Netidők Blogtársaság

Kevés olyan meghatározó karakter van a komputerjátékok történetében, amely önállóan a popkultúra részévé vált. Közülük is leghíresebb Lara Croft, a Tomb Raider sorozat sportos, gazdag, harcias, és elképesztően szexi hősnője. Egy indiana Jones 90-60-90-es méretekkel. Olyan kultusszá vált a karakterébe öltözni, amihez fogható csak a Star Wars és a Star Trek univerzumban fordulhat elő. Olyan szex-szimbólummá vált, mint az ötvenes években Marilyn Monroe, a hetvenes években Farrah Fawcet. Ezek után érthető, hogy akárki nem bújhat  a bőrébe, és hasonmás-szépségversenyeket rendeznek. Egy kis nyári csokor az összegyűjtött képekből.

És az eredeti és utánozhatatlan:

Toochee

A nagypapának e-olvasója van, a fiának táblaPC-je, az unokájának pedig okostelefonja. Hihetetlen? Az amerikai adatok egyre inkább azt mutatják, hogy a legújabb hordozható infokommunikációs kütyük generációs törések mentén terjednek.

Azt eddig is tudtuk, hogy az eltérő korosztályok más-más módon viszonyulnak az egyes kommunikációs eszközökhöz, médiumokhoz. Például a tájékozódást, hírfogyasztást tekintve az idősebb generációk jellemzően inkább preferálják az újságokat, a középkorúak hírmédiája a televízió, a legfiatalabbak viszont már elsősorban az interneten tájékozódnak. Az azonban újabb trend, hogy ez a generációs törés a hordozható mobil eszközöknél is megjelent – legalábbis az Egyesült Államokban.

Az Affinity Research felmérése szerint a baby boomer generáció tagjainak (akik a második világháború utáni demográfiai robbanás idején születtek) az átlagnál 19%-kal nagyobb valószínűséggel van elektronikus könyvolvasója. Ugyanakkor az X-generációnak (a ’60-as évek végétől a ’80-as évek legelejéig születettek) az átlagnál 16%-kal nagyobb valószínűséggel van táblaPC-jük. Végül a milleniumi korosztály (az X-generáció utáni generáció) az átlagnál 28%-kal nagyobb valószínűséggel birtokol okostelefont.

Persze ez nem azt jelenti, hogy az adott eszközzel csak az arra nyitott generáció rendelkezik, hanem, hogy a körükben az átlagoshoz képest felülreprezentáltak az adott készülék használói, mivel nyitottabbak az adott kütyüre. Ha tehát ezeket az eredményeket leegyszerűsítjük, akkor azt kapjuk, hogy a 60 évesek a XXI-ik században is könyvet szeretnek olvasni, a 40-esek kanapészörfölnek a táblaPC-jükön és fogyasztják nem alkotják a tartalmat, míg a huszonévesek mindig és mindenhol az okostelefonjukat nyomogatják.

Vajon milyen lehet a helyzet idehaza? Azt hiszem nagyon meg lennénk lepve, ha az e-könyvolvasó tulajdonosok között felülreprezentáltak lennének a 60 felettiek, a táblaPC tulajdonosok leginkább jólszituált negyvenesek lennének és csak a húszéveseké lenne az okostelefónia. Magyarországon egyébként is csak az okostelefon piac létezik, a könyvolvasók és a táblaPC-k elterjedése még igencsak gyerekcipőben jár.

Pintér Robesz

Főleg akkor bosszantó ez, amikor másnapra egy blogposztot szeretnék összehozni. Reggel a PC a szokásos teendők közepette csak egy feketén maradt képernyővel válaszolt, többszöri újraindítás után is csak néhány elárvult füttyögés volt a válasz. Mit lehet tenni? Alább összefoglalom saját gyakorlatomat, mely talán a hozzám hasonlóknak is hasznos lehet. Nyugalom, nem a PC szereléséről lesz szó. És gyorsan hozzáteszem, hogy ez a poszt elsősorban azoknak szól, akik nem kívánják az ún. felhőalkalmazásokra építeni a személyes digitális környezetüket.

Bennem legalábbis fel sem merül, hogy a felhőre építsek. Éppen a számítógépes környezetem állandósága miatt, s hogy az adataimhoz lehetőleg mindig hozzáférjek, nem csak akkor, amikor megy a netkapcsolat, és az adott felhőalkalmazás is megy.

