Netidők Blogtársaság

A szoftver, amit sokan összetévesztenek magával az internettel vagy éppen a keresőrendszerekkel: a BÖNGÉSZŐ. Jó másfél évtizede még browsernek mondtuk az informatika angol nyelvhasználata miatt és már akkor is volt többféle böngésző, amelyek azóta feledésbe merültek: ki emlékszik ma már a Mosaic-ra vagy éppen a Netscape Navigatorra? Ha ma körülnézünk a böngésző-piacon, ezeket a neveket már nem találjuk. Van viszont Mozilla Firefox, Google Chrome és van Internet Explorer, sőt Opera is. Az NRC Piackutató munkatársai a kérésünkre pont ezt tették legutóbbi netes felmérésében: körülnéztek a böngészők piacán és megkérdezték a magyar netezőket. Kurucz Imre ismerteti az érdekes eredményeket.

Bár a Statcounter adatai szerint 34 százalékos részesedéssel még mindig az Internet Explorer a legtöbbek által használt böngésző a világon, és Európában is nagyjából ugyanannyi használója van, mint a vezető Firefoxnak és a harmadik helyen álló Google Chrome-nak, Magyarországon már egyértelműen le van maradva a két másik említett böngésző mögött – részesedése mindössze 13 százalék.

Az NRC friss felmérése megerősíti ezeket az adatokat. E szerint ugyanis a 18-69 éves internetezők 46 százaléka Firefoxot, 37 százaléka Chrome-ot használ leggyakrabban, míg az Explorer csupán a netpolgárok 12 százalékánál számít elsőszámú böngészőnek.

Igaz, a többség nem kötelezi el magát teljesen egyetlen böngésző mellett: a netezők egynegyede legalább kettőt használ rendszeresen, azok aránya pedig, akik fő böngészőjük mellett legalább alkalmanként használnak mást is, közel 70 százalék.

Bár az Explorer ma már nem igazán népszerű, az internetezők elsöprő többségének van valamilyen tapasztalata vele kapcsolatban: tíz internetezőből kilenc használta valaha; ugyanannyian, mint a Firefoxot, amelyet azonban a netezők háromnegyede még ma is használ. Az egyre népszerűbb Chrome pedig úgy van ott a hazai internetezők kétharmadának életében, hogy 25 százalék még sosem próbálta ki. A legnagyobb növekedési potenciál tehát kétségkívül a Google böngészőjében rejlik.

Egy terjedőben lévő böngésző esetében nem meglepő, hogy a fiatalok használják nagyobb arányban – így van ez a Chrome esetében is: a huszonévesek 42, az ötven felettiek 33 százalékának ez az elsőszámú böngészője. A hanyatló Explorer esetében a helyzet épp fordított: míg az ötvenes-hatvanas korosztály egyötöde még ezt a böngészőt indítja el leggyakrabban, addig negyven év alatt már csak feleekkora aránnyal találkozunk.

Érdekes megnézni, mit gondolnak a hazai internetezők az egyes böngészők jelenlegi helyzetéről. Nos, hiába áll magasan az első helyen a Firefox, csupán a netpolgárok 41 százaléka vélekedik úgy, hogy ez a legnépszerűbb – 27 százalék az Internet Explorert, 21 százalék pedig a Chrome-ot képzeli piacvezetőnek. Még a fő böngészőjükként Firefoxot használóknak is alig több mint fele látja reálisan saját böngészője pozícióját – ezzel szemben az Explorer-használók 57 százaléka meg van győződve arról, hogy még most is az általuk használt böngészőt használják a legtöbben.

A kutatás kitért az egyes böngészők megítélésére is; igaz, nem az internetezőkben élő általános képet vizsgálta, hanem azt, hogy fő böngészőjükről mit gondolnak használóik. Ez természetesen kissé csökkenti a különbségeket (hiszen saját böngészőnkről jellemzően nem nyilatkozunk lesújtóan), ám így is kijelenthető, hogy az Internet Explorer megítélése egyértelműen rosszabb, mint a másik két böngészőé. A felhasználók szerint a Chrome valamivel jobb, mint a Firefox: gyorsaságban, stabilitásban egyértelműen kedvezőbb értékelést kapott; egyszerűségben, testreszabhatóságban és a bővítmények tekintetében ugyanakkor e két böngészőt hasonlóan ítélik meg használóik.

A felmérés érdekes – és talán meglepő – tanulsága volt egyébként, hogy a magyar internetezők jelentős része nincs tisztában a „böngésző” szó jelentésével. Segítség nélkül csupán a megkérdezettek fele tudott valamilyen böngészőt említeni (tízből kilencen nevezték meg a Mozilla Firefoxot, nyolcan az Explorert, hatan a Chrome-ot, de a használók arányához képest meglepően sokan említették az Operát is), a másik közel 50 százalék ugyanakkor vagy nem tudott válaszolni, vagy valami egész másra gondolt. Sokan vannak, akik keresőkre (leginkább a Google-ra) vagy valamilyen linkgyűjteményre (például a Startlapra) asszociálnak a „böngésző” kifejezés hallatán.

Kurucz Imre

A felmérést az NRC 2012. május 25-29. között végezte 1000 internet-használó online megkérdezésével. Az adatbázist az Millward Brown – TNS Hoffmann NOK kutatásának offline adataival súlyoztuk, így az a legfontosabb demográfiai ismérvek tekintetében reprezentatív a legalább hetente internetező 18-69 éves magyar lakosságra nézve.

Vajon mit változtatott meg az okostelefon és még korábban az internet az életünkben? – tette fel a kérdést Szalay Dani újságíró barátom, akivel a témában a jövő héten fogunk egy rádió interjú apropóján beszélgetni. A kérdés látszólag egyszerű, de már a megfogalmazás módja is felvet egy hitvitákig vezető dilemmát a technológia és a társadalom viszonyáról: melyik változtatja meg melyiket? Megelőlegezve a válaszomat, kölcsönös kapcsolatról van szó, ahol a technológia hatással van az életünkre, de ahogy azt használjuk, hatással van magának a technológiának a fejlődésére is.

A változást, mi európai emberek egyébként hajlamosak vagyunk lineáris fejlődésként értelmezni, vagyis alapvetően az az elvárásunk, hogy a dolgok változása azok folyamatos javulásával járjon. Ugyanez az elvárás a technológiai természetű változásokkal kapcsolatban is. Ehhez képest sok esetben a technológiai innovációk nem fokozatos javulást hoznak, hanem ugrásszerű változásokat, úgynevezett szakadásos fejlődést. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a jövő nem fürkészhető ki egyszerűen a jelenlegi folyamatok meghosszabbításával, úgynevezett extrapolációval, ez figyelmen kívül hagyja ugyanis, hogy a jelenlegi viszonyok zárójelbe tehetők és elkezdődhet valami teljesen új. Ezt azonban nem lehet előre látni. Másrészt – visszatérve a fejlődés eszméjéhez, vagyis, hogy folyamatosan jobbnak kell(ene) lennie a világnak – világos, hogy az ilyen szakadások nehezebbé teszik az összehasonlítást egy korábbi és egy jelenlegi állapot között. Nem jobb vagy rosszabb, hanem más lesz a világ, vagy az életünk. A technológia fausti alku, egyszerre ad és vesz el. Ezek után viszont nehéz állást foglalni az adott technológiáról („jó” vagy „rossz”). Azt viszont tudhatjuk, hogy mi változott meg, csak annak megítélése is vitatott sokszor.

A dolgot még bonyolultabbá teszi, hogy a változást nem a technológia jelenti, hanem az, ahogy a technológia segítségével mi magunk másképpen kezdünk el egyes dolgokat csinálni az életünkben. Ezzel kihívások elé állítjuk azokat a szereplőket, akik az adott területen eddig valahogy együttműködtek, cégeket, az államot, a vásárlókat, a hatóságokat, az érdekvédőket... Nagyon sok területen látni, hogy a szereplők közötti korábbi kapcsolatrendszer, ahol nagyjából mindenki tudta mik a játékszabályok, elkezd átalakulni, felborulni a technológiai újítással, például az internettel vagy az okostelefonnal való kölcsönhatásban. Ilyenkor egy átmeneti időszakban útkeresés zajlik, ahol minden érintett szereplő megpróbálja megtalálni az új helyét. Van, aki azonban a status quot védi, mert ahhoz fűződik érdeke (lásd például a lemezkiadókat, hagyományos médiavállalkozásokat), míg mások siettetnék ezt a folyamatot, hogy kialakulhasson az átmeneti időszak után egy kvázi egyensúlyi állapot.

A végeredmény az, hogy egyrészt folyamatos változásban van körülöttünk a világ, másrészt viszont látnunk kell, hogy ez nem egyszerűen a technológia hatása, hanem mi magunk generáljuk. Tehát nem az okostelefon vagy az internet alakítja át az életünket, hanem az ahogyan és amire azokat használjuk. Ez látszólag csak játék a szavakkal. Valójában, viszont egy nagyon fontos különbség, így ugyanis nem egyszerűen az történik, amit egy adott technológia kitalálói elképzelnek (mire fogják azt majd használni az emberek), a technológia a használat közben újraértelmeződik, egy folyamat eredménye, hogy mire is lesz jó. Az érdekes az, hogy míg az okostelefon kapcsán érthető okokból ennek a folyamatnak még csak az elején vagyunk, addig a 20 éve tömegesedő, terjedő internetnél sem ért még véget.

Pintér Robesz

Ez a kifejezés jól mutatja, hogy miért kell foglalkozni az informatikai kifejezésekkel, hisz a chip valamikor csak szűk szakmai körökben volt használatos, ám ma már közismert, gyakori kifejezéssé vált, és ráadásul összetételekben is szerepel.

A chip egy speciális integrált áramkör, amelyik nagyon picike, nem véletlenül nevezték el az angol tudományos szlengben chipnek, ami azt jelenti, hogy 'szilánk, forgács, morzsa'. A tudományos szlengből aztán a szaktudományos nyelvbe is beszivárgott a chip metafora.

Az alaplap egyik legfontosabb részét az angol eredetű összetett szó, a chipset jelöli. Az utótag, a set 'készlet' jelentést hordoz. Egyre több műszaki leírásban találkozhatunk a chipset magyarított változatával, a lapkakészlettel. A szó tükörfordítás, kifejezi a tartalmat, bár az angol eredeti vidám hangulatú chipje vagyis morzsája helyett a steril, semleges lapka terjedt el.

Kifejezetten gyakori manapság a chipkártya kifejezés is, amely a hagyományos, csupán mágnescsíkkal ellátott bankkártyákat, adatkártyákat váltja fel. Emellett számos kifejezésben szerepel még a chip, például a betűszóvá alakult system on chip – SoC szerkezetben is, ami például a mai okostelefonok rendszerleírásaiban fordul elő igen gyakran.

Fölmerül még a chip helyesírási kérdése is: a helyesírási kézikönyveinkben a chip és a csip írásmód is előfordul, ami jól mutatja ennek az idegen eredetű kifejezésnek a nyelvünkbe való beilleszkedését, hisz az idegen szavak az elterjedésükkel párhuzamosan az írásképünkbe is beilleszkednek.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Most már megszokhattuk, hogy Kevin barátunk mindenféle érdekes elektronikus hangzásokat hoz a Netidők műsorba. Ezúttal bemutatja a folyamatosan emelkedő vagy folyamatosan süllyedő hangmagasságú hangokat előállító szintetizátort, és kiderül, mi az az ADDITÍV szinti. Sőt, fény derül arra is, hogy ez tulajdonképpen olyan illúzió, mint M. C. Escher képei, csak éppen hangban...

Példák az additív szintézisre:

Björk: Cosmogony csökkenő Shepard Tone

Mindbuffer - PanFM (Fine Cut Bodies' indian summer melancholy)  (2:30 kürül hallható)
http://soundcloud.com/fine-cut-bodies/mindbuffer-panfm-fine-cut

Bach: Canon a 2, per tonos (Bach's Musical Offering)

Az "Endless Series V3" szoftszintetizátor, ami az úgynevezett Shepard Tone nevű audio illúzión alapul és egy folyamatosan emelkedő, vagy folyamatosan süllyedő hangmagasságú hangot lehet készíteni vele.

