Mese a hackerről, aki megfejtette a Mikulás titkát
Ült a hacker és nézte a monitorokat. Egyszerre három gépen dolgozott párhuzamosan, amikhez további két külső képernyő tartozott.
A szobában dübörgött a rock, elnyomta a szerverek zúgását. Néhány nappal ez előtt jutott eszébe ez az új projekt.
Már szinte mindenhová bejutott, ahová beakart. Járt a NASA gépein, ismerte az FBI titkos oldalait... Soha nem változtatott és nem vitt el semmit. Csak kíváncsi volt. A vágy motiválta, hogy tudjon meg egyre többet a világról.
December eleje volt, a város megtelt színes fényekkel, és szinte minden utcasarkon volt egy-egy álmikulás, aki szórólapot osztogatott. Innen jutott eszébe, hogy ezt a titkot még kideríthetné...
Abból indult ugyanis ki, hogy ha létezik a fejlődés – az igazi Mikulás feltehetően rendelkezik megfelelő informatikai háttérrel milliárdnyi kívánság feldolgozására. Azt már 3 éves kora óta biztosan tudta, hogy a Mikulás nem hord ki semmilyen ajándékot, hiszen képtelenség lenne egy éjszaka alatt bejárni a világot. A valódi Mikulás más technológiát használt... valahogy – egy előtte eddig még ismeretlen módszerrel – érzéseket közvetített. Azt figyelte meg, hogy az emberek egyszer csak felismertek kívánságokat a másikban, reményeket és valahol megjelent bennük a vágy, hogy tegyenek ezért.
Meg akarta fejteni a titkot, hogy miként működik ez... és elkezdte a keresést. Valahol kellett lennie egyfajta know-how-nak. Aztán napokat és éjszakákat töltött a gépek mellett, tornyosodtak mellette a pizzás dobozok, egyre több szigorúan titkos aktát olvasott át, mazsolázva az amerikai nemzetbiztonság legrejtettebb szerverein. Belepillantott néhány ufókkal kapcsolatos kutatásba, a világvégére vonatkozó előrejelzésekbe, de épp csak rájuk nézett és már nyitotta is meg az újabb fájlokat.
De, amit keresett az máshol volt... Aztán kb. 2 heti kutakodás után, pont mikor már kezdte volna feladni, talált valamit, ami meglepő volt... Az egyik dokumentum tartalmazott egy utalást az ÉS742-es projektre. ÉS- az Északi-sarkon futó programok azonosítója volt. A kapcsolódó nyilvántartásokban viszont a számozás 322-nél tartott. (Itt szerepeltek pl. a kutatóbázis telepítések, a jég alatti kísérletek, sarki fény analizálásával kapcsolatos felmérési eredmények...) Szóval ez az ÉS742-es valahogy kilógott a sorból és ez gyanús volt. Most, hogy már tudta, nagyjából mi után is kutat, könnyebbé vált a keresés... iránya lett.
3 nappal később ismerte a Mikulás-bázis GPS koordinátáit, további 2 nap múlva hozzáfért az adatbázishoz, amely milliárdnyi gyerek adatait tartalmazta. Arra, hogy az adatok miként kerülnek a szerverekre, nem jött rá, sem arra, hogy milyen hálózat lehet az, ami ilyen hatalmas mennyiségű adatok cseréjét ennyire gyorsan lehetővé teszi. De minden esetre ott volt. Le akarta tesztelni. Rákeresett hát néhány gyereknévre (cím alapján szűrve) akiket ismert. Voltak adatok és szöveges dokumentumok. Eszébe jutott, hogy saját magát is ellenőrizze. A neve mellett azonban csak ennyit talált: „Felnőtt. Jelenleg nincs hozzá rendelt gyerek.”
Nézegette tovább a lekérdezési lehetőséget és talált egy szűrési feltételt, ami így szólt: „Elutasított kérések”
Ebbe a csoportba százezer számra szerepeltek nevek. Rájuk keresett város, majd kerület, majd utca szerint. Csak az ő utcájában a 221-esben talált 4 nevet. Kíváncsi volt, miért kerül valaki erre a listára. Rákattintott a szövegfile-ra.
„Jamie Carter – szólt a szöveg –
6 éves.
Igény: lego kalózhajó,
Beszerzési ár 110 dollár,
Igény: elutasítva
Ok: fedezethiány”
A következőn ez szerepelt:
„Marilou Smiths
4 éves
igény: a 23. utca kirakatában látható virágos ruhás baba
Beszerzési ár: 30 dollár
Igény: elutasítva
Ok: nincs hozzá rendelt felnőtt”
Olvasta őket így sorban... és egyre nehezebb lett a szíve.
A keze a billentyűzeten egy kicsit megremegett... a szemébe könnyek szöktek. Aztán olyat tett, amit korábban soha. Vett egy nagy levegőt és elkezdte átírni a sorokat.
„Igény: engedélyezve” A másik adatbázisban pedig a nevére vette a gyerekek egy részét. Azokat, akiket akár meg is találhatott. Fogalma sem volt arról, hogy miként fog ez történni, hogy egy ilyen átírás mit változtathat a világon. De benne volt a szándék, hogy segít és valahogy ez volt a cselekvés ideje.
Kinyomtatta a listát, reggel pedig sorra vette a boltokat. Egy hatalmas fekete szemetes zsákba pakolta bele az ajándékokat, hogy könnyebben tudja őket magával vinni.
Amikor pedig az eladóhölgyeknek, csomagolás során folyton azt kérdezték, hogy a gyerekeinek veszi-e a csomagokat és ő a legnagyobb meglepetésére önkéntelenül is azt válaszolta:
- Igen.
Aztán felírta sorra a gyerekei nevét a dobozokra: Jamie, Marilou, Susan, Kevin, Matt, Angelina... már esteledett, mire addig jutott, hogy kiossza őket. Nem tudott jobb megoldást, megkereste a megadott címet. A bejáratok elé helyezte a csomagokat és kicsit távolabb húzódva várta az eredményt.
Minden esetben egy-egy gyerek jött ajtót nyitni és ő látta egymás után huszonhétszer felderülni azt a csöppnyi arcot. Volt, aki nagy izgalmában ott helyben leült és kibontotta, volt, aki csak magához ölelte és beszaladt és egy kislány, az utolsó a listán, csak állt, nézte a csomagot és aztán egyszer csak belekiabálta az éjszakába: „Köszönöm, Mikulás”
Utolsó kommentek