Netidők Blogtársaság

Rendhagyó poszt következik most, ugyanis el nem ítélhető módon rettentően elfogultak vagyunk Dragon György barátunkkal kapcsolatban, aki ezúttal mint zenész kerül a képbe. Át is adom a szót a művész úrnak és buzdítom olvasóinkat a szavazásra! Hajrá Gyu!

Szilágyi Árpád

Szavazzatok Hírsziporka-mesterünkre, hadd nyerje meg a zenei Jamendo Awards 2011-et!

Kedves Asztaltársaság-kedvelők, Kedves Olvasók!

Egy picit bajban vagyok, ugyanis hiába tartozom az asztaltársasághoz majd 15 éve, ez az első blogbejegyzésem itt. Ami nem is lenne gond, ha a kollegák mélyen szakmai, kiváló publikációi mellett most nem egy kéréssel jelentkeznék. Méghozzá egy szavazós kéréssel, amellyel már biztos sokan találkoztatok (ugye nem baj, ha tegeződünk?). Azonban ezúttal tényleg totálisan személyes dologról van szó, ami mögé odaállt az asztaltársaság is, sőt, talán még picit büszkék is rám. Köszönöm nekik!

A Netidők tagságomon és a GameStar szerkesztésen kívül zenélek is - ezt sokan tudják rólam. 2009 decemberben megjelent a virtuális Jamendo kiadónál első lemezem a Time Machine, majd 2010 decemberében a második a The Everlasting Hope of Light. Igazán nem panaszkodhatom, hiszen a Time Machine majdnem 18000-es hallgatottságnál és több, mint 1000 letöltésnel tart, amely sokkal több, mint amit valaha reméltem. Azonban most egy ritka alkalom jött el, ugyanis a Jamendo meghirdette a Jamendo Awards 2011-et, amelyen hét kategóriában lehet a legjobb előadókra szavazni, többek között rám is. Mivel minden nap lehet szavazni, így szeretnék megkérni mindenkit, akinek van kedve segíteni, hogy mindennap tegye meg.

Katt a képre!

Itt az Instrumental kategóriában kellene szavaznotok rám, a művésznevem George Dragon. A szavazatot, azaz a nevemet (George Dragon) a Vote area mezőbe kell írni, és a Vote gombot kell megnyomni. A szavazás egy ingyenes és egyszerű regisztrációhoz kötött és naponta egyszer lehetséges.

Köszönöm szépen előre a sok-sok segítséget és ne feledjétek, július 10-ig minden nap lehet szavazni és jó lenne, ha meg is tennétek! Nemcsak nekem lenne ez dicsőség, hanem a Netidőknek és áttételesen a magyar könnyüzenének is - szóval hajrá!

Én pedig cserébe örök hálámat adom mindenkinek, aki segített - köszönöm szépen!

Baráti üdvözlettel,

Dragon György

Minden nap rá tudok csodálkozni arra, hogy milyen nagyszerű, ha egy technikai eszköz ki tudja javítani a helyesírási hibáit annak a szövegnek, amit leírok. A csodán túl viszont érdemes föltenni a kérdést, hogy miért van szükség a digitális szövegalkotó eszközökben (például a szövegszerkesztőkben, a levelező rendszerekben, a böngészőkben stb.) nyelvi ellenőrző rendszerre?

A digitális, azaz jellemzően billentyű útján történő szövegbevitel nem természetes az emberek számára, hisz senki sem tanul így írni az iskolában. Mindenkit tollal, papíron tanítanak írni, olvasni. Ez alól persze kivételt képeznek, a professzionális gépírók, akik külön tanfolyamon, iskolában tanulnak meg tíz ujjal, vakon gépelni, ezzel szemben a legtöbben csak saját magunk, külső segítség nélkül, gyakorlás útján tanulják meg a billentyűzet kezelését. Így mivel a klaviatúra használata új közeg, olyan hibákat is elkövetünk a használata során, amelyeket kézírással nem szoktunk. Minderre rárakódnak a tudáshiányból vagy figyelemhiányból fakadó helyesírási, nyelvhelyességi hibák, amelyek a hagyományos kézírásunk során is előfordulnának.

Image: Arvind Balaraman / FreeDigitalPhotos.net

Ezek az okok arra ösztökélik a szövegszerkesztők és egyéb, szövegbevitelre használható alkalmazások fejlesztőit, hogy az írást, a digitális szövegbevitelt segítő, a számítógépes környezet, illetve akár a felhasználó sajátosságaihoz alkalmazkodó nyelvhelyességi segédeszközöket fejlesszenek. Ezeknek az eszközöknek több típusa létezik, nem érdemes összekeverni őket, hisz vannak egyszerű behelyettesítésen alapuló, típushibákat figyelő, nagyon egyszerű eszközök. Ezek nem igazi nyelvi segédeszközök, hisz csak arra tudnak figyelni, hogy például ha egy szónak nemcsak az első betűje nagy, hanem az első kettő, akkor azt kijavítja. Ezt a javítólistát szerintem már minden szövegszerkesztőt használó személy megnézegette.

Image: healingdream / FreeDigitalPhotos.net

Érdemesebb a valódi nyelvi segédeszközökről beszélni. Látszólag nagyon egyszerű volna, ha az előző típushoz hasonlóan minden jellemzően előforduló eltérést, hibát egy listába foglalnák, és az eszköz valós időben figyelné az eltéréseket, és minden általa hibásnak vélt alakot kicserélne a listában szereplő helyesre. Több hibája is van ennek a koncepciónak. A nyelv ugyanis nagyon rugalmas, kreatívan használható, viszonylag bonyolult rendszer, ezért egy ilyen statikus lista vélhetően nagyobb károkat okozna, mint amennyit segítene. Arról nem is beszélve, hogy még a mai hardverek világában is lelassítaná a rendszert ez a megoldás.

Emiatt szükségképpen a következő megoldást alkalmazzák. Nyelvészekből és programozókból álló csoportok modellezik az adott nyelvet, annak elsősorban az alaktani, morfológiai, grammatikai rendszerét, és az aktuális szóalakokat a nyelvi modellen alapuló bonyolult algoritmusok elemzik, és valószínűsítik, hogy milyen morfémákból, milyen szóalaknak kell az adott helyen szerepelnie. Ha ettől eltérés van, akkor a rendszer megoldást javasol. A magyar nyelv a digitális nyelvi modellezés szempontjából túlzottan bonyolult, így a fejlesztőknek komoly nehézségeket kell megoldaniuk.

Csak néhány, igen egyszerű példával világítom meg a helyzetet. Nem mindig könnyű eldönteni, mi minősül önálló szónak. Első megközelítésben mindenki azt mondaná, hogy az minősül önálló szónak, ami előtt és ami után szóköz van. Ez sok esetben igaz lehet, ám mi van az igekötőkkel, ha ige után állnak, vagy ha beékelődik közé és az ige közé egy harmadik szó? Akkor a helyesírási szabályok szerint külön kell írni, de ettől az igekötő nem lesz önálló szó. Ugyanígy viselkedik a névutó is, azt is külön írjuk, és mégsem önálló szó. De itt van az a rengeteg szótőváltozat, hogy csak a legegyszerűbbet említsem: a víz toldalék nélkül hosszú í-vel szerepel, de ha tárgy ragot kap, akkor lerövidül a belső magánhangzó: víz + et = vizet. Arról nem is beszélve, hogy a tárgy ragjának az alakja: -t, ám itt mégis -et alakban szerepel. Ezek a problémák az elemi helyesírást ismerők számára nem okoznak nehézséget, ám a számítógép nem jár iskolába, ő algoritmusok alapján működik, a fejlesztők pedig igyekeznek minél tökéletesebb számítógépes nyelvi modellt alkotni gépeink számára.

Bódi Zoltán

Köztudomású, hogy az űrkutatás irgalmatlanul drága mulatság. Bár csak 200 kilométerre (Budapest-Pécs távolság) kell szállítani, azt sajnos függőlegesen. A szűkös raktér nem csak felfelé, lefelé is számít. Ennek esett áldozatul egy 8000 dolláros profi digitális fényképezőgép is.

Az utóbbi időkben divat lett, hogy az űrhajósok csekély szabadidejük egy részét arra áldozzák, hogy nem csak nézelődnek az ablakból, hanem fotózzák is a Földet, és a képeket megosszák az Interneten. Különösen jó képeket lehet készíteni, mióta átadták a kilátó kupolát.

Nikon 3DX (Fotó: Nikon)

Az űrhajósok ehhez a Nikon 3DX fényképezőgépet használják. Ez a professzionális digitális fényképezőgép 24 megapixeles képekből akár ötöt is csinál másodpercenként. (Gondolom népszerűségének az is az oka, hogy a Nikon véleményem szerint ingyen odaadja, pusztán a küldetés reklámértéke miatt.)

De a probléma ott jelentkezik, hogy nemcsak felfelé drága az út, hanem visszafelé is. Bár itt nincs óriási üzemanyag költség, de a visszatérő egység igen szűkös belső tere miatt csak a legfontosabb dolgokat lehet visszahozni. Ennek esett áldozatul Paolo Nespoli, olasz űrhajós gépe is, aki májusban csodálatos felvételeket készített az űrállomásról és az űrrepülőgépről. A földre csak a memóriakártya érkezett vissza, a méregdrága masina az orbitális egységben maradt, amely elégett a légkörben.

Amikor olvastam a hírt, egyből beindította a fantáziámat az általam oly irigyelt gép ilyen értelmetlen pusztulása. Rögtön elkezdtem gondolkodni, miért nem lehet az ilyennek valamilyen visszatérő kapszulát csinálni, amelyben sértetlenül földet érhetne külön. Gyorsan rájöttem, hogy ez a kapszula nagyságrendekkel többe kerülne, mint egy ilyen fényképezőgép. Hiába drága egy világűrbe feljuttatott készülék, visszahozni nagyságrendekkel drágább, mint egy újat venni. Így hát hiába minden irigység, az ilyen eszközöknek a légkörben elhamvadás a sorsuk. Mert földkörüli pályán keringve csak gyarapítaná az űrszemetek hosszú-hosszú listáját.

Tücsi a galaktikus

Tegnap kezdődött az Országházban az Információs Társadalom Parlamentje névre keresztelt konferencia, melynek köszöntő beszédében Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára beszélt a kormányzat terveiről.

Kötelező lesz az ODF

Az államtitkár többek között kitért arra, hogy a Nyílt Dokumentum Formátum (Open Document Format - azaz ODF) lesz a kötelezően használt elektronikus dokumentum formátum a kormányzati szférában. Erről is fog szólni az a kormányhatározat, melynek előkészítése már folyamatban van.

Az ilyen hírek kapcsán szokott elindulni az a találgatás, hogy akkor a Microsoft-tól vásárolt irodai programcsomagok helyett jön a LibreOffice/OpenOffice és nemhogy kevesebbe, de majd többe fog kerülni minden. Persze, fontos ez a része is egy ilyen elhatározásnak, de ennél sokkal többről van szó, ami mindenkit érint ebben az országban.

Miről szól akkor ez az egész?

Egyáltalán nem arról, hogy milyen programmal állítjuk elő az ODF dokumentumot. Ezt a formátumot ugyanis ma szinte minden irodai programcsomag kezeli, tehát teljesen mindegy, hogy mit használunk, a dokumentumaink hordozhatóak lesznek. Ez egy nagy előny akkor hurcolásszuk az iratokat mondjuk két hivatal között, vagy az állampolgár és valamelyik állami szervezet között. A dokumentumot előálltjuk a számunkra legkedvesebb programmal és elküldhetjük anélkül, hogy azon törnénk a fejünket, hogy a másik vajon meg tudja-e nyitni vagy sem.

Van viszont egy másik aspektusa is a dokumentumok használatának. Mégpedig az amikor nem a mának, hanem az utókornak készül valamilyen dokumentum. Ha valaki próbált már megnyitni 10-15 évvel ezelőtt készült dokumentumot, ami egy bizonyos gyártó egy bizonyos programjának egy bizonyos verziójával készült, az tudja, hogy ez mekkora macerává válhat. A gyártó már lehet, hogy nem is létezik. Az operációs rendszerre már nem tudjuk telepíteni azt a programot, amivel gond nélkül tudnánk kezelni a dokumentumot. A jelenleg használt programjaink pedig mérsékelten kiváló eredménnyel alakítják át azokat a most használatos formátumra.

Ami nekünk elég nagy gond egy-két régi, de fontos dokumentum esetén, az az államigazgatásban egyenesen katasztrófa. Képzeljük el, hogy valamilyen korábbi dokumentum elektronikus formában ott van a hivatalnál, de azt mondják, hogy "Tisztelt Ügyfél, sajnos nem tudjuk elolvasni, hogy mi van a dokumentumban, mert nincs hozzá programunk, a papír alapú verziót pedig elmosta a tavalyi árvíz." Valószínű, hogy nem lennénk túl boldogok. Amikor az államigazgatásban használt elektronikus dokumentumokról beszélünk, akkor tehát ne csak arra gondoljunk, hogy ma milyen dokumentumokat használunk, hanem arra is, hogy azokat 30, 50 vagy akár 100 év múlva elő tudjuk-e úgy venni, hogy meg tudjuk nyitni az akkori programokkal.