Pár hete a Rómeó és Júliája erkély jelenete került szóba a gyerekekkel. Majának (8 éves) az tetszett elsősorban, hogy Júliának saját erkélye van, mivel ő is szeretne majd egyet (most a földszinten lakunk). Somának (5 éves) az ragadta meg a figyelmét, hogy Rómeó felmászik az erkélyre. Annyit beszéltünk róla, hogy végül úgy éreztem, ezt látniuk is kell, nem elég, ha elmagyarázom. Nosza, nézzük meg mit dob ki a YouTube a „Rómeó és Júlia erkély jelenet” összetett keresőkifejezésre – reménykedtem egy jobb színházi vagy rosszabb esetben egy amatőr iskolai felvételben. Legnagyobb ámulatomra Zeffirelli Rómeó és Júliája teljes egészében elérhető volt a YouTube-on – benne az erkély jelenet 10 perce, amit nagyon élveztek a gyerekek (ki-ki a maga perspektívájából).

Persze nem ekkor hallottam először, hogy vannak teljes filmek a YouTube-on, de ekkor szembesültem vele igazán. Aztán pár napja újra előkerült a téma a Netidők levelezőlistáján és most már célzottan megnéztem, hogy mit ad ki a rendszer a „teljes film” kifejezésre. Leesett az állam, már a találati lista eleje tele van jobbnál-jobb amerikai sikerfilmekkel. Mivel a dolog illegális, ezért csak idő kérdése mikor szedik le ezeket és mikor tiltják ki a feltöltő felhasználókat. Egyszerű nézőként azonban számomra ez nagyon kényelmes mozizási megoldást (jelentene), mivel eleve van egy TV-re kötött PC-m.

A filmiparnak azonban egyáltalán nem tetszik a dolog és küzd ellene. Ahelyett, hogy felraknák HD minőségben ugyanezeket a filmeket és geoIP szűrés alapján különböző csatornákat hoznának létre, ahol a prémium felhasználók havi előfizetői díj fejében meghatározott ideig vagy egyszeri összeg befizetésével filmenként nézhetnének tartalmat a saját nyelvükön. Lenne, aki fizetne érte, mert sokkal kényelmesebb, kevésbé macerás, mint torrentezni, ráadásul így nem vacak minőségben, elcsúszkáló felirattal kellene a filmeket megnézni. És még legális is, ami nem utolsó szempont. Sőt, akár reklámokat is lehetne előtte, közben, utána vetíteni, azoknak, akik még így sem akarnak előfizetni vagy csak kevesebbet hajlandók kiadni érte.

Szerintem ez a modell rövid-távon is pénzt termelne, többet, mint a jelenlegi megoldás (DVD-n kiadni és terjeszteni a címeket, illetve TV-csatornáknak eladni a vetítési jogot, valamint elesni a torrent miatt a további bevételektől). Én elsősorban a régebbi, DVD forgalmazásból már kivont címekből csinálnék először egy prémium csatornát (vagy lehetne akár többet is, tematikusan). Ezen azért nem lehetne akkorát bukni, mert DVD-n már úgysem lehet őket mind forgalmazni (egyszerű logisztikai okokból, sok címből olyan kevés fogy, hogy nem éri tartani őket – egyszerű long tail történet). Ezekhez a régi címekhez rendszerint a TV-k is olcsón juthatnak hozzá, ami ezért nem termel már túl sok pénzt. Így viszont lehetőség volna kis befektetés után (csatorna elindítása) folyamatosan pénzt csinálni belőle, akár hosszú évtizedeken keresztül...

Mondjuk ezzel maximum a langyos vizet találtam fel, ugyanis ez a Netflix és a Hulu modellje, csak azok éppen nem jutnak el hozzánk, a YouTube meg itt van, magyarul is. Kár, hogy a filmstúdiók „félnek” a Google-től és a YouTube-tól (másra nem tudok gondolni), pedig remek üzleti lehetőséget hagynak ki. A jövő pedig így vagy úgy eljön és bealkonyul a mostani terjesztési világnak. Addig is, lehet nézni az illegális teljes estés filmeket a YouTube-on – amíg le nem szedik őket. Bár, ha egyet leszednek, töltenek a helyére három másikat…

(A posztban szándékosan nincsenek linkek.)

Pintér Robesz