Netidők Blogtársaság

Janika mondta, hogy a Rigóba új gépet hoztak, és már meg is zsinórozta a bélást. A zsebünkbe nyomtunk egy fél marék alátétet, hogy legyen mit csörgetni a pénz helyett. Odaálltunk a gép mellé és úgy csináltunk, mint aki bedobja pénzt. Persze csak a bélást eresztettük be addig, míg megjelent egy "credit". Utána felhúztuk a pénzt és megint leeresztettük egy újabb "credit"-ért. Aztán kezdődött a kanyarvadászat a Crash-sel.

A játékgépek voltak a 80-as évek elején, a modern szórakoztatás netovábbjai, az igazi menőknek pedig volt spenótzöld Videoton TV-játék. Amikor volt adás a TV-ben, akkor pedig az Alfa Holdbázis-ra parázott mindenki. Később jöttek a személyi számítógépek és a modern konzolok, amik konkrétan sci-fi-nek tűnnek a 70-es és 80-as évekből előre tekintve. Mára ezek a szép emlékű matuzsálemi korú gépek, csak a RETRO kiállításokon láthatók újra. Vagy mégsem?

MAME - a múltidéző

Persze az igazi gépet nem pótolja semmi sem, de azért akiben most feltorlódtak az emlékek, az is minden nap, újra és újra élvezheti a régi játékok és gépek világát a saját számítógépén. Erre találták ki a MAME emulátort (Multiple Arcade Machine Emulator). Ez a szoftver képes emulálni a régi berendezések belsejének működését, így az azokra készített programok változtatás nélkül futtathatók. Ez a "futtatás" egyébként sokkal bonyolultabb, mint a mai modern eszközökön. A hardver összes eleme, egyetlen egy játékhoz, vagy jó esetben játék családhoz lett kitalálva. A hangkeltés, a kép megjelenítés és természetesen a programot futtató mikroprocesszor is a játékhoz lett kialakítva. Nem egyszer ezek a megoldások csak egy-egy kultikussá vált játékot szolgáltak ki egész életükben. A MAME mai fejlesztőinek nem csak zseniális programozóknak kell lenniük, de sokszor digitális régészként fel kell tárniuk egy esetleg már nem is létező gép belsejének működését, mielőtt azt emulálni tudnák.

Elvileg több ezer rég elfeledett berendezés programját lehet futtatni ezzel a programmal, ami egyébként szabadon elérhető minden operációs rendszerre, köszönhetően a nyílt forráskódnak és a fejlesztők önzetlen munkájának. A programok "beszerzése" igényel némi körültekintést, nehogy a szerzői vagy szomszédos jogok megsértése miatt vegzáljanak minket. A régi ROM-okat (csak olvasható memória) és azok digitális lenyomatait meg lehet vásárolni a kiadótól, ha az ma is létezik. A problémát inkább a rég kimúlt cégek, vagy a jogok örökösei jelentik. A jó fej cégek örökösei a régi játékok ROM-jait szabadon elérhetővé tették, ezek a MAME oldaláról is letölthetők. A nem jó fej cégek sem jogosultságot, sem lenyomatot nem adnak senkinek, ezért a digitális ruzsasándorok megoldják a problémát, még azon az áron is, hogy ezzel esetlegesen jogsértést követnek el. Aztán vannak a nyom és jogtulajdonos nélkül eltűnt cég, aminek a szellemi tulajdonát abandonware-nek, azaz "elhagyott"-nak lehet nyilváníttatni, sajnos csak hosszas jogi procedúra árán. Ki az az elmeroggyant, aki a nyakába vesz egy ilyen herecehurcát?

MAME - modern köntösben

Mondjuk az aki ebből él. Vannak olyan cégek, amelyek bizony a MAME programot és a legálisan terjesztett ROM lenyomatokat, új házakba szerelik, majd így értékesítik őket. Nem is rossz üzlet ez, hiszen egy-egy ilyen retro gép ára akár a millió forintos nagyságrendet is eléri, a kiviteltől függően. Jellemzően jól menő üzletemberek, nagyon trendi lakberendezési tárgyaként a loftban, penthouseban vagy az otthoni vetítőszoba sarkában találnak új gazdára.
Az újjászületés másik felelőse a fanatikus rajongó, aki ennyi pénzt nem ad ki, de nem akar lemondani a régi élményről. Ekkor folyamat az OSB lap vásárlással kezdődik és sejthető, hogy a Barkács-újságért kiált a folytatás. De az ügyes kezű alkalmi mesterek sokszor igazi remekműveket alkotnak, mint ahogyan az, ezen a videón is látható:



Ok, eleget olvastunk, irány a letöltés:
MAME emulátor

Kapcsolódó anyagok:
RETRO85

További elérhetőségek:

Október elején a Google hivatalosan is bejelentette saját blogjában, hogy az egyik kutatócsoportja olyan autó kifejlesztésén dolgozik, amely képes emberi beavatkozás nélkül is közlekedni. Három prototípussal végzik az országúti kísérleteket, összesen már több mint kétszázezer kilométert tettek meg a Szilícium-völgy útjain.

A hír nem okozott különösebb kavarodást, gyorsan továbbléptek rajta az emberek. Pedig ez több mint érdekes, egy rövid pillanatra felvillant a fátyol a Google kulisszáiról, és sejthetővé váltak a cégóriás további tervei.

Az önműködő autóról már évtizedek óta ábrándozunk, lehetőségeiről, hasznosságáról bővebben itt olvashatunk. Az autóiparban teret hódító elektronika lehetővé is teszi ennek a technológiai alapjait. Az első kísérletek és  a katonai felhasználása felett a DARPA bábáskodott, amelynek a kereteit egy évenként meghirdetett sivatagi verseny adta. Ennek kudarcairól és ritka sikereiről is olvashattunk már. De mi az oka, hogy a Google beszállt ebbe a versenybe, sőt óriási előretörést sikerült elérnie? Nézzük a tényeket.

Az önműködő autó működésének három feltétele van. A pontos helymeghatározás, egy pontos térképszolgáltatás, és egy mesterséges intelligencia, amely a járművet irányítja.  A műholdas navigáció elvileg már adott, ráadásul az ezen a területen várható változások alapjaiban változtatják meg a technológiát.

A Google internetes térképszolgáltatása szinte napról napra fejlődik és pontosodik. A folyamat szemmel láthatóan átgondolt, fokozatos lépésekben jelenik meg, bár némelyiknek a célja (értelme) előre nem is igazán látható.  Kezdődött az egész a Google Földdel, ami első ránézésre, csak pusztán érdekes és izgalmas szórakozás volt, gyakorlati haszna nem látszott a ráköltött százmillióknak. Azután elindult a térkép, az útvonaltervezés, és mindjárt egy remek szolgáltatássá állt össze az egész. Azután nem látszott sok értelme az épületek 3D modelljeinek elhelyezésének sem, és csak játéknak tűnt a sok problémát kavaró streetview szolgáltatás is.

Az októberi bejelentés azonban értelmet ad a folyamatnak. Ha van egy jól használható útvonaltervező rendszerünk, ismerjük a városi objektumok vizuális megjelenését és 3D-s kiterjedését, ezek az információk az önjáró autók adatbázisának alapjait képezi.  A Google az autó kifejlesztésével nem csak támogat egy hasznos technológiát, hanem egy óriási piacot teremt magának.  Mert jön egy új autós technológia, amelyet az emberek boldogan fognak vásárolni a nyújtott kényelme miatt, és ennek a technológiának egyetlen informatikai kiszolgálója a Google lesz. Az üzleti lehetőségek óriásiak.

Mire eljut a fejlesztés oda, hogy elkészül, és gyártásra alkalmassá válik az autóhoz szükséges szenzorkészlet, megfelelően fejlett lesz a mesterséges intelligencia, addigra eléri a szükséges fejlettségi szintet a mobil internet is, és a Google adatbázisa is készen fog állni. És akkor egy, csak egy legény lesz talpon a vidéken…

További elérhetőségek:

Gondoltam egy nagyot, hogy lefordítom a kedvenc Twitter kliensemet magyarra. Ettől egyszerűbb feladat kevés van, gondolhatja bárki. Ez általában igaz is, amíg bele nem fogunk egy ilyen feladatba. A problémát nem is a már ismert kifejezések fordítása jelenti, hanem az újak átültetése a magyar nyelvre. Kezdjük egyből magával a Twitter kifejezéssel. Magyarul ez csipog, csiripel, csivitel lesz a szó szerinti fordításban. A mindennapi szóhasználatban a csiripel, már egyértelműen az angol tweet szó helyett használatos. Van már turulunk ami csiripel, az emberek ha csipognak, csiripelnek, akkor mindenki tudja, hogy Twitter-t használnak.

A Twitter használatához azonban nem csak a tweet - azaz a csipogás, csiripelés - tartozik hozzá. Angolul az emberek "újracsiripelnek" egy tweet-et, azaz másnak a csipogását kürtölik világgá, amire a "retweet" szó használatos. Ráadásul a szóhoz kötődik egy egyértelmű rövidítés, az "RT" is. Ha a csipog, csiripel szavakat elfogadjuk a "tweet" magyar megfelelőjének, akkor a logika szerint az "újracsipog" és az "ÚCS" is elfogadható lenne. E két utóbbiról azonban szerintem mindenki érzi, hogy senki sem használná a mindennapi nyelvben.

Kérdezgettem az ismerőseimet is, hogy ők hogyan oldanák fel a problémát. Jöttek is az ötletek sorjában: csirip, recsirip, RCS, csivit, recsivit, csipog, recsipog... A végén arra gondoltam, hogy a legjobb az lenne, ha megtartanánk az angol kifejezéseket magyaros írásmód mellett. Így a következőket fogom használni: tweet - tvít, to tweet - tvittelni, to retweet - retvittelni. Ettől a csipog és a csiripel, mint remek magyar szavak a közbeszédben szerintem tovább élnek, de a csiripelő kliens felületén sokkal jobb, ha ezeket az új, magyaros írásmóddal használható szavakat használjuk. Így a szolgáltatáshoz kapcsolódóan már megszokott rövidítések is értelmesek maradnak a magyaros írásmód mellett.

Példamondatok az új szavakkal:

Ági küldött egy tvítet Jenőnek. Géza retvittelte a tegnapi tvítemet. Szoktál tvittelni? Küldtem egy RT-et.

Ha van jobb ötleted, ne tartsd magadban, írd meg nyugodtan.

Kapcsolódó írások: Hotot - a szexi twitter kliens

További elérhetőségek:

Az internetes csalásokról sokat hallunk, sőt a közvéleményben élnek sajnos olyan sztereotípiák, amelyek szerint az internet a csalás, a bűnözés melegágya. Én nem osztom ezeket a megalapozatlan, közhelyes véleményeket. Szerintem a világháló az emberi kommunikációtörténet csúcsteljesítménye, ennél fogva tökéletesen leképezi és összegyűjti az összes lehetséges kommunikációs formát és célt, a csalásokat is.

A netes csalások sajátos formája a phishing, amelyet már minden internethasználó jól ismerhet, hisz nem mai fejlemény, a képi háttér összefüggései az igazán érdekesek. A gyanútlan felhasználók úgy lesznek áldozatok, mint ahogy a kis halak bekerülnek a halász hálójába. Kapnak egy hihető tartalmú emailt, amely elirányítja őket egy olyan webhelyre, ami ugyan hamis, de eredetinek tűnik, és így megszerzik a felhasználó személyes adatait. Elhalásszák a fontos adatainkat, például a bankszámlánkhoz való belépési kódokat.

Rendkívül jól mutatja ennek a témakörnek az összefüggő, kognitív metaforacsoportjait, hogy ugyanerre a képi háttérre épül ennek a csalástípusnak egy magasabb szintű, kifinomultabb, célzott változata, amely már nem válogatás nélkül veti ki a hálóját mindenféle felhasználóra, a metaforakör fogalmával élve kis halra, hanem kifejezetten nagy halakra vadászik. Ezt a módszert whalingnek, magyarul bálnavadászatnak nevezik. A whaling lényege, hogy célzott, személyes, rafinált emaileket küldenek magas beosztású cégvezetőknek, illetve nagyobb cégek új, a munkahelyi biztonságtechnológiában járatlan alkalmazottainak, akiktől nagy jelentőségű üzleti, pénzügyi adatokat lehet kicsalni. Ez a csalás tehát már nagyban zajlik. Jól érzékelhető, hogy a felhasználók, a nyelvhasználók milyen logikus, összefüggő gondolatkörökbe rendezik a hasonló jelentésű metaforikus kifejezéseket. Csalás, becsapás = halászat: ennek az az alapja, hogy a halászat és az ilyen típusú emailes csalás is valamilyen csalit, vagyis csalogató, hihető, ám mégis beugrató kiindulópontot tartalmaz. A válogatás nélküli, tömeges felhasználókat célzó tevékenység egyszerűen a phishing 'halászat' képi kifejezéssel van megnevezve, a célzott, magas beosztású személyek elleni adathalászat a bálnavadászat (whaling).

A kifejezés töve a whale 'bálna' főnév a szlengben a 'magas, óriás termetű embert' is jelenti, a magasa beosztású cégvezetők a hatalmuknál, gazdaságuknál fogva nevezhetők óriásnak, azaz angolul bálnának (whale). Emellett persze metaforikusan szinte bármilyen nagy méretű tárgyat lehet bálnának nevezni. A legzseniálisabb azonban a nyelvhasználatban kimutatható összefüggő képi gondolkodásmód.

Bódi Zoltán

További elérhetőségek:

RETRO85.

Ha azt mondom, retró, Ti azt mondjátok, hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek. Ha azt mondom, retró, Nektek a népszerű budapesti presszók jutnak eszetekbe, melyeket – jobb-rosszabb ízléssel – a hetvenes évek műbőr borítású kagylófoteljeivel és a nyolcvanas évek játékaival és háztartási eszközeivel rendeznek be a tulajdonosaik (vannak ízléses példák, mint a patinás Ibolya presszó, ahol a galérián egy picike PRIMO plakát is megbújik, a számítógépesek örömére).

A retró iparág lett, egészen az ezredforduló óta, amikor az évszázadtól való búcsúzás jegyében még egyszer újra reflektorfénybe álltak a hatvanas évek sztárjai, hogy az idősebbek szeretetteli és a fiatalok inkább gunyoros érdeklődésétől övezve énekeljenek. Vagy csak meséljenek a pályájukról.

Ha azt mondom, informatikai retró, a fogalom sokkal képlékenyebb. Az informatika gyorsabban változik, mint a közízlés, elvileg már egy néhány éves tárgyat is retrónak, azaz éppen a közelmúlt homályába tűnőnek, elavultnak és egyszersmind kellemesen ismerősnek tekinthetnénk. Azért az informatikai retróban is van egy közmegegyezés, amely alapvetően a személyi számítógép hőskorának tárgyait tekinti érdemlegesnek: a nyolcvanas évek házi számítógépei és immár a kilencvenes évek elejének PC-i izgalmasak kiváltképpen. A retró igényt jól bizonyítja például az iddqd.blog.hu rendszeres Heti Retró rovata, melyben egyszer az én munkámról is írt Stöki egy remek kis cikket.

Munkahelyem, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytára többször rendezett már „retró” családi napot. Egyszer Pixelparádé címmel a számítógépes grafikus hardverek tervezőit hívtuk össze, többek között a SZTAKI-ban fejlesztett GD-71 (vektoros) grafikus kijelző, LG-1 fotóplotter, Autoscan szkenner konstruktőrei beszéltek a saját korukban high-tech tárgyakról, s a történetek hatására a tárgyak is megelevenedtek, jelentőségük, "belső szépségük" érthetővé és megélhetővé vált. Máskor Muszka Dánielt fogadtuk a múzeumban, s az első magyar "műállatot", a Katicabogarat mutatta be, sőt: nyolcvanadik születésnapján a saját pályájáról is mesélt, Rényi Alfréddal, Kalmár Lászlóval kapcsolatos emlékeiről. Ezek a kötetlen beszélgetések (az "oral history" alkalmai) fontos részei a múzeumi rendezvényeknek, én pedig szerencsés vagyok, hogy olyan gyűjteményt gondozhatok, amely annyira "kortárs", hogy a feltalálók, a tervezők még elérhetőek.

Múlt évben a családi napunkon 1984-be kalandoztunk, s a 25 éves Primo eredeti tervezői, a 25 éves Mikroszámítógép Magazin szerkesztősége és a 25 éves Macintosht képviselő mai Apple-szakember tartott múltidéző előadásokat.

De nemcsak a tervezők az érdekesek, hanem az alkalmazók, a felhasználók, a rajongók is. Az ő történeteikből áll össze a tárgy teljes "élettörténete".

Idén 1985-re tekintünk – és a tekintetünk mindjárt a kilencvenes évek elejére siklik tovább, ugyanis a 85-ös év két fontos személyi számítógépe: az Amiga és az Atari ST Magyarországon főként a kilencvenes években szerzett híveket magának.

November 13-án a múzeum Műszaki Tanulmánytárában a 25 éves Amiga kapcsán Berényi Zoltán (Bear), a Guru alapító főszerkesztője meséli el személyes emlékeit a legendás gépről és a Guru alapításáról. A 25 éves Atari ST kapcsán egy lemezújság, a Bomba szerkesztősége (Andróczky Gabriel, Képes György, Mezei Gábor és Sebestyén Gábor) idézi fel az Internet kora (a Netidők!:) előtti, daliás időket, amikor a mai honlapokhoz hasonló tartalmak mikrofloppykon terjedtek. Elárulom, elfogult leszek, mert a Bomba egyik szerkesztője az azóta ügyvédként dolgozó Bátyám, s a Bombában jelent meg első „informatikatörténeti publikációm”, szigorúan idézőjelben, hisz akkoriban általános iskolába jártam. Sok-sok személyes emléket idézünk föl közösen, a friss magánvállalkozások, a taxisblokád, a személyautóba épített 06-60-as telefonok és a nagy művházas komputerparty-k korából.

A családi napon egy előadás szól majd szorosan a nyolcvanas évekről: egyik legkedvesebb számítógép-pionírunké, Kovács Győzőé, aki a TV-BASIC-re, Magyarország első igazi informatikai távoktató tanfolyamára emlékezik vissza. A másik véglet – a program szerint egyébként a kezdő előadás – pedig Edvi Tímeáé lesz, aki a 25 éves Super Mario kapcsán a Nintendo nagyon is élő világába kalauzol el minket, s még egy piros, jubileumi WII-t is hoz, a folytonosság jegyében.

A RETRO85-ről itt olvashattok bővebben.

Képes Gábor

További elérhetőségek: