Netidők Blogtársaság

Az adataink, a fájljaink és minden amit számítógépünkön tárolunk nagyon fontosak. Érdemes ezért minden lehetséges módon védelmezni azokat az illetéktelenek elől. Erre több lehetőségünk is van, de nekem leginkább a TrueCrypt névre hallgató nyílt forráskódú megoldás tetszik a legjobban, mert több módon is használhatjuk titkosításra.

Első szint

A legegyszerűbb, ha az összes adatunkat belehajigálhatjuk egy nagy széfbe, amit csak mi tudunk kinyitni. Ezt minden további nélkül megtehetjük a TrueCrypt segítségével, mégpedig úgy, hogy létrehozunk egy jó nagy titkosított fájlt vele, amit aztán mint egy merevlemezt tudunk hozzáadni a rendszerünkhöz. Ha tudjuk a jelszót ehhez a virtuális meghajtóhoz, akkor látszanak az oda mentett dolgaink, ellenkező esetben csak egy darab fájlt találunk a merevlemezünkön.

Ennek a megoldásnak az előnye, hogy a titkosított fájlt, nyugodtan tárolhatjuk akár a felhőben is, még ha valami módon magához fájlhoz hozzá is férnének, a jelszó ismerete nélkül azzal nem mennek semmire. De ugyanígy USB kulcson is biztonságban tarthatjuk a dolgainkat. Elvesztés vagy eltűnés esetén sem kell aggódnunk, hogy az azon tárolt adatokat valaki felhasználja.

Második szint

Haladók és kalandos kedvű felhasználók választhatják a teljes merevlemez titkosítását is. Ez azért igényel egy magabiztos számítógép ismeretet, mert particionálás, formázás mind szerepel a műveletek között, ami gyakorlatlan felhasználóknak egyenes út az adatvesztéshez. Aki viszont csinál biztonsági mentést, mielőtt egy ilyen műveletbe belevág, az nyugodtan kísérletezhet ezzel a megoldással. Ha olyan operációs rendszert használunk, amelyik a telepítéskor felkínálja az adatok titkosított tárolását (pl. Ubuntu), akkor érdemes élnünk ezzel a lehetőséggel. Ilyenkor az összes kellemetlenség csak annyi, hogy minden rendszer induláskor meg kell adnunk a jelszót, amivel a titkosítás feloldható. Ez nem akkora véráldozat, hogy ne érné meg a fáradtságot.

Julian Assagne szint

Egy oknyomozó újságírásáról híres napilapnál történt meg állítólag Venezuelában az az eset, hogy a szerkesztőség majd minden tagja a reggeli kávéját szürcsölgette, mikor is nagy ordítozásra lett figyelmes mindenki. A recepciósok nem tudták feltartóztatni az egyenruhásokat akik egyenesen Robert Carmona-Borjas irodája felé vették útjukat. Az ajtót berúgták és a rémült embertől követelték, hogy adja át a jegyzeteit, a demokráciavédelmi törvény értelmében. Ő ekkor halkan csak annyit mondott, hogy minden jegyzetét a számítógépén tartja. Ebben a pillanatban előre lépett egy kicsit véznább, szemüveges egyenruhás aki a billentyűzetet mellől kitúrta Robertet. Bekapcsolta gépet, majd kisvártatva közölte az egyenruhások vezetőjével, hogy nem tudja a gépet elindítani mert az jelszóval van védve. Ekkor a főnök, nyomatékosan megkérte Robertet, hogy árulja el a jelszót. Robert körülnézett és látva a rengeteg AK-103-ast, jobbnak látta elárulni azt. Halkan, szinte a fogai között sziszegte: Clandestino. A billentyűzeten szinte azonnal megismétlődtek a betűk és egy másodperc múlva eltűntek a ráncok a szemüveges egyenruhás homlokáról és kárörvendően elvigyorodott, majd így szólt: rendben, lefoglalhatjuk a gépet. Így is tettek és ahogy jöttek úgy el is vonultak, magukkal hurcolva a corpus delictit. Robert pár nap múlva elhagyta Venezuelát és az Egyesült Államokba emigrált. Tudta, hogy egyetlen egy informátorát, sem fogják megismerni az elkonfiskált számítógépről, hiszen a "hatósági" jelszót adta meg ami, nem az igazi operációs rendszert indította el. A valódi létezését sokáig próbálták megfejteni, de azóta sem sikerült senkinek.

