Netidők Blogtársaság

Sokan vagyunk, akik még a 8 bites grafikán szocializálódtunk, akik egymásra kacsintva mondanak játékcímeket egymásnak. Ma már egyre valósághűbb játékokkal játszhatunk, a virtuális valóság is kopogtat az ajtón.

Ennek a trendnek ment viccesen ellen a Karahat csapata. Az izraeli komédiások mindezt alaposan összekeverték: Hogy nézne ki Perzsia hercege a való világban, avagy mit tehet egy 8 bites karakter Tel-Aviv utcáin.

Toochee, a Galaktikus

A twitter is helyet követel magának a piackutatási piacon, elkezdték árulni a felhasználók csiripelését cégeknek. Aki képes a kb. havi 200 ezer forintos szolgáltatási díjat kifizetni az a Datasift - a twitter partnerének - rendszerén keresztül juthat az adatokhoz. Az adatvédők szokás szerint fanyalognak a legnagyobb cégek sorban állnak, hogy kipróbálhassák a megoldást.

A twitter évek óta keresi azt az üzleti modellt, amivel bevételre tehetne szert, leegyszerűsítve pénzzé tehetné a felhasználói által létrehozott tartalmat. Pár éve még egy versenyt is kiírtak, hogy a tömegek bölcsességét felhasználva jussanak működőképes ötletekhez. A nyertes akkor (is) a piackutatás lett - vagyis, hogy trendek, fogyasztói párbeszédek stb. kutatására, esetleg rövid gyors felmérésekre használják a twittert és ebből csináljanak pénzt. A mostani megvalósult szolgáltatás annyiban más a nyertes javaslathoz képest, hogy nem interaktív, tehát nem kérdezik a felhasználókat, hanem egyszerűen megfigyelik az általuk közzétett tartalmat.

Az adatvédők azért kritizálják a szolgáltatást, mert az eddigi 7 napos korláttal szemben ennek segítségével a cégek 2 évre visszamenőleg nézhetnek bele a felhasználók twitjeibe. Persze a twitter soha nem árult zsákbamacskát, hogy szolgáltatása teljesen nyilvános, tehát bárki megnézheti másvalakinek a csiripelését, de azt nem tette lehetővé, hogy hosszabb időre visszatekintve elemzéseket végezhessen (ennek persze kevésbé adatvédelmi okai voltak, sokkal inkább az, hogy az adatbázisok mérete korlátozza a lehetőségeket).

Azt gondolom a mostani megoldás csupán egy teszt, ha jól sül el, akkor sokkal cizelláltabb megoldásokkal fogunk találkozni a jövőben a twittertől. Ez egyelőre egy nagyon korlátozott szolgáltatás, csak egy partnercégen keresztül, megadott havidíj fejében vehető igénybe és csak a korábbi csiripelést elemezhetjük. Ha kedvező fogadtatásra talál a szolgáltatás, akkor érzésem szerint akár közvetlen hozzáférést is kaphatnak a cégek és a felhasználás függvényében alakulhat az előfizetési díj.

A siker azonban egyáltalán nem garantált, kérdés ugyanis, hogy mennyire hasznos a cégeknek csupán a múltbéli adatokat elemezni a közösségi média mindössze egyetlen szolgáltatásában, ahelyett, hogy egy integrált, folyamatos jelen idejű képet kapjanak számos közösségi média szolgáltatás alapján. Ráadásul nehogy azt higyjük, hogy ez csupán a jövő, már ma is cégek tucatjai kínálnak ún. social media listening szolgáltatásokat (például az Ipsos is, ahol jómagam dolgozok), ahol nem csak a twitterből kapnak adatokat a cégek. Sőt, már Magyarországon is elérhetőek ilyen szolgáltatások. A twitter tehát egy igen pezsgő piacra lépne be, ahol erős a verseny...

Pintér Robesz

Egyre inkább a felé halad a világ, hogy otthon ülünk a képernyő előtt és már nem mozdulunk ki a lakásból. Meredten bámuljuk a villódzó képernyőt és elvesznek a személyes kapcsolataink… Ismerős kép? A napokban erről az internettel kapcsolatos félelemről vitáztunk a hallgatóimmal és egyedül maradtam azzal a véleményemmel, hogy a személyes kommunikáció nem feltétlenül értékesebb, mint a közvetített.

2008-ban tanítottam utoljára az információs társadalom témáját, de négy év kihagyás után „visszairatkoztam” a terület oktatói közé. A héten volt az első „igazi” óra, amin az információs társadalom bevezető diskurzusaival foglalkoztunk, azokkal a kérdésekkel, amelyek vizsgálatával el lehet jutni a téma mélyrétegeihez. Ezek között szerepelnek az internettel kapcsolatos régi-új félelmek. A gyakorlati óra végét „pódiumbeszélgetés” zárta, ahol a korábban, a hallgatók által előre elküldött kérdések közül néhányat négy hallgató vitatott meg, a többiek aktív közreműködésével. Ebben a beszélgetésben merült fel, hogy meglehet, az internettel kapcsolatos félelmek mégis csak jogosak és a világ a felé halad, hogy a végén a monitor előtt végezzük mind, elveszítve személyes kapcsolatainkat.

Miközben egyetértek azzal, hogy fontosak a személyes kapcsolatok és a találkozások, egyvalamivel nem értek egyet, mégpedig, hogy alapvetően a kommunikációs csatorna jellege határozza meg annak minőségét vagy „jóságát”. Ha számítógép vagy más eszköz által közvetített a kommunikáció, akkor biztosan rosszabb, mint a személyes? Hány unalmas találkozón vettünk már részt, amit elpazarolt időnek éreztünk? Hányszor bántuk már meg öt perc után, hogy személyesen találkoztunk valakivel? Ezzel nem megfordítani akarom az állítást (értékesebb a közvetített kommunikáció, mint a személyes). Sem azt állítani, hogy nincs szükség személyes találkozásokra. Hanem azt, hogy hagyományosan – talán valamiféle romantikus meggyőződésből – túlértékeljük a személyes kommunikációt, miközben nem ismerjük (f)el az internet vagy a mobiltelefon nyújtotta hatalmas lehetőségeket.

A vitában felmerült, hogy az ember evolúciós okokból vágyik mások társaságára, belénk van kódolva, hogy jobban érezzük magunkat, ha nem vagyunk egyedül és ezért törekedünk is erre. Vajon a homo informaticusnál is megmarad ez a vonása az embernek? Tehát a mostani fiatalok, vagy azok, akik most vagy majd később szocializálódnak, ugyanezt a személyességet fogják természetesnek tekinteni és a közvetített kommunikációt a szükséges rossznak? Vajon az emberi evolúció megáll és nem válik részévé, hogy újfajta eszközök állnak a rendelkezésünkre abban, hogy mások társaságát élvezhessük?

Továbbra sem fér a fejembe, hogy hogyan és miért gondolja azt teljes komolysággal az emberek egy jó része, hogy az internet magányossá tesz és elidegenít, miközben soha ilyen mértékű (és minőségű) interaktív kommunikáció nem folyt az emberiség tagjai között, mint, amit a modern kommunikációs eszközök most lehetővé tesznek. Ha lehetne, akkor ezeket az emberek külön-külön hosszabb kirándulásra küldeném a modern kommunikációs eszközök előtti időkbe – mondjuk a 150-200 évvel ezelőtti Magyarországra. Az az érzésem, hogy megölné őket az unalom, az adott mikrovilágba való bezártság, a túlontúl lassú és ritka kommunikáció és az elzártság – hogy szinte csak a személyes kommunikáció az egyetlen lehetőség az emberek közötti érintkezésre, de annak is olyan kötöttek a társadalmilag elfogadott formái, hogy az szinte kivétel nélkül kiüresíti és formálissá teszi a legtöbb párbeszédet. Alásszolgája.

Pintér Robesz

Napi egy doboz cigi, 2-3 sör és 200 státuszfrissítés? Amerikai kutatók szerint nehezebb ellenállni az internet csábításának, mint az alkoholnak vagy a cigarettának. Ha éreztél már ellenállhatatlan kísértést, hogy azonnal megnézd a leveleidet vagy ránézz a Facebook-ra, akkor megkönnyebbülhetsz, a hiba nem benned van.

A Chicago University's Booth Business School kutatócsapata szerint – akiknek a kutatását nemrégiben a brit a Guardian ismertette – ugyanis az internet, elsősorban az e-mail vagy a közösségi médiumok, például a twitter olyan „alacsony költségű” kísértések, amelyeket könnyű kielégíteni, ezért igen nehéz ellenállni nekik.

A Würtzburg városban folyó kísérletben a kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy egy kifejezetten csak a kutatás céljára használható Blackberry segítségével számoljanak be minden vágyról, késztetésről, kísértésről, ami éri őket. A kutatásban részt vevő 205, 18- és 85 év közötti alany hét napon keresztül napi 7 alkalommal kapott kérést arra vonatkozóan, hogy jelezze milyen vágyat, késztetést érez éppen vagy érzett az elmúlt 30 percben. A válaszadóknak azt is el kellett mondania, hogy milyen jellegű volt ez a vágy, mennyire volt erős, ellen tudtak-e neki állni és nem ütközött-e az más vágyakba.

A részleteket illetően ajánlanám a Guardian cikkét, itt csak néhány dolgot emelnék ki. Az egyik érdekes eredmény, hogy a média – ideértve az internetet – területén tapasztalták legmagasabb arányban az önkontroll kudarcát, míg a sportolási vágynak vagy a szexuális késztetésnek sokkal könnyebben tudtak ellenállni az emberek. A kutatást vezető Wilhelm Hofmann szerint a média „sikerének” az lehet az oka, hogy egyrészt nagyon könnyen hozzáférhető, másrészt úgy érzik az emberek, hogy „alacsony költséggel” jár, így nem gond, ha engednek a kísértésnek. A cigaretta vagy az alkohol esetében magasabbak ezek a költségek, mind pénzügyi, mind más értelemben, emiatt sokkal ismertebbek is. A média viszont, mint például az internet, szinte észrevétlenül képes „ellopni” sok ember idejét, ha nem figyelnek oda.

Pintér Robesz

Tavaly nyáron számoltunk be arról, hogy megalakult a Magyar Nemzeti Digitális Archívum, röviden a MaNDA, amelynek legfontosabb feladata az, hogy a magyar kultúrkincs valamennyi alkotását digitális formában rögzítse és egy központi felületen elérhetővé tegye. Akkor Lovas Lajos, a MaNDA projekt vezetője, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium főosztályvezetője azt mondta, hogy a következő félévben a meglévő kulturális digitális adatbázisokat, a múzeumok, könyvtárak, levéltárak digitalizált anyagát összekötik. Most itt vannak az első eredmények, amelyekről Lovas Lajos – immár főigazgatóként – számolt be a Netidők műsorban.

Lovas Lajos: A MaNDA TV, ha úgy tetszik, akkor a tudományos ismeretterjesztés részét képezi, mert archív anyagokat nem letölthetővé teszünk, hanem streamben, választható videók formájában tesszük elérhetővé. Adunk archív híradót, archív reklámot – most például Macskássy Gyulának a reklámjait találhatjuk meg 1936-ból és 1939-ből. Emellett pedig archív filmeket teszünk ingyenesen letölthetővé, ami csak látszólag ingyenes, mert ugye ingyen ebéd itt sincs. Tehát a jogdíjat mi fizetjük a letöltések után a feltett filmeknek. Most az első magyar science-fiction látható még néhány napon keresztül: ez a Szíriusz 1942-ből, Karády Katalinnal a főszerepben. Egy évvel Wells előtt az időgép történetét megírta Herczeg Ferenc és ezt dolgozta fel Hamza D. Ákos. Ezen kívül mi is állítunk elő tartalmakat. Nagyon sok önkéntes felajánlást kapunk, a kaposvári egyetem hallgatói készítettek számunkra filmeket. Azt fontos említeni, hogy ez gyakorlatilag nulla költségvetéssel készül.


Borek András: Ha megnézzük a Mandarchiv.hu felületét (vagy béta verzióját), mennyire összevethető a legnagyobb amerikai internetes filmadatbázissal, az IMDB szolgáltatással? Vagy egyáltalán összevethető?

Lovas Lajos: Összevethető, de a magyar tartalom tekintetében jobbak vagyunk. Pillanatnyilag 45 ezer tétel szerepel található a rendszerben – a tételek rendezőt és színészt jelentenek, ezen kívül pedig sok-sok adat található benne, ami most megnyílt.
Kritikáktól és ismertetőktől kezdve sok minden megtalálható. A különböző közgyűjteményi és magángyűjtői adatbázisunkból húzunk elő olyan érdekességeket, amelyhez nem feltétlenül jutna el az olvasó. Mondok két példát. Egyrészt készül a Cseh Tamás archívum a közreműködésünkkel. Ezt a Magyar Mozgóképkincs Megismertetéséért Alapítvánnyal van egy együttműködési megállapodásunk és a jogutód segítségével olyan anyagokat húzunk elő az archívumból, illetve mutatunk be a közeljövőben, amik nem voltak feltétlenül ismertek. De itt az eredeti plakátoktól kezdve, a kézírásos kottákon keresztül minden megtalálható.
És mondok még egyet: például a nagy gyöngyösi ördögűzésnek az emléke, amikor az atya kihúzta az idős asszonyból az ördögöt: az ördög átszáguldott a rózsaüveg ablakon és a cserepeit őrizték a gyöngyösi ferences könyvtárban és hát szerencsétlen módon egy kálvinista borbélyba költözött az 1700-ban keletkezett iratok szerint az ördög. Ilyen érdekességek is megtalálhatók, sok mindenre büszkék vagyunk.
Most mutattuk be a Mandarchiv.hu-n, hogy létrehoztuk a JaszaiMari.hu-t (az örökösök engedélyével szereztük meg ezt a domaint) – tavaly, tavalyelőtt vagy az azt megelőző évben a Duna TV akkor elnöke Amerikából hazaszállított néhány rozsdás vasdobozt, amiben egy mikrofilm volt vízben úszva. Ez volt A tolonc, Kertész Mihály, alias Michael Curtis, a Casablanca rendezőjének első munkája 1914-ből. Kolozsvárott a Dunki fivérek stúdiójában forgatták, ami Európának akkor egy szegény, de jeles stúdiója volt és a filmben Jászai Mari játszotta az egyik főszerepet! Ő már akkor 61 éves volt és ez az egyetlen teljes film, amiben Jászai Mari játszik. Ez egy némafilm, most ingyenesen letölthető egyébként a mandarchiv.hu oldalról.
És ha már itt tartunk egyébként van Facebook profilunk (http://www.facebook.com/mandarchiv) is a múlt héttől kezdve, úgyhogy tisztelettel kérek mindenkit, hogy lájkoljon minket, és nézze meg a Toloncot! A film angol felirattal került elő – mi pedig lecserétünk az angol feliratot magyarra; továbbá írattunk hozzá zenét, úgyhogy most egy teljes némafilmélményt lehet most a neten keresztül átélni – erre például nagyon büszkék vagyunk!