyik szervezőtől.

Turcsán Tamás Péter: Mi azt gondoljuk, hogy nem csak a mobil alkalmazás-fejlesztőknek érdemes összejönni ezen a hétvégén – őket mi összegereblyézzük egy verseny erejéig – a mobilkedvelőket szeretnénk ott látni, azokat is, akik csak a technológia iránt érdeklődnek, de azokat is, akik a játékok és a lazább dolgok iránt is érdeklődnek, hiszen ezen a területen is rengeteg érdekesség és újdonság várja őket. Egy mini expón mutogatjuk be a legnagyobb újdonságokat, valamint folyamatosan előadások workshop-ok lesznek.

Nagyistók Tibor: Hetvenkét órán zajlik majd egy fejlesztői verseny – mi fog történni?

Turcsán Tamás Péter: Nyúzni fogjuk a fejlesztőket azokkal a feladatokkal, amiket mi adunk nekik. 51 ötletet gyűjtöttünk be a Facebook-on, ezt mostanra sikerült 11-12 darabra redukálnunk – nagyon jó applikációs ötletek jelentek meg. Fejlesztők, grafikusok és marketingesek állnak majd neki annak, hogy ez alatt a három nap alatt ebből valamiféle végeredményt is produkáljanak.

Nagyistók Tibor: A mobil expón gátlástalanul lehet nyomkodni az új fejlesztésű alkalmazásokat a mobilokon?

Turcsán Tamás Péter: Azt reméljük, hogy egy csomó újdonságot tudunk bemutatni. Egészen bizonyos, hogy az új alkalmazásokat is mindenki szeretné megismerni. Legjobb tudomásom szerint Magyarországra érkeznek most már egyre többen azok a játékcégek is, akik a mobilalkalmazásokat tartják szem előtt leginkább.

Nagyistók Tibor: Mik most a mobilalkalmazások trendjei?

Turcsán Tamás Péter: Én azt látom, hogy két nagyon érdekes trend van a magyar alkalmazásokon belül is: a szórakoztató alkalmazások, tehát a játékok, a másik pedig hogy valami olyan használható eszközt adjanak a kezünkbe, amivel könnyebben tudunk pl. tankolni, megtalálni a környezetünkben levő éttermeket, vagy bármiféle hasznos segédeszközt a mobilhoz.

Nagyistók Tibor: A Mashable nevű közösségi oldalon folyamatosan vitatkoznak a különféle közösségi szolgáltatásokról. Most erős vita bontakozott ki az augmented reality, tehát a kiterjesztett valóság mobiltelefonos alkalmazások témakörében. Tehát megyek az utcán és a Parlamentnél járva az infókat látom a épületről a kijelzőn. …

Turcsán Tamás Péter: Nálunk is van most egy ötlet, ami egészen érdekes. Ez is egy augmented reality-t próbál megvalósítani: egy virtuális lakberendező programot álmodott meg a fiatalember, nekem nagyon tetszik az ötlet.

Folytatás a hétvégén a VAM Design Centerben.

A napokban rákaptam a Stumble Upon szolgáltatására. Ha valaki nem ismerné, a Stumble Upon a beállított érdeklődési köröknek megfelelően érdekes cikkeket ajánl a figyelmünkbe. Így bukkantam Adam Richardson írására (Where No Child Left Behind Went Wrong), amely az amerikai oktatáspolitika kapcsán azt a kérdést járja körbe, hogy vajon milyen tudásra van napjainkban szüksége a diákoknak, mit tanítsunk az iskolákban. Tehát az alábbiakban egyik kedvenc témámról, az oktatásról lesz szó – különösen aktuális kérdés, ismerve a hazai oktatáspolitikával kapcsolatos kurrens vitákat.

