Netidők Blogtársaság

Mióta elterjedtek a komputerjátékok, és milliós példányszámban adják el ezeket, azóta birizgálja a hollywoodi producerek püspökfalatját ezek a 7-8 jegyű számok. Villámgyorsan le is vonták a következtetést, ha ennyien megveszik a játékot, akkor ezek mind majd elmennek a moziba, és megnézik a játékból készült filmet, és még mindegyik visz magával még legalább egy embert. Tiszta matek, dől a lé, hajrá gyerünk…

Aztán bedől az egész, mert csak bukás lesz bukás hátán, és csak meresztgetik a producerek nagy csodálkozó szemeiket, hogy miért ilyen értetlenek a moziba járók, ők olyan jól kimatekozták a kasszasikert.

És ez így megy huszonakárhány éve, a sikeres játékokból bukott filmek lesznek.  De Hollywood producerek képtelenek tanulni a saját és a többi producer kárán, és ismét és ismét próbálkoznak. Aztán jön a globális elmebaj, mert „milyen húzós játékokból nem próbáltunk meg pénzt csinálni” felkiáltással körbenéztek a piacon. És jöttek a nagy ötletek.

Nemrég jelentették be, hogy a RollerCoaster Tycoon játékból csinálnak filmet. Ez egy vidámpark szimulátor. A sorozat minden része a vidámparkok építésével, igazgatásával vagy fejlesztésével kapcsolatos célokat ad meg, valamint a lehetőséget, hogy a játékos elkészíthesse a saját hullámvasútját. Már a játék léte is elmebaj, nemhogy a filmé. Íme:

Aztán jött az újabb övön aluli ütés: az Ataritól megvásárolták az asteroids játék megfilmesítési jogait. Akinek nem rémlik, ímhol a játék:

Azért kíváncsi lennénk a forgatókönyv kivonatára mintegy húsz sorban.

És végül az igazi végső csapás: a népszerű torpedó játékból (ami arrafelé Battleship néven fut) csinálnak filmet Hollywoodban. Igen, igen, amit papíron játszanak 10x10 négyzetrácson „B8 -  talált süllyedt” felkiáltással. A Universal nem kevesebb, mint kétszázmillió dollárt rakott félre a filmre. A sztori röviden: a nagy földi hajóhad a tengeren csap össze a földönkívüliekkel. Hogy ennek mi köze a játékhoz…?

Segítsünk Hollywoodnak! Várom a következő filmek forgatókönyv ötleteit: Tetris, Passziánsz, Pinball, Moorhuhn, Space Invaders, és természetesen Pac-Man.

Szóval, van még épelméjű producer Hollywoodban?

Tücsi a galaktikus

Korábban már írtam arról, hogy a közösségi oldalakon bejelölt kontaktok csak nagyon ritkán jelölnek emberileg értékes kapcsolatot. Az esetek abszolút többségében csak valamilyen látszólagos érintkezést takar. Sajnos erre frappáns bizonyítékot adott egy öngyilkossági történet.

Egy 42 éves brit nő véső elkeseredésében véget vetett az életének. Utolsó üzenetét a Facebookon tette meg. : "Bevettem az összes pirulám, hamarosan meghalok, búcsúzom mindenkitől." Már az is sokat elmond egy ember kapcsolatairól, ha nem egy barátját vagy rokonát hívja fel az utolsó pillanatban, hanem egy rövid, szöveges üzenetet hagy egy közösségi oldalon.

A legmeglepőbb azonban, hogy az egész pontosan 1048 bejelölt kapcsolata közül senki sem próbálta meg lebeszélni, senki sem értesítette a rendőrséget. A válaszok között jó néhány szánalmas és emberileg kiábrándító volt. Volt, aki egy vállrándítással elintézte, és annyit válaszolt, hogy ez az ő választása volt. Más azzal vádolta meg, hogy hazudik és csak a feltűnésre vágyik. És akadtak olyanok is, akik kigúnyolták mindezért.

A rendőrség tizenhét órával az üzenet után törte rá a lakása ajtaját, de addigra már halott volt. Tizenhét órán keresztül senki sem vette a fáradtságot, hogy komolyan vegye, és értesítse a rendőrséget.

