Netidők Blogtársaság

Minden harmadik magyar internet-felhasználónak van okostelefonja vagy okostelefon-funkciókkal bővített hagyományos mobilja és 28 százalék tervezi, hogy még fél éven belül beszerez egyet – többek között ez derült ki a KutatóCentrum által 2011 augusztusa során első alkalommal végzett E-Tech Report kutatásból. Sütő Anna kutatási projekt menedzser volt a műsorunk vendége.

Sütő Anna: A jövőben bizonyos technikai eszközök használata várhatóan kevésbé lesz elterjedt – elsősorban a hagyományos eszközökre gondolok, mint például a csak telefonálásra használható mobiltelefonok vagy az asztali számítógépek, és ezzel szemben az olyan eszközök, mint a notebook, a netbook illetve az okostelefonok elterjedése várhatóan hatványozódni fog a közeljövőben.

Nagyistók Tibor: Az is kiderült a kutatásból, hogy a tábla PC-knek nagyon kicsi Magyarországon az elterjedtsége…

Sütő Anna: Van a technikai eszközöknek egy másik csoportja, például ide tartoznak a tábla PC-k és az e-readerek, azaz e-könyvolvasók, amelyeknek jelenleg még nagyon kicsit a penetrációja. Azt látjuk, hogy a tableteknek nincs meg még az a kihasználtsága a felhasználói körében, amelyekre alkalmasak lennének, és nagyon sokan idegenkednek az e-könyvek használatától. A kutatásban résztvevők négyötöde mondta azt, hogy inkább a hagyományos könyveket részesíti előnyben és nem szeretne elektronikus eszközökre váltani.

Borek András: Arra kitért a kutatás, hogy aki esetleg azt mondta, hogy nem szeretne elektronikus könyvet olvasni, az látott már ilyet az életben?

Sütő Anna: Nem, erre nem tér ki a kutatás. Akik ilyen választ adtak, azok nem rendelkeznek e-könyvolvasóval és általában kevesebb modern technikai eszközük van.

Bódi Zoltán: Az derül ebből ki, hogy a mítoszok roppant erősek: nem tudják, nem ismerik, nem használták még, de jól elzárkózunk tőle, hogy „ilyet semmiféleképpen sem”. Fogalma sincsen róla, hogy mi az, amit elutasít…

Sütő Anna: Viszont érdekes módon az okostelefonok esetében nem nagyon élnek ezek a mítoszok. Itt a válaszadóknak a kétharmada mondta azt, hogy hasznos eszköznek találja, illetve több mint 80% mondta azt, hogy azért is hasznos, mert más eszközöket helyettesít, illetve kivált.

Bódi Zoltán: De a válaszadóknak hány százaléka birtokol okostelefont?

Sütő Anna: 35%

Bódi Zoltán: És nyilván lényegesen kevesebben birtokolnak e-könyvolvasót, amivel kapcsolatban nagyobbak is a mítoszok…

Sütő Anna: Ez így van. Ezt a példát csak azért hoztam fel, mert nem minden egyes modern technikai eszköz iránt van ekkora idegenkedés.

Dragon György: Azért azt tegyük hozzá, hogy a marketing tevékenység, amelyet hétköznap tapasztal a kedves felhasználó, mondjuk egy televízióadás megtekintése közben okostelefon-reklám 8-10 darab van minimum, e-book reklámot egy darabot se láttam.

Nagyistók Tibor: Azt megvizsgáltátok-e, hogy milyen a magyarok technológiai érettsége?

Sütő Anna: A kutatásban résztvevőknek közel fele mondta azt, hogy jártasnak érzi magát a technikai eszközök világában, ugyebár itt internetezőkről van szó. Nagy részük internetes fórumokon tájékozódik. Érdekes, hogy főleg a férfiak teszik ezt és a nők elsősorban családtagok, ismerősök véleményére hallgatnak, tehát a férfiak inkább utánanéznek és a nők pedig utánakérdeznek. Az okostelefonokkal kapcsolatban a napokban megjelent másik kutatásból kiderül az, hogy ez az eszköz inkább egy trendi státusz-szimbólum jelenleg, tehát nem feltétlenül a funkciói miatt választják. A kutatás a telefonon végzett tevékenységeket vizsgálta és ebből kiderült, hogy sokan azért veszik a telefont, hogy különböző közösségi oldalakon és fórumokon láthatóvá tegyék magukat az eszköz segítségével. Nagyon fontos tendenciának látszik, hogy az eszközök és a funkciók egyre inkább integrálódnak: úgy néz ki, hogy az okostelefon veszi át ennek az univerzális eszköznek a szerepét. Például a hordozható zenelejátszók esetében látszik az, hogy egyre csökken a használatuk, viszont egyre többen hallgatnak a telefonjukról zenét.

Mára az egyik legfontosabb kérdés a mobil (tartalom)szolgáltatások piacára belépni szándékozó cégek számára, hogy vajon saját alkalmazással vagy inkább mobilra optimalizált weboldallal érhetnek-e el nagyobb sikert. Az Ipsos kutatócég Yahoo-nak végzett amerikai kutatása szerint tevékenységi területtől függ, hogy melyik lehet a jobb megoldás.

A kutatás feltárta, hogy alapvetően hét tevékenységi terület különböztethető meg, amire az okostelefonjukat használják az emberek: kapcsolattartás, navigáció, tájékozódás, ügyintézés, szórakozás, keresés, vásárlás. Az első négy terület esetében inkább az okostelefonon futó alkalmazásokat részesítik előnyben a kutatásban részt vevő 13-54 éves amerikai felhasználók. A másik három esetében pedig gyakrabban használják a böngészőt (eMarketer ábra):

Ugyanakkor az is érdekes, hogy a számítógéphez képest milyen eltéréseket találni. Itt nem az alkalmazások vagy böngésző viszonyát vizsgálták a kutatók, hanem ugyanezen hét tevékenységre az adott eszközön fordított napi átlagos idő arányait hasonlították össze. Azt látni, hogy mindkét esetben a kapcsolattartás a legfontosabb, viszont míg a mobillal eltöltött idő 38%-át teszi ki ez, addig PC-nél ez kevesebb, 32%. Viszont a számítógépen második szórakozás (zenehallgatás, játék, szórakoztató videók megnézése) a mobilon meglepő módon közel feleannyira fontos a rá szánt idő arányát figyelembe véve. A további tevékenységek a Yahoo ábrája alapján:

Mindent összevetve nincs tehát általánosan mindenkire érvényes recept, hogy hogyan érdemes az okostelefon felhasználókat megszólítani a szolgáltatásunkkal vagy tartalmunkkal.

Pintér Robesz

Képzeld el, hogy valaki bemegy egy könyvesboltba, negyedórát válogat a polcokon, majd egyszer csak a földre teszi a három-négy könyvvel megpakolt kosarat, és kisétál az üzletből. Kicsit furcsa szituáció, nemde?

És ha ugyanez az illető egy online könyváruházban teszi ugyanezt? Virtuális kosarába tesz néhány könyvet, majd odébbáll anélkül, hogy leadná a rendelést – ezen valahogy sokkal kevésbé akadnánk fenn.

Talán éppen azért, mert a valóságban ez utóbbi eset sokkal gyakoribb. Persze az sem ritka, hogy meggondoljuk magunkat a hagyományos üzletekben – a hipermarketekben „elhagyott” árucikkek sora is erről tanúskodik –, de a teli kosár hátrahagyása a webáruházakban sokkal jellemzőbb; különösen ha figyelembe vesszük azt is, hogy online boltokban eleve sokkal ritkábban (és kevesebbet) vásárolunk.

Az NRC friss kutatásából konkrét számok is rendelkezésünkre állnak. E szerint az elmúlt egy évben az interneten vásárlók 55 százalékával előfordult olyan, hogy a rendelés leadása nélkül távozott egy webáruházból, otthagyva a kosarat; sőt a vásárlók közel egyötöde az elmúlt egy hónapból is emlékszik ilyen esetre.

Kérdés persze, hogy milyen okból hagyjuk el virtuális kosarainkat? Nos, a legáltalánosabb indok az, hogy a vásárló meggondolta magát, és a vásárlási folyamat közben úgy döntött, mégsincs szüksége a termékre, vagy valamilyen okból későbbre halasztotta a vásárlást. Ez nyilván szubjektív dolog, a webáruházak nem igen tudják elkerülni, mint ahogy azt sem, amikor a vásárló számára a kasszánál derül ki, hogy nincs elegendő pénz a számláján.

Sokkal figyelemre méltóbbak viszont azok a magyarázatok, amelyek olyan konkrét akadályt hoznak fel a vásárlással szemben, amely a webbolt hiányosságából, hibájából adódik. A kép igen változatos: a kiválasztott termék mégsincs raktáron, az üzlet nem vállal házhozszállítást, vagy nem kínál megfelelő fizetési megoldást, a rendelés közben technikai problémák lépnek fel – ezek azonban összességükben sem fordulnak elő annyiszor, mint a legjellemzőbb történet: az online bolt látogatója a túl magasnak ítélt kiszállítás díj miatt áll el a vásárlástól.

Az elmúlt hónapban kosarukat „elhagyók” egyharmada szembesült ezzel a problémával, mindent egybevetve tehát a közelmúltban az online vásárlók 13 százaléka hagyott ott terméket valamelyik webáruházban pusztán azért, mert drágának találta a házhozszállítást.

A kiszállítás díja tehát kulcskérdés, éppen ezért figyelemreméltó adat, hogy a neten vásárlók közel fele általában véve magasnak tartja; és bár a futárnak fizetendő összeg sok esetben lefaragható azzal, ha nagyobb tételben vásárolunk, a többség inkább  - teli kosarát hátrahagyva – ellátogat egy másik internetes áruházba, hátha ott kedvezőbb feltételekkel rendelhet. Ha pedig másik online boltban sem találja meg a számítását, akkor bizony hajlandó lemondani a webes rendelés kínálta kényelemről, és inkább hagyományos módon veszi meg a kiválasztott terméket.