A nyílt dokumentum formátum mellett nem kell aggónunk azon, hogy egy gyártó megszűnésével a zárt dokumentum formátum is elvész. Maga az irat egy idő után pedig sokkal nagyobb érték, mint a program, amivel azt létrehozták. Ezért fontos a nyílt szabványok és dokumentum formátumok használata.

A hip-hoptól a drum’n’bass-ig, a világzenétől a black metálig számos műfaj kultúrájáról és a digitális zenei forradalom hatásairól is szól a májustól kapható Zenei hálózatok – zene, műfajok és közösségek az online hálózatok és az átalakuló zeneipar korában c. kötet. A különféle tanulmányokból álló könyv egyik érdekessége, hogy teljes egészében ingyenesen is letölthető. Június 7-én 18 órakor a szerzőkkel személyesen is lehet találkozni a Kossuth Klubban a kötet bemutatóján. Az egyik szerkesztő Tófalvy Tamás, kultúrakutató és szakújságíró a május 30-i műsorunk vendége volt, alább a beszélgetés rövidített változata olvasható, amelyben az asztaltársaságunk tagja, Dragon György (szintén zenész!) is megszólal.

Szilágyi Árpád: Ma már nem csak arról beszélünk, hogy beköszöntött az MP3 korszak és mindenki zenét tölt le az internetről, hanem egy kicsit előrébb tartunk ennél…

Tófalvy Tamás: Igen, mert nem csak letöltjük, hanem megosztjuk, továbbítjuk, átalakítjuk és ezernyi dolgot csinálunk a zenével. Amellett, hogy vannak ilyen remek formátumok, mint az MP3, vannak olyan megosztó platformok, amelyek segítenek nekünk, hogy megosszuk a zenéket és azt látjuk, hogy ezek az új platformok és szolgáltatások újfajta közösségi szerveződéseket hoznak létre és facilitálnak, ha úgy tetszik. Itt van például a last.fm, ahol a közösségiség magában a zenehallgatás aktusában megjelenik, hiszen maga az algoritmus azt nézi meg, hogy az emberek egyenként milyenfajta ízléseket adnak össze. És ez csak egy a sok közül.

Szilágyi Árpád: A zene köré szerveződő közösségek eltérnek-e érdemben a más alapon szerveződő online közösségektől?

Tófalvy Tamás: Határozott nem szerintem a válasz erre, tehát én azt gondolom, hogy alapvetően közösségről, a közösség egy preferenciájáról, közös tudásáról van szó és innen már csak különböző változatokról beszélünk.

Szilágyi Árpád: A kommunikáció nem csak a közönség tagjai között indul el, hanem a zenész és a közönsége között is elindulhat. Ezzel foglalkoztok a könyvben?

Tófalvy Tamás: A kötet nem fókuszál rá, de egész biztosan érintik bizonyos tanulmányok ezt a kérdést. Ez egy nagyon fontos dolog, hogy az a fajta visszajelzés, amit egy koncerten kaphat egy zenész, most a koncert keretein kívül is egyre inkább felerősödik.

Dragon György: Nekem van egy ismert zenész a Facebook ismerőseim között: Bill Leverty, aki a Firehouse nevű zenekarnak a gitárosa. Én nagyon tisztelem ezt a zenekart és ő személyesen felköszöntött engem a születésnapomon a Facebook-on és ez hihetetlen, mert ilyen nem történhet a valóságban, hogy a kedvenc zenekarom gitárosa leszól, hogy „Hello Gyu, boldog születésnapot! Szevasz!”

Szilágyi Árpád: Lehet-e ezekből a tanulmányokból következtetni arra, hogy merre haladunk? Hiszen a könyv egy pillanatfelvételnek tekinthető.

Tófalvy Tamás: Nehezen vállalom a felelősséget azért, hogy valaki a mi könyvünk nyomán kezdjen el a jövő felé lépkedni. A célunk inkább az volt, hogy olyanfajta gondolatokat rögzítsünk, amelyek nem csak erre a pár évre maradnak aktuálisak, hanem később visszatekintve is használhatóak, ha nem is előremutatóak ebben a futurológiai értelemben, hanem inkább egyfajta lenyomatot adhatnak.

Szilágyi Árpád: Mit jelképez az, hogy ingyenesen letölthető ez a könyv?

Tófalvy Tamás: Hisszük és valljuk, hogy a tudás mindenkié. Tehát aki szeretné elolvasni ezt a könyvet, az megtehesse és ugyanakkor legyen arra is lehetősége, hogy ha erre pénzt szán, akkor megvásárolhassa a könyvet, ami szintén kapható.

Szilágyi Árpád