Való igaz nem ismerjük a körülményeket. Nem tudjuk, mennyire volt egzaltált személyiség, mennyire volt hisztis, hányszor fenyegetőzött korábban öngyilkossággal. Lehet, hogy ez a 13-ik ígérete volt.  Lehet, hogy a barátai elfoglaltak, akik nem is néznek a facebook felé, csak esetleg naponta-kétnaponta. De egy normális, érző ember egy vadidegent is megpróbál lebeszélni egy ilyen tettről, nem hogy az ismerősét. Nem lehet annyira felületes egy ismertség, hogy ezt a minimális emberi gesztust ne tegyük meg. Meg kell maradnunk embernek, és ennek egyetlen mértéke van, az emberségünk.

Tücsi a galaktikus

Jelenleg a legostobább kérdés, amit az ember feltehet: minek akarnám én 3D-ben látni ezt vagy azt a produkciót. Már maga a kérdés is röhejes, a 3D tarol, bárhová nézek, megszületett az új fogyasztói őrület, végre ismét valami, ami eladhatóvá teszi amúgy is túltelített piacunk mellesleg tök felesleges kütyüjeit. (Amúgy az utolsó is, mert 4 vagy 5D-ben, már csak világunk korlátozott voltából adódóan is, aligha forgathatunk, puff neki, ellőttük az utolsó D-t is.) Az ember beleszédül az Avatarba, egyre virtuálisabb de ezzel együtt egyre hihetőbb valóság veszi körül, immár - e plusz D-vel - szinte tökéletesen sikerül kilépnünk abból a nyomasztó VALÓS 3D-ből, amire kétségkívül jobb is nem gondolni, előbb-utóbb eljön az idő, amikor csakis a kreált 3D vesz minket körül, amíg rá nem jövünk, hogy az eredeti 3D - az ÉLETÜNK - sem más, mint egyfajta kreálmány, agyunk felfogóképességének függvényében, és akkor ott állunk majd a különféle D-k között, töprengvén: vajh, melyik lehet az igazi, mert mindegyik egyformán rémületes és kétségbeejtő... na mindegy.

Nem vitás: ha a dolog oktatási részét nézem, ennél izgalmasabb suli nem lehet, mint a jövő - vagy a jelen - 3D-s oktatása, ahol atomok közt sétálgatok, földtörténeti korokban lépkedek, leszállok az Io egyik épp kitörő vulkánja mellé, elhúzok a Jupiter felett vagy épp egy fekete lyukba vetem magam a Tejút közepén. Hogy ez miért nincs így - ha így van, elnézést -, szóval, hogy pl. a Marczibányi téren még miért nem ilyen a suli, teljesen érthetetlen. Az még inkább, hogy ha én, mint Gróf, 45 évesen erre vágyom, miért kapok 99%-ban KITALÁLT fantasy-anyagokat 3D-ben, ahelyett, hogy mondjuk a karbon-kor tökéletesen hihető illúziójával, a "VALÓSÁG FILMJÉVEL"  tanuljak idehaza a net előtt, valós idősíkoktól, koroktól függetlenül.

Amit nem tudok igazán megemészteni, az a FILM 3D-ben. Nem a mozi. A FILM. Manhattan, Kramer kontra Kramer, Holt költők társasága, Túl a barátságon, Madarak, Azok a csodálatos férfiak a repülő masinájukon, ilyesmik. Kíváncsi vagyok, milyen lesz, amikor e gyermeteg 3D-felfedezési láz alábbhagy. Amikor születik végre egy olyan forgatókönyv, ahol a 3D nem cél, hanem a komoly szellemi mondanivaló hordozója, olyan, ami nélkül nem él meg a produkció. Jelenleg a "cinechip"-mánia tombol, a leghajmeresztőbb mozgások és jelenetek teszik lehetővé, hogy az ember olyan képsíkokat kapjon, amelyekben a 3D-élmény abszolút kiteljesedhet. Szegény Leni Riefenstahl, mekkora 3D-kasszasikert forgatott volna Nürnbergben a mai eszközök alkalmazásával! Egy igazi 3D-s mozinak uralnia kell a teret - hiszen különben honnan a fenéből érvényesülne a 3D-ssége -, az Avatar repkedős jelenetei egyenes folytatásai a ma már szinte minden televíziós közvetítésben használt  mozgástechnikának, de ha az ember a reménytelenül borzalmas hagyományos Macskafogó 2-t megnézi, már ott sem a szellemi truváj, hanem a süllyedő-emelkedő mozgások térbeliségének izgalma próbálta fogyaszthatóvá tenni a gyengécske - és rajzfilmes fantázia szempontjából egyenesen kétségbeejtő -  forgatókönyvet. Pl. a  "12 dühös ember" 3D-ben némileg túldimenzionált lenne, sőt, talán még  zavarna is a "D-kre" figyelnem a velejéig filmre kívánkozó, de a valóságot csak egyszerűen leképező képszükségletet látva. Így aztán szükségünk van a  "használati ürügy-forgatókönyv" intézményére, amelyet már megcsodálhattunk pl. az antik ABBA-filmben, vagy akár az Avatarban. Van ugye a technikai vagy mondanivalós "Ürügy" - anno az ABBA-dalok, most meg a 3D-feeling -, és mellé kreálunk egy olyan forgatókönyvet, amely jól tudja szolgálni az eredeti célt, ANÉLKÜL, hogy mondanivalójával - magyarán: szellemi tartalmával - annyira zavarná a "pánem et circenses"-ízű produkciót, hogy arra is figyelnünk kelljen. (Más kérdés, hogy az ABBA zenéi elég tartalmat szolgáltattak anno ahhoz, hogy a film ettől függetlenül is álljon a talpán.)

Na de mi van az igazi, nagybetűs FILMNÉL. Látványban egy ideig még fokozható ez-az, de a képsíkok előbb-utóbb elfogynak, és ha egyszer Tarantino egyszerűen jó világítástechnikával meg a megfelelő kameramozgással mindennél jobban BESZÉL e nyelven, megfagy a levegő és úgy reccsen a padló, hogy az ember a frászt kapja,  ugyan minek kellene nekem a 3D mondjuk a Becstelen brigantikban?

A 3D mánia kapcsán ugyanis a kérdés valójában az: mit is nézünk? A filmet? A sztorit? Vagy saját belső szellemi síkunk születő moziját, melyhez a KÜLSŐ csak ürügy, apropó. Csak pendítés, melyből BENT, BENNÜNK hajt ki a film, mellesleg ugyancsak igénybe véve saját lelkünk munícióit (ha persze van egyáltalán). Nos? :-)))

A 3D-s "pánem et circensés" külső kielégülésének elsöprő sikere azért  elgondolkodtató, mert mindennél többet elárul a befogadás képességének kétségbeejtő módosulásáról. Butulunk, hölgyeim és uraim, butulunk mint atom, azonnali reklám-kielégülések elsöprő dinamikája láncol minket a vászon - vagy a virtuális szemüveg - elé, miközben e technikai csatazaj még inkább sötét némaságba borítja a lényeget: a lélek - a mi lelkünk - rezdülését, az új tartalom BELSŐ, egyéni születését. Csak elsődleges a hatás. NÉZÜNK, mint a moziban - nem vitás, van is mit, technikailag fantasztikus, amit megélünk - , de kérdés: látunk e egyáltalán? Mi folyik belül, folyik e bármi is lelkünkben,  túl az általánosan elragadtatott bambuláson. Egyre fejlettebb módon tudunk feledni, 120 percre elmenekülni valahová, a jelen nyomasztó virtualitásából egy másféleképpen megkomponált, érdekes módon sokszor szintén nyomasztó virtualitásba. S talán nem érdektelen az a kérdés sem: meddig lesz kedvünk egyáltalán felállni a székből ezek után, kimenni a 3D-s huzatos villamosmegállóba, hogy otthon kezünkbe vegyük 3D-s számláinkat és azt a 3D-t éljük, ami adatott? Ha azt az erőfeszítést nézem, amellyel szabadulni igyekszünk a "valóságos" valóságtól, annak esélyei egyre inkább romlanak, hiszen csak 3D-s jellegében veheti fel a versenyt a fantáziával, képsíkokban, dinamikában, a hatás erősségében aligha.

Ezernyi mozi  jön még létre 3D-ben, nyilván a közeljövőben lineárisan szaporodnak majd a trollok és egyéb feledhető fityfenék, a mozikba tóduló technikamániás tömegek új meg új "felfedezéseket" tehetnek, idővel egy normál állású szimpla, mozdulatlan totál, melyet "keretbe foglal" a kép széle, szinte üldözendő eretnekség lesz, - de az igazi teljesítmény e "technika-szimfonikus generál fortissimóhoz" képest  szellemi értelemben úgy gondolom, inkább az lehet, ha a VONÓSNÉGYESBEN is fel tudjuk végre fedezni az élvezetet és az izgalmat. Amikor Alfred Hitchcock, reménytelenül 2D-ben úgy fagyasztja meg a levegőt, hogy ugyan tudom: filmet látok - de ki tud erre figyelni, miközben BENNEM van a rémület. A lehető legvalódibb, harmadik... D.

A képzelet  MAGAM TEREMTETTE, s épp ezért  teljes értékű realitása.


Gróf Miklós

Talán idehaza is sokan ismerik az iPhone virtuális italos alkalmazásait, amivel a telefont megdöntve imitálni lehet 1-1 pohár sör, szóda vagy tej elfogyasztását. A dolog annyira megtetszett az amerikai Hershey cégnek, hogy azt gondolta maga is készít egy csokis-tejes alkalmazást. Vesztére.

Az iBeer bátran fogyasztható bármilyen életkorban (Fénykép: Clover_1)

Bár azt gondolhatnánk, hogy csokis tejet - vagy bármilyen más italt - bárki mérhet virtuálisan az iPhone-okon, a helyzet az, hogy ezért csúnyán megüthetjük a bokánkat. Ugyan nem mobilos italmérési engedélyre van szükségünk, de mint egy bírósági döntésből nemrégiben kiderült, nem mindegy, hogy hogyan folyik az a bizonyos csokis-tej.

A Hershey még 2008-ban kereste meg az iBeer, iSoda, iMilk és egyéb „hasznos” iPhone programok fejlesztésével foglalkozó Hottrix-et, hogy töltsön csokis tejet az iPhone-okba. Miután a közös üzlet kútba esett, a Hershey egy másik céget kért meg a kakaóbiztos mobil bögre feltalálására. 2009 végén a Hottrix ügyvédje révén szólította fel a Hershey-t, hogy hagyjon fel az app forgalmazásával, mert ezzel a cég jogait sérti. Nem sokkal később a Hershey bírósági állásfoglalást kért, hogy vajon joggal perelheti-e be mindezért a Hottrix a saját szellemi tulajdonjogaira hivatkozva. A január 6-án hozott ítélet szerint a Hottrix-nek igaza van, nem lehet bárhogy inni az iPhone-okból. (A teljes sztori, a bírósági ítélettel együtt a Moconews oldalán olvasható angolul.)

Tanulság: az iPhone sem fenékig csoki.

Probesz

A kiváló magyar prezentációs alkalmazás a Prezi.com, mely tavaly a Cebit innovációs díját is elnyerte, újabb fontos mérföldkőhöz érkezett. A nem lineáris bemutatókat ezentúl nem csak számítógépen, hanem iPad táblagépen is használhatják a felhasználók.

A Prezi szakítva a hagyományos diavetítős prezentációs technikával, egyetlen nagy vászonnal dolgozik, amire felrakjuk a mondandónkat. Amikor pedig bemutatjuk azt, akkor nem a diák követik egymást, hanem mint egy táj fölött suhanó kamera úgy vezet végig minket a hatalmas vásznon. Ennek az újszerű történetmesélésnek egyik lényeges újdonsága az, hogy az előadó nincs kötve a bemutató során a diák sorrendjéhez, hanem szabadon kalandozhat annak megfelelően, hogy az őt hallgatók hogyan reagálnak. Ez a fajta alkalmazás szinte kívánta, hogy az iPad táblagépre is elkészüljön belőle egy verzió, ami most végre napvilágot látott és ahogy az a következő videón is látható.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a Flash nem támogatott a iPad készülékeken, is a Prezi összes funkciója közül jó néhány bizony nem használható (új prezentáció készítése, régi szerkesztése). Ezeket a hiányzó lehetőségeket a későbbiekben kiadott frissítések fogják majd orvosolni. Ahogy követjük ennek az alig két éves magyar cégnek a fejlesztési ütemét, biztosak lehetünk benne, hogy a beharangozott fontos módosításokra nem kell majd éveket várni.

A Prezi felhasználónak a száma 2009 áprilisára meghaladta az 1.8 milliót, köztük olyan ikonikus intézményekkel, mint a World Economic Forum, a Stanford egyetem, a Facebook, az IBM és a Google.