Netidők Blogtársaság

Manapság egyre többször találkozhatunk olyan programokkal, amelyeket weboldalukról kétféle változatban lehet letölteni: telepíthető vagy kicsomagolható. Mi a különbség, melyiket érdemes választani?

A telepíthető változatot általában onnan ismerhetjük fel, hogy fájlneve EXE-re végződik, azaz önmagában is futtatható állomány. A telepítő feladata, hogy "megágyazzon" a program számára a Windowsban. A használatához szükséges állományok bekerülnek a megfelelő mappába (általában a Program Files könyvtár alá), bejegyzés készül az eltávolítható alkalmazások listájára (hogy ha meggondolnánk magunkat, le tudjuk szedni a programot a gépünkről), és létrejönnek azokat a parancsikonok a Start menüben vagy az Asztalon, amelyek segítségével könnyen elérhetjük és futtathatjuk a programot. A telepítő elvégezhet nagyon sok olyan beállítást is, amitől még egyszerűbbé válhat a program használata. Gondoljunk például egy médialejátszóra: a telepítő biztosan beállítja – jó esetben a véleményünk megkérdezése után – hogy milyen állománytípusokat (zenéket, filmeket) tudunk majd a programmal lejátszani. A telepítést követően elég csak duplán rákattintanunk egy ilyen zenére vagy videóra, a lejátszó automatikusan elindul.

A nagyobb, komolyabb alkalmazásokat általában csak telepíthető formában fogjuk megtalálni, mert ezek működéséhez rengeteg fájlt kell különböző helyekre szétszórni, és sok beállítást elvégezni, hogy használhatók legyenek. De kisebb segédprogramokat (médialejátszókat, képnézegetőket, PDF-olvasókat, egyszerűbb szövegszerkesztőket stb.) érdemesebb lehet tömörített formában letölteni. A legtöbbször a ZIP kiterjesztésről lehet őket felismerni, de mostanában egyre népszerűbb a 7z csomagolás is, amit a WinRAR vagy az ingyenes 7Zip programokkal tudunk kicsomagolni. Ebben az esetben a nekünk kell gondoskodni a program helyéről a merevlemezen, ahonnan majd később használni szeretnénk; nekünk kell a könnyen elérhető parancsikont létrehozni az Asztalon; de legfőképpen nekünk kell elvégezni azokat a beállításokat, amik a program futtatásához szükségesek lehetnek. Ha ennyi macerával jár, miért jó mégis a tömörített változat?

A Windows halála a telepítés és az eltávolítás, azaz amikor programokat töltünk le, telepítünk fel, használunk egy darabig, majd megválunk tőlük. Ilyenkor mindig marad valami szemét a rendszerben, és ezek gyűlnek, gyűlnek, míg a Windows olyan lassú lesz, hogy nem bírjuk tovább, és újratelepítjük. Ilyenkor persze elveszítjük az összes feltelepített programunkat is, de a kicsomagoltakat nem feltétlenül! Ha ugyanis ezeket nem a C:-re, hanem egy másik lemezen levő mappába csomagoljuk ki, a Windows újratelepítése (a C: lemez formázása) nem érinti őket, és az új rendszerben ugyanúgy használhatók lesznek, mint régiben. Persze a parancsikonokat megint létre kell majd hoznunk, de annyi baj legyen.

Pár éve már felmerült egyszer a pletykaszerű hír, hogy a tömörített zene - vagyis az MP3 - károsítja a hallást. Sokan csak legyintettünk ("micsoda badarság!") - de most kiderült, mégis van ebben valami, mert az MP3 lejátszókat használó tömegek kevésbé képesek már a hangok finom megkülönböztetésére. Vájtfülű barátunk, az örökké fanyalgó Gróf Miklós gondolatait olvashatjuk alább.