Richardson azt mondja, hogy a 10 éves No Child Left Behind Act – tehát a rászoruló amerikai fiatalok oktatási felzárkóztatását szabályozó törvénykezés alapvetően szűklátókörű, mivel retrográd módon az „alapokat” kívánja megtanítani a diákoknak: az írást, olvasást és számolást. Mi ezzel a gond, kérdezhetnénk? Alapvetően az, hogy „a tömegtermelés utáni korszakra készít fel, nem pedig a kreatív, globális, innováció- és információ vezérelte gazdaságra, amiben élünk.” Elhibázott ugyanis azt gondolni, hogy elég csupán írni, olvasni és számolni megtanítani a mai iskolásokat, hogy azok álláshoz jussanak és sikeresek, boldogak lehessenek az életükben. Úgy látszik tehát, hogy az oktatáspolitika céljai nem csak idehaza állnak a viták középpontjában…

Richardson persze nem lenne amerikai, ha csupán kritizálna, és nem adna javaslatot a megoldásra is. Szerinte a 3R kizárólagossága helyett („reading, 'riting, 'rithmetic” – olvasás, írás és számolás) sokkal inkább a 4C-re kellene tenni a hangsúlyt: a kreativitásra, komplexitásra, kíváncsiságra és együttműködésre (Creativity, Complexity, Curiosity, and Collaboration). Kétségtelenül sokkal absztraktabb és nehezebb feladat, mint megtanítani a betűvetést, viszont az új korban erre is szükség van a boldoguláshoz. Nézzük meg röviden, mit jelentenek ezek és vajon mivel támasztja alá az állításait a szerző.

Kreativitás: nem csak az a kreatív, aki jól rajzol vagy meg tud írni egy szonettet. A kreativitás lényege, hogy képesek legyünk más nézőpontból szemlélni a dolgokat. A munkaadóknak olyan alkalmazottakra van szükségük, akik képesek önállóan gondolkodni, megoldani a felmerülő problémákat, újítani, új megoldásokat kitalálni.

Komplexitás: az életünk és az abban lévő jelenségek egyre összetettebbek, bonyolultabbak. A gyerekeket már egészen korán fel kell készíteni ennek a komplexitásnak a kezelésére, ami azt jelenti, hogy tudniuk kell kezelni a kétértelmű és bizonytalan helyzeteket is, amikor nem világos mit kell tenni, mivel azt nekik maguknak kell eldönteni és felvállalni a döntésüket. Nem jó, ha a fiatalok elvárják, hogy valaki megmondja nekik mi a feladat és, hogy pontosan mit kell csinálniuk.

Kíváncsiság: a jövő kiszámíthatatlan, halvány gőzünk sincs, hogy milyen lesz a munkaerőpiac 5, 15 vagy 50 év múlva, pontosan milyen tudásra is lesz szükség. Mégis, úgy tanítjuk a gyerekeket, mintha az elmúlt ötven évben nem lett volna érdemi változás és az iskolás tudásrendszer még mindig működne. E helyett a gyerekek kíváncsiságát kellene fejleszteni, hogy megtanulják, hogyan kell ismeretlen dolgokat felfedezni és megérteni, így felkészültebbek lehetnek a kiszámíthatatlan jövőre is.

Együttműködés: az iskola az egyéni tudást értékeli, a csapatmunkát sok esetben egyenesen bünteti. A munka világában néhány elszigetelt helyzetet leszámítva nincs kizárólag egyéni teljesítmény, mindannyian csapatban dolgozunk. Az oktatásnak már egészen kis kortól kezdve fel kellene készítenie mindenkit arra, hogy hogyan kell együttműködni másokkal, közösen célokat kijelölni és azokat elérni.

Amerika persze messze van, nekünk a magyar oktatási rendszerrel kell együtt élnünk, azt kell folyamatosan megreformálnunk, hogy hatékony maradjon, és naprakész tudást adjon a fiataloknak idehaza. A „globális, innováció- és információ vezérelte gazdaság” azonban azt is jelenti, hogy Amerika csak látszólag van messze, valójában ugyanabban a világkörnyezetben kell boldogulnunk, versenyzünk egymással.

Mint egy kisiskolás gyermek szülője én egyébként örülnék neki, ha a magyar iskolarendszer nem csupán a régi alapokra tanítaná meg a gyerekemet, hanem olyan túlélőkészlettel is ellátná, amely a bizonytalan jövőben is mindig segítene neki talpon maradni. Úgy érzem ehhez Richardson javaslata erősen megfontolandó…

Pintér Robesz

A mindennapi életünkhöz fontos alapismeret következik most. Sokakban él még az a beidegződés, hogy amikor egy ügyet akarnak elintézni egy szolgáltató ügyfélszolgálatán, az bizonyára úgy történik, mint régen, amikor az ügyintéző – megnevezéséhez híven – intézte az ügyet teljes egészében. Nos, ezt a képet tessék szépen elfelejteni úgy ahogy van! A legeredményesebben úgy közelíthetünk a mai világban az ügyfélszolgálatokhoz, ha azokat a kávéautomatákhoz hasonlatos módon használjuk.

A kávéautomata tudniillik egy gép. Ha nem nyúlunk hozzá, akkor nem csinál semmit. Csak áll ott és várja, hogy valaki bedobálja a huszasokat és nyomkodja a gombjait. Magától nem csinál semmit. Sőt, néha az is előfordul, hogy bedobáltuk a pénzt, nyomkodtuk a gombokat és akkor sem történik semmi. Ilyenkor vagy segít egy újabb gombnyomás vagy nem. A régi pályaudvari automatáknál ilyenkor még az oldalba rúgás is segített… (Igen, adja magát a "csavar" a hasonlatban, hogy az italautomatáknak is van ügyfélszolgálata… végső esetben őket is fel lehet hívni. A múltkor pont így jártam, amikor a műsor felvétele után a Rádió egyik automatájából akartam egy ásványvizes palackot kinyerni, a masina azonban nem működött sehogy sem. Felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol udvariasan feljegyezték az adataimat – de utána nem történt semmi, soha többé nem hallottam róluk. 160 forintom és pár percnyi mobilhívásom bánta.)

De vissza a hasonlatra! Ha intéznivalónk van egy ügyfélszolgálattal, akkor képzeljük azt, hogy egy kávéautomata előtt állunk. Tehát nem ember-ember kommunikáció zajlik, hanem ember-gép kommunikáció. Annak ellenére, hogy a vonal túlvégén egy élő emberrel beszélgetünk, a helyzet valójában az, hogy a mai ügyfélszolgálatosok az esetek nagy többségében egy nagy rendszer részeként működnek (vagy pontosabban: dolgoznak). A rendszer egészében pedig bonyolult folyamatok, szerverek, érzékelők működnek.

Ráadásul a mai szolgáltatók sokszor nagy ügyféladatbázissal rendelkeznek, több tízezer/százezer vagy éppen többmilliós ügyfélkör panaszait kénytelen így vagy úgy kezelni - vagyis elvileg is képtelenség, hogy a telefonos ügyintézők ténylegesen nyomon kövessék az ügyeket.

Amikor tehát bejelentünk egy hibát, ne gondoljuk, hogy a vonal túlvégén az ügyfélszolgálatos szívén fogja viselni az ügyünket a folyamat végéig, a hiba elhárításáig. Ő felveszi a hibát, majd a következő fázis már a rendszer egy másik részén folytatódik: vagy egy gép vagy egy másik ember folytatja.

A legutóbbi műsorunkban digitális jogászunk, Dudás Ágnes mesélte el az internet hozzáférésének áthelyezésével kapcsolatos kálváriát. Meghívtam a műsorba Németh Attilát, aki ügyfél érdekképviselő menedzser volt a legnagyobb magyarországi távközlési szolgáltatónál, hogy világítsa meg számunkra, mi történik ilyenkor a háttérben. Ezután válaszolt arra a kérdésre is, hogy mit tehet a hétköznapi felhasználó, milyen lehetőségei vannak, ha az ügye elakad az ügyfélszolgálaton és láthatóan nem mozdul előre a megoldás felé?


Németh Attila: Én azt gondolom, hogy az ügyvédi felszólítás, levelezgetés, kártérítés érvényesítése hosszú távú célként elfogadható, de rövid távon biztos, hogy nem fogja megoldani a problémát. Ilyen esetre az ügyfeleknek a legbékésebb módozatot tanácsolom: udvariasan, de folyamatosan a szolgáltatót piszkálják annak érdekében, hogy a hibát, a panaszt a szolgáltató rögzítse. Mert ez azt jelenti, hogy a telefonos ügyfélszolgálatos a házon belül köteles a felettesének ezt jelezni. Lehet vezetői visszahívást is kérni: ez azt jelenti, hogy ha az ügyfél nem elégedett az ügyintézővel, akivel éppen beszél, akkor 24 órán belül annak a főnöke köteles visszahívni őt. Érdemes tehát az ilyen jellegű problémákat minél intenzívebben, de határozottan és – ismétlem! – udvariasan felszínen tartani. Nem az ügyfélszolgálatos tehet a kialakult helyzetről.

Szilágyi Árpád