Minden harmadik magyar internet-felhasználónak van okostelefonja vagy okostelefon-funkciókkal bővített hagyományos mobilja és 28 százalék tervezi, hogy még fél éven belül beszerez egyet – többek között ez derült ki a KutatóCentrum által 2011 augusztusa során első alkalommal végzett E-Tech Report kutatásból. Sütő Anna kutatási projekt menedzser volt a műsorunk vendége.

Sütő Anna: A jövőben bizonyos technikai eszközök használata várhatóan kevésbé lesz elterjedt – elsősorban a hagyományos eszközökre gondolok, mint például a csak telefonálásra használható mobiltelefonok vagy az asztali számítógépek, és ezzel szemben az olyan eszközök, mint a notebook, a netbook illetve az okostelefonok elterjedése várhatóan hatványozódni fog a közeljövőben.

Nagyistók Tibor: Az is kiderült a kutatásból, hogy a tábla PC-knek nagyon kicsi Magyarországon az elterjedtsége…

Sütő Anna: Van a technikai eszközöknek egy másik csoportja, például ide tartoznak a tábla PC-k és az e-readerek, azaz e-könyvolvasók, amelyeknek jelenleg még nagyon kicsit a penetrációja. Azt látjuk, hogy a tableteknek nincs meg még az a kihasználtsága a felhasználói körében, amelyekre alkalmasak lennének, és nagyon sokan idegenkednek az e-könyvek használatától. A kutatásban résztvevők négyötöde mondta azt, hogy inkább a hagyományos könyveket részesíti előnyben és nem szeretne elektronikus eszközökre váltani.

Borek András: Arra kitért a kutatás, hogy aki esetleg azt mondta, hogy nem szeretne elektronikus könyvet olvasni, az látott már ilyet az életben?

Sütő Anna: Nem, erre nem tér ki a kutatás. Akik ilyen választ adtak, azok nem rendelkeznek e-könyvolvasóval és általában kevesebb modern technikai eszközük van.

Bódi Zoltán: Az derül ebből ki, hogy a mítoszok roppant erősek: nem tudják, nem ismerik, nem használták még, de jól elzárkózunk tőle, hogy „ilyet semmiféleképpen sem”. Fogalma sincsen róla, hogy mi az, amit elutasít…

Sütő Anna: Viszont érdekes módon az okostelefonok esetében nem nagyon élnek ezek a mítoszok. Itt a válaszadóknak a kétharmada mondta azt, hogy hasznos eszköznek találja, illetve több mint 80% mondta azt, hogy azért is hasznos, mert más eszközöket helyettesít, illetve kivált.

Bódi Zoltán: De a válaszadóknak hány százaléka birtokol okostelefont?

Sütő Anna: 35%

Bódi Zoltán: És nyilván lényegesen kevesebben birtokolnak e-könyvolvasót, amivel kapcsolatban nagyobbak is a mítoszok…

Sütő Anna: Ez így van. Ezt a példát csak azért hoztam fel, mert nem minden egyes modern technikai eszköz iránt van ekkora idegenkedés.

Dragon György: Azért azt tegyük hozzá, hogy a marketing tevékenység, amelyet hétköznap tapasztal a kedves felhasználó, mondjuk egy televízióadás megtekintése közben okostelefon-reklám 8-10 darab van minimum, e-book reklámot egy darabot se láttam.

Nagyistók Tibor: Azt megvizsgáltátok-e, hogy milyen a magyarok technológiai érettsége?

Sütő Anna: A kutatásban résztvevőknek közel fele mondta azt, hogy jártasnak érzi magát a technikai eszközök világában, ugyebár itt internetezőkről van szó. Nagy részük internetes fórumokon tájékozódik. Érdekes, hogy főleg a férfiak teszik ezt és a nők elsősorban családtagok, ismerősök véleményére hallgatnak, tehát a férfiak inkább utánanéznek és a nők pedig utánakérdeznek. Az okostelefonokkal kapcsolatban a napokban megjelent másik kutatásból kiderül az, hogy ez az eszköz inkább egy trendi státusz-szimbólum jelenleg, tehát nem feltétlenül a funkciói miatt választják. A kutatás a telefonon végzett tevékenységeket vizsgálta és ebből kiderült, hogy sokan azért veszik a telefont, hogy különböző közösségi oldalakon és fórumokon láthatóvá tegyék magukat az eszköz segítségével. Nagyon fontos tendenciának látszik, hogy az eszközök és a funkciók egyre inkább integrálódnak: úgy néz ki, hogy az okostelefon veszi át ennek az univerzális eszköznek a szerepét. Például a hordozható zenelejátszók esetében látszik az, hogy egyre csökken a használatuk, viszont egyre többen hallgatnak a telefonjukról zenét.