Nézzük, mi minden biztosítja jelenlegi nyugalmamat:

1.) Hordozható merevlemez. Ma már a hétköznapi halandó számára is elérhetőek a brutálisan nagy kapacitású (1-2 terabájtos) hordozható merevlemezek. Olyan nagyok, hogy a PC teljes tartalmát le tudom menteni, akkor is, ha már a Gmail (egy főre kiszabott) tárkapacitását is meghaladó az archívált postaládám, és az összes Netidők műsort örzöm a számítógépemen. Szánjuk rá azt a 10-20 ezer forintot, megéri. És aztán ha megvan az eszköz, akkor tényleg mentsük is adatainkat rendszeresen. Mondjuk kéthetente. Tényleges összeomlás esetén csak az utolsó két hét anyagai vesznek el. De a nagyon fontos adatokat, akár naponta, vagy félnaponta is menthetjük. És ha eljő' a minden gépet előbb-utóbb érinntő elmúlás, akkor ezt a hordozható merevlemezt egyszerűen USB porton csatlakoztatjuk a másik géphez.

Kép forrása: http://lessofme-lora.blogspot.com/2007_08_01_archive.html

2.) Másik gép. Manapság már nem olyan nehéz hozzájutni olyan olcsó géphez, ami nem mai darab, de az alapfeladatokra (szövegszerkesztés, netezés) bőven megfelelő. Sőt, éppen ezen meggondolásból szerintem a már kinőtt, túlhaladott eddigi pécénket semmiképpen sem érdemes kidobni vagy elajándékozni. Hiszen ismerjük a rigolyáit, ismerjük a képességeit, rajta vannak az általunk használt programok, a netkapcsolatot is beállítottuk rajta. Tehát tartsuk meg tartalékgépnek! Az asztal alatt/mögött elfér ez is, még csak ki sem kell húzni, viszont nagyon jól jön, amikor az aktuális gépünk - bármilyen okból - rakoncátlankodik. Javaslom azt is, hogy ezt a másodgépet teljes konfigurációként tartsuk meg, azaz a billentyűzetét, monitorát és egerét is tartsuk meg, és az egészet összerakva. Így gond esetén csak benyomjuk ezt a másik gépet, és be tudunk nézni a portálok híreibe, webmaillel a levelezésünkbe, vagy a közösségi oldalakba. És ha az 1-es pont szerinti hordozható merevlemezt csatlakoztatjuk ehhez a másodgéphez, akkor hozzáférünk az adatainkhoz is.

Hát pontosan így írom most én is ezt a posztot. Benyomtam a régi gépem és használom. A blogkiszolgáló rendszerünk (a Postr.hu) szerkesztő felülete pedig értelemszerűen felhőalkalmazás, oda már simán ki tudom másolni ezt a szöveget. De jó, hogy most nem kellett egy internetkávézóba mennem posztot írni!

Szilágyi Árpád

PS: telefonon azt a tippet adta Spányik "Chatman" Balázs, hogy elképzelhetően a gépem videokártyája adta meg magát. Miután felteszem ezt a posztot, utána is nézek...

A szoftverfejlesztés melléktermékeként jött létre az a projekt, amelyet immár Mixgar néven népszerűsítenek a Digital Natives munkatársai, akik szerint éppen a közösségi webszolgáltatások segítségével lehet demokratikusabbá tenni a közösségi terekben a zenehallgatást. Ha a „zenegép” ugyanis tudja, hogy ki van jelen az adott étteremben, házibuliban vagy éppen munkahelyen, és a jelenlevők már megosztották a kedvenc előadóik listáját, akkor ebből könnyűszerrel összeállíthatja a jelenlevők igényeinek megfelelő zenét. Bárdos Kristóf, a Digital Natives üzletfejlesztési menedzserével beszélgettem.

Bárdos Kristóf: Öten-hatan dolgoztunk együtt egy szobában és hamar nagyon harmonikussá vált a munkavégzés, egyetlen dolgot leszámítva, mégpedig azt, hogy egy drum ’n bass kedvelő kollégáig ért csak el az erősítő vezetéke… Ezen szerettünk volna javítani, és ebből az ötletből született meg a Mixgar, amit termékké fejlesztettünk.

Szilágyi Árpád: Mindenkinek változik az ízlése, változnak a kedvencei, jönnek újabb előadók, akik megtetszenek. A kedvenceket folyamatosan be kell gépelni?


Bárdos Kristóf: Az internetet hívtuk segítségül. A lényeg tehát, hogy amilyen zenét lájkoltam a Facebook oldalamon, vagy amilyen zenét hallgattam a Last FM-en, vagy később, amilyen zenéket én tároltam a telefonomon, ebből kiválóan össze lehet rakni a listámat. Sőt, folyamatosan aktualizálni lehet, mindenféle hozzányúlás és más bonyodalom nélkül.

Szilágyi Árpád: Ha továbbgondoljuk ezt az elképzelést, illetve magát az alkalmazást, mondjuk egy étteremben is elképzelhető lesz mindez, vagy mondjuk egy kávézóban. És ha ez a hely „felismeri” az én telefonom alapján, hogy ott vagyok, akkor ettől kezdve a helyi rendszer tudni fogja, hogy megérkeztem és nem is kell szólnom sem, hanem egyszercsak meghallom a saját kedvenc zenéimet?

Bárdos Kristóf: Valamilyen szintű közbeavatkozásra szükség lesz! Előveszem a telefonomat, felmegyek a Mixgar.com oldalára, le tudjuk kérdezni, hogy hol tartózkodik az adott felhasználónk és onnantól kezdve a felhasználón múlik, hogy szeretné-e hozzáadni a saját zenei profilját ehhez a helyhez. Érzékeljük az összes oda belépett felhasználót egy időben. Mondjuk legyen ott tíz ember, és megnézzük, hogy ők vajon milyen számokat szeretnek a legjobban, van-e közös zene, amit szeretnek hallgatni…

Szilágyi Árpád: Hogyan lesz ebből üzlet?

Bárdos Kristóf: Első körben azt szeretnénk, hogy kiderüljön, hogy ez a hipotézis, amit mi felvetettünk és egy 1.0-s nyitott béta verzióban elérhetővé tettünk, ez tényleg úgy működik-e és azt az élményt nyújtja-e az embereknek, amit szeretnek. Most azt szeretnénk, hogy házibulikban, irodákban kezdjék el használni a Mixgart, ahol egyébként is hallgatnak zenét és egyelőre ezt ingyenesen meg tudják tenni. És ha igazolva látjuk azt, hogy ezt tényleg szeretik az emberek és szeretik használni, akkor a közösségi helyek üzemeltetői fognak egy szerény, de nem sértő összeget befizetni nekünk havonta. Nem az a célunk, hogy egy sok tízezer-százezer forintos számlát tudjunk benyújtani havonta ezeknek a helyeknek. Egy nagyon jól skálázható szolgáltatást csinálunk, tehát ha mondjuk valakinek egy házibulija van, akkor egyszeri alkalomra, 24 órára mondjuk néhány sör áráért igénybe tudja venni. Ha pedig mondjuk egy vendéglátóhely kipróbálja ingyenesen, és azt tapasztalja, hogy az ő vendégei emiatt nagyon jól érzik magukat és ennek terjed a híre, illetve látják, hogy a vendégek előveszik a telefonjukat és látják, hogy mondjuk nyolc szám múlva jön a kedvencük, akkor esetleg még ott marad és iszik egy sört, vagy csupán tényleg jobban érzi magát, akkor azt a néhány eurót nem fogja sajnálni ettől a szolgáltatástól. Ha megnézzük, hogy például a Facebook, az Amazon, vagy az Apple milyen hasonló invesztíciókat hajt végre, biztos, hogy egy nagyon forró terület lesz ez a következő években.


Spányik Balázs: Mit szól ehhez az Artisjus?

Bárdos Kristóf: Nem tudom fejből a szerződés számát, amit megkötöttünk az Artisjussal, de már megvan, úgyhogy támogat minket és örül ennek a kezdeményezésnek.

Szilágyi Árpád: Hol lehet kipróbálni a Mixgar rendszert?

Bárdos Kristóf: A Mixgar.com oldalon. Most a következő hetekben bárki csatlakozhat és létrehozhatja a saját helyét, ahova meghívhatja az ismerőseit. Fontos, hogy ez egy helyhez kötött szolgáltatás, tehát egy embernek a gépéről szólhat a zene, a többiek oda tudnak belépni egy weboldalon keresztül és ott tudják megszavazni, hogy milyen számok szóljanak. Próbáljátok ki minél többen! Nagyon jól bírjuk, sőt kérjük a kritikákat, írjátok meg, hogy mit tapasztaltatok.

Szilágyi Árpád

Bár a manda szónak – nekünk magyaroknak - kissé ezoterikus dallama van, a japán rajzfilmek kedvelői számára viszont egy képzeletbeli hatalmas szörny elnevezése, ennek ellenére itt és most egy fontos állami programról lesz most szó. A MaNDA, azaz a Magyar Nemzeti Digitális Archívum azért jön létre, hogy a magyar kultúrkincseket digitális formában tárolja és elérhetővé tegye egy egységes felületen. Az első hírek arról szóltak, hogy a Magyar Nemzeti Filmarchívum átalakulásával jön létre ez az adattár, de persze nem csak filmek vannak ebben az adatbázisban. A MaNDA miniszteri biztosával, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Digitális Archívum Főosztályának vezetőjével, Lovas Lajossal beszélgettem.

Lovas Lajos: Az a célunk, hogy a következő félévben a magyar digitalizált kultúrkincs egy központi nyilvános felületen elérhetővé váljon. Ez azt jelenti, hogy a meglévő kulturális digitális adatbázisokat összekötjük, átjárhatóvá tesszük és egy intelligens metaadat-kereső segítségével párhuzamos kereséseket indítva a felhasználó számára lehívjuk a kért dokumentumokat, adatokat a saját központi felületünkre. Ez az első lépés, amit meg fogunk tenni.
Viszont a MaNDA nem csak egy keresőfelület lesz, hanem egy infotainment portált is mellérakunk, tehát a játéktól a szórakoztatáson keresztül a tudományos igényű munkák közzétételéig fogunk szerkeszteni kulturális honlapot. Meghatároztunk egy célt magunknak: amikor a béta verzió beindul, utána két hónapon belül el akarjuk érni a százezer egyedi látogatót és ezt meg is tudjuk csinálni.

Szilágyi Árpád: A kultúrkincsbe mi tartozik bele?

Lovas Lajos: Első lépésben a múzeumok, könyvtárak, levéltárak digitalizált anyagát jelenti, illetve a teljes gyűjteményét, mert előbb-utóbb, tehát a következő öt-hat évben ezeknek a gyűjteményeknek a száz százalékát feldolgozzuk.

Szilágyi Árpád: Tehát a MaNDÁ-t úgy képzelhetjük el, hogy olyan lesz, mint egy nagy szuperkönyvtár, ahol lényegében mindent megtalálok. Hogyha szeretnék egy könyvről valamit keresni, vagy egy filmről, vagy éppen egy zeneszámról vagy egy festményről, akkor szerző vagy a cím vagy bármilyen adat alapján megtalálhatom a művet magát.

Lovas Lajos: Gyakorlatilag igen, ez a cél. És a megvalósítása ennek a következő három évben meg fog történni. Hozzáteszem, hogy bizonyos pontokon, mert a jogdíjjal terhelt alkotások esetében bizonyos feltételeknek teljesülni kell. Én azt gondolom, hogy nem lehetetlen megoldani a jogdíj kérdését sem. Hogyha most valami nagyon egyszerűt mondok, hogy a könyvtárban is kell tagdíjat fizetni, tehát ha mondjuk befizetnek egy bizonyos kreditet egy ilyen gyűjteménybe és súlyozottan le tudják hívni, le tudják tölteni ezeket az alkotásokat. A szerzői jog tulajdonosaival kell erről megegyezni. Informatikailag ez nem jelent problémát.
A digitalizációnak önmagában túl sok értelme nincs, ha nincs mögötte a metatartomány, ugyanis innen tudjuk azt, hogy kié, micsoda és hol van. A legfontosabb felismerésünk az volt, hogy az eddigi fejlesztéseknél a kormányzat, mint az európai uniós pénzeknek a kezelője, nem követelte meg azt, hogy kompatibilis adatbázisok épüljenek egymásra. Tehát mondjuk múzeumi területen felépítettek négy egészen jól működő nyilvántartó rendszert, hogyha mondjuk egyet vettek volna, valószínűleg sokkal olcsóbb lett volna, és mondjuk az egyik tudná használni a másikét. Ez most nem így van. De az összes többi területet említhetném. Mi azt ismertük fel, hogy takarékosabb az, ha valamilyen központi szabályozás mentén történnek a fejlesztések és a MaNDA törvényen dolgozunk, röviden így hívjuk, ez a digitális köteles példány fogalmát fogja tisztázni, valamint a közgyűjtemények és a MaNDA mint módszertani központnak a viszonyát. Az a célunk, hogy digitalizációra pénzt költeni, állami forrást vagy uniós forrást úgy lehessen, hogyha a kedvezményezett vállalja azt, hogy átjárható adatbázist épít, a meghatározott metaadat sztenderdeket használja és megnyitja ezeket a közönség számára. Ez azt jelenti, hogy a fejlesztések a gyűjteményeknek a helyén történhetnek. Tehát nem akarjuk megállítani a digitalizációs munkát a szellemi központokban, de ezeknek egy központi felületen is elérhetőnek kell lenniük.

Szilágyi Árpád: Mikortól kereshetjük fel a MaNDA weboldalát?

Lovas Lajos: Idén decembertől a béta verziót nyilvánosságra fogjuk hozni.

Szilágyi Árpád