***

Nyilván már az eddigiekből is sejthető volt, de ma este végképp egyértelművé válik: kétségbeejtő, ódivatú pacák vagyok. Nem hogy a különféle kütyük, iPodok, okostelefonok és egyebek nem tudtak megbabonázni, de képzeljétek: zenét sem hallgatok úton útfélen, nincs a fülemben a kis izé, nem rejtőzik mp3,4,5,6 stb. lejátszó a zsebemben, HOLOTT világos: a fél Széchenyi Könyvtár zenei gyűjteményét hordozhatnám mp akármibe tömörítve. Azonban DIREKT NEM teszem. Szeretem átlátni a dolgokat, ha zene van, akkor ZENE szól, csupa nagybetűvel, odafigyelve, kizárólag az az egy de az végig, lehetőleg jó rendszereken, CD-ről vagy a régi LP-ről, teljes formátumban, még ha egy 30 éves Sony erősítő meg két agg Orion hangfal nem is tekinthető a hifi csúcsának. És igen, nálam még van CSÖND, nem szól álló nap egyfolytában valami, ami már fel sem tűnik, illetve a frászt kapom ha elhallgat, nem, a grófi anakronisztikus kastélyban a Szerző, nagy Sz-szel, meg az Előadó még megkapja azt, amit megérdemel. Ráadásul jogosan követelheti a figyelmet, elvégre Csajkovszkij, Beethoven, Bernstein, Oscar Peterson, vagy épp a Manhattan Transfer elég bonyolult és igencsak jó ahhoz, hogy HALLJAM is azt, amit elkövettek, nem egyszálbelű nyifegések tuc-tuc nyuffogása zendül fel odahaza ha kell ha nem..

Félreértés ne essék: nem vagyok hifi őrült, aki meghallja, ha két oda nem illő oxigénatom van a hangalak kábeleiben. Abba a hibába sem akarok esni, hogy elítéljem azokat, akik TUCC-TUCC-on nőttek fel, ez mindennapi zenei táplálékuk. De tény: a TUCC-támasztotta hangi igény lényegesen könnyebben kielégíthetőnek és mindemellett – a zenei élmény esztétikuma szempontjából - tömöríthetőbbnek tűnik, hiszen maga a zene, a közlésfolyamat bonyolultsága és dinamikai sokszínűsége sem ugyanolyan, mint mondjuk egy jó szimfónia esetében. És – mint kiderült – sajnos rombolja a fület, annak finom érzékenységét és leginkább: igényességét. Nehéz eset vagyok, mert sajnos elvárom, hogy Karajan vagy Riccardo Muti a megfelelő minőségben döntsék ki a közfalat hetente legalább egyszer, pláne ha John Williams dirigálja az E.T. főtémáját, annak is faltól falig full gyönyörben kell könnyekre fakasztania, különben minek az egész. Ezek a műfajok nem bírják ki igazán a napjainkra jellemző, állandó elérhetőségbe konvertált, ennélfogva jelentéktelenné  degradált zene-zaj szerepkört, a mindig csak mellékesen zürcögő mennyiségi gondolkodást. A jó zene kiköveteli magának a tárhelyet - és tegyük hozzá: az ALKALMAT is, ahol az lehet, amiért valójában készült: ünnep, esemény, lélekemelő pillanat, gazdagon terített akusztikai asztal, ahol a fül boldogan dúskálhat a hangzatok gyönyörűségében. Ehhez pedig vagy teljes formátum kell, vagy egy jó lemezjátszó, ahol nem kell hetvenkét űrbéli mozdulattal eljutni az on-off kapcsolótól addig, hogy végre meg is szólaljon kedvencünk, amely már 30 éve ugyanolyan, nem frissül és nem is kér támogatásokat. És egy nyugodt hely sem megvetendő, ha HALLGATNI és nem használni szeretnénk a zenét.

Érdeklődéssel olvastam a hírt, mely szerint az egyik legjobb hangfalgyártó cég vezetője úgy látja: SÜKETÜL, vagy legalább is: kevésbé differenciáltan hall az mp-generáció fiatal csikócsapata, illetve – szerinte - lila gőzük sincs az igazi hangzás gyönyöréről a csontvázig tömörített nyaffogások fél nap után feledhető instant kivonataira rángatózva. Nem csodálkozom azon, hogy a hangfalak finom hallást igénylő értékelésénél e generáció tagjai nem rúgtak labdába. Nincsenek egyszerű helyzetben, nem csak a tömörítés hangzásbéli eredménye, de az „átlaghallgató” átlag-zenei tápláléka okán sem – már ha persze igazak tapasztalataim szerteágazó haveri köröm zenefogyasztási szokásairól. Hajmeresztő élmény amúgy normális barátaimmal – pl. a futárokkal – zenéről beszélni, tartósan több malomban őrlünk. Én meg mit látok a magam anti-júzer fülével? Emberünk ott áll 6574 darab  mp-minimalizált tuccal a kis fekete dobozban, ide klattyint: TUCC, oda klattyint: egy másik TUCC, reggel 7.45 óta már további harmincháromezer TUCC-ot töltött le ki tudja honnan, ezért már kora délután sem tudja, hogy ez a TUCC egyáltalán megvolt e már, vagy egy forradalmian új TUCC, amelyet mindenképp meg kell mutatnia a barátainak, persze kizárólag a következő harminchat órában, mert különben már késő lesz, ósdi és feledhető. Ráadásul a fő sikerélmény napjainkban beszélgetéseim alapján: maga a letöltés, mondhatni ez a tevékenység életünk egyik legfontosabb szelete, már a lemezjátszóig sem tudjuk magunkat elvonszolni, talán már fel sem ismerünk egy lemezjátszót, de a net legtávolabbi sarkából, 15 milliárd terabitet fáradságosan odább taszajtva is képesek vagyounk előbányászni az ott tenyésző zenei egyenfazon legujabbra konvertált gyümölcseit.


