Két hónap van hátra a műsorunk 16. születésnapjáig. Gondoljuk át együtt, hogy hol tartunk, merre haladunk! Ezúttal tehát beavatom a közönségünket abba, hogy mi foglalkoztat a Netidőkkel kapcsolatban. Az a szándékom, hogy a műsor alakításában figyelembe vegyem az olvasóink-hallgatóink véleményét.

Először is tisztáznunk kell, hogy mi változott a 16 év alatt. A műsorunk indulásakor még 20-30 ezer személyi számítógép volt összesen az egész országban és a mobiltelefont is „bunkofonnak” hívta a köznyelv, mert nem volt még mindenki számára elérhető eszköz. És ezek csak a számszerű jellemzők. A fejekben nagy volt a zűrzavar és a félelem a számítógéppel kapcsolatban, naponta jelentek meg az újságcikkek az internetes bombareceptekről és arról, hogy a hálózat hogyan idegeníti el egymástól az embereket. Most, 16 évvel később már egész más a helyzet, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy őrületes mértékű változás következett be. Az internet ma már a magyar társadalom többsége (55-60%) számára a hétköznapi valóság része, a közösségi oldalak hozzák egymáshoz közel az embereket és kis túlzással mondhatjuk, hogy mindenkinek van telefonja. Azért kis túlzással, mert azért ma is vannak olyan tagjai a magyar társadalomnak, akik számára nem reális a mobiltelefon még a mai árak mellett sem, hiába tart a mobilpenetráció már bőven 110% felett. De a lényeg: a Netidőknek ma már nem lehet ugyanaz a célja, mint volt az indulásnál, hiszen a digitális világgal kapcsolatos félelmek és a tudatlanság nagy része mára a múlté.

Nyugodtan feltehetjük a kérdést, hogy van-e még ebben a helyzetben egyáltalán bármi értelme a Netidők műsornak (és a hozzá tartozó felületeknek, ennek a blognak és az online hangarchívumunknak helyet adó weboldalnak), vagy pedig abba kellene már hagyni?

A Netidők asztaltársasága


Szerintem még nem értünk annak a fejlődési folyamatnak a végére, amire Nyírő András azt találta mondani másfél évtizeddel ezelőtt, hogy digitális forradalom. Persze, a net, a mobil és a számítógép elterjedt, ez igaz. De ez még csak az eleje. Olyan ez a helyzet, mintha már átlátnánk, hogy hány hektár földet vonhatunk be a mezőgazdasági művelésbe, de egyelőre csak néhány zöldségfélét tudunk megtermelni a földünk egy kisebb részén, s közben kiderül, hogy még több hektár földünk van, amiről eddig nem tudtunk. A műsorban ma is sorra fedezünk fel újabb és újabb területeket, amelyek egy-egy szegletei a digitális világnak. Sőt, a műsor szerkesztőjeként azt kell mondjam, hogy az eltelt évek alatt a témakörök jócskán bővültek. Belakjuk az internetet, hódító útra indulnak magyar IT vállalkozások is, sőt hatással van a digitális világ a művészetekre, a közéletre, a vásárlásra, bankolásra, a tömegkommunikációra is stb.

Mi a feladatunk tehát? Az, hogy rácsodálkozzunk ezekre a területekre és aztán meg is mutassuk azoknak, akiket ez érdekel. Vagyis Önöknek, a mi közönségünknek. Közérthetően, vitatkozva, reagálva, praktikusan vagy éppen viccelődve. Mert hiszen ennyi év alatt, mint minden rendszeresen jelentkező médiaprodukciónak, a Netidőknek is kialakult egy állandó hallgatói köre, akik várják hétről hétre az újabb műsort. (A Facebook-on immár több mint 500 lájkolónk van, és érzékelhető abból is, hogy ha időnként elmarad egy-egy műsor, akkor azonnal kapom az okokat firtató hallgatói leveleket.)

Ettől függetlenül őszintén érdekel, hogy a bennünket követő kemény mag mit gondolhat arról, hogy merre érdemes mozdulnia a Netidők csapatának? Milyen témákról kellene beszélnünk? Milyen formában? A praktikus megközelítésekre van inkább szükség vagy a gondolkodtató összefüggésekre? A hangulat a lényeges vagy az információ? A társaságunk sokszínűsége a vonzó vagy az, hogy egyáltalán a digitális világról beszélgetünk? Aki szeretné megosztani velem az ezzel kapcsolatos gondolatát, az az e-mail címemet biztosan megtalálja a weboldalunkon.

Szilágyi Árpád