Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy közhelyszerű „törvényét” korunk marketingszakemberei is ismerik, sőt mi több, ma már a konzumer árucikkek gyártásánál is ebből indulnak ki. Három év után az eszközeink jelentős része elhasználódik és cserére szorul, így újat kell vennünk. Természetesen vannak kivételek (hűtőgép, tűzhely, bútorok), de egyre többen ismerjük már például a mobiltelefonok világából, hogy 2-3 évente cseréljük a telefont. Elkopott, mármint fizikailag, vagy idejétmúlttá válik technológiailag, netán ténylegesen elromlik, vagy esetleg csak megunjuk.

Saját példámat hadd idézzem: 2004-ben (szinte tegnap volt!) sikerült szert tennem egy multifunkciós nyomtatóra (márkáját és típusát most itt nem citálom, már csak azért sem, mert más gyártóknál is hasonló lehet a tapasztalat), ami ugyebár szkennerként is, meg fénymásolóként is használható. Nem a legolcsóbb eszköz volt, de talán nem is a legdrágább, mindenesetre a vételénél mindenképpen megvolt még az a szempont, hogy egy jó masszív darab ez az eszköz, középtávon (mondjuk 5-7 évre) biztosan jó megoldás lesz. Ezért aztán hajlandó voltam kicsit mélyebbre nyúlni a pénztárcámba.

Először a masina nyomtató része adta meg magát, nagyjából 2008 végén, de úgy, hogy a cég szervizközpontjában azt mondták, hogy olyan drága a javítás, hogy ezért az összegért már simán vehetek egy új készüléket. Nem sokkal később vettem egy olcsó lézerprintert (tényleg az akkor elérhető legolcsóbbat vettem: a viszonylag drága multifunkciós gép mellett már nem akartam sok pénzt kiadni), a multifunkcióst meg legalább szkennerként használtam tovább. De aztán mostanában eljött a végítélet ideje a kiszolgált multifunkciós masina számára is: a szkenner immár csíkokat húz a képen. Na jó, de legalább azt elmondhatom, hogy hét éven át működött – úgy ahogy.

Az igény azonban megmaradt: kell a szkenner és időnként a színes nyomtatás funkciójára is szükségem van, hát kimentem egy közeli áruházba, ahol a kedvenc eufemizáló kifejezésemmel élve „belépő szintű” multifunkciós nyomtatót vettem, a korábbi eszköz hét évvel előtti árának ötödéért. (Persze, akciós volt. Ha az eredeti árát nézem, akkor már nem jön ki a jól hangzó „ötöde”, hanem csak kb. 40%, de még így is 60%-kal lenne olcsóbb. És még egyszer perszer: a gép akciós ára annyi, mint a fekete és színes tintapatron árának összege.) Nézzünk, mire megyünk egy mai olcsó eszközzel! Természetesen a technikai adatait megnéztem előzetesen, és elfogadhatónak találtam.

Megleptek az eszköz használatának első tapasztalatai. Ezek a szakik dolgoztak az elmúlt hét évben! A berendezés halkabban és gyorsabban szkennel, halkabban és gyorsabban nyomtat és ezzel még nincs vége! A szkennelést segítő szoftver sokkal kezesebb, mint a 2004-es: például egy színes fotó beolvasásakor nem kell vesződni a kép körvonalainak precíz kézi beállításával (bár tegyük hozzá, hogy egy kezdetleges automatika már volt a korábbi gépben, ami a kép körvonalait felismerte és nagyjából ki is jelölte), hanem teljesen magától egy gombnyomással is képes jó minőségben beszkennelni a képet. És ez egy olcsó gép!

Hát érdemes továbbra is ragaszkodni a régi géphez? És érdemes sok évre venni eszközt? Jelenleg úgy tűnik, hogy legalábbis az elektronikus eszközök esetén több előnye van a sűrű, 2-3 évenkénti lecserélésnek. Egyrészt növeljük a saját esélyünket arra, hogy hamarabb hozzáférjünk az újabb, kényelmesebb technológiákhoz, másrészt egy olcsó eszközzel igazodhatunk ahhoz a gyártói trendhez, ami a 2007. október 29-i műsorunkban megbeszéltünk: a konzumer (vagyis nagyközönségnek szánt) eszközöket 2000 üzemórára tervezik (lásd az Infoszótárban az MTBF, vagyis mean time between failures kifejezést), ami átlagos használattal kb. három évre jön ki.

Vagyis új berendezéseink megvásárlásakor az árra már ne úgy tekintsünk, hogy ennyiért „örök időkre”, de még csak ne is úgy, hogy sokáig használható megoldást kapunk, hanem csak három évre. Számoljuk ki, hogy egy napra hány forint jön ki, azaz az árat osszuk el 3 x 365 = 1095-tel, és gondoljuk át, hogy megér-e ennyit nekünk naponta az új berendezés. A három év elteltével bizony számíthatunk arra, hogy gondoskodni kell az újabb berendezésről.

Szilágyi Árpád


ps: Hadd emlékezzek meg a CD-játszómról, a Technics SL-PG300-asról, amelyet 1992-ben vásároltam, azaz jövőre lesz a kütyü 20 éves, és mind a mai napig tökéletesen működik. Jó példa a korábbi tervezési gyakorlatra, amikor még hosszabb távra tervezték az eszközöket. Ma már ilyen márkájú hifi berendezéseket sajnos nem lehet kapni… Talán a Technics nem jól tervezte meg az MTBF értékeket?