Persze ennek a történetnek a hitelességét senki nem erősítette meg, de a számítógépes része igaz is lehet, amennyiben kihasználja valaki a TrueCrypt szteganográfiás képességeit is. A rendszer ugyanis erre is alkalmas. Akár két operációs rendszert is elhelyezhetünk a számítógépen. Az egyik csak elterelési célokat szolgál arra az esetre, ha fegyvert szegeznének a homlokunkhoz. Ilyenkor nyugodtan el lehet árulni a kamu jelszót. Kamu jelszóhoz, kamu operációs rendszer tartozik, amit tetszőleges kamu adatokkal tudunk feltölteni, hogy éles helyzetben hitelesnek tűnjön az egész. Ha pedig a valódi jelszót adjuk meg akkor dolgozhatunk nyugodtan a féltve őrzött adatainkkal.

Letöltés:TrueCrypt
Magyar nyelvi kiegészítés: letöltése innen

Hogyan használják az internetet a mai 15-25 éves fiatalok? Ugye érezzük, hogy ez a kérdés sok elemből áll… Az NRC Piackutató VMR.cool című évente elvégzett kutatása pedig igyekszik megtalálni a válaszokat. A kérdéseket a neten teszik fel és így a válaszok is a neten érkeznek meg. Kurucz Imre kutatási igazgatót kérdeztem.

Kurucz: Ebben a korosztályban már bőven 80% felett van az internetezők aránya, így tulajdonképpen az az extrém, ha valaki nem használja a netet – ők a lemaradók – így tehát erről a korosztályról eléggé átfogó képet ad ez a kutatás, még akkor is, ha csak a netezőket nézzük. Sokszor az internetre még mindig azt mondják, hogy egy fiatalos médium, pedig hát most már a felnőtt lakosságnak több mint a fele netezik. Ha arra gondolunk, hogy akik tíz évvel ezelőtt kezdtek fiatalként netezni, azok most már lassan a 30-as éveikben járnak. Úgyhogy a most vizsgált csoportot olyan fiatalok alkotják (főleg, ha a 15-25 éves kör alsó harmadát nézzük), akik már tényleg abban nőttek fel, úgy kezdtek írni-olvasni tanulni, hogy ott volt az internet – így egészen mások a szokásaik meg az attitűdjeik az internettel kapcsolatban.

Szilágyi: A kutatás nevében a cool csak az életkorra utal vagy pedig kifejez valamit a vizsgált témák közül is?

Kurucz: Ez a cool életérzés leginkább a fiatalokra jellemző. Ha azt mondjuk, hogy cool, akkor mindenképpen valami fiatalos dologra gondolunk. Ezt szeretné kifejezni a kutatás neve.

Szilágyi: Mi jellemző a fiatalok internetezési szokásaira a mai Magyarországon?

Kurucz: Leginkább ők látogatnak olyan weboldalakat, ahol le lehet tölteni különböző zenéket, videofilmeket, és ők a videomegosztó webhelyek rendszeres látogatói is…

Szilágyi: 25 év felett csökken a hajlandóság, hogy letöltsenek, torrentezzenek?

Kurucz: Igen, a fiatalokra inkább jellemző, de ebben a korosztályban is inkább a fiatalabbakra jellemző ezeknek az oldalaknak a látogatása. Természetesen közösségi oldalakat ugyanúgy látogatnak, mint az idősebbek – ebben kevésbé van különbség az egyes korosztályok között. Sőt, tudjuk, hogy nagyon sok 50 feletti internetezőt is éppen a közösségi oldalak vonzottak be az internetezésbe. Mondjuk, amiben inkább eltérnek az idősebbektől, az olyan szolgáltatások igénybevétele, mint az internetes vásárlás, tehát ez inkább a 30-asokra kezd jellemzővé válni, vagy például a hírportálok, gazdasági site-ok látogatása kevésbé jellemző a fiatalokra. Náluk, ha mondjuk azt kérdezzük, hogy mi az internetnek a legfontosabb funkciója, akkor a kapcsolattartást jelölik meg, tehát számukra az internet a kapcsolattartásnak a legfontosabb eszköze. Ezt fejezi ki, hogy közösségi oldalakat látogatnak, ez mutatkozik abban, hogy ők használják a legaktívabban a különböző chat-programokat (főleg az MSN Messengert, de a Skype-ot is), ők akár a legközelebbi ismerőssel is az interneten tartják a kapcsolatot.

