Netidők Blogtársaság

Köztudomású, hogy az űrkutatás irgalmatlanul drága mulatság. Bár csak 200 kilométerre (Budapest-Pécs távolság) kell szállítani, azt sajnos függőlegesen. A szűkös raktér nem csak felfelé, lefelé is számít. Ennek esett áldozatul egy 8000 dolláros profi digitális fényképezőgép is.

Az utóbbi időkben divat lett, hogy az űrhajósok csekély szabadidejük egy részét arra áldozzák, hogy nem csak nézelődnek az ablakból, hanem fotózzák is a Földet, és a képeket megosszák az Interneten. Különösen jó képeket lehet készíteni, mióta átadták a kilátó kupolát.

Nikon 3DX (Fotó: Nikon)

Az űrhajósok ehhez a Nikon 3DX fényképezőgépet használják. Ez a professzionális digitális fényképezőgép 24 megapixeles képekből akár ötöt is csinál másodpercenként. (Gondolom népszerűségének az is az oka, hogy a Nikon véleményem szerint ingyen odaadja, pusztán a küldetés reklámértéke miatt.)

De a probléma ott jelentkezik, hogy nemcsak felfelé drága az út, hanem visszafelé is. Bár itt nincs óriási üzemanyag költség, de a visszatérő egység igen szűkös belső tere miatt csak a legfontosabb dolgokat lehet visszahozni. Ennek esett áldozatul Paolo Nespoli, olasz űrhajós gépe is, aki májusban csodálatos felvételeket készített az űrállomásról és az űrrepülőgépről. A földre csak a memóriakártya érkezett vissza, a méregdrága masina az orbitális egységben maradt, amely elégett a légkörben.

Amikor olvastam a hírt, egyből beindította a fantáziámat az általam oly irigyelt gép ilyen értelmetlen pusztulása. Rögtön elkezdtem gondolkodni, miért nem lehet az ilyennek valamilyen visszatérő kapszulát csinálni, amelyben sértetlenül földet érhetne külön. Gyorsan rájöttem, hogy ez a kapszula nagyságrendekkel többe kerülne, mint egy ilyen fényképezőgép. Hiába drága egy világűrbe feljuttatott készülék, visszahozni nagyságrendekkel drágább, mint egy újat venni. Így hát hiába minden irigység, az ilyen eszközöknek a légkörben elhamvadás a sorsuk. Mert földkörüli pályán keringve csak gyarapítaná az űrszemetek hosszú-hosszú listáját.

Tücsi a galaktikus

Igen, június elsejétől már nem csak tesztsugárzás, hanem kereskedelmi célú digitális rádióadás is lesz. De ha a kérdés tényleges tartalmát nézzük, akkor korántsem vagyok ilyen biztos. Ugyanis a hazai, technikailag meglehetősen konzervatív közönségen múlik, hogy lecserélik-e rádióikat DAB+ rendszerű készülékre.

Jól emlékszem, hogy 1995. december elsején, a Magyar Rádió 70. születésnapján egy riportermagnóval a „kapcsolóteremben” jártam, ahol az akkori műszaki igazgató mutatta meg azt az egységet, amivel a közrádió DAB kísérleti adása elkezdődött. (Egyébként ez volt az a pillanat a rádiózás hazai történetében, amikor a közrádió egy sor fejlesztés szempontjából még mindig élenjáró volt, bár már érzékelhető volt, hogy ha nem történik irányváltás, akkor elenyészik az előny. Ami sajnos meg is történt.) Mindez több, mint 15 éve volt, de a digitális rádiózás még mindig nem terjedt el Magyarországon.

Márpedig 2012 elején elvileg meg kellene szűnnie a földfelszíni (azaz nem kábelen továbbított) analóg műsorsugárzásnak, legalábbis az Európai Unió direktívája alapján. Ebből következően logikus lenne, ha a rendelkezésre álló frekvenciákon digitális rádióadások jelentkeznének, csak hát a probléma szerintem az, hogy ma még egyáltalán nem elterjedt Magyarországon a digitális rádióműsor sugárzás és a DAB rövidítést szerintem csak a leglelkesebb mérnökök és techie-őrültek használják. (És persze tudunk róla mi, rádiósok is.) Pedig a DAB-nak sok előnye lenne. A legfontosabbat már szintén 15 év óta emlegetjük: megszűnne a frekvenciaínség és kis túlzással akárhány országos rádióadást lehetne indítani.

Tegyük hozzá, hogy 2008 októberének végén még az elszánt rádióőrültek is csalódottak lettek, amikor az Antenna Hungária beszüntette az addigi (elsőgenerációs) DAB adást és helyére szűk három hónappal később a DAB+ rendszerű tesztsugárzást tette, amivel csak az a probléma, hogy a „régi” DAB vevőkészülékekkel nem foghatók az „új” DAB+ adások, mert másfajta tömörítést használ a digitális jelfolyamban. Márpedig az első DAB-képes rádiókat igen borsos áron lehetett megvenni – különösen magas ez az ár akkor, ha egyáltalán nem lehet használni a készüléket semmire. (Emlékszem, hogy kedvenc hi-fi márkám, a Technics is gyártott egy DAB rendszerű rádiótunert, pénzem sajnos nem volt rá, ma meg már okafogyott, sőt sajnos a Technics márka sincs már jelen a hi-fi cuccok piacán.)

DAB+ helyzet, 2011, május (forrás: Antenna Hungária)

Az újdonság most az, hogy néhány nap múlva, 2011. június elsején elindul a kereskedelmi célú DAB+ adás, elsőként a Neo FM országos kereskedelmi rádió indul a digitális platformon, noha a tesztsugárzás már egy ideje megy jónéhány csatorna műsorával: Budapesten fogható a közrádió három programja (Kossuth, Petőfi, Bartók), továbbá az Inforádió, a Katolikus Rádió, a Klubrádió és a Lánchíd Rádió. A pár nap múlva induló szolgáltatás szintén a fővárosban és környékén érhető elő, jelenleg az itt élők 25%-a számára lehetőség a DAB+ adás, más kérdés, hogy mikorra lesz kimutatható a vételre alkalmas rádiókészülékek száma. A sajtóközlemény szerint Németországban is most készülnek a DAB+ adások újraindítására, pedig ott sokkal jobb eredményeket értek el a korábbi DAB rendszerrel, de a mostani fejleményeknek nyilván hatása lehet az itteni helyzetre is, hiszen ha a németeknél elterjed a DAB+, akkor nagyobb darabszámban fogynak az erre alkalmas készülékek és így nagyobb eséllyel jutnak majd Magyarországra is olcsóbb rádiók.

Szóval kicsit hosszú szülésnek tűnik 1995 óta, de talán most tényleg van esély az elterjedésre. A kérdés csak az, hogy a rádióhallgatók is észreveszik-e a „pluszt”…

Szilágyi Árpád

Az interneten nemcsak dokumentumok, adatok rendeződek hálózatba, hanem emberek is, jól példázzák ezt a közösségi hálózatok, amelyeken a valós életben már meglévő kapcsolatrendszerét szervezi, erősíti, tartja fenn a felhasználó, ezek közül a legnépszerűbb a Facebook, de van még számos ilyen szolgáltatás. A felhasználók ezeken a közösségi hálózatokon és általában a mai weben egyre több adatot osztanak meg magukról tudatosan vagy akaratlanul is, és ezzel a ténnyel nem mindenki szembesül. Amikor kitöltjük és megosztjuk a profiloldalunkat a Facebookon vagy a Google-ben, vagy vásárolunk a neten és megadjuk a kártyaszámunkat, vagy egyszerűen böngészünk, keresőszolgáltatásokat veszünk igénybe, nyilvánosan vagy zárt adatbázisban azonosító adatokat adunk magunkról (felhasználónév, IP-cím, személyes adatok, lokális adatok stb.), megadjuk a felhasználói szokásainkat is.

Image: Salvatore Vuono / FreeDigitalPhotos.net

Képletesen, metaforikusan fogalmazva úgy is érthetjük, hogy a world wide web virtuális terében barangolva digitális lábnyomot hagyunk magunk után. Hogy a képi világ teljes legyen, azzal, hogy egy webhely URL-jét elérjük a böngészőnkön keresztül, úgy is mondhatjuk, hogy felkeressük azt, és ha felkeressük, és ott járunk, akkor a metaforikus lábnyomunkat is otthagyjuk a virtuális térben. Legfeljebb nem látjuk, viszont tudni kell róla.

A metaforikus lábnyom kifejezés egyébként nem csak az interneten használatos, hanem más témakörökben is, például divatos manapság az ökológiai lábnyom kifejezés is.

Nem kell idegenkedni a metaforikus kifejezések elemei közötti látszólagos távolságtól, hisz a képi kifejezésekben pont ezek a képzettársítások az izgalmasak.

A téma folytatásában a digitális lábnyomok nyelvészeti vonatkozásait olvashatják vasárnap (május 22-én).

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Érdekes programmal rukkolt elő a brit kormányzat: a Government’s Race Online 2012 célja, hogy önkéntesek segítségével ismertessék meg az embereket az internettel. Máris 100.000 „digitális bajnok” jelentkezett, akik segítenek az internet elterjesztésében azzal, hogy megmutatják a hálót nem használók számára annak használatát és előnyeit.

A kezdeményezés az innovációk terjedésének azon tulajdonságát használja ki, hogy azok kommunikáció, párbeszéd, mutogatás, eltanulás révén ismertethetők meg leginkább egy másik emberrel. Az, hogy egymástól tanulunk, egymástól lessük el az újdonságok használatát, evolúciós jellegzetessége a közösségben élő embernek, csakhogy napjainkra sok ember él közvetlen közösségen kívül, így nincs lehetősége közvetlenül eltanulni ezeket a dolgokat.

Nagy Britanniában jelenleg 9 millió olyan ember él, aki eddig sohasem használta az internetet, ebből 7,3 millió 55 évnél idősebb és a fele olyan ember, aki társadalmilag a leghátrányosabb csoportokba tartozik. A projekt célja, hogy őket is bekapcsolják a digitális vérkeringésbe. A dolog ennek ellenére nem egyszerűen szociális lépés vagy pusztán jócselekedet, hanem a kormányzat jól felfogott érdeke is. A kormányzati szolgáltatások egyre inkább digitálisan elérhetőek, ahhoz azonban, hogy igazán kihasználják őket, ezeknek a társadalmi rétegeknek is igénybe kell tudni venni ezeket.

Egy ilyen program azonban a világ más részein is indokolt lehet. Magyarországon például jelenleg a 14 évnél idősebb lakosság közel fele, nagyjából 4 millió ember nem internetezik, nagy részük 60 évnél idősebb. Társadalmi elszigeteltségük oldásához idehaza is lehetne indítani egy „örökbefogadási” programot, amiben közvetlen környezetükből valaki (egy rokon, barát vagy szomszéd) önkéntes alapon bevezetné őket az internet világába. Ez nem egyszerűen csak a kormányzati szolgáltatások elérhetőségét javíthatná, hanem lehetővé tenné, hogy ezek az emberek tájékozottabbak legyenek, kapcsolatba léphessenek másokkal, javuljon az életminőségük. A program sikerét az jelenthetné, ha az önkéntesek kipróbált ötleteket kapnának arra, hogy hogyan lehet ezeket az embereket hatékonyan bevezetni a digitális világba, úgy hogy megismerjék annak előnyeit, ne féljenek tőle, de tisztában legyenek a veszélyekkel is. A cél az volna, hogy ezeknek az embereknek is a mindennapok részévé váljon az internet használata, hogy élhessenek annak előnyeivel. Hiszen ez pont a társadalmi elszigeteltségükön javíthatna.

Pintér Robesz

Két hónap van hátra a műsorunk 16. születésnapjáig. Gondoljuk át együtt, hogy hol tartunk, merre haladunk! Ezúttal tehát beavatom a közönségünket abba, hogy mi foglalkoztat a Netidőkkel kapcsolatban. Az a szándékom, hogy a műsor alakításában figyelembe vegyem az olvasóink-hallgatóink véleményét.

Először is tisztáznunk kell, hogy mi változott a 16 év alatt. A műsorunk indulásakor még 20-30 ezer személyi számítógép volt összesen az egész országban és a mobiltelefont is „bunkofonnak” hívta a köznyelv, mert nem volt még mindenki számára elérhető eszköz. És ezek csak a számszerű jellemzők. A fejekben nagy volt a zűrzavar és a félelem a számítógéppel kapcsolatban, naponta jelentek meg az újságcikkek az internetes bombareceptekről és arról, hogy a hálózat hogyan idegeníti el egymástól az embereket. Most, 16 évvel később már egész más a helyzet, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy őrületes mértékű változás következett be. Az internet ma már a magyar társadalom többsége (55-60%) számára a hétköznapi valóság része, a közösségi oldalak hozzák egymáshoz közel az embereket és kis túlzással mondhatjuk, hogy mindenkinek van telefonja. Azért kis túlzással, mert azért ma is vannak olyan tagjai a magyar társadalomnak, akik számára nem reális a mobiltelefon még a mai árak mellett sem, hiába tart a mobilpenetráció már bőven 110% felett. De a lényeg: a Netidőknek ma már nem lehet ugyanaz a célja, mint volt az indulásnál, hiszen a digitális világgal kapcsolatos félelmek és a tudatlanság nagy része mára a múlté.

Nyugodtan feltehetjük a kérdést, hogy van-e még ebben a helyzetben egyáltalán bármi értelme a Netidők műsornak (és a hozzá tartozó felületeknek, ennek a blognak és az online hangarchívumunknak helyet adó weboldalnak), vagy pedig abba kellene már hagyni?

Szerintem még nem értünk annak a fejlődési folyamatnak a végére, amire Nyírő András azt találta mondani másfél évtizeddel ezelőtt, hogy digitális forradalom. Persze, a net, a mobil és a számítógép elterjedt, ez igaz. De ez még csak az eleje. Olyan ez a helyzet, mintha már átlátnánk, hogy hány hektár földet vonhatunk be a mezőgazdasági művelésbe, de egyelőre csak néhány zöldségfélét tudunk megtermelni a földünk egy kisebb részén, s közben kiderül, hogy még több hektár földünk van, amiről eddig nem tudtunk. A műsorban ma is sorra fedezünk fel újabb és újabb területeket, amelyek egy-egy szegletei a digitális világnak. Sőt, a műsor szerkesztőjeként azt kell mondjam, hogy az eltelt évek alatt a témakörök jócskán bővültek. Belakjuk az internetet, hódító útra indulnak magyar IT vállalkozások is, sőt hatással van a digitális világ a művészetekre, a közéletre, a vásárlásra, bankolásra, a tömegkommunikációra is stb.

Mi a feladatunk tehát? Az, hogy rácsodálkozzunk ezekre a területekre és aztán meg is mutassuk azoknak, akiket ez érdekel. Vagyis Önöknek, a mi közönségünknek. Közérthetően, vitatkozva, reagálva, praktikusan vagy éppen viccelődve. Mert hiszen ennyi év alatt, mint minden rendszeresen jelentkező médiaprodukciónak, a Netidőknek is kialakult egy állandó hallgatói köre, akik várják hétről hétre az újabb műsort. (A Facebook-on immár több mint 500 lájkolónk van, és érzékelhető abból is, hogy ha időnként elmarad egy-egy műsor, akkor azonnal kapom az okokat firtató hallgatói leveleket.)

Ettől függetlenül őszintén érdekel, hogy a bennünket követő kemény mag mit gondolhat arról, hogy merre érdemes mozdulnia a Netidők csapatának? Milyen témákról kellene beszélnünk? Milyen formában? A praktikus megközelítésekre van inkább szükség vagy a gondolkodtató összefüggésekre? A hangulat a lényeges vagy az információ? A társaságunk sokszínűsége a vonzó vagy az, hogy egyáltalán a digitális világról beszélgetünk? Aki szeretné megosztani velem az ezzel kapcsolatos gondolatát, az az e-mail címemet biztosan megtalálja a weboldalunkon.

Szilágyi Árpád