Netidők Blogtársaság

Milyen kényelmes lenne, ha a laptopunkon lévő képeket, videókat az otthonunkban lévő nagy képernyős tévé előtt ülve nézegethetnénk, és ehhez nem kellene a két készüléket vezetékkel összekötni, hanem a kapcsolat szinte magától, vezeték nélkül jönne létre a két eszköz között! És erre már van lehetőség, 2010. elején jelentette be az Intel a WiDi névre hallgató vezeték nélküli kijelző technológiát.

Ha például a barátainknak meg akarjuk mutatni a nyaraláson készült fényképeinket, vagy le akarunk játszani egy videót a laptopunkon egy kisebb társaságnak, akkor nem kell a kis kijelző előtt tömörülni, hanem vezeték nélküli kapcsolaton keresztül megtekinthetjük a képeket a televízión is, és ehhez nem kell a tévét és a laptopot is az otthoni Wi-Fi hálózathoz csatlakoztatni, hanem a két eszköz között közvetlen kapcsolat jön létre. Ebben a technológiában az az új és praktikus számomra, hogy nem kell összekábelezni a két eszközt, mert a kígyózó, tekergő kábelek nem állnak kézre a családi nappali asztalánál, és elég csúnya is, illetve a vezeték hossza eleve befolyásolja az elhelyezkedést. A WiDi rendszer működtetésére egy arra alkalmas laptop és egy televízióhoz csatlakoztatható adapter kell. A laptop sugározza Wi-Fin a jeleket, és az adapter veszi, alakítja át a televízió számára értelmezhető formátummá, majd továbbítja a tévé felé (már vezetéken) a videojeleket. Elmés megoldás.

A WiDi a wireless display 'vezeték nélküli kijelző' szerkezetből kialakított betűszó, ami a Wi-Fi formai analógiájára jött létre. A két szerkezeti tag elejét levágva egységes mozaikszót alkotott a kifejezés szerzője. Kézenfekvő, hogy a WiDi formája a jelentéstanilag és technológiailag vele összefüggő Wi-Fi analógiájára született meg. A Wi-Fi pedig a kifinomult hangzást jelölő régi Hi-Fi alakjának az analógiájára jött létre, a mögötte álló első szabványt 1997-ben jegyezték be.

Érdemes szót ejteni az írásmódról is. Míg a WiDi leginkább egybeírva, kezdő és belső nagybetűvel fordul elő, a technológiát kialakító és bejegyző Intel védjegyén is így szerepel, addig a Wi-Fi esetében a legteljesebb a káosz, az eredeti Wi-Fi alak mellett szinte az összes írásvariáció előfordul: WiFi, Wifi, wifi, wi-fi.

Bódi Zoltán

A multiplex mozik óriási kihívás elé állították a kis mozik működtetőit. Lehet jajveszékelni emiatt, de tény, a moziba járók, kényelmes székeken akarnak ülni, digitális térhatású hangot akarnak hallgatni, miközben a hatalmas vásznon a tűéles képeket nézik. Hamis nosztalgia, ha a moziélményt csak a tonet székekkel és az elavult technikával azonosítjuk.

A digitális mozitechnológia évek óta kész, elterjedésének csak a magas ár szab határt. Hazánkban is csak néhány ilyen terem van, az elsők a Westend mozi 3-as terme és a Corvin Budapest Filmpalota Kabos terme volt. Azóta szép lassan terjed a technológia, újabb és újabb termek kapnak új vetítőt. Az Avatar bombasikere azonban beindítja a digitális forradalmat. Napról napra több filmről jelentik be, hogy vagy 3D technológiával fog készülni, vagy átkonvertálják térhatásúvá. Azonban ez a kis mozik halálát hozná el, hiszen ezek, nem tudják kitermelni a bevezetési költséget.

Németországban úgy döntöttek, állami ügyként kezelik az átállást, nem hagyják sorsukra a kis mozikat. A műszaki eszközök, szoftverek beszerzéséhez az állam fog segítséget nyújtani a kisebb mozik számára. A tervek szerint öt év alatt szinte minden német mozit digitális technológiával fognak felszerelni. Ez nem kis feladat: a 4740 mozi közül 3700-at érint az átállás. Ezeken belül sok a nagy forgalmat lebonyolító, több mint hét vászonnal rendelkező filmszínház.

A német állam hat teremnél húzta meg a határt. A legfeljebb hat teremmel rendelkező mozik költségeinek harminc százalékát fedezi az állam, húsz százalékát a mozinak kell előteremtenie, a maradék ötven százalékot a tartományoknak kell előteremteniük akár adományozók révén.

Egy terem átállási költsége a német kulturális minisztérium szerint kb. 60-90 ezer euró (kb. 16-25 millió forint). A feladat nem csak kulturális misszió, a filmipar egyúttal fontos gazdasági tényező.

A digitális mozikban a filmeket nem filmszalagon vagy optikai lemezen, hanem merevlemezen tárolják. Nincs több karcos kópia, filmszakadás, megakadt lemez. Egy film kb. 250-300 gigabyte helyet foglal. A tároló egységek általában 1,5 terabyte kapacitással bírnak. A film merevlemezen, vagy védett műholdas kapcsolaton érkezik a moziba. A film nem hagyományos filmformátumú, hanem csupán egy digitális adathalmaz, amelyet a filmhez korábban megigényelt jogosultsággal lehet lejátszani. Az „időablaknak” nevezet kód, csak egy adott időre, az adott hardverkonfigurációra érvényes. Ha bármely eleme megváltozott, a film lejátszhatatlan.

Tücsi a Galaktikus

Egy háromgyermekes amerikai újságírónő, Susan Maushart hat teljes hónapra száműzte saját és gyermekei életéből az internetet, a televíziót, az MP3-lejátszót, a mobiltelefont és a videojátékokat. Az eredmény: a család egyik fele felszabadult, boldog pillanatokat élt át, a másik fele elköltözött otthonról. Az édesanya a kísérletet naplózta és könyvet írt a tapasztalatairól - a hír pedig Gróf Miklóst is fanyalgásra késztette...

***

Egy ideig leragadtam a megvonásnál. Se áram, se net, se semmi - nem semmi, pláne hat teljes hónapig. Aztán eltöprengtem azon, hogy miként éledtek újjá a régi szokások odahaza, miként vált a világuk egyre VALÓSÁGOSABBÁ, hiszen kihelyezett elektronikus fantomok helyett ismét hús-vér valóba emelkedett szinte minden. Nem volt kedvem fanyalogni ezen, valahol egyet tudok vele érteni, bár ezzel az erővel a legnagyobb ostobaságnak is tarthatnám, hasonlóan az autómentes világnaphoz vagy a Critical Mass-hez. Valahol igazak, jogosak is e törekvések - akárcsak a mamáé az áram és a net megvonásával, de az élet - ismerjük el - automatizmusok mentén működik, akár a múlttal, akár a jövővel szeretnénk megerőszakolni, csak ideig-óráig megy valahogy. Előbb-utóbb mentőautót hívunk ekhós szekér helyett, repülőgépre szállunk, nano-spray-t permetezünk szét a kabátunkon, nem rohangászunk a lakótelep tetején a levágandó csirkét hajkurászva, és az élet, a legnagyobb titokban visszaoson 2011-be, hosszabb távon az időt sem megelőzni, sem visszaforgatni nem lehet.

A legizgalmasabb kérdésről nem szól a cikk: mi van MOST a mi fantasztikus, vonal nélküli családunkkal. Megmaradt-e olyannak, amilyenné e romantikus hat hónap tette? Visszakívánkozik a bedrótozott, a szerény és valahol silány valőságot cyber-habfelhőként körülvevő elektronikus sokszorozódás mákonyába, vagy valódi öröm a kispad, a mamókás motyogás, a meghitt társasjáték - a múlt?

Miről is van szó valójában? A "fantasztikus kísérlet", a vonal-nélküliség alaptétele az a közhely, ami e bizonytalan kornak talán leginkább életérzése: a jelen szükségképpen rossz, a jelen elkorcsosult, ezért csakis és kizárólag a MÚLT lehet az, amiben bízhatunk. A MÚLT, ami - legalábbis szerintünk, akik e megrokkant szibarita korszaknak vélt szerencsétlen jelenből próbálunk visszakövetkeztetni egy olyan múltba, melynek MINDEN részletéről fogalmunk sincs igazán -, szóval: a MÚLT, ami még természetes volt, maltodextrin- meg tartósítószer-mentesen, igaz, olyan ételmérgezésekkel, hogy a történetíró maga is belehalt sokszor, mire napjainkra kiérlelődött a BIO élelmiszer fogalma és a férges alma kultikus tárggyá válhatott  Svájcban. 

A család példája azt bizonyítja: nem vitás, a MÚLT bevált, hat hónap eredménye az ismét megtalált valóságos emberség. Természetesen csak családi szinten, képzeljétek el mondjuk legnagyobb hazai bankunkat a mai követelményekkel, de 1931-es technikai feltételek mellett, vagy akár a mi futárszolgálatunkat, amikor anno egy-egy útvonal árának kiszámítása percekig tartott és a futárokat cetliken tartották nyilván.

Az igazi kérdés ezek után az, hogy ha a tényleges értékek ilyen jól meg tudnak születni a jelen net-technikai vívmányai nélkül, sőt: a jelen technikai lehetőségei láthatóan akadályozzák érvényre jutásukat, - merthogy egyszerűen a helyükbe lépnek -, ugyan mitől hülyül meg annyira az emberiség, hogy ENNEK ELLENÉRE egy napi Facebook-megvonás azonnali beavatkozást igényelne sokaknál. A kérdés valójában az automatizmusokra, a gyorsabb kielégülésre és a kisebb humán energia-szintre vonatkozik. Ugyan mit talál meg az elidegenedett, atomizált család AUTOMATIKUSAN a cyber-térben annyira, hogy az már helyettesítheti a valóságot, és - hogy net-telen családunkra visszautaljak - csak egy drasztikus KÉNYSZER: a technikai feltételek teljes hiánya tudta ebből az állapotából kirángatni?

Még fontosabb kérdés: feltételzve, hogy az élet a kornak megfelelően, normálisan zajlik, magyarán magától nem folyhat úgy, ahogyan áramtalan családunk kuksolta végig gyertyák mellett a net-telen estéket, hogyan lelhetjük meg az automatikus EGYENSÚLYT, ahol megy ugyan a hűtő, égnek a lámpák, Facebook vibrál a monitoron, DE MÉGIS van egy igazi kispad, ahol leül a család, és amihez képest  minden az marad, aminek lennie kell: a cyber-tér virtuális énünk cikázása a világ-faluban, de csak addig, amíg valóságos kis falunk igazi világgá nem tárul. Nos, mit gondoltok?

Gróf Miklós

Azt eddig is tudtuk a MySpace-ről, hogy veszített régi fényéből, és az is kijelenthető, hogy a világ egykor legnagyobb közösségi oldala haldoklik. Azt azonban nem tudtuk, hogy mennyire gyászos a megítélése. Az Anderson Analytics kutatása alapján az egyik legfontosabb csoportban, az amerikai diákok körében a MySpace nagyon „béna” (lame), a Facebook pedig „menő” (cool). Ráadásul 2010-hez képest látványosan romlott a MySpace megítélése, amiből úgy tűnik, hogy már késő megmenteni az oldalt, pedig a zenei profil erősítése egykoron járható út lehetett volna – állítja Tom H. C. Anderson, a kutatócég alapítója.

Az ábra alapján látszik, hogy nem egyszerűen ismeretlenségről vagy közönyösségről van szó, 2010-hez képest teljesen padlót fogott a MySpace. Akkor még több mint 50% mondta, hogy menő az oldal, most több mint 70% szerint béna.

Az is érdekes, hogy a Facebook annak ellenére növelte népszerűségét, hogy időközben a diákok szülei is csatlakoztak a közösséghez. A második legnépszerűbb közösségi szolgáltatásnak, a Twitternek pedig egyre inkább szélsőséges a megítélése, körülbelül egyforma mértékben (kb. 35-40%) gondolják menőnek és cikinek egyszerre. A többi oldal – így a LinkedIn, a Friendster vagy a Hi5 – leginkább közömbös a fiatalok számára, kb. 70% a neutrális se nem menő, se nem ciki kategóriába rakta őket. Persze nagyon valószínű, hogy e mögött teljesen más okok húzódnak: a szakmai hálózati oldalként működő LinkedIn-hez még rendszerint túl fiatal ez a korosztály, a Friendster és a Hi5 pedig már régen eltűnt a süllyesztőben az amerikai fiatalok körében. Az adatokat elnézve várható, hogy ugyanerre a sorsra jut a MySpace is egy-két éven belül.

A kutatást 2010-ben és 2011-ben is 1000 amerikai diák megkérdezésével végezte az Anderson Analytics. Az ábra azokat a válaszadókat mutatja, akik egy öt fokú skálán a menő (4-es vagy 5-ös) és a béna (1-es vagy 2-es) választ jelölték meg.

Probesz