A világ nyolc műsorszolgáltató szövetsége úgy látja, hogy a rádiózás jövőjét a mobil eszközök, vagyis az okostelefonok és a táblagépek jelentik. Ez nem csak a jól megszokott analóg (FM-sávban sugárzott) rádióadások vételét jelentheti az új eszközökben, hiszen az többnyire megvalósult már, hanem valamilyen digitális átvitelen alapuló újfajta rádiózást. Az előbbi mondatban a „többnyire” kifejezés azért is indokolt, mert – ahogy az Európai Közműsorszolgáltatók Szövetsége, vagyis az EBU közleményében is kitérnek rá – a világ jó néhány mobilszolgáltatója nem teszi elérhetővé az okostelefonokban az FM rádiót. A „hardver” benne van a készülékben, csak éppen nem jelenik meg a kezelőfelületen a rádió… Ennek oka az, hogy a mobilszolgáltatók attól tartanak, hogy a jól ismert és népszerű FM rádiózás elvonná az előfizetőik figyelmét a fizetős tartalomszolgáltatásoktól. Megjegyzem, hogy az én Lumia 820-as telefonomban sem volt elérhető néhány hónapig az FM rádió, igaz, nem a mobilszolgáltatóm, hanem az operációs rendszer fejlesztője miatt. Aztán jött egy frissítés és voilá, már működik is a rádióvétel!



Ennél izgalmasabb kérdés, hogy a „digitális zsebrádió”, vagyis az okostelefonokba internetes összeköttetéssel hangzó tartalmakat juttató technika (az EBU ezt „smart radio” kifejezéssel illeti) milyen perspektívákat jelenthet a rádiós tartalomszolgáltatók számára. Ezt ma még csak tapogatjuk, noha látunk már itt-ott megjelenő próbálkozásokat. A kiindulópont egyértelműen az, hogy nem csupán arról van szó, hogy a rádiós műsorfolyamot immár bitek és bájtok formájában továbbítjuk egy IP-hálózaton, hanem arról, hogy alapvetően vizuális platformo(ko)n (azaz okostelefonon, táblagépen) érdekesebb, rugalmasabb rádiós szolgáltatásokat lehet indítani. A múlt századi zsebrádiók kijelzőjén általában csak a rádióadó frekvenciáját láthattuk, esetleg a pontos időt. Egy okostelefonos applikációként működő rádiószolgáltatás esetében már színes, nagyfelbontású képet, videót és szöveget is lehet mellékelni, megadhatók kiegészítő információk (pl. linkek) és jöhet a közvetlen interakció is a hallgatóval. Igen, ismerős ez a mozzanat a kb. 15-20 évvel ezelőtti időkből, amikor a személyi számítógépek internetes csatlakozásakor megindult a rádiózás internetesítése. A különbség most az, hogy az interaktív eszközünk immár tényleg könnyen hordozható (egy laptop azért mégiscsak méretes, ahhoz képest mindenképpen, hogy nem cipeljünk mindenhova – nem úgy az okostelefont!), rendelkezésre áll a szélessávú mobilinternet… Sőt, a fentebbiekből talán kikövetkeztethető: ezúttal már nem az államtól kell kérni frekvenciát (hiszen azt a mobilszolgáltatók megpályázzák a szolgáltatásuk számára), hanem a mobilszolgáltatókat kell meggyőzni arról, hogy igenis lehet jó üzlet a smart radio koncepcióra alapozott tartalomszolgáltatás.

Szilágyi Árpád

Netidők Blogtársaság