Kurucz Imre (NRC Piackutató)

Mi jut eszükbe a magyar internetezőknek erről a jelről? Az NRC friss kutatása szerint a Facebook által meghonosított like-gombról a felnőtt netpolgárok 17 százaléka asszociál magára a közösségi oldalra, míg a lájkolási funkció 28 százalékuknak ugrik be. Érdekes tehát, hogy a többség agyában valami mást hív elő a kép – tipikusan a felfelé mutató hüvelykujj tradicionális jelentéseit: az okét és egyéb pozitív visszajelzéseket.

Jelentős különbség figyelhető meg ugyanakkor a fiatalok és az idősebbek asszociációiban. Míg a 18-29 évesek 70 százaléka említi a Facebook-like vonulat valamelyik elemét, addig a negyven felettieknek már kevesebb mint egynegyede; ők elsöprő többségben a kézjel hagyományos üzeneteire gondolnak, annak ellenére, hogy aktív internetezőként ők is rendszeresen találkozhatnak az ikonnal.

A korcsoportok közötti különbség a like-gomb használatában is megmutatkozik, bár az kijelenthető, hogy szinte mindenki él a lájkolás lehetőségével. A Facebook-használók közel 90 százaléka legalább egy alkalommal lájkolt valamit az elmúlt egy hónapban, tízből négyen pedig rendszeresen kattintanak, ha valami elnyeri a tetszésüket. A fiatalok aktívabbak, és a nők körében is több mint másfélszer annyi szorgos lájkolót találunk, mint a férfiak táborában. Így nem meglepő, hogy a két végletet a húszas éveikben járó hölgyek, illetve az ötven feletti férfiak jelentik: előbbiek 56, utóbbiaknak viszont csupán 19 százaléka használja rendszeresen a funkciót.

És hogy mit lájkolunk leggyakrabban a Facebookon? Ismerőseink rövid posztjai vezetik a listát, de alig maradnak el e mögött a fotók és a megosztott linkek; sőt a közösségi oldal látogatóinak fele a közelmúltban legalább egyszer lájkolta valamilyen cég, márka oldalát (illetve az oldalhoz kapcsolódó aktivitást), 30 százalékuk pedig mások által megosztott reklámra dobott egy „tetszik”-et. Persze az ilyen, a marketingesek orcájára elégedett mosolyt csaló lájkok relatíve ritkábbak, így havi lájk-adagunkban csekély súllyal szerepelnek.

A felmérés rávilágított arra is, hogy az igazi „lájker” a Facebook határain túl sem feledkezik meg a tetszésnyilvánítás kattintós módjáról. A júzerek 12 százaléka hírek, cikkek, blogposztok esetén is rendszeresen lájkol, de további 46 százalékukkal is elő-előfordul, hogy él a beágyazott like-gomb kínálta lehetőséggel.

Kurucz Imre

Veszprémben mutatták be az MTA Regionális Kutatások Központjának Nyugat-magyarországi Intézete Okos városok (Smart cities) címmel készült tanulmányát. Az IBM Magyarország megbízásából folytatott kutatás lehetőséget adott rá, hogy az Akadémia szakértői átfogó felmérést készítsenek kilenc vidéki magyar város fejlettségéről, innovációs adottságairól, hatékonyságukról erőforrásaik felhasználásában. A tanulmány megállapításai nyomán számos konkrét lehetőség körvonalazódott a hatékony városüzemeltetéstől az intelligens közlekedés-irányítási megoldásokon át a mobil technológiákon alapuló turistairányító rendszerekig. A városok „okos” projektterveikhez EU-s és kormányzati forrásokért is pályázhatnak. A műsorban Pongrácz Ferenctől, az IBM operatív igazgatójától érdeklődtem, hogy mi a helyzet Magyarországon.

Szilágyi Árpád: Mit jelent az, hogy okos város?

Pongrácz Ferenc: Azt jelenti, hogy használjuk azokat az okos technológiákat, amik ma már elérhetők. Ezt úgy lehet elképzelni, mintha egy élőlénnyé válna a város. Vannak érzékszervei, ezek lehetnek telefonok, kamerák, mindenféle érzékelő eszközök. Aztán van egy idegrendszere, ezek mindenféle hálózatok, telefonhálózat, internet, a közlekedés. És van egy agya is.

Szilágyi Árpád: Ez utóbbi a város irányítását jelenti?

Pongrácz Ferenc: Azt jelenti, hogy azt a rengeteg információt ma már modern eszközökkel fel lehet dolgozni. Statisztikai elemzéseket lehet készíteni, előrejelzéseket lehet készíteni és aztán be lehet avatkozni a közlekedésbe és egy csomó területbe.

Szilágyi Árpád: Úgy hallottam, hogy létezik egy mérőszám, ami megmutatja, hogy ha megnézzük a város különböző jellemzőit, akkor hol tart mondjuk egