Netidők Blogtársaság

A Warner Bros tulajdonosának a Time Warnernek új ötlete támadt arra, hogyan elégíthetnék ki a fogyasztók digitális tartalmak iránti étvágyát. Az új szolgáltatást a disc-to-digital (lemezt digitális másolatra) néven kívánják bevezetni és ettől azt remélik, hogy az illegális másolatok terjedésének gátat vethetnek, a profitcsökkenésüket megállíthatják és a fogyasztóiknak is kényelmes és legális alternatívát nyújthatnak. A terveket Kevin Tsujihara, a Warner Home Entertainment csoport elnöke jelentette be a Morgan Stanley által szervezett technológiai, média és telekommunikációs konferencián San Franciscoban szerdán. Az üdvözlendő, hogy a kiadók végre elkezdtek gondolkodni arról, hogy a fogyasztók igényét kéne elsősorban kielégíteni, de a bejelentés részleteit megismerve erős kétségek vannak afelől, hogy mennyire lesz sikeres ez az új kezdeményezés.

A most bejelentett javaslat szerint az eredeti DVD birtokosainak "egyszerű" dolguk lesz, ha élni kívánnak ezzel a cég ajánlatával:

1. Keresniük kell egy hozzájuk közel lévő üzletet, ahol rendelkezésre áll a varázsdoboz amivel a konverziót elvégzik
2. Oda kell adni az eredeti DVD-t a kezelő személyzetnek
3. Meg kell várni amíg a konverzió elkészül
4. A kasszánál ki kell fizetni a konverzió árát (ennek mértékéről nincs információ)
5. Haza lehet vinni a DVD-t
6. Otthon lehet reménykedni, hogy a konvertált tartalom elérhető lesz a felhőben

Nem kell nagy vátesznek lenni ahhoz, hogy megjósoljuk, hogy ha az ár nem lesz a nullához igen közeli érték, akkor ennek a sikeressége finoman szólva is kétséges, de hogy kényelmesnek nem lehet nevezni az szinte biztos. Az ár valószínűleg nem lesz túl alacsony, mivel ezen a szakmai konferencián az is elhangzott, hogy a cég a nyereségességének megőrzését várja el ettől a szolgáltatástól. Egyben elhangzott az is, hogy a már most elérhető legális alternatíváktól (RedBox és Netflix) ez az új szolgáltatás 20-30%-kal magasabb profittal kecsegtet. Az "egyszerűség" mellett a "jóárasítás" is igen kétséges. A cég új szolgáltatása nem lesz versenyképes a mostani legális kínálattal amit a streaming szolgáltatók nyújtanak. Az szürke/fekete megoldásokkal szemben pedig egyértelműen vesztésre áll.

Jogi oldalról is felvetődnek kérdések. A lemezek digitális jogkezelési megoldással vannak ellátva (DRM), ami legálisan lehetetlenné teszi azt, hogy azokról másolatot készítsen bárki, mert ehhez meg kell kerülni a beépített védelmet. A DMCA (Digital Millenium Copyright Act) kifejezetten büntetni rendeli azt, ha a védelmet bárki (ebben az esetben akár a jogtulajdonos) megkerüli. A Warner ezért elkezdett lobbizni azért, hogy a szabályozás tegyen kivételt arra, hogy a jogtulajdonos megkerülheti a védelmet. Mindeközben természetesen a fogyasztói érdekérvényesítő csoportok is lobbiznak azért, hogy a magáncélú másolat készítése a megvásárolt DVD-ről legyen ugyanúgy legális, mint az a hangzó anyagoknál lehetséges. Ha ez utóbbi csoport sikerrel jár, akkor a Warner ötlete eleve halálra van ítélve, mert akkor már sem kényelemben, sem árban nem tud majd versenyezni a most még bizonyos országokban illegális megoldásokkal.

Számos program van már most is a piacon amellyel a legálisan birtokolt DVD lemezeinkről egy gombnyomással másolatot vagy más formátumú videó állományt készíthetünk. A műsorunkban korábban beszéltünk már a kiváló nyílt forráskódú programról a Handbrake-ről amivel egy kattintással elvégezhetjük az átalakítást mi magunk is.

Fodor Attilát (azaz Kevint) a Petőfi Rádió hallgatói Fine Cut Bodies néven ismerhetik az éjszakai DJ Mixekből. Elsősorban zeneszerző, másodsorban DJ, harmadsorban pedig az elektronikus zenéket kiadó Chi Recordings egyik vezetője. A Netidőkben egy érdekes zenei projektről számolt be: az ICARUS nevű duóban Ollie Bown és Sam Britton azzal hívja fel a figyelmet magára, hogy mindössze 1000 példányban adták ki a „Fake Fish Distribution” c. lemezüket, de mind az ezer példány máshogyan szólal meg. Hogyan és miért csinálják?

Kevin: Igazából nem annyira új dolog a generatív vagy algoritmikus zenék világa, viszont az elmúlt tíz évben felvirágzott, mert most már megvan hozzá a technológia, hogy nagyon komplex rendszereket tudjanak építeni. Olyasmi zenéket tudnak csinálni, ami félig komponált és félig a számítógép által mindenféle mintázatok mentén generált zenévé válik. Ez azért lehet igazán érdekes, mert azt nehéz megoldani, hogy miközben valaki komponál egy zenét, akkor – bár különböző variációk születnek belőle – a végeredmény mégis csak ugyanaz a zene legyen, ami a variációival egyedi válik.



Nagyistók Tibor: Hagyományos hangszereket már nem biztos, hogy használnak, hanem mintákból szintetizálják ezt a zenét és a két zenész nyomogatja a gombokat?

Kevin: Ilyenkor már nem nyomogatják a gombokat. Pontosan az az érdekesség, hogy amikor egy számon dolgoznak, akkor eleve már párhuzamos mintázatokban gondolkoznak és azt próbálják kitalálni, hogy ezek a sávok hogyan vezetődhetnek át egymásba. Lényegében így születhet egy adott track… De az, hogy valós hangszerek is megjelennek vagy nem, az már egy másik kérdés. Megszólalhat az is, sőt ezen a lemezen is hallhatók organikusabb zajok, dobok és groove-ok. Profi hangminta-könyvtárakkal lehet már komponálni ilyen jellegű zenéket is és akár olyat is, hogy felismerhetetlenné válik, hogy számítógéppel készült vagy nem. Ilyenkor mindig az a kérdés, hogy az akusztikus hangszer mit ad hozzá. Tehát alapvetően lehet használni, de mivel egy teljesen új univerzumot nyitott ki a hangok hangszínének kreálására a számítógép, ezért ilyenkor már egy kicsit az a kérdés, hogy hordoz-e információt valamilyen kötött, ismert hangszín (pl. zongora) használata.



Keleti Arthur: Az, hogy ezekben a muzsikákban kevesebb harmóniát érzek, ennek az az oka, hogy nem ezt szoktam meg, vagy valami más oka lehet?

Kevin: Igen, ez egy érdekes kérdés, hogy mi az, amit harmóniának érzékel az ember. Annak is van egy matematikája, hogy a hangmagasságok között mi harmónikus, milyen felharmónikusok alapján állnak össze az akkordok. Mondjuk 200 évvel ezelőtt a hetes akkordokat disszonánsnak érzékelték, manapság a dzsesszbe már teljesen beépült. A zenében manapság viszont már nem csak ilyen harmóniák létezhetnek, hanem ugyanúgy létezik (leegyszerűsítve) különböző hullámformák, különböző hangszínek egymáshoz viszonyult harmóniái. Már nem csak a frekvenciák arányulhatnak egymáshoz, hanem rengeteg elem van a zenékben, amik kölcsönhatásban van egymással. Ezt meg kell tanulnia az ember agyának, hogy ezt tudja dekódolni és érzékelni (ahogy megtanulta a frekvenciaarányokat is érzékelni, születésünk után).

Elég radikális megoldást talált ki a japán Kazutaka Kurihara, Koji Tsukada (National Institute of Advanced Industrial Science and Technology és Ochanomizu University) kutatópáros, hisz egy eszközzel néhány milliszekundummal késleltetve visszasugározza a beszélőnek a saját szövegét, amitől összezavarodik. De nézzük a részleteket.

Az emberi beszédprodukció igen összetett folyamat, hiszen egyszerre zajlik a beszéd témájának a megtervezése és a nyelvi szerkezetnek, kifejezéseknek a kiválogatása, elrendezése, a meghangosítás, a beszéd akusztikai kivitelezése, valamint a visszacsatolás, amelynek során felügyeljük, kontrolláljuk a saját beszédünket. Az ellenőrzés során értelmezzük saját szövegünket, javítjuk az esetleges hibákat, ekkor alkalmazkodunk a környezet, illetve a beszélő igényeihez, halkítunk, hangosítunk beszédünkön.

A SeechJammernek elkeresztelt szerkezet működési elve a következő: a beszélő felé irányítanak egy célzott mikrofont, amely néhány milliszekundummal késleltetve szintén célzottan visszasugározza a beszélő felé a saját szövegét. Ezzel a beszélő belső hallása mellett egy külső forrásból is visszahallja a saját szövegét, ami a visszacsatolással együtt járó beszédprodukciós folyamatot erősen összezavarja, hisz a beszélő hirtelen nem tudja, mire figyeljen.

Ez viszonylag radikálisan hallgattatja el a beszédpartnert, igaz, elég életszerűtlen, hogy egy hosszú előadás közben a partner vagy a közönségből valaki elővesz egy kézi készüléket, és azt ráirányítja a beszélőre. Nehéz elképzelni ezt. Ráadásul a hatása is időleges, mert ha elhallgatott a beszélő, nyilván újrakezdi a mondókáját, és ha észreveszi a készüléket, valamit az általa kibocsájtott lézerfényt, akkor lelepleződik a csalás. Kísérletnek viszont igen érdekes.

Itt meg is lehet nézni a szerkezet működéséről készült videót:

Források:

https://sites.google.com/site/qurihara/top-english/speechjammer

http://arxiv.org/abs/1202.6106

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Sokan vagyunk, akik még a 8 bites grafikán szocializálódtunk, akik egymásra kacsintva mondanak játékcímeket egymásnak. Ma már egyre valósághűbb játékokkal játszhatunk, a virtuális valóság is kopogtat az ajtón.

Ennek a trendnek ment viccesen ellen a Karahat csapata. Az izraeli komédiások mindezt alaposan összekeverték: Hogy nézne ki Perzsia hercege a való világban, avagy mit tehet egy 8 bites karakter Tel-Aviv utcáin.

Toochee, a Galaktikus

A kormányok aláírták az ACTA szerződést, a jogvédők tiltakozásokat szerveztek ellene. A téma 15 éve folyamatosan jelen van azzal kapcsolatban, hogy szükséges-e megregulázni az internetet nemzetközi összefogással. A Netidők c. rádióműsor felkérésére az NRC Piackutató online kutatásában néhány nappal ezelőtt (2012 februárjának végén) megvizsgálta, hogy a magyar netezők mit gondolnak a jogi törekvésekkel kapcsolatban. Az eredményeket Kurucz Imre foglalja össze.

Szükség van-e az internet nemzetközi szabályozására? A kérdés ismét napirendre került, különösen azok után, hogy az Európai Unió tagállamai (köztük Magyarország) január végén aláírták a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodást, közkeletű nevén az ACTA-t.

Ezzel párhuzamosan mind több aggály fogalmazódik meg a szabályozásokat, illetve azok vélt hatásait illetően; az internet szabadságát féltők tiltakoznak, az Európai Bizottságnak címzett petíciót pedig 2,4 millióan írták alá.

De vajon mit gondol a hazai internetező minderről? Szükséges-e fellépni az internetes kalózkodás ellen, és nemzetközi egyezményekkel, jogi szabályozással korlátok közé szorítani az internetes tartalmakat, azok megosztását, letöltését?

Az NRC február végi kutatása szerint a felnőtt hazai netpolgárok 46 százaléka egyetért a szabályozással (nem konkrétan az ACTA-val, hanem általában véve az internet valamilyen jogi szabályozásával), és csak minden harmadik van ellenkező véleményen. Mindebből az is következik, hogy az internetezők egyötöde nem tud, vagy nem akar véleményt nyilvánítani ebben a kérdésben.

A netpolgárság persze ebben a kérdésben is erősen megosztott. Talán nem meglepő, hogy a férfiak kevésbé támogatják a szabályozást, mint a nők, és a fiatalok körében is magasabb az elutasítók aránya, mint az idősebbek között. Az egyik végletet – a letöltésekben leginkább jeleskedő – huszonéves férfiak jelentik: mindössze egynegyedük támogatja a törvényi szabályozást, 62 százalékuk viszont ellenzi; a skála másik végén az 50 évnél idősebb internetező hölgyek állnak: az ő körükben 76 százalék a támogatók, és mindössze 7 százalék az ellenzők aránya.

A támogatás, illetve elutasítás okaként számos állítást szokás megfogalmazni, és – a fenti adatoknak némiképp ellentmondva – úgy tűnik, a netezők többsége egyetért azokkal az érvekkel, amelyeket a szabályozás ellenzői hangoztatnak. A legáltalánosabb ellenérv az információ szabadságának elve. A hazai netezők elsöprő többsége, közel 90 százaléka egyetért azzal, hogy ennek teljesülése mindennél fontosabb, ugyanakkor az szabályozás-ellenesek körében az egyetértés foka érezhetően magasabb, mint a korlátozást támogatók között. A szabályozással egyet nem értők 85 százaléka emellett azon a véleményen van, hogy az internetes letöltéseket jogi eszközökkel sem lehet korlátozni, és érdekes módon a szabályozás-pártiak kétharmada is többé-kevésbé osztja ezt a véleményt.

További érdekesség, hogy a hazai internetezők többsége sem a zene-, sem a filmipart nem félti a szabad letöltésektől. Négyből hárman úgy vélik, a mozi akkor is működni fog, ha a neten szabadon terjedhetnek a filmek, háromból két netpolgár szerint pedig a zenészek inkább a koncertezésből éljenek meg, mint a felvételek után járó jogdíjakból. A szabályozást ellenzők természetesen ezekkel az állításokkal is inkább azonosulnak, mint azok, akik szerint szükség van valamilyen korlátozásra. Utóbbiak körében a kiadók iránti rokonszenv is nagyobb: 53 százalékuk gondolja úgy, hogy a nagy kiadók fontos értéket adtak, adnak a popkultúrához, míg a szabályozást elutasítóknak csak az egyharmada van ezen a véleményen.

A felmérést az NRC 2012. február 23-27. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az Millward Brown – TNS Hoffmann NOK kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 éves magyar lakosságra nézve.

Kurucz Imre (NRC Piackutató)