Netidők Blogtársaság

Mi a közös a Zaklatás, a Johnny Mnemonic, és a Különvélemény című filmekben? A virtuális valóság használata a mindennapi adminisztrációban.

A jövő technológiája: a virtuális valóság. A VR technológiák felhasználási köre lényegében végtelen, hiszen a közeljövőben egyre több számítógépes játék, az orvostudomány, az ipar és még számos terület veszi majd vélhetően óriási hasznát az ilyen tudományoknak. Épp ezért népszerű az SF filmekben is a téma. Ime három példa a VR mindennapi adminisztrációs használatára.

Példaértékű és jellemző, sőt: történelmi, ami történik, minden oldalról. A Wiki-vezető Julian Assange, mint az átmeneti, teljesen kaotikus korszak gyermeke, ugyan múltbéli módon  feladja magát a rendőrségen, de mellesleg halál nyugodtan be is jelenti: eszük ágában sincs felfüggeszteni a további iratok publikálását. Ha jobban belegondolunk: nem is lenne értelme, és ha megtörténne, senki sem hinné el nekik hogy abbahagyták.  A netre jellemző hihetetlen sokszorozódási képesség, a rendkívüli erőfeszítéssel is csak nehezen, vagy éppen sehogy sem centralizálható hírfolyam, a gyakorlatilag ellenőrizhetetlen, hihetetlenül redundáns rendszerek  technikai nyomása alatt nincs értelme ókori fogadkozásokkal vagy fenyegetésekkel operálni. Olyan ez, mint a mobiljával a neten át tiltott fotót küldő fényképész esete: ugyan magát a fotóst megölhetik, de a kép, a Gondolat szinte azonnal a szerkesztőségben van.

Tipikus a Hatalom kőkorszaki, primitív módon fizikai reakciója is. Lekapcsolt szerverek, Franciaországban betiltott WikiLeaks, letartóztatás, rendőrség... Ez még akár hitelesen is működhetne egy net előtti társadalomban, de 2010-ben egyszerűen nevetséges, hiszen épp a netre felkerült anyagok KOMOLYAN VÉTELÉVEL erősíti meg azok - állítólagos - hitelességét. Olyan hatalmi gépezet eddig még nem nagyon létezett - talán Gandhi erőszakmentes társadalmi mozgalma lehetett csak hasonló -, mely épp azzal demonstrálta létezését és hozzáértését, hogy nem tett semmit, így érve el a kívánt hatást.
Mondhatjuk: a Szellem kiszabadult, fellebbent a fátyol, meglöttyent egy liter a normális viszonyokat gondolók hite alatt morajló piszkos tengerből. Semmi értelme bezárni az ablakot, amikor a világfalu összedrótozott ideghálóján fénysebességgel terjed a pletyó és bárhová is nézünk, a Föld minden szegletéből egységes röhögés, kuncogás vagy épp dörgedelmes fenyegetődzés hallatszik.

Az igazi kérdés valójában az: vajon mennyiben tekinthetők a felkerült anyagok hitelesnek. És mi van, ha azok. Leszámítva a dörgő nyilatkozatokat, valójában változik valami a nemzetközi kapcsolatokban pusztán azért, mert közösségileg is megtudtunk valamit, ami eddig is így volt? Nehéz bevallani: siratjuk eddig jól felépített, hazugságra kondicionált rendszereinket. És immár nyíltan vagyunk kénytelenek bevallani: hazugság nélkül - nem megy.
Még érdekesebb, ha nem hitelesek a Wiki anyagai.  Ki hiszi el ezt vagy azt a verziót? Ki ellenőrizheti? Hol? Ki vállal felelősséget a felkerült anyagokért, és mi van, ha vállalja? Nem mindegy? Kijelenthet ma bárki bármit is azzal a vélt hitelességgel, ahogyan tehette mondjuk 35 évvel ezelőtt?

Tudják, az egész netkorszakban az az idegesítő, hogy másodlagos forrásokból dolgozik szinte mindenki, hiszen még az elsődlegesek sem ismerhetők fel vagy nem okvetlen kell elhinnünk: tényleg eredetiek. Ennélfogva bármilyen vélekedésünk alapjául a neten csak a hitünk marad, mindkét esetben.  Mindehhez társul, hogy ha valaki valahol hihető álvalóságot tud kreálni, e virtualitás elképesztő gyorsasággal képes valósággá válni. Soha ennyi "információs fertőző divathullám" nem sújtotta még ezt a jobb sorsra érdemes bolygót, mint mostanában, miközben a virtuális vélekedésekre elvesztegetett valós idő exponenciálisan növekszik. A hatalmi rendszerek kapálódznak, lekapcsolnak, letartóztatnak, tiltakoznak - de hiába szegezik szembe a múlt fizikai atombombáit a jelen szoftvereivel és finom eleganciájával. Régen lehetett fizikai gátja a Gondolat - vagy a Téveszme - gáttalan áradásának, de ma?  A "KÖZ" ráadásul napjainkban már egészen másképp hülye, mint anno. A világfalu VÉLT kollektív tudása - amúgy a töredezettség és a részigazságok magasiskolája - leginkább csak TERJEDÉSÉNEK pestis-szerű gyorsaságában modern. Jellegében és hitelességében nem lépett túl a legendák, mondák ellenőrizetlen eredetén. Így aztán a WikiLeaks - és ha tágítjuk a kört: a sajtó, a világ-közvélemény, a magát tájékozottnak és korszerűnek GONDOLÓ,  drótokon etetett és egyben rángatott társadalom - kötelékrepülése folytatódik. Pilóta barátom mesélte, hogy a kötelékben a vezérgép szerepe azért meghatározó, mert mindenki más a vezérgép szárnyvégeihez sorakozik fel. Ezzel együtt járhat olykor, hogy ha a vezérgép belerepül a földbe, a kötelék minden egyes tagja is  engedelmesen követi.
Ugyanoda.

Valahol keresem azt a pillanatot, amikor különösebb feltűnés nélkül tudok ebből az egész internetes, közösségi hálós, virtuális elmebajból - önálló módon gondolkodva... KIVÁLNI.

Gróf Miklós

December 3-án, pénteken délelőtt nagy esemény részese lehettem. A jövőre nyolcvanéves Jánosi Marcell mérnököt, a Budapesti Rádiótechnikai Gyár legendás magnótechnikai főkonstruktőrét az Óbudai Egyetem címzetes egyetemi tanárává fogadta.

Az oklevelet Dr. Tick József informatikai rektorhelyettes adta át Jánosi Marcell lakásán, Jánosi Marcell felesége, valamint Kovács Győző, az NJSZT Informatikatörténeti Fórum tiszteletbeli elnöke, dr. Kutor László egyetemi docens (az egyik legjobb magyar informatikai magángyűjtő!) és az én jelenlétemben.

Engem talán azért ért ez a megtiszteltetés – azon túl, hogy Győző és Kutor László eszébe jutottam -, mert Jánosi Marcell több nagy jelentőségű munkáját, így a világ első kazettás floppyját, a BRG MCD-1-et, valamint a BRG Calypso orsósmagnót a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytárában őrizzük.

Marcell bácsit Kovács Győző révén ismertem meg. Győző szakmai vezetésével 2003-ban rendeztünk egy kiállítást a Neumann-centenáriumra a Természettudományi Múzeumban a magyar informatika történetéről, majd ugyanabban az évben az Informatikai és Hírközlési Minisztérium épületében, a Dob utcában egy másikat a mikroszámítógépekről. Mindkettőben szerepelt az MCD-1, és az IHM-ben rendezett megnyitón ott volt a már akkor is betegeskedő Jánosi, a felesége kísérte el. Kovács Kálmán miniszter díszvendégként fogadta a házaspárt.

Egek, én akkor még egyetemista voltam, de az IHM-ben rendezett kiállítást gyakorlatilag én rendezhettem meg: meghatározó élmény volt. Utána a két anyagot egy vándorkiállítássá gyúrtuk, s Győző vezetésével végigvittük az országon: járt Sátoraljaújhelyen,  Szolnokon, Pécsett, Salgótarjánban, Székesfehérvárott és Budapest több intézményében, például az elvarázsolt Planetáriumban, ahol kezdő muzeológusként, 2004 őszén két hónapot tárlatvezetősködtem, több ezer gyereknek bemutatva a kiállítást az ezernyi villanykörte fényében pompázó, visszhangos körfolyosón.

Sok minden változott azóta: nincs már Informatikai és Hírközlési Minisztérium, és a tárgyakat őrző Országos Műszaki Múzeum is más formában működik már: 2009. január elsejétől egyesültünk a Közlekedési Múzeummal, s új nevünk: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum.

Ami viszont megmaradt: azóta is az egyik legnépszerűbb, legnagyobb tisztelettel övezett tárgyunk Jánosi munkásságához kötődik. Ez az MCD-1 floppy, egy zseniális magyar találmány, amely egyben a magyar ipar egyik nagy kudarca is. De erről már nem Jánosi tehetett. Ő, az első, 8 inches hajlékonylemezek megjelenése után néhány évvel, 1974-ben szabadalmaztatta a kazettás floppyt, a közelmúltig használt 3.5-es mikrofloppyk ősét. Az érdeklődés hatalmas volt iránta, még maga Jack Tramiel, a Commodore-alapító is járt az országban, hogy ráleljen a floppy nyomára. Hogy mégis miért nem lett belőle Magyarországnak dollármilliókat hozó termék (csak egy kisebb, bár tetszetős széria a nyolcvanas évek elején), az már egy másik történet, féltékeny vezetővel, lassan mozduló vállalattal, csikorgó, bürokratikus gazdasággal.

Kovács Győző bemutatja az MCD-1-es floppyt a 2003. február 13-i műsorunkban

Jánosi Marcell így is a „bűvös floppy” atyjaként él a köztudatban, bár az általa és csoportja által tervezett és gyártott, remek magnók miatt szintén tiszteletet érdemel. Erről főleg Nagy Vilmos barátom tudna mesélni, a terényi Orsós Magnó Múzeum alapítója, akinek a gyönyörű, bársonyos, telt hangú Calypso orsósmagnó az egyik kedvenc készüléke, járja is vele az országot. Nemrégiben nálunk, a Tanulmánytárban is megszólaltatta Jánosi Marcell mestermunkáját, a Pick up! Hangszedők és hangadók című családi napunkon, ahol - az eredeti előadó jelenlétében  – Németh József táncdalai szóltak rajta. Az énekes is –és a magnetofon is nagy tapsot kapott.

Jánosi Marcellt most már szűkebb hazája, Óbuda – és az egyetemi szféra is elismeri, én pedig örülök e szerény, bölcs ember sikerének. Mert sok örömet szerzett nekünk a tárgyaival, melyekben még több lehetőség is volt, mint amennyit a körülmények lehetővé tettek. Jánosi sikere ennek ellenére a Budapesti Rádiótechnikai Gyár sikere is, ezt a cégéhez hűséges konstruktőr is így látja – és talán eljött az ideje, hogy a magyar ipar termékeit is átértékeljük magunkban.

Képes Gábor muzeológus

December 7-én, kedden rendezték meg a „magyar CES-t”, a második Innovációs TechShow-t, amely 25 hazai IT cég találmányát, termékét mutatta meg az érdeklődőknek, míg a kiállítással párhuzamosan szakmai konferencia folyt a témában. Volt szerencsém előadóként részt venni a rendezvényen és körbesétálni a kiállítótérben. Szubjektív élménybeszámoló következik.

Az eseményt a Merlin Színházban rendezte meg a Mobilitás és Multimédia Klaszter (MMK), a helyszínnek megfelelően művészire sikeredett a megnyitó: elgondolkodtató videóösszeállítást és egy ahhoz kapcsolódó táncos performanszt tekinthettek meg a résztvevők. Ezt követően a nap során több blokkban folyt a konferencia a színházteremben, míg az előtérben a kiállított cégek termékeivel, megoldásaival lehetett testközelből megismerkedni.

Csuhaj V. Imre innovációpolitikus nyitó elődásából kiderült, hogy bár van idehaza innováció és vonatkozó politika is, gondok is vannak: kevés a befektető, GDP arányosan alacsony a kutatásra és fejlesztésre (K+F) fordított összeg, kevés az innováció. Hogy ki lehessen mozdulni a jelenlegi helyzetből ahhoz reális célokra és kitartó politikára van szükség. Ennek részeként folyamatban van az innovációs intézményrendszer megújítása, az elmondottak alapján a jelenlegi Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal működtetése helyett más modellre fognak áttérni – várhatóan egy fejlettebb országtól fogunk másolni, mert nem szégyen az ügyesebbektől tanulni. Az új rendszerben egyszerűbb lesz a pályázás, összevonják a forrásokat, megpróbálják szorosabbra fűzni a szellemi műhelyek és a vállalatok kapcsolatát, valamint alakítanak az adópolitikán is. Ugyanakkor lesz monitoring – külföldi, elismert szakértők segítségével fogják ellenőrizni, hogy hogyan hasznosulnak a befektetett források, hogyan haladnak a projektek. Az állam innovációkkal kapcsolatban megváltozott attitűdjét az is jelzi, hogy a jövőben nagyvállalatoknak és nem csak induló mikrovállalkozásoknak, vagy KKV-knak adnak támogatást. Azt is fontos az elhangzott előadásból kiemelni, hogy a tervek szerint nem csak egyszerűen az ötletek megvalósítására fognak pénzt adni, hanem a fenntartáshoz és a befektetők megjelenéséig szükséges idő túléléséhez is nyerhető támogatás – mert mint egy későbbi előadásból kiderült, elég kevés magyar cég éli túl az ötlet megvalósítása és valódi termékként való értékesítése közötti „halál völgyeként” aposztrofált időszakot.

Nyitrai Zsolt infokommunikációért felelős államtitkár sajnos nem tudott részt venni az eseményen, mivel a költségvetés szavazásán kellett részt vennie a Parlamentben. Így a mobiltelefonjával felvett videó üzenetben köszöntötte a résztvevőket és azt kívánta, hogy Magyarországon Európa egyik leginnovatívabb IT gazdasága épüljön ki – ezzel a céllal csak azonosulni tudott a jelen lévő célközönség.

A következő előadó Cristopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója volt. Az előadásból kiderült, hogy az MT szerint jelenleg a következő főbb trendek határozzák meg a fejlődést a világban: konvergencia, interaktivitás, mobilitás, perszonalizáció (ahogy hallhattuk ez igazi„ómagyar szó”), és a többképernyős tartalom. A Magyar Telekom jelenleg ezek mentén gondolja át fejlesztéseit és innovációs tevékenységét. A nélkül, hogy elvesznénk az egyes területek részleteiben, a kulcsszavak az okostelefon, az iPad, az értéknövelt szolgáltatások és a cloud computing voltak. Az előadás lényegi üzenete az volt, hogy új üzleti modellek kellenek: mert nem elég már csak a kütyüben vagy a szoftverben innoválni, ettől többre van szükség a tartós sikerhez.

A Callmix nyerte a 2010-es Innovációs TechShow nagydíját

Nálunk a viszonylag keveset foglalkoztak a szakmai oldalkon kívül[1][2] az egyik legzseniálisabb Firefox kiegészítővel, ami a Ubiquity névre hallgat. Nálam ez sztenderd kiegészítő, amit azonnal telepíteni szoktam. Nem kevesebbre vállalkoztak a fejlesztők, mint természetes nyelvi közegbe próbálták helyezni a mindennapi feladatok elvégzését, amik egy böngészőben előfordulnak.

Bármennyire is intelligensek az alkalmazások, olyan egyszerű dolgokat, mint egy weboldal címének elküldését emailben vagy egy találkozó helyének és idejének felvételét a naptárunkba, csak kattintások sorozatán keresztül tudjuk megvalósítani. Ugyanígy viszonylag bonyolult művelet egy weboldalon található cím megtekintése a Google térképen (címet kijelöljük, kimásoljuk, megnyitunk egy böngésző fület, elindítjuk a Google térkép alkalmazást, majd bemásoljuk a keresett címet).

Aza Raskin az ember-gép kapcsolattal foglalkozik a mindennapokban és komolyan elgondolkodott azokon a problémákon, amelyek a modern számítógépes környezet használatát jelentik. A feladatok elvégzése ugyan leegyszerűsödött napjainkra az ikonok és grafikus menük kergetésére, de ez közel sem jelenti azt, hogy a hatékony számítógép használathoz egy jottányival is közelebb került volna az emberiség. Szerinte sokkal hatékonyabb, ha a számítógép kezelését a természetes nyelvi környezetbe helyezzük, a gépre hagyjuk a kotextus kezelését míg mi csak azt közöljük, hogy mit is akarunk csinálni.

Például egy címet találva egy weboldalon, azt egyből meg tudnánk jeleníteni a térképen, vagy egy számunkra ismeretlen szó jelentését egy mozdulattal megismerhetnénk. Mindezt a legcsekélyebb egérhasználat mellet. Az egérhasználat szerintem is az egyik legrosszabb öröksége a számítástechnikának amit akkor is használunk, ha azt egyébként semmi sem indokolja.

Eléggé bonyolultnak tűnik így leírva mindaz, ami pedig teljesen természetesnek tűnik ha mi magunk is használni kezdjük. Ha megnézzük a következő videót akkor látjuk, hogy mi mindenre képes a Firefox Ubiquity kiegészítője.

Sajnos a projekt fejlesztése leállni látszik, de a koncepció tovább fog élni más fejlesztésekben. Amíg ezek az új projektek nagykorúvá válnak addig viszont nyugodtan használjuk a Ubiquity-t.

Szerencsére ez a fajta ember-gép kapcsolati koncepció más területeire is kezd beszivárogni a számítástechnikának. A következő részben majd ezeket a megoldásokat veszem górcső alá.