Netidők Blogtársaság

December 3-án, pénteken délelőtt nagy esemény részese lehettem. A jövőre nyolcvanéves Jánosi Marcell mérnököt, a Budapesti Rádiótechnikai Gyár legendás magnótechnikai főkonstruktőrét az Óbudai Egyetem címzetes egyetemi tanárává fogadta.

Az oklevelet Dr. Tick József informatikai rektorhelyettes adta át Jánosi Marcell lakásán, Jánosi Marcell felesége, valamint Kovács Győző, az NJSZT Informatikatörténeti Fórum tiszteletbeli elnöke, dr. Kutor László egyetemi docens (az egyik legjobb magyar informatikai magángyűjtő!) és az én jelenlétemben.

Engem talán azért ért ez a megtiszteltetés – azon túl, hogy Győző és Kutor László eszébe jutottam -, mert Jánosi Marcell több nagy jelentőségű munkáját, így a világ első kazettás floppyját, a BRG MCD-1-et, valamint a BRG Calypso orsósmagnót a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytárában őrizzük.

Marcell bácsit Kovács Győző révén ismertem meg. Győző szakmai vezetésével 2003-ban rendeztünk egy kiállítást a Neumann-centenáriumra a Természettudományi Múzeumban a magyar informatika történetéről, majd ugyanabban az évben az Informatikai és Hírközlési Minisztérium épületében, a Dob utcában egy másikat a mikroszámítógépekről. Mindkettőben szerepelt az MCD-1, és az IHM-ben rendezett megnyitón ott volt a már akkor is betegeskedő Jánosi, a felesége kísérte el. Kovács Kálmán miniszter díszvendégként fogadta a házaspárt.

Egek, én akkor még egyetemista voltam, de az IHM-ben rendezett kiállítást gyakorlatilag én rendezhettem meg: meghatározó élmény volt. Utána a két anyagot egy vándorkiállítássá gyúrtuk, s Győző vezetésével végigvittük az országon: járt Sátoraljaújhelyen,  Szolnokon, Pécsett, Salgótarjánban, Székesfehérvárott és Budapest több intézményében, például az elvarázsolt Planetáriumban, ahol kezdő muzeológusként, 2004 őszén két hónapot tárlatvezetősködtem, több ezer gyereknek bemutatva a kiállítást az ezernyi villanykörte fényében pompázó, visszhangos körfolyosón.

Sok minden változott azóta: nincs már Informatikai és Hírközlési Minisztérium, és a tárgyakat őrző Országos Műszaki Múzeum is más formában működik már: 2009. január elsejétől egyesültünk a Közlekedési Múzeummal, s új nevünk: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum.

Ami viszont megmaradt: azóta is az egyik legnépszerűbb, legnagyobb tisztelettel övezett tárgyunk Jánosi munkásságához kötődik. Ez az MCD-1 floppy, egy zseniális magyar találmány, amely egyben a magyar ipar egyik nagy kudarca is. De erről már nem Jánosi tehetett. Ő, az első, 8 inches hajlékonylemezek megjelenése után néhány évvel, 1974-ben szabadalmaztatta a kazettás floppyt, a közelmúltig használt 3.5-es mikrofloppyk ősét. Az érdeklődés hatalmas volt iránta, még maga Jack Tramiel, a Commodore-alapító is járt az országban, hogy ráleljen a floppy nyomára. Hogy mégis miért nem lett belőle Magyarországnak dollármilliókat hozó termék (csak egy kisebb, bár tetszetős széria a nyolcvanas évek elején), az már egy másik történet, féltékeny vezetővel, lassan mozduló vállalattal, csikorgó, bürokratikus gazdasággal.

Kovács Győző bemutatja az MCD-1-es floppyt a 2003. február 13-i műsorunkban

Jánosi Marcell így is a „bűvös floppy” atyjaként él a köztudatban, bár az általa és csoportja által tervezett és gyártott, remek magnók miatt szintén tiszteletet érdemel. Erről főleg Nagy Vilmos barátom tudna mesélni, a terényi Orsós Magnó Múzeum alapítója, akinek a gyönyörű, bársonyos, telt hangú Calypso orsósmagnó az egyik kedvenc készüléke, járja is vele az országot. Nemrégiben nálunk, a Tanulmánytárban is megszólaltatta Jánosi Marcell mestermunkáját, a Pick up! Hangszedők és hangadók című családi napunkon, ahol - az eredeti előadó jelenlétében  – Németh József táncdalai szóltak rajta. Az énekes is –és a magnetofon is nagy tapsot kapott.

