Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Szleng és szaknyelv

A szlenget és a szaknyelvet a laikusok első hallásra összeegyeztethetetlennek tartják. Meglepő lehet, de ennek az az oka, hogy a közvéleménynek a szlengről is és a szaknyelv fogalmáról is homályos, téves elképzelése van. Az informatikai szaknyelvről pedig biztos, nem az amúgy is zavaros szleng jut eszébe a felhasználóknak, hanem egy elvont, sokszor érthetetlen, idegenszerű, mérnöki pontossággal meghatározott szakkifejezés-készletet.

 

A szleng nem egyenlő a durvasággal, a káromkodással, a helytelen nyelvhasználattal, sőt még a diáknyelvvel sem azonosítható. Sokan vélik úgy, hogy a szleng egy stílusváltozat, stílusréteg, emellett gyakran fordul elő az is, hogy a szlenget valamilyen szócsoportot jelölő névszóként használják. Mondanom sem kell, hogy egyik megközelítési mód sem pontos.

Image: digitalart / FreeDigitalPhotos.net

 

A szleng egy nyelvhasználati mód, olyan nyelvi attitűd, amely mögött egy viselkedésforma, világlátás húzódik meg, amely megnyilvánul a nyelv alkalmazási módjában is. A szleng attitűd lényege, a fennálló tekintélyviszonyok, a bejáratott elvek és módszerek megkérdőjelezése, és az egyéni kreativitás középpontba helyezése. A nyelvben ez úgy jelentkezik, hogy a szleng olyan jelentésviszonyokat és olyan szóalkotási módszereket használ, amelyeket a sztenderd nem vagy csak ritkán (mert már elavult vagy ritka, esetleg még nagyon újszerű). Ezek a szóalkotási módok megújítják a nyelvet. A szlengre jellemző bizonyos divatszerű nyelvi elemek túlhasználása. Általános eljárás, hogy a minősítő kifejezések, jelzők szélsőséges jelentéseire számtalan szinonima van, viszont az átmenetre sokkal kevesebb kifejezést használnak. Például a ‘nagyon jó’ vagy a ‘nagyon rossz’ kifejezésére kimeríthetetlenül sok szlenges szinonima van, ám a két szélső érték között nincs átmenet. A szleng egyik jellemző attitűdje tehát az angolos understatement, magyarul az elfogadott értékek alulértékelése, relativizálása. A szlengnek csoportos mozzanata is van, ez olyan csoportnyelvi szemlélet, amelynek a lényege az adott nyelvhasználói kör összetartozásának, zártságának jelzése. Ennek érdekében a szlenget használó csoportok igyekeznek olyan jelentésvariációkat és szóalkotási módokat kialakítani, amelyeket más nem ért, amelyek csak rájuk jellemzőek. Például a diákszlengben az elégtelen osztályzatra, a tanárokra, az iskolára, egyes tantárgyakra rengeteg csoportnyelvi szleng kifejezés alakult ki.

 

Meg kell említeni azt is, hogy a szleng koránt sem egységes, a legtöbb témakörnek, nyelvváltoztnak megvan a szlengje is, tehát beszélhetünk csoportnyelvi szlengről, szakmai szlengről és még néhány más szlengváltozatról. Így az informatikai szaknyelvnek is van szlenges változata.

 

Ami szaknyelveket illeti, meg kell jegyezni, hogy ezek sem egységesek, hanem rétegzettek, mert minden szaknyelvnek van egy formális, szakmai, akár szabványosított változata (ezeket használják például a specifikációkban, publikációkban), van egy kötetlenebb, változatosabb szakmai köznyelvi formája (ezt használják szakemberek egymás közt, kötetlen szakmai társalgásban), és lehet egy kötetlen, akár szlenges szakmai réteg is (ezt használják a szakértők a laikusokkal).

 

Az informatikai szaknyelv története viszont nagyon sajátosan alakult, hiszen ez a szakterület és tudományterület több hullámban terjedt el, és a legutóbbi nagy hulláma leginkább az 1990-es évek elején indult el, amikor a felhasználói szintű informatika nagy tömegben terjedt el a hétköznapi életben. Ekkortól nyílt ki a régi, hagyományos kibernetika, és a laikus felhasználók tömege számára követhető, érthető módon kellett elkezdeni kommunikálni az informatikusoknak. Ráadásul ebben az időszakban jelentek meg ezen a szakterületen azok az 1990-es évek elején még viszonylag fiatal mérnökök és fejlesztők, akik megalapították a mai felhasználói szintű számítástechnikát. Az ő lazább, szlenges, kötetlen nyelvhasználati módjuk és szemléletük benyomult az informatikai szaknyelvbe.

 

Bódi Zoltán
0 Tovább

A Netidők és a zene (2. rész)

A poszt első része: A Netidők és a zene

A pár nap múlva 16. évébe lépő műsorunk a kezdetektől a digitális világról szól és arról, hogy a sok technológiai újdonság hogyan alakítja át az életünk legtöbb területét. E témák jó nagy részét a kultúra (zene, film, más művészetek, pl. színház, képzőművészetek stb.) jelenti, így lehetne a műsor címe a mostani petőfis műsorcímmel akár Digitális Kulturfitnesz is. A kultúrán túli területek is fontosak: az információs társadalom, az e-demokrácia, a digitális jog, az internetes nyelvészet, a nyílt forráskódú világ, a számítógépes játékok, a Nagy Testvér elektronikus megvalósulásai és persze a technológia érdekességei is.

Mivel most négy évvel ezelőtt egyszer csak minden átmenet nélkül egy zenei rádióban találtuk magunkat, ezért a műsorunk kétféle formában készül el: azok kedvéért, akik a korábbi beszélő műsort megszerették, továbbra is az eredeti formájú műsort rögzítjük (ez található meg a weboldalunkon) – a zenei rádióvá alakított Petőfi adó hallgatói számára pedig készül egy zenés műsorváltozat.

Az utóbbi hónapokban már lehetőségünk is van olyan zenéket is mutatni az adásban, ami a műsor tartalmaihoz kapcsolható. Így mutattuk be az első alkalommal a Grammy-díjazottak közé bekerült számítógépes játék zenéjét. Christopher Tin még 2005-ben írta az idén díjazott Baba Yetu c. dalt, egyetemi szobatársa felkérésére a Civilization IV c. körökre osztott számítógépes stratégiai játék főcímzenéjének, amelyet a sowetói evangélikus kórus ad elő. A felvétel a „Legjobb instrumentális szám kísérő énekesekkel” kategóriában nyerte el a magas kitüntetést.  A lemez egyébként kapott egy másik Grammyt is, mégpedig a „Best Classical Crossover Album” kategóriában is győzedelmeskedett. A műsorban a stratégia játékokat és a játékzenéket egyaránt nagyon kedvelő Spányik Balázs mutatta be.

Balázs egyébként 2003. februárjában DJ Chatmanként is jelentkezett, amikor mint a Commodore Rock hatalmas rajongója ízelítőt adott a commodore 64-es zenékből és azok feldolgozásaiból. Aztán egy héttel később folytatta zenei bemutatóját, melynek során kiderül, hogy a Commodore 64-es játékzenéket feldolgozó Press Play On Tape nevű zenekar sokkal jobb, mint a Backstreet Boys. (2003-as archív oldalunkon február 6-nál és 13-nál megtalálható.)

2005-ben az óév utolsó műsorában egy furcsa hangszerről beszélt nekünk Mandel Róbert zenész. Akkor éppen száz éve, 1906-ban mutatták be New Yorkban azt a különös berendezést, melyhez dinamók, írógép és zongora, no meg a telefonhálózat kellett: a telharmónium születésére emlékeztek egy szokatlan koncerten az Óbudai Társaskörben. Mandel elmesélte a koncert érdekességeit és a beszélgetés után belehallgattunk az éppen az adás előtt végetért telefonos közvetítés hangjaiba is. (2005-ös archív oldalunk.)

A hip-hoptól a drum’n’bass-ig, a világzenétől a black metálig számos műfaj kultúrájáról és a digitális zenei forradalom hatásairól is szól a májustól kapható Zenei hálózatok – zene, műfajok és közösségek az online hálózatok és az átalakuló zeneipar korában c. kötet. A különféle tanulmányokból álló könyv egyik érdekessége, hogy teljes egészében ingyenesen is letölthető. Az egyik szerkesztő Tófalvy Tamás, kultúrakutató és szakújságíró a május 30-i műsorunk vendége volt.

Még mindig maradt zenei téma a tarsolyomban, de nem akarom, hogy olvasóink unják a témát, úgyhogy csak címszavakban néhány további a teljesség igénye nélkül: többször beszéltünk a Making New Waves fesztiválról, ahol különös hangzású digitális zenét is előadtak. Vendégünk volt Pierrot, aki a számítógépes kalandjátékai zenéjéről is beszélt, vagy Dés László, aki azt mesélte el, miképpen használja a lemezek készítéséhez a számítógépet. Vendégünk volt az egykori Panta Rhei együttes basszusgitárosa, Szalay András, aki németországi tartózkodása alatt egy digitális gitárszintetizátort, az Axon fejlesztette. És vendégünk volt a KFT együttes dobosa, Márton András és a kortárs zenész ifj. Kurtág György, ők ketten közös zenei kísérletükről meséltek, amelyben műholdak „hangját” és az internetet is felhasználták a koncerteken.

Szilágyi Árpád

 | Még több lehetőség

0 Tovább

Analóg és digitális írásbeliség

A napokban beadtam az okostelefonom szoftverfrissítésre a szervizbe. El kellett töltenem körülbelül háromnegyed órát telefon nélkül, így hát leültem egy padra, és elgondolkodtam azon, hogy mi mindenre is használom ezt a készüléket. Nem is egyszerűen csak arra csodálkoztam rá, hogy egy mai okostelefon messze több már az egyszerű telefonnál, hanem arra a figyelemre méltó tényre, hogy mennyit és miképpen írok ebbe a készülékbe. Sőt kifejezetten érdekes, hogy mennyire megváltozott a kézíráshoz való viszonyunk az informatikai eszközök miatt.
Az írógép-billentyűzet, de legfőképpen a számítógép-billentyűzet megjelenésével az írás elszakadt a hagyományos kézhasználattól, a leírandó betűket külön karakterekre bontjuk, amelyeket elszigetelten helyezünk egymás mellé a billentyűk segítségével, és az írásból eltűnnek az összekötő elemek. A folyó kézírás helyét a nyomtatott betűk veszik át. Olyan ez, mint a Gutenberg-féle nyomdában a betűszedés. Ezzel együtt jár még a szövegtördelés is, ami egy hagyományos nyomdai szerkesztési eljárás volt, és most az egyszerű számítógép-használók életében is mindennapos tevékenységgé vált.

Image: dan / FreeDigitalPhotos.net

Amikor megjelentek a mobiltelefon-billentyűzetek, akkor teljesen új billentyűhasználati stratégia alakult ki, amely az olyan egyszerű és hagyományosan begyakorolt eljáráshoz, mint az íráshoz a memória és a reakciókészség egészen új stratégiáit követeli meg.  Gondoljunk csak arra, hogy egy karaktert egy billentyű többszöri lenyomásával lehet elérni, illetve alkalomadtán akár billentyűmenüt is kell váltani. Ezzel a technológiával a hagyományos kézírásból a karaktermegjelenítés különleges változata lett.

Image: FreeDigitalPhotos.net

 
Közben jegyezzük meg azt is, hogy megjelent az egérrel való ábrázolás is, mert a rajzoló programokban egérrel is lehet írni, ábrázolni, ám ez a ceruzától, az ecsettől és a többi, ujjak közé fogható eszközöktől nagyon eltér, illetve érzékenységi problémák is adódnak. Ám megjelentek modernebb beviteli eszközök is, amelyeket az igényesebb grafikai alkalmazásokban használnak, ilyen például a digitalizáló tábla és a hozzá való érintőceruza. Ezek már egészen megfelelnek a hagyományos íróeszközöknek, a digitalizáló tábla a papír, az érintőceruza pedig a toll analógiája, pusztán annyi változott, hogy nem azon az eszközön jelenik meg a kézírásunk, amelyre írunk, hanem a képernyőn.
Nagy változást hozott az életünkben az érintőképernyő megjelenése és hétköznapi elterjedése. A mai mobilokban kétféle érintőképernyő használatos: a rezisztív és a kapacitív. A rezisztív érintőképernyő és a hozzá tartozó érintőceruza (amit gyakran neveznek stílusnak vagy angolosan stylusnak is) használata a kézírás-felismerő szoftvereknek köszönhetően egészen hasonlő a hagyományos kézíráshoz, csak annyi a különbség, hogy ez az eszköz a kézírásunkat digitalizálja, és átalakítja nyomtatott betűkké. Ám maga az eszközhasználat leginkább a noteszfüzetbe való jegyzeteléshez hasonlít.
 
Kifejezetten nagy változás történt a kapacitív kijelzők megjelenésével, hisz ezzel a lépéssel visszatértünk a kézírás ősi gyökereihez. A kapacitív kijelzők a kézírás-felismerő szoftverek segítéségével visszahozzák azt az írásélményt, amit akkor tapasztalunk, amikor kézzel homokba írunk az ujjunkkal, vagy amikor az ősember barlangfalakra rajzolt. Hisz ugyanezt a műveletet végezzük, amikor a kapacitív érintőkijelzős telefonunkra a az ujjunkkal írunk, rajzolunk. A táblagépek segítéségével mindezt már nemcsak a noteszfüzet méretében tehetjük, hanem nagyobb papíron is.
Amikor az érintőképernyőn megjelent a teljes (más néven qwerty) billentyűzet, visszatértünk a hagyományos billentyűzethez, ám ez már virtuálisan, a kijelző felületén érhető el. A Swype technológiának köszönhetően még újabb billentyűzethasználati stratégia jelent meg. A Swype segítségével ugyanis a billentyűkön csúsztatjuk az ujjunkat, és szünetet tartunk a csúszásban, ha meg akarunk jeleníteni egy karaktert. Ez közelít a kézírás folyamatosságához, folyamatjellegéhez, míg a hagyományos billentyűhasználat szegmentálja, részekre tagolja az írást.

Image: Simon Howden / FreeDigitalPhotos.net

A billentyűzethasználat lényege tehát az, hogy a kezünk használatával csak közvetve jelenítjük meg a karaktereket, megnyomunk egy gombot, és a rendszer jeleníti meg a kijelzőn a szöveget. Ezen a közvetettségen változtat az érintőképernyő a kézírás-felismeréssel, így a digitális technológia segítségével újra közelítünk a hagyományos, analóg írásbeliséghez, a papír és a ceruza használatához.
Bódi Zoltán
0 Tovább

Nem a PPT a lényeg!

PPT vagy Prezi? Képek vagy szöveg legyenek a diákon? Egyáltalán, legyenek-e diák? Aki rendszeresen tart előadást, az sokszor találkozik ezekkel a dilemmákkal. A héten részt vettem egy nagyon érdekes és hasznos prezentációs tréningen, amiből kiderült, hogy a fentebbiek számítanak a legkevésbé. A lényeg, hogy hogyan adjuk elő a mondandónkat. Az üzenetünk eljuttatásában ugyanis a tartalom csupán 7%-ot nyom a latban, miközben a hangunk és hanglejtésünk 38%-ot, végül a testbeszédünk 55%-ot. Abban, hogy jó-e az előadásunk, igen keveset számít a számítástechnika.

A legtöbb előadás mégis szinte bizonyos, hogy PPT támogatással hangzik el a konferenciákon, üzleti meetingeken és a prezentációra való felkészülésre szánt idő túlnyomó részét a diák elkészítése teszi ki. Miért? Az említett prezentációs tréningen a tanárunk– a Dramatrix kiváló trénere, Andrew Hefler – szerint először is azt kell megértenünk, hogy mára a PPT vált az üzleti információk átadásának, tárolásának (archiválásának) a legmeghatározóbb formátumává. A jelentések, bemutatkozó anyagok, ajánlatok stb. igen sokszor ebben készülnek el, ezt küldjük el egymásnak, ezt olvassuk. Azonban alapvető különbség van egy csupán olvasásra szánt és egy előadást támogató PPT között. Míg az előbbinek önállóan is meg kell állnia a helyét, az előadó magyarázata nélkül, addig az igazi, előadott prezentáció nem közös olvasásra való, hanem, hogy segítse az előadót a mondanivalója lényegének szóban való átadásában. Ha elég alázatosak és igazán profik lennénk, akkor az előadásaink két verzióban készülnének el: egyik az előadásra, egyik pedig az önálló megértéshez, amit megoszthatunk az érdeklődőkkel. Az, amelyik alapján elmondjuk a mondandónkat hallgatóságnak, a mi mankónk az előadás közben, hogy úgy mondhassuk el, amit szeretnénk, hogy megértsék: mit gondolunk a témáról, miért ez a véleményünk és miért fontos ez a hallgatóság számára. Az pedig, amelyiket megosztjuk, hogy elolvashassák, megnézhessék és megérthessék önállóan is, sokkal inkább hasonlít egy jó szövegre, ami önállóan is megállja a helyét.

De kinek van erre ideje? – hangzik el a kézenfekvő kérdés. Többnyire az előadásokból egyetlen verzió készül. Ez esetben a legfontosabb tisztában lenni azzal, hogyha az olvasásra szánt verzióval megyünk prezentálni, akkor a hallgatóság azt is fogja csinálni, amire az anyagot szánták: mindaddig, amíg a falon a diák is láthatóak mögöttünk, olvasni fognak és nem arra figyelnek, amit mondunk. Hogyan prezentálhatunk mégis egy ilyen anyaggal? Ne mutassuk meg a diát mindaddig, amíg ki nem emeltük a lényeget szóban: mondjuk el, ami szerintünk a legfontosabb a hallgatóság számára az adott dián és csak utána mutassuk meg, hogy a saját szemükkel is meggyőződhessenek róla. Tehát mindig emeljük ki a legfontosabb 1-2 információt a dián. Persze lehet másképpen is prezentálni, de valószínűleg a leghatékonyabb módja annak, hogy megértsék, amit mondani akarunk, ha ránk figyelnek, arra, amit mondunk és nem a diákból próbálják kibogarászni a lényeget. Emiatt a legjobb, ha a diáink csupán a legfontosabb 2-3 dolgot emelik ki és sohasem állnak 3 elemnél többől, vagy ha igen (pl. egy táblázat), akkor a dián jól elkülönül a lényeg.

A tréing persze ennél jóval többről szólt, nem a PPT-ről és a technológiáról, hanem arról, hogy a tartalmon felüli 93%-ot – a hangunkat, testbeszédünket – hogyan állíthatjuk a szolgálatunkba. Ha ez sikerül, akkor ugyanis előadásaink alatt ránk és a mondanivalónkra figyelnek és könnyebben megértik, amit mondani szeretnénk.

Azt hiszem számomra a jövőben kevésbé a PPT-n lesz a hangsúly az előadásaimra való felkészüléskor és sokkal inkább azon, hogy hogyan mondhatom el a mondandómat úgy, hogy egyrészt biztosan megértsék, másrészt a hallgatóság számára igazán releváns legyen. Ettől lesz ugyanis egy előadás jó.

Pintér Robesz

0 Tovább

A Netidők és a zene

Múlt szombaton délután a rádiós kollégáimmal „léptem fel” a háromnapos Duna Party fesztivál keretein belül a fővárosi Március 15. téren felállított sátorban, ahol a magyar közmédia műsorainak készítőivel találkozhatott a nagyérdemű publikum. Kollégáimmal (akik a Petőfi Rádió munkatársai – név szerint Leirer Tímea műsorvezető, Buda Márton műsorvezető, Szabó Tamás műsorvezető-zenei szerkesztő és Kovács Gellért szerkesztő) egy bő órában mutattuk be a Petőfi műsorainak jó részét, így bemutatkozási lehetőséget kapott a Netidők is. Jómagam pedig arra gondoltam, hogy a teljesség igénye nélkül megmutatom, hogy a műsorunknak mennyiféle kapcsolódása van a zenéhez. Alább egy kis ízelítő a témából.

Kezdjük rögtön a műsorunk szignáljával! (Persze azonnal hozzáfűzöm, hogy a műsorunk Petőfi adón hallható változatában jelenleg – 2007. júniusa óta – nem hallható a szignálunk, hanem csak a műsor netes verziójában.) Az első saját szignálunkat az egykori Manhattan együttes negyedik tagja, Varga Szabolcs készítette 1998-ban különféle változatokban (pl. hír, lírai és dance), majd 2003-ban Pierrot készített belőle remixet.

Íme az eredeti.
És a Pierrot remix.


A hallgatóknak annyira megtetszett a dallam, hogy remixeket készítettek a szignálunkból. 1999-ben például Gargaj nevű hallgatónk - azaz Szelei Kis Gergely – az otthoni számítógépét használta "hangszerként", hozzá a Fast Tracker nevű szoftvert használta és készített waltzer, techno, hip-hop, jazz és rock változatokat.

Íme a trash metal verzió láncfűrésszel súlyosbítva.

A remixelés nem fejeződött be, mert még 2003-ban is készült ilyen új változat, amikor a műsor Netdoktornője élő adásban kérte a hallgatóktól, hogy készítsenek egy magyar nóta stílusú szignálváltozatot. Király Csaba nevű hallgatónk még aznap este elkészítette és el is küldte nekünk e-mailben. (És mellette készült country, táncdal, bigband és lassú is. Mind megtalálható itt.)

Magyar nóta stílusú szignál.

Számtalan más zenei érdekesség is van, ami a műsorhoz kapcsolható. Elkezdem most a sort, aztán ha a jövő héten még kedvem van hozzá, akkor folytatom.

A Netidők csapatában van egy zenész: Dragon György a műsor Hírsziporka rovatának a vezetője, aki már két szintis lemezt is készített (Time Machine – 2009 és The Everlasting Hope of Light – 2010), a Jamendo zenei portálon lehet letölteni, ahol most zajlik egy szavazás és az Instrumentális zenék kategóriájában lehet esélyes 2011 legjobb muzsikusa címre. (Erről éppen egy hete volt szó itt a blogon.


Zenészvendégeink közül hadd emeljem ki, hogy 2000-ben a mi műsorunkban mutatkozott be a Petőfi Rádióban az Amorf Ördögök és Tövisházi Ambrus. Éppen azért kerültek be a műsorba, mert nem csak elektronikus zenét készítettek, hanem ehhez a PC-t használták fel. (Egyelőre RealAudioval hallgatható meg a 2000. október 12-i adásban.)
1996-ban élőben csetelt egyszer a hallgatóinkkal Zorán is, majd 1997-ben egy akkor elkészült dalának készítési fázisait mutatta be a netről letöltött hangmintákkal az akkor elkészült weboldala segítségével, majd a végén az elkészült zenére a stúdióban ráénekelt. (Ez a műsor is RealAudio-val hallható jelenleg, a november 27-i adásban.)

2004-től többször is  élőben játszott a stúdióban klasszikus gitárján MS3, azaz ifj. Mester Sándor. (A RealAudio műsor meghallgató a 2004. okt. 28-i adásban) MS3 a Digimpro rendszer feltalálója. Ennek az érdekes zenei projektnek az a lényege, hogy a zenei felvétel alapelemeit véletlenszerűen rendezi újra, így egy dalnak nagyon sok tízezer remixe áll elő automatikusan. Még az Erasure együttes is használta a Digimprót, s noha jelenleg elérhetetlen a Digimpro eredeti weboldala, az Erasure oldalán megtalálhatóak a digimprós mixek.


Na jó, innen folytatom legközelebb :)

Szilágyi Árpád

0 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek