Netidők Blogtársaság

Az információs társadalom fogalom egyre gyakrabban fordul elő manapság, ám sokan csak sejtik ennek a kézenfekvő fogalomnak a jelentését. Anélkül, hogy elmerülnék a részletekben, itt csak annyit írok, hogy ebben a társadalmi rendszerben az alapvető szervező erő az információ, és az ehhez kapcsolódó technológiai, gazdasági, kulturális és infrastrukturális elemek meghatározó jelentőségűek. Ennek a tematikának az egyik alapkifejezése az e-inclusion.

Az eredeti e-inclusion kifejezés meghatározó eleme magyarul az inkluzív, aminek a jelentését a legjobban talán a szó antonímájával lehet megmagyarázni. Az inkluzív az exkluzív ellentéte, az exkluzív jelentése és használata közismert: ’kizárólagos’, ’zárt’, ’kiválasztáson alapuló’. Az inkluzív tehát: ’nyitott’, ’befogadó’, ’minden elem számára hozzáférhető’. A magyarított formájú e-befogadás kifejezés tehát olyan tevékenység, ösztönző szabályrendszer, amely az informatika, infokommunikációs eszközök hozzáférését, használatát, a körükben történő tájékozódást mindenki számára biztosítja. Az e-befogadás folyamatának köszönhetően a digitális szakadékok túloldalán lévő társadalmi csoportokat is bevonják az információs társadalom vérkeringésébe. Az e-befogadás tehát nem rekeszt kis senkit az informatikai eszközök és az információáramlás hatóköréből, hanem nyitott mindeni számára. ilyen e-befogadási cél lehet például az ötven év fölötti vagy úgy nevezett 50+ korosztály figyelmének felkeltése, és megtanítása a számítógép és az internet alkalmazására.

Az információs társadalom az e-befogadásnak köszönhetően egy nyitott világ, a kapui tárva vannak, csak tessék, szabad az út!

Bódi Zoltán

Ha lehet hinni az előrejelzéseknek, akkor 2011 is a vezeték nélküli technológiák éve lesz. Megnövekvő mobilos adatforgalom, felhő alapú operációs rendszerek, a hitelkártyákat felváltó mobilos fizetés és zöld technológiák – hogy csak néhányat emeljünk ki a Juniper Research előrejelzéseiből. Bár jómagam szkeptikus vagyok az ilyen jóslatok valóságtartalmát illetően, nem tehetek róla, mégis imádom az év végén megjelenő összegzéseket és különösen az előrejelzéseket. Persze az igazán hívőknek akár világvége is juthat 2011-re – mi inkább érjük be a vezeték nélküli technológiák friss trendjeivel.

Ezek szerint 2011 a mobiltelefonok, azon belül is, az okostelefonok éve lesz. Nézzük mi várható:

1. A megnövekvő mobilos adatforgalom már a 3G hálózatok kapacitásainak határát feszegeti.
2. Az „augmented reality” (kibővített valóság) megjelenik a mobilos játékokban és a kiskereskedelemben is.
3. Elindulnak az első felhő alapú operációs rendszerek mobiltelefonokra is.
4. A mobil bankolás kötelezővé válik az új számlák megnyitásakor.
5. A mobil eszközök elkezdik helyettesíteni a hitelkártyákat.
6. A mobil készülékekbe még több szenzor kerül (a giroszkóp, gyorsulásmérő és GPS mellé).
7. Jelentősen megnő a lottószelvények értékesítése mobilon, elsősorban az USA-ban, Európában és Kínában.
8. A mobil-specifikus fenyegetések miatt erősödik a kifejezetten mobiltelefonokra fejlesztett biztonsági megoldásokra az igény.
9. Kivásárlásoknak köszönhetően a közösségi vásárlás (és a mobil kuponozás) új szintre jut.
10. Még több gyártó növeszt „zöld szívet” és készít környezetbarát mobil eszközöket.

Aki a részletekre is kíváncsi, az az egyes trendek rövid magyarázatát a Juniper Research oldalán decemberben közzétett ingyenes jelentésben találja meg (angol nyelven). Aki pedig arra kíváncsi, hogy ennek mennyi valóságalapja van, de túl türelmetlen kivárni a jövő év végét, az megnézheti a kutatóintézet 2010-es évre adott előrejelzését, hogy vajon milyen mértékben váltak valóra. Jó olvasást!

Probesz

Naponta több tucatszor látjuk és használjuk mobiltelefonunk kijelzőjén, vagy gépeljük be számítógépünk, notebookunk klaviatúráján. Hovatovább digitális írásbeliségünk már-már elhagyhatatlan kelléke lett ez az apró jel, ami kifejezhet lelkiállapotot, gúnyt, vagy akár összekacsintást. De talán kevesen tudják, hogy mégis hogyan került be a köztudatba, honnan ered a smiley, ez a talán legelterjedtebb emoticon?

Noha egyes források szerint az érzelmek kifejezésére hivatott, írásjelekre emlékeztető ábrák már a múlt század elejei angol vicclapokban is megjelentek, a mosolygós arc ikonná válását és széles körű elterjedését az amerikai kereskedelmi rádiózásnak köszönhetjük.

1958-ban a New York-i WMCA rádióadó egy promóciós játékot indított egyik műsorának népszerűsítésére, az akció keretében random módon hívtak fel hallgatókat. Aki a telefoncsörgésre válaszul a kagylóba kiabálta, hogy „a WMCA-sek jó srácok”, az egy sárga pólót nyert, amin e szlogen fölött egy mosolygó arcot szimbolizáló rajz volt látható.

Pólók ezreit osztották szét a népszerű játék során, és ez ihlette meg az akkoriban feltörekvőben lévő kisebb reklámügynökségek kreatívjainak egyikét: 1963-ban egy amerikai biztosítótársaság reklámkampányához tervezte meg Harvey Ball a mára már világszerte ismert formájában az első smiley-t. Munkájáért nem díjazták túlzottan busásan, 45 dollárt kapott az alkotásért, és sohasem folyamodott szerzői jogi védelemért. A szimbólum népszerűségének egyik csúcspontján, 1971-ben több mint 50 millió smiley-t ábrázoló kitűzőt adtak el Egyesült Államok szerte, és az immár ikonikussá váló jel számtalan társadalmi jelentőségű megmozdulás, például a hippimozgalom jelképévé is vált.

A karakter világszerte ismert elnevezése azonban nem Harvey Ball-nak, hanem a Franciaországban élő Franklin Loufrani-nak tulajdonítható. Loufraninak 1971-ben született meg Nicolas nevű fia, és a pár hetes, örökké mosolygó kisgyermeket becézte Smiley-nak. A France Soir napilap számára ekkor készített egy reklámkampányt, melynek során a lap hasábjain a pozitív híreket az Amerikában már közismert szimbólummal jelölték, és Loufrani a karakterre ragasztotta fia becenevét.

Loufrani már ügyesebben járt el, mint amerikai elődje, és szerzői jogi oltalom alá vonta a szimbólumot, így a mai napig hivatalosan ő birtokolja Smileyworld nevű cégén keresztül a felhasználási jogokat, és boldogan árulja a licenszet pólóktól bögréken át gyakorlatilag mindenféle termékre.

Az immáron Smiley-ként elhíresült szimbólum írásbeliségünkben való megjelenése azonban nem a fent említett uraknak köszönhető, hanem egy ma már deresedő hajú informatikai tudósnak, Scott Fahlman-nak, aki ma is a Carnegie Mellon University-n tanít.

Fahlman a 80-as évek elején, az Internet talán még hőskornak sem nevezhető hajnalán gyakran használta az egyetem elektronikus üzenőfalát, és sokat bosszankodott olyan parttalan vitákon, amelyek kiindulópontja az a tény volt, hogy valamely résztvevő nem értette a sorok között megbúvó iróniát. Ezért egészen pontosan 1982. Szeptember 19.-én, délelőtt 11 óra 44 perckor a következő néhány sort írta ki az üzenőfalra:

Javaslom, hogy a következő karaktert használjuk arra, hogy a vicceket jelöljük:

:-)

Oldalra fordított fejjel olvassátok. Bár, ahogy a dolgok mostanában mennek itt, tulajdonképpen mindannyiunk számára megspórolunk némi erőfeszítést, ha azokat az üzeneteket jelöljük, amelyek NEM viccek, ezekre használjátok ezt:

:-(

Az ötlet bevált, és az egyetemi hálózatról szélsebesen elkezdett terjedni az Arpanet-en, ami a mai Internet elődjének tekinthető. Nemsokára megjelent a Usenet felhasználói csoportjainak körében is, és innen már csak idő kérdése volt, hogy a digitális forradalom szárnyain repülve beépüljön a mindennapjainkba.

Nem árt, ha tudjuk, hogy a smiley hegemóniája az elektronikus írásos kommunikációnkban azért jobbára csak a nyugati típusú civilizációkban jellemző. Ázsiában például, ahol éppenséggel nem szükségszerűen balról jobbra olvasnak az emberek, inkább az olyan jeleket preferálják, amelyek az olvasási iránytól függetlenek, így ott a smiley leginkább így néz ki: (*_*)  mely esetben a csillagok a szemeket jelölik. Az is megjegyzendő, hogy az eltérő kulturális háttérnek köszönhetően a világnak azon a vidékein nem a száj vonalának lefele vagy fölfele görbülésével ábrázolják az érzelmeket, hanem a szemekhez használt karakterek változtatásával, így a szomorúságot vagy elkeseredést ábrázoló szimbólumot így jelenítik meg: (x_x)

A smiley-k rohamos elterjedésével persze felvethető a kérdés, hogy vajon elveszíti-e az emberiség azt a képességét, hogy az írásos formában megjelenő szarkazmust dekódolni tudja, és a jövőben már a szépirodalmi művekben is megjelennek-e majd vajon e szimbólumok. Mindenestre egyelőre úgy tűnik, talán csak idő kérdése, mire egy leleményes klaviatúra-gyártó előáll a billentyűzetbe integrált smiley-gombbal.

Varga Bence (VISIONED)

E-mail, e-business, e-inclusion. Csupa idegen eredetű kifejezés ez, ám egyre gyakrabban használatosak a köznyelvben. Ezek a szerkezetek az informatikai szakkifejezések e- kezdetű csoportját alkotják, ahol az e- rövidítés az elektronikus (angolul electronic) alakot helyettesíti. A magyarítás során nincs különösebb nehézség, mert a magyar és az angol alak formája egybeesik. Az e- kezdetű szavak helyesírása ellentmondásos, ugyanis a helyesírásban a kötőjel az egybeírás változata, viszont ezekben az esetekben az e- az elektronikus jelzőt helyettesíti, és ezt alapesetben külön írjuk a jelzett szótól. Az e- kezdetű formák viszont ezzel a rendhagyó alakjukkal az informatikával, az internettel kapcsolatos jelentést szimbolizálják.

Érdekes és viszonylag friss jelenség, hogy az angol nyelvű írásbeliségben az e- kezdetű kifejezések helyesírása sokszor teljesen megváltozott, elmaradt belőle a kötőjel, és a nagy betűs utótaggal egybe írják, így eInclusion, eAccessibility. (Mindkét kifejezést csak körülírni tudjuk, magyar megfelelője nem közhasználatú; eIncluson ’az információs társadalomból leszakadók bevonása’; eAccessibility ’az információs infrastruktúrához való hozzáférés’.) A magyar nyelvhasználatban ez a gyakorlat még nem terjedt el, pusztán ritka esetekben fordul elő, ennek viszont kiváló példája az eMagyarország alak, amelyben a belső nagybetű teljes mértékben indokolt. Megjegyzem, hogy sok esetben az utótag nagybetűje nem tulajdonnevet jelöl, hanem az egybeírt kisbetűs előtagot különíti el, pl. eBusiness. A többi köznyelvi kifejezésekben viszont még nem jellemző a magyar írásgyakorlatban az angolos forma, pl. az e-mail inkább így fordul elő, bár jómagam elég gyakran írom kötőjel nélkül is, így: email.

Bódi Zoltán

Példaértékű és jellemző, sőt: történelmi, ami történik, minden oldalról. A Wiki-vezető Julian Assange, mint az átmeneti, teljesen kaotikus korszak gyermeke, ugyan múltbéli módon  feladja magát a rendőrségen, de mellesleg halál nyugodtan be is jelenti: eszük ágában sincs felfüggeszteni a további iratok publikálását. Ha jobban belegondolunk: nem is lenne értelme, és ha megtörténne, senki sem hinné el nekik hogy abbahagyták.  A netre jellemző hihetetlen sokszorozódási képesség, a rendkívüli erőfeszítéssel is csak nehezen, vagy éppen sehogy sem centralizálható hírfolyam, a gyakorlatilag ellenőrizhetetlen, hihetetlenül redundáns rendszerek  technikai nyomása alatt nincs értelme ókori fogadkozásokkal vagy fenyegetésekkel operálni. Olyan ez, mint a mobiljával a neten át tiltott fotót küldő fényképész esete: ugyan magát a fotóst megölhetik, de a kép, a Gondolat szinte azonnal a szerkesztőségben van.

Tipikus a Hatalom kőkorszaki, primitív módon fizikai reakciója is. Lekapcsolt szerverek, Franciaországban betiltott WikiLeaks, letartóztatás, rendőrség... Ez még akár hitelesen is működhetne egy net előtti társadalomban, de 2010-ben egyszerűen nevetséges, hiszen épp a netre felkerült anyagok KOMOLYAN VÉTELÉVEL erősíti meg azok - állítólagos - hitelességét. Olyan hatalmi gépezet eddig még nem nagyon létezett - talán Gandhi erőszakmentes társadalmi mozgalma lehetett csak hasonló -, mely épp azzal demonstrálta létezését és hozzáértését, hogy nem tett semmit, így érve el a kívánt hatást.
Mondhatjuk: a Szellem kiszabadult, fellebbent a fátyol, meglöttyent egy liter a normális viszonyokat gondolók hite alatt morajló piszkos tengerből. Semmi értelme bezárni az ablakot, amikor a világfalu összedrótozott ideghálóján fénysebességgel terjed a pletyó és bárhová is nézünk, a Föld minden szegletéből egységes röhögés, kuncogás vagy épp dörgedelmes fenyegetődzés hallatszik.

Az igazi kérdés valójában az: vajon mennyiben tekinthetők a felkerült anyagok hitelesnek. És mi van, ha azok. Leszámítva a dörgő nyilatkozatokat, valójában változik valami a nemzetközi kapcsolatokban pusztán azért, mert közösségileg is megtudtunk valamit, ami eddig is így volt? Nehéz bevallani: siratjuk eddig jól felépített, hazugságra kondicionált rendszereinket. És immár nyíltan vagyunk kénytelenek bevallani: hazugság nélkül - nem megy.
Még érdekesebb, ha nem hitelesek a Wiki anyagai.  Ki hiszi el ezt vagy azt a verziót? Ki ellenőrizheti? Hol? Ki vállal felelősséget a felkerült anyagokért, és mi van, ha vállalja? Nem mindegy? Kijelenthet ma bárki bármit is azzal a vélt hitelességgel, ahogyan tehette mondjuk 35 évvel ezelőtt?

Tudják, az egész netkorszakban az az idegesítő, hogy másodlagos forrásokból dolgozik szinte mindenki, hiszen még az elsődlegesek sem ismerhetők fel vagy nem okvetlen kell elhinnünk: tényleg eredetiek. Ennélfogva bármilyen vélekedésünk alapjául a neten csak a hitünk marad, mindkét esetben.  Mindehhez társul, hogy ha valaki valahol hihető álvalóságot tud kreálni, e virtualitás elképesztő gyorsasággal képes valósággá válni. Soha ennyi "információs fertőző divathullám" nem sújtotta még ezt a jobb sorsra érdemes bolygót, mint mostanában, miközben a virtuális vélekedésekre elvesztegetett valós idő exponenciálisan növekszik. A hatalmi rendszerek kapálódznak, lekapcsolnak, letartóztatnak, tiltakoznak - de hiába szegezik szembe a múlt fizikai atombombáit a jelen szoftvereivel és finom eleganciájával. Régen lehetett fizikai gátja a Gondolat - vagy a Téveszme - gáttalan áradásának, de ma?  A "KÖZ" ráadásul napjainkban már egészen másképp hülye, mint anno. A világfalu VÉLT kollektív tudása - amúgy a töredezettség és a részigazságok magasiskolája - leginkább csak TERJEDÉSÉNEK pestis-szerű gyorsaságában modern. Jellegében és hitelességében nem lépett túl a legendák, mondák ellenőrizetlen eredetén. Így aztán a WikiLeaks - és ha tágítjuk a kört: a sajtó, a világ-közvélemény, a magát tájékozottnak és korszerűnek GONDOLÓ,  drótokon etetett és egyben rángatott társadalom - kötelékrepülése folytatódik. Pilóta barátom mesélte, hogy a kötelékben a vezérgép szerepe azért meghatározó, mert mindenki más a vezérgép szárnyvégeihez sorakozik fel. Ezzel együtt járhat olykor, hogy ha a vezérgép belerepül a földbe, a kötelék minden egyes tagja is  engedelmesen követi.
Ugyanoda.

Valahol keresem azt a pillanatot, amikor különösebb feltűnés nélkül tudok ebből az egész internetes, közösségi hálós, virtuális elmebajból - önálló módon gondolkodva... KIVÁLNI.

Gróf Miklós