Jánosi Marcellt most már szűkebb hazája, Óbuda – és az egyetemi szféra is elismeri, én pedig örülök e szerény, bölcs ember sikerének. Mert sok örömet szerzett nekünk a tárgyaival, melyekben még több lehetőség is volt, mint amennyit a körülmények lehetővé tettek. Jánosi sikere ennek ellenére a Budapesti Rádiótechnikai Gyár sikere is, ezt a cégéhez hűséges konstruktőr is így látja – és talán eljött az ideje, hogy a magyar ipar termékeit is átértékeljük magunkban.

Képes Gábor muzeológus

Igazi hiánypótló kötet jelent meg, hiszen régóta vártunk egy olyan könyvre, ami érthetően bemutatja a számítógépes játékok világának egészét – ez volt az első reakcióm, amikor Beregi Tamás kezembe nyomta a most megjelent Pixelhősök c. könyvének egy példányát, hogy a műsorbeli beszélgetés előtt belelapozhassak.

- A sztori a 90-es évek végén indult az ELTE Bölcsészkarán, amikor rádöbbentem, hogy fiatalságom legszebb éveit elherdáltam különféle számítógépes játékklubokban, amíg a barátaim szórakoztak és csajoztak. Nagy Commodore-os és Amigás voltam. Akkor találtuk ki az ELTE-n, hogy fogunk csinálni egy számítógépes játékmúzeumot; ez akkor úgy fogalmazódott meg a fejemben, hogy írok egy könyvet a videojátékok történetéről. Aztán inkább egy virtuális múzeumot csináltunk, mivel rengeteg emulátor terjedt el akkor a neten, és sok C64, Amiga, meg Spektrum játékot lehetett összegyűjteni. Ekkor építettünk egy elemzésekkel és tipológiával teli "múzeumot". Aztán Angliában doktoráltam és most tíz év elteltével kanyarodtam vissza az eredeti ötlethez, hogy csináljuk meg ezt a könyvet.

- A történet – a könyvben – az 50-es években kezdődik…

- Számítógépek akkoriban egyetemeken és nagy hadiipari központokban voltak. Óriási mainframe méretű gépeket képzeljünk el, amik körül fehérköpenyes tudósok, operátorok serénykedtek. Akkoriban az ilyen szobaméretű gépek kicsi és gagyi monitorán amőbaszerű játékokkal kezdtek játszani. A 60-as években már ezek a mainframe játékok is elkezdtek különféle műfajokra, stílusokra oszlani, majd a 70-es években indultak el a számunkra is ismert nagy klasszikus arcade játékok. A 80-as évek volt az az időszak, amikor a hétköznapi ember számára is ismertekké váltak a digitális játékok és bekerültek az otthonokba különböző őskonzolokon, illetve háziszámítógépeken.

- A 80-as évekre használod az „aranykor” kifejezést, pedig a mai játékok grafikai megjelenítéséhez és színvonalához képest a 80-as évek nem volt még olyan fejlett…

- Ez igaz, ebben nyilván benne van az én gyerekkorom és fiatalságom. Az is lehet, hogy a 20 évvel későbbi generáció ezt a mai időszakot fogja aranykornak tekinteni, de az egészen biztos, hogy egy egészen elképesztően káprázatos stílusgazdagság és kísérletező kedv jellemezte ezt az időszakot. Minimális memóriából kellett kihozni maximális teljesítményeket. Ez pedig tényleg káprázatos programozói és mondhatom azt is, sokszor művészi bravúrokra inspirálta a játékkészítőket, alkotókat. Ezt a teljesítményt egyébként hiányolom a 90-es évek közepétől a 3D-s grafika megjelenésével, amikor már igazi ipari teljesítmény egy játék és most már a hollywoodi filmek szintjén mozog ez az egész iparág.

- Lövöldözős játék már a 80-as években is volt?

- Persze, rengeteg lövöldözős játékot készítettek már akkor is, persze főleg ezek az oldalnézetes lövöldözős játékok voltak divatban. Én azt szerettem a régi, 80-as évekbeli játékokban, hogy nagy teret hagytak az én képzeletemnek. Mint egy mesekönyv, amiben csak egy-két illusztráció van, amihez hozzáképzelhetem a világot. Tulajdonképpen nem is a játékkal játszottam, hanem ami a fejemben kialakult a játék közben.

- Azt mondod, hogy az a műfaji gazdagság, ami a 80-as években már kialakult a számítógépes játékok világában, az már tovább nem fejlődött igazán?

- Dehogynem fejlődött, de inkább összeolvadtak műfajok, inkább nagyon erős trendek alakultak ki. Ha egy játék sikeres lett, akkor elkezdték elképesztő mértékben klónozni, utánozni. Ez persze megvolt a 80-as években is, de mivel egy játékot akkoriban egy-két ember készített, ezért sokkal nagyobb szabadságot és kreativitást, bátorságot, kísérletező kedvet tapasztalhattunk, míg szerintem most nagyon biztos receptekre épülnek a játékok, hiszen nem lehet kockáztatni. Ha befektetek akárhány-százmillió dollárt egy játékba és bizonytalan a siker, akkor vége van a cégemnek és nem csinálhatom tovább. Ugyanakkor tök érdekes, hogy ha van egy forradalmi és különleges ötlet van, akkor az általában be szokott jönni, csak kevesen mernek kísérletezni.

- A könyvben sok képpel illusztráltad a játékokat. Több mint fél évszázad, ezer játék. Enciklopédikus a könyv, ahogy a fülszövegben is olvasható. És emellett átlátható a játékvilág szerkezete.

- Ez volt a célom, hogy olyan könyvet írjak, ami érdekes egy hardcore gamernek és érdekes egy laikusnak is. A könyvnek az az alcíme, hogy a számítógépes játékok első ötven éve, én pedig kifejezetten a számítógépes játékokkal foglalkozom a videojátékokon belül. De mivel a számítógépes játékok evolúcióját nem lehet megérteni anélkül, hogy ne ismernénk azt, hogy milyenek voltak a 70-es években, a 80-as évek közepéig a játéktermi videojátékok, egy Pacman, egy Tetris egy Space Invaders, vagy egy Supermario nélkül nem érthetjük meg a későbbi játékokat. Később már nem beszélek a konzolokról, mert egyrészt nem értek hozzá, másrészt meg akkor ez egy 1500 oldalas könyv lett volna.

***

A Pixelhősök c. könyvben szó esik még a magyarországi játékfejlesztésről is, például arról, hogy kb. 1982 és 87 között világszínvonalú volt a magyar játékfejlesztés, benne van a Novotrade sztorija is röviden, de Beregi Tamás úgy látja, hogy olyan sok érdekes dologgal találkozott ebben a témában, hogy önálló könyvet érne meg. A könyvhöz tartozik egy lemezmelléklet is, amelyen régi játékprogramok találhatók.

A mai mobilvilág egyik legszexisebb, legdivatosabb kifejezése az Android. Egy komolyabb androidos mobil akár státuszszimbólum is lehet. Nekem is androidos készülékem van kb. egy hónapja, no persze ezt nem azért írom, hogy dicsekedjem vele. Nézzük inkább a szó történetét és jelentését.

Ez egy ógörög kifejezés, amely az androsz főnév (ami az anēr ’férfi’, főnév birtokos esete) és az –eidesz ’valami példánya’, ’valamihez hasonló’ utótag (ami az eidosz ’faj’ névszóból származik) kapcsolatából áll. Az android tehát eredetétől fogva nemhez kötött, hím nemre vonatkozik, ám a nemzetközi nyelvhasználatban nemtől függetlenül az ’emberhez hasonló’, ’emberalakú’ jelentést hordozza.

Kifejezetten gyakori az android kifejezés a kultúra, a tudomány számos területén. Maga az android szóalak már a 13. században belekerült az európai kultúrába, Albertus Magnus vagy más néven Nagy Szent Albert, a középkor egyik legnagyobb teológusa, filozófusa és univerzális polihisztora a legenda szerint alkotott egy androidot vagyis gépembert, amit aztán tanítványa, Aquinói Szent Tamás megsemmisített. Annyi azonban bizonyos, hogy az emberi lét, az intellektus lényege, az antropológia ’embertan’ Albertus Magnus gondolkodásának a középpontjában állt. Innentől kezdve időről-időre felbukkant az európai, illetve majd az amerikai kultúrában is az android ’emberhez hasonló’ kifejezés.

Sok területen használják az emberhez hasonló, emberformájú eszközök megnevezésére az android szót. Talán a legismertebb származéka a droid (ami csonkolással alakult ki) George Lucas Csillagok háborúja című filmjében jelent meg, és már nem csak az emberszabású, hanem mindenféle robot jelentésében is elkezdték használni.

Az informatikában az androidot olyan robotok vagy mesterséges organizmusok, rendszerek elnevezésére szokták használni, amelyek úgy néznek ki, mit egy ember, vagy emberi módon cselekednek. Ám filmcímként, különböző számítógépes és egyéb játékok neveként, zeneszámok címeként is előfordul. Tehát az emberkinézetű vagy ember módjára cselekvő mesterséges szerkezet gondolata megtermékenyítette a kulturális, a művészeti és a tudományos életet is.

Az informatikában, pontosabban a moblitelefónia világában az Android egy tulajdonnév, ami a Google által (illetve a Google által felvásárolt Android Inc. kezdeményezésével) 2007 novemberére mobiltelefonok részére kifejlesztett, nyílt forráskódú, Linux alapú operációs rendszer neve. A névadás motivációja tehát világos, az operációs rendszer a fejlesztő vállalat nevét vitte tovább, tehát itt egy névátvitellel találkoztunk. És az eredeti név, a vállalat nevének a jelentése jól átláthatóan kapcsolódik a technológiai környezet a jelentésvilágához.

Ám ennek a mobilos operációs rendszernek a népszerűsége hatására az android kifejezés hallatán a legtöbb ember elsősorban a mobiltelefonokra asszociál, és csak másodsorban jut eszébe az 'ember alakú' jelentés.

Bódi Zoltán

Az Amnesty International nevű emberi jogokért küzdő szervezet egy megdöbbentően hatásos plakáttal hívta fel magára, és a családi erőszakra a figyelmet. Egy plakát, amely aktivizálja magát, ha nem nézik.

Meghívott szerzőnk, Varga Bence (Revision) egy 40 éves sztori segítségével beavat minket abba, hogy miképpen működik a szóbeszéd.

Ma már a csapból is vírusvideók folynak, így a készítőik egyre meghökkentőbb ötletekkel állnak elő a forgatáskor, hogy biztosítsák az anyag elterjedését. A vírusvideók sikeres terjesztésében azonban az ötleten túl legalább olyan fontossággal bír maga a felület, amin a filmek "utaznak". A szélessávú Internet ma már a mindennapok része, de nem volt ez mindig így, mégis, vírusvideók már az Internet-korszak hajnalán is léteztek, sőt annak előtte is.

A felrobbant bálna

1970. november 12-én egy 14 méter hosszú, 8 tonnás ámbrás cet vetődött az Egyesült Államokban Oregon tengerpartjára, Florence városka mellett. A hatalmas állat a kiszáradás következtében rövidesen elpusztult. MIvel az állam összes partszakaszának karbantartása az oregoni autópályafelügyelet feladatkörébe tartozott, a tetem eltakarítására is ezt a szervezetet utasították.

A haditengerészettel folytatott rövid konzultációt követően a szervezet szakemberei arra jutottak, hogy a bálnát oly módon a legcélszerűbb eltávolítani a partról, amint azt egy szikladarabbal tennék: egyszerűen felrobbantják. Az első pillantásra meghökkentőnek tűnő megoldás magyarázatául szolgálhat talán, hogy elsősorban geológiai akadályok legyőzésére kiképzett munkatársakról volt szó - az autópályafelügyelet ritkán találkozott hasonló zoológiai problémákkal. A mérnökök úgy vélték, hogy az eltemetés nem járna sikerrel - a hullámok hamar kimosnák a testet, a felrobbantás azonban miszlikbe szakítaná a bálnát, és az apróbb maradványokat a rákok hamar elpusztítanák.

A bálnában mintegy fél tonna dinamitot helyeztek el, majd felrobbantották. Az állat íly módon való eltakarítása azonban - finoman szólva - megkérdőjelezhető eredménnyel járt: hosszú másodpercekig hullottak a bálna cafatjai a partra sereglett nézelődők nyakába, egy nagyobb darab pedig ripityára tört egy közelben parkoló autót. Mindazonáltal a bálna testének közel a fele egyben maradt, melyet később bulldózerekkel próbáltak eltávolítani.

A televíziós riport

Az egész meghökkentő esemény valószínűleg hamar feledésbe is merült volna, ha nem tartózkodik a helyszínen az oregoni Portlandból a helyszínre küldött KATU-TV stábja, élükön Paul Linnman riporterrel. A társaság rögzítette a bizarr esemény minden részletét, és a riportot Linnman a következő fanyar kommentárral zárta: "Bármikor is sodródjon egy bálna Lane County partjaira a jövőben, azok, akiket az eltakarításával megbíznak, nemcsak azt fogják tudni, hogy mit tegyenek, de azt is, hogy mit ne."

A beszámoló adásba került a televízióban, de nem vert túlzottan nagy hullámokat. Aki látta az adást, megbeszélte másnap a barátaival, ismerőseivel a dolgot, de nem kapott szárnyra az eset híre. Nemsokára azonban megérkezett a háztartásokba egy olyan technológia, amely alapvetően változtatta meg a mindennapokat. 1976-ban megjelentek ugyanis az első VHS videómagnók az Egyesült Államokban, és a használatuk rohamosan terjedt. Nem sokkal később a televíziónál valaki kimásolta a hat évvel korábbi riportot VHS kazettára, és hazavitte. Ezzel az apró, nüansznyi dologgal megkezdődött a világ első vírusfilmjének terjedése.

Szájról szájra

Közel tizenöt éven át a videófilm és annak híre szájról szájra terjedt, az emberek többsége azonban városi legendának tartotta a felrobbantott bálna történetét. Az eset akkor került a széles nyilvánosság elé, mikor egy másolat eljutott Dave Berryhez, a Miami Herald népszerű újságírójához. Berry 1990. május 20-án megírta a sztorit, amit a lap le is közölt. A cikk rövidített verziója hamar felkerült néhány üzenőfalra, és számtalan hozzászólás érkezett a témához.

Itt kell egy kis kitérőt tennünk azok kedvéért, akik nem ismerik annyira a világháló történetét. A 90-es évek elején az Internet még gyerekcipőben járt. A nyolcvanas évek közepén jelentek meg azok az ún. üzenőfalak (angol kifejezéssel élve bulletin boardok), amelyeknek a lényege az volt, hogy a felhasználók telefonvonalon becsatlakozhattak egy központi rendszerbe, és egy program segítségével szoftvereket és adatokat tölthettek le és fel, híreket olvashattak, vagy különféle üzeneteket válthattak egymással. Az üzenőfalakat kezdetben hobbi jelleggel működtették, és jellemző volt rájuk, hogy egy-egy kisebb közösséget fogtak össze, rendszerint egy kisváros felhasználóit.

Igaz volt? Vagy mégsem?

A cikk körüli zsongás az üzenőfalakon felkeltette a média munkásainak a figyelmét is, és az oregoni autópálya-felügyelethez, amelyet időközben oregoni közlekedésfelügyeletté neveztek át, egyre-másra érkezni kezdtek a telefonok a felrobbantott bálnáról. Mint kiderült, a bulletin boardokon keringő szövegben nem szerepelt, hogy az eset huszonöt évvel azelőtt történt, így az újságírók napi aktualitásként kezelték az ügyet.

San Francisco-tól Washingtonon át Massachusetts-ig számtalan helyről érkeztek a hívások, és nemsokára már a Wall Street Journal is foglalkozott a történettel. 1992-ben a sztori megjelent a Usenet-en, ami egyike volt a legkorábbi Internetes vitafórumoknak, ahol a felhasználók hosszan vitatkoztak a történet eredetéről és hitelességéről.

Végül feltehetőleg 1993 környékén Steve Hackstadt, az Oregoni Egyetem végzős informatika-szakos hallgatója digitalizálta a birtokába került videofelvételt, és feltette az egyetemi hálózatra. Innen indult világhódító útjára a film, hogy aztán számtalan oldalra felkerülve az Interneten mindenhol feltűnjön. Mára ez az eredeti oldal eltűnt, de Hackstadt továbbra is gyűjti a film körüli cikkeket és anekdotákat.

A film terjedéséhez hozzájárult az is, hogy az információk gyakran hiányosak voltak vele kapcsolatban. Sokan azt hitték, hogy a bálna még élt a felrobbantáskor, mások nem voltak vele tisztában, hogy egy 40 éves történettel találkoznak.

A világ legrégibb vírusfilmje bizony még ma is igen népszerű: a videómegosztó oldalakról beszerzett adatok szerint a felrobbant bálna videója a világon még mindig az ötödik legnépszerűbb és legtöbbször megtekintett vírusfilm.

Varga Bence (Revision)