És mindehhez ezeket a TUCC-okat – de akár Bach is lehetne, ebben az állandó töménységben majdnem tök mindegy – ezeket egyfolytában hallgatják ismerőseim. Mellettük zsibong egy kétmilliós nagyváros, de ők elszántan törtetnek előre mp akárhányas lejátszójukkal a fülükön az éppen aktuális de amúgy tök ugyanolyan  TUCC-okkal adva ritmust a napnak, át villamoson, metrón, kereszteződésen, értekezleten, főnökön....

Miért zavar ez? – kérdezik többen felháborodva vagy érdeklődve? Gondoljunk bele:  álló nap ki kell bogarászni a zajból a fülünkbe tuccogó TUCC-ot, vagy Bach-ot, vagy bármit ami szól... Merthogy mindig folyik mellette valami, ahogy ha belövöm a számítógépet, ott sem állok meg harmincnégy szimultán ablaknál alább. Ha jobban megnézem magunkat, lassan már szinte semmi nincs, ami kizárólag egymaga folyna és teljes figyelmet tudnánk neki szentelni.

És, mint megtudtuk: ráadásul ezek között az anti-lehallgatási körülmények között szól rosszul. Tömörítve, hiányosan.

Érdekes is lenne, ha jól tudna felzendülni.
Mert akkor gyaníthatóan beütne a katasztrófa.

Ugyanis egyszer csak: FIGYELNÜNK kellene rá.

Olyan újdonságot jelentene ez, mint a holdraszállás. EGY DOLOGRA FIGYELEK. EGY ABLAKOT hagyok nyitva; s csakis azon dolgozom. Ha ez bekövetkezne, usque két perc alatt derülne ki: milyen utánzattal is zaklattuk magunkat már évek óta, amióta belepréseltük a fél netet a tucc-lejátszó kézi készülékünkbe abban a reményben, hogy így miénk a teljesség...

És akkor - ha még nem egészen süket ugye -, az ember hazamegy és felteszi akár ugyanazt a tuccot egy igazi, anakronisztikus CD-játszóra, vagy előkeresi az ős-TUCCOT és LP-t húz elő, vagy csak hagyja a fenébe a kis kütyüt és elkezd bogarászni a nagypapa - született 1985-ben - zenei gyűjteményében.
Hihetetlenül izgalmas, amikor a nappaliban egyszer csak kiderül: hatszázzal több zenei sík, érzet, szín, árnyalat, dimenzió létezik, mp-tömörített, vélt  "galaxisunk" pedig immár csak kis csillagképként hunyorog a hirtelen megtalált igazi hangzás, és remélhetőleg az ezzel együtt meglelt műfaji gazgagság vakító, fantasztikus teljességében.

TUCC.

Gróf Miklós

Azt hiszem a korábbi bejegyzéseimből már kiderülhetett, hogy szeretem a számokat. Így igencsak felderült az arcom, amikor az internet 2010-es évének összefoglalásaként elém kerültek ezek az adatok, úgyhogy rögvest meg is osztom őket:

2010-ben 107 trillió (10 a 12-iken) e-mailt küldtek az emberek az interneten, ami naponta 294 milliárd e-mailt jelent. Ennek 89,1%-a volt levélszemét. Mindezt 1,88 milliárd internetező „hozta össze”, ennyien használtak e-mailt tavaly – ez 480 millióval több, mint 2009-ben.

2010-ben 255 millió internet oldalból állt a világháló, ami 21,4 millióval volt több, mint 2009-ben. Ebből 88,8 millió volt .com tartomány alatt, 79,2 millió országokhoz tartozó (pl. .hu, .de, .uk stb.), 13,2 millió a .net tartományba tartozott, 8,6 millió pedig .org végződésű.

2010-ben az internetezők száma átlépte a bűvös 2 milliárdos határt, ez 14%-os növekedés az előző évhez képest. 2010 júniusában 825,1 millió internet felhasználó volt Ázsiában, 475,1 millió Európában, 266,2 millió Észak-Amerikában, 204,7 millió Latin-Amerikában, 110,9 millió Afrikában, 63,2 millió a Közel-Keleten és 21,3 millió Óceániában valamint Ausztráliában.

További adatok.

Pintér Robesz

Hamarosan (értsd: napokon belül) végleg elfogy a kiosztható az IPv4-es internetes címtartomány. Kész. Nincs több. Jaj mi lesz most azokkal akik ezek után szeretnének az internet nevű bolygóra menni?

Megmondom, semmi. Az internet Slartibartfast-jai már egy évtizede építik az új internet bolygót, amit IPv6-nak hívnak. A régi bolygón volt nagyon sok kiadó telek, de senki sem gondolta az információs társadalom kialakulásának hajnalán, hogy ez kevés lesz. A kilencvenes évek közepe óta azért a napnál világosabban látszott, hogy az új betelepülők olyan ütemben foglalják el a helyet a neten, hogy inkább előbb, mint utóbb, de kinőjük a világunkat.

A régi IPv4 címek megmaradnak még egy jó ideig. Mindennek ami neten van ilyen címe. Ez olyan, mint a mi címünk ahol lakunk, csak ez kizárólag számokból áll. Ha valaki beírja a böngészőjébe, hogy netidok.postr.hu, akkor a háttérben mindenféle dolog történik, aminek a végén a böngészőnk visszakapja azt a négy számból álló IPv4 címet, amit meg kell látogatni ha ezt a blogot akarjuk olvasni (a valóságban azért több dolog is történik, de a lényege ez). Amikor az internetre fellépünk, akkor mi is kapunk a kapcsolat idejére egy ilyen ideiglenes címet a szolgáltatónktól. Látható tehát, hogy ha elfogynak a címek, akkor nem lehet többé újabb szolgáltatást indítani, egy idő után nem lehet több előfizetőt bekapcsolni a szolgáltatásba. Na ez a pillanat igyekezik felénk egy gyorsvonat sebességével. Most még csak ott tartunk, hogy a kontinensek számára kiadható címtartományok fogynak el. A kontinensen belül az országok és azon belül a szolgáltatók, még válogathatnak ebből a szabad tartományokból, bár már nem sokáig. Na a legtöbb amatőr világvége-tudós eddig a pontig jut el az olvasásban, majd elkezdik kongatni a vészharangot. Aki kicsit tovább olvas, az azt is látja, hogy a régi címeket felváltja az új, már említett IPv6.

Na de ez elég lesz most nekünk egy darabig?

És ha igen, akkor meddig? A mostani elméletileg lehetséges 4.3 milliárd cím helyett az új címzéssel 340 trillió trillió trillió cím kiosztása lehetséges. Ezzel nem csak minden embernek lehet saját IP címe, de még a ruhánk gombjainak is lehet saját külön bejáratú címe úgy, hogy még halálunk után akár el is temethetik velünk anélkül, hogy ebből a közeljövőben bármiféle gond lenne. Tehát megnyugodhatunk, hogy az új digitális világ megálmodói egy pár generációval most azért maguk elé tekintettek és ezzel a probléma egy időre megoldva.

A felhasználóknak hogyan kell váltani?

Sehogy. Az operációs rendszerek már jó pár éve ki lettek okosítva, hogy ha van IPv6 hálózat, akkor azt használják. Tehát ha lesz, ebből az egyszeri ember nem vesz észre semmit. Még egy jó ideig egymás mellett fog üzemelni a régi és az új hálózat. Szolgáltatói oldalon pedig majd megoldják az átjárást a két világ között. Ezzel nekünk nincs gondunk. Amikor pedig a szolgáltatónk úgy dönt, hogy a felhasználói oldalon is áttér majd az új címzésre akkor a legnagyobb kellemetlenség az lesz, hogy lecserélik a modemet majd otthon.

Mikor lesz a váltás?

Nincs egy kitűzött időpont amikor majd vált a világ, de 2011. június 8-án a megtartják a főpróbát, amit Nemzetközi IPv6 napnak kereszteltek el. Ezen a napon 24 órán keresztül a nagy szolgáltatók, mint a Google és a Facebook nyilvánosan is szélesre tárja az IPv6-os kapuit nagyközönség előtt. Így azok a felhasználók akik már az új címzéssel szörföznek, azok tesztelni fogják a működőképességét élesben is új rendszernek. Ezen felül a szolgáltatók egyéni döntése, hogy mikor és milyen módon hajtják végre a migrációt. Valószínű, hogy a 2011-es év a váltásról fog szólni. Biztos lesz majd 1-2 technikai malőr is amiről lehet majd írni, az embereknek meg zsörtölődni, de ennyiben ki is merül a hype.

Én most kijelentem, hogy a digitális világvége idén biztos, hogy elmarad.

Arról a webhelyről lesz most szó, amelyet pár éve napi rendszerességgel látogatok, már csak azért is, mert egy nagyon érdekes koncepció mentén szolgáltatnak naponta ingyenes teljes verziós szoftvereket. De mindegyiket csak egy napig lehet letölteni – hát ezért állítottam be gépemen az RSS olvasót a figyelésre.

A Giveaway of the Day c. weboldalt saját bevallásuk szerint kb. négy évvel ezelőtt indították el egy olyan kezdeményezésként, amely a szoftverek terjesztésének új módját mutatja be. Az eltelt idő alatt nagyméretű rajongótábor fejlődött ki körülöttük, akik rendszeresen visszajárnak a napi frissítésért. Itt ajánlom figyelmébe a kedves olvasónak az RSS olvasót (pl. Feedreader), amibe új, figyelendő feed-ként érdemes beállítani az RSS szolgáltatás címét. Ha ezt beállítjuk, akkor arra számíthatunk, hogy magyar idő szerint minden reggel 9-kor ott lesz az RSS olvasóban egy új szoftver ajánlója és a teljes verzió letöltő linkje.

A Giveaway tehát nem afféle egyszerű shareware-freeware raktár, hanem a napi szoftver egy álló napon keresztül tényleg a teljes verziót tölthetjük le. A programok telepítését is el kell végeznünk a 24 óra lejárta előtt (tehát itthon a másnap reggel 9 óra előtt), hiszen a telepítő ellenőrzi a dátumot. A rendszeres használat közben érzékelni fogjuk, hogy érdemes is naponta elvégezni a rutint: megnézni, hogy a napi ajánlat érdekes-e számunkra vagy nagyvonalúan legyintünk, hogy ez az ingyenszoftver nem kell nekünk. Még a notórius szoftver-tesztelők is érzékelni fogják egy idő után, hogy ennyi szoftverre tényleg nincs szükségünk, tehát a weboldal másodlagos nagyon hasznos hatása, hogy a tudatosabb használat felé terel, hogy naponta döntsünk a felkínált előny/eszköz/szoftver használatáról. Eleinte számomra is nehéz volt eldönteni, hogy egy-egy segédprogramra tényleg szükségem van-e, vagy csak „a szemem kívánja”.

E sorok írásakor az aktuális ajánlat egy olyan PowerPoint kiegészítés, amellyel a prezentációból viszonylag könnyedén készíthetünk e-learning segédanyagot, kvízeket, illetve kurzusokat. De néhány napot visszafelé haladva még néhány konkrét példa: otthoni digitális média-katalógus szoftver, video konvertáló segédprogram, hangfelvételt segítő eszköz, világóra, stb.

Az oldal fenntartói egyébként fizetnek a szoftverek fejlesztőinek a letöltött és telepített licencek után – az oldalt pedig nyilvánvalóan reklámokból tartják fenn. Ráadásul nem csak az ismeretlen, feltörekvő kis szoftverstúdiók termékeit lehet itt megtalálni: nem egyszer szerepeltek már a Paragon vagy éppen az Ashampoo programjai is a kínálatban.

Az egyik legértékesebb szolgáltatás a teljesen hagyományos kommentezés, amit ezen a site-on valóban érdemes követni, mert sok fontosat tudhatunk meg az adott programról. A kommentelők között rendszeresen megjelennek profi tesztelők, akik nagyon gyorsan jelentkeznek olyan információkkal, hogy mik az adott program előnyei és hátrányai, vagy éppen melyik program tekinthető megfelelő alternatívának.

A Giveaway-nek van egy játékszoftveres változata is.

Szilágyi Árpád