Szilágyi: Az e-mailnek hogyan változik a szerepe a fiatalok életében? Régóta tudjuk az e-mailről, hogy a legfontosabb internetes alkalmazás majdnem mindegyik korosztályban, de talán ez a hangsúly elmozdulhat…

Kurucz: Igen és ez valószínűleg meg is érne egy külön kutatást. Ennyire kifejezetten az e-mailt ebben a felmérésben nem vizsgáltuk, de azért az látható és a tendenciák is ezt mutatják, hogy az e-mailnek a szerepe valóban a hétköznapi kapcsolattartásban kezd visszaszorulni. Mondjuk fájlok küldésére még e-mailt használják inkább – de többek között a közösségi oldalaknak a chat szolgáltatásai már a hagyományos üzenetküldő programokat is veszélyeztetik, kiváltják. Mert valóban, ha egy közösségi oldalon elérhetek minden olyan funkciót, ami a kapcsolattartáshoz szükséges, akkor miért használnék több platformot ehhez?
Gyakorlatilag nincsen olyan internetező, aki nem használ e-mailt – én úgy fogalmazom tehát, hogy a kapcsolattartás bizonyos formái eltűnnek az e-mailből. Nyilván egy hivatalos vagy munkahelyi kapcsolattartásban ugyanúgy megmarad majd az e-mail használata.

Egyébként az e-maillel szemben pont az üzenetküldő szolgáltatásoknak, vagy akár közösségi oldalaknak még az egy előnye, hogy tudom, ha valaki jelen van, tehát ha küldök neki valamit, akkor nagy valószínűséggel azonnal látja, azonnal megkapja. Tehát a gyors azonnali üzenetekre valószínűleg nem csak a fiatalok, hanem az internetezők többsége is inkább használ ilyen platformokat, mint mondjuk küld egy e-mailt.

Szilágyi: Említetted az előbb, hogy a híreket kevésbé olvassák a fiatalok. Ez azt is jelenti, hogy aki el akar jutni a fiatalokhoz, azoknak meg kell keresni azokat a csatornákat/weboldalakat, amik kifejezetten a fiatalok számára vonzóak?

Kurucz: Ha a fiatalokat el akarja érni egy hirdető, akkor nem is biztos, hogy csak azt kell nézni, hogy hol érhetjük el őket, hanem azt is, hogy hogyan. Tehát az ő esetükben már nem biztos, hogy azok a hirdetési megoldások működnek, amelyek mondjuk a mi korosztályunknál még igen. Pár napja hallottam egy előadást a fiatalokról és ott is az jelent meg, hogy ők már egy egészen más tempójú világban élnek. Nekik azok az üzenetek, amik még számunkra létezőek, nem biztos, hogy az ő agyukba egyáltalán eljutnak és az ő érdeklődésüket felkeltik. Illetve mondjuk a zene-buli jelszavak mögé egyébként egyre gyakrabban odakerül a web2 is, tehát valószínűleg nekik a web2-es alkalmazásokban kell elrejteni azokat az üzeneteket, amiket egy hirdető szeretne feléjük kommunikálni.

Szilágyi: A fiatalok internetezési szokásai nagyon mások, mint az idősebbeké, vagy pedig alapvetően hasonlóak kisebb eltérésekkel?

Kurucz: Kedvelem azt a megkülönböztetést, hogy létezik hasznos meg szórakoztató internet, ami azt jelenti, hogy minden ember életében van az internetnek hasznos funkciója is, meg szórakoztató is. Ahogy idősödik valaki, annál inkább úgy tűnik, hogy kihasználja azokat a funkciókat az interneten, amelyek hasznosak. Gondolok itt a bankolásra, vásárlásra, vagy ügyek intézésére. A fiatalok csoportján belül a legfiatalabbak egyértelműen azt mondják, hogy számukra az internet inkább szórakozás. Nyilván az életük része, nem tudnának nélküle meglenni, de ez a szórakozásnak az eszköze. Számukra a kapcsolattartás is sokkal inkább a szórakozást jelenti, tehát az, hogy „dumcsizok a haverokkal”, az nem egy hasznos dolog ilyen szempontból, mint inkább unaloműzés, időtöltés. Ezért látogatják a közösségi oldalakat nagy arányban, mert ott is nagyon kevesen vannak, akik kifejezetten hasznos céllal mennek fel a közösségi oldalra. Egyszerűen időtöltésből vannak ott és ott élnek egy második életet.

Az információs társadalom fogalom egyre gyakrabban fordul elő manapság, ám sokan csak sejtik ennek a kézenfekvő fogalomnak a jelentését. Anélkül, hogy elmerülnék a részletekben, itt csak annyit írok, hogy ebben a társadalmi rendszerben az alapvető szervező erő az információ, és az ehhez kapcsolódó technológiai, gazdasági, kulturális és infrastrukturális elemek meghatározó jelentőségűek. Ennek a tematikának az egyik alapkifejezése az e-inclusion.

Az eredeti e-inclusion kifejezés meghatározó eleme magyarul az inkluzív, aminek a jelentését a legjobban talán a szó antonímájával lehet megmagyarázni. Az inkluzív az exkluzív ellentéte, az exkluzív jelentése és használata közismert: ’kizárólagos’, ’zárt’, ’kiválasztáson alapuló’. Az inkluzív tehát: ’nyitott’, ’befogadó’, ’minden elem számára hozzáférhető’. A magyarított formájú e-befogadás kifejezés tehát olyan tevékenység, ösztönző szabályrendszer, amely az informatika, infokommunikációs eszközök hozzáférését, használatát, a körükben történő tájékozódást mindenki számára biztosítja. Az e-befogadás folyamatának köszönhetően a digitális szakadékok túloldalán lévő társadalmi csoportokat is bevonják az információs társadalom vérkeringésébe. Az e-befogadás tehát nem rekeszt kis senkit az informatikai eszközök és az információáramlás hatóköréből, hanem nyitott mindeni számára. ilyen e-befogadási cél lehet például az ötven év fölötti vagy úgy nevezett 50+ korosztály figyelmének felkeltése, és megtanítása a számítógép és az internet alkalmazására.

Az információs társadalom az e-befogadásnak köszönhetően egy nyitott világ, a kapui tárva vannak, csak tessék, szabad az út!

Bódi Zoltán

A japán elektronikai piac az, ahol szinte bármit el lehet adni, amiben elektronika van, mozog, villog, vagy bármi egyebet tesz.  keresztezte a robotporszívót az önjáró kamerákkal. Így jött létre Roborior, a házőrző.
Roborio nyugalmi állapotában úgy néz ki, mint egy kosárlabda méretű szobor, bár a magzati pózban gubbasztó emberre hajazó figuráról nem lehet igazán eldönteni, melyik az eleje, vagy a hátulja. A belsejében elrejtett lámpáknak köszönhetően még némi földönkívüli hangulatot is sejtet. Azonban ha üres a lakás, a szobor megélénkül. Apró kerekein cikázva bejárja a lakást, behatolók után kutat kamerájával és infravörös érzékelőivel. Amennyiben betörést érzékel, beépített mobiltelefonján értesíti akár a gazdáját, akár a rendőrséget. Amennyiben a hívott telefon alkalmas rá, a kamerájával készített képet még MMS-ben is elküldi.

Toochee a galaktikus

Gróf Miklós fanyalgójához némi bevezető: asztaltársaságunkhoz eljutott az ún. "augmented reality" (azaz kiterjesztett valóság) egy újabb érdekes megvalósításáról szóló hír, amelyet igen látványos videóval demonstrálnak a YouTube-on. Kezdjük a videóval (nagyon beszédes!) és utána átadjuk a (lencsevégre kapott) szót Gróf Miklósnak...

Azért ez fantasztikus - ha persze nem "photoshop" az egész és nem az újabb kollektív átejtés magasiskolája. Rátartom a telefont a feliratra és ékes magyarsággal olvashatom: mi a fenét is szeretnének annyira a helybéliek. Nem baj, ha nincs meg a magamhoz való eszem, képtelen vagyok körülnézni, nem tudok felismerni egy embert, akitől kérdezhetek, vagy annyi fáradságot sem vettem magamnak utazás előtt, hogy legalább NÉHÁNY alapfogalommal tisztában legyek. Nemcsak strand-táblánál jó ez a kütyü. Ha pl. bizonytalan politikai helyzetben lévő országba kirándulunk, egyből érteni fogjuk a tüntetők feliratait, könnyedén eligazodunk letartóztatásunk esetén egy helyi rendőrörsön, vagy akár az ottani bevásárlóközpontban sem kell gondolkodnunk, hogy merre is vannak pl. a tésztafélék. Némileg ugyan ciki vagy dehó lesz a "Tíz év múlva-együttes" CD-it nézegetni a helyi CD-boltban - mert eljön az idő, amikor az EGÉSZ valóság csakis ezzel az izével lesz értelmezhető számunkra -, de legalább rájöhetünk: mennyi marhaság vesz minket körül, melyek angolul, németül épp angolságuk vagy németségük miatt oly elegánsnak tűntek, miközben valójában talán még a hazai ostobaságoknál is szerencsétlenebbek.

Nyugodtan kijelenthetjük: immár végképp beköszöntött a Homo Informaticus korszaka, melyben a VALÓSÁG csupán apropó arra, hogy ahol csak lehet, beiktassunk valamit a gondolkodás helyébe, a valósággal való természetes, normális - bár olykor kétségkívül  talányokkal terhelt - kontaktálás folyamatába.

Nézzük: mi is jellemző talán leginkább a Homo Informaticus első generációs törzsfejlődési temékére.

Emberünk fel se néz. Vadul nyomkodja mobilját, laptopját, bármilyét, csak ne kelljen felnéznie. Utaztunk nyáron az olasz tengerpart varázslatos vasútvonalán. Embert nem láttam kinézni az ablakon. Mindenki nyomkodott valamit, e-mailezett, játszott, telefonált, chatelt, tudomisén. És most itt ez a szövegfelismerő ketyere. Amellyel méginkább megspórolható lesz a valósággal való tényleges szemkontaktus nyomasztó terhének viselése, hogy a mögötte álló GONDOLKODÁS, a fantázia, a helyzetmegoldó képesség fontosságát ne is említsem.

1993-as japán kirándulásom alkalmával sokszor átéltem az analfabetizmus nyomasztó érzését, mert nemhogy elolvasni nem tudtam azt, ami japánul ott állt a metróállomástól reptéren át mindenütt, de sokszor még maga az írás is díszítőelemnek tűnt a számtalan hasonló között. "Ennek a gondnak immár vége, ugorjon át Hiroshimába és magyarul nézhet körül az új iPhone-nal". Mennyire egyszerű is lenne, illetve lesz. (Feltéve, ha megvan a program a japán, kínai,  thaiföldi, arab és egyéb írásjelek felismerésére.) Ugyanakkor dögunalom.

El tudják képzelni, mekkora buli volt úgy rendelni egy tokiói tteremben, hogy lövésem sem volt az étlapról? Amikor ki kellett találnom: hogy kerülhető meg az írás és a nyelv ismeretének totális hiánya? Pompásan szórakoztam, amikor körbevezettem a pincért az étteremben, és megmutogattam neki, a többiek vacsora-választásaiból mi lenne nekem is érdekes. Nyilván egyszerűbb fogni az iPhone-t, rátartani az étlapra és ékes japánsággal közölni nyelvhalrendelésünket... de így, a helyzetmegoldás és fantázia kényszere alatt találhattam rá az abacussal Shinkansen-jegyárat számoló japán öreg bácsikára az ultramodern gyorsvasút pénztárában, így ismerkedhettem meg a sagai hőlégballonfesztivál helyi hotdogsütőjének extra ötleteivel. Mert segítségre szorultam és ebben a helyzetben a nyílt tekintet és az emberi mosoly érte a legtöbbet.

Amikor utazom, mindig szeretem az adott nyelv ritmusát, zenéjét, kiejtve, leírva, latinos vagy egyéb beütéssel, esetleg anélkül. Nem azért megyek külföldre, hogy saját nyelvemen olvassak mindent és megkíméljem magam a gondolkodás kényszerű terhétől. Az eljövendő, szuperbiztos, iPhone-fordította világ persze sokkal praktikusabb és gyorsabb lesz. Nem érnek minket meglepetések, nem tudunk ugyan semmit, de mégis minden a miénk lehet... illetve mindazt annak hihetjük, amit a kijelzőn - és CSAKIS OTT - látunk.

Haverjaim nagy szorgalommal használják a fordítóprogramokat, hogy bizonyítsák irántam és a magyar nyelv iránti szeretetüket. Nem mertem nekik eddig visszaírni, hogy ha lehet, sürgősen hagyjanak fel vele. Nem akaorm őket megsérteni... és nem szeretném magam megfosztani azoktól a hajmeresztő és sokszor bájos baromságoktól, melyek GÉPMAGYARBA öltve érkeznek öt kontinensről minden este, hogy sokszor visítva rúgom ki a széket magam alól.

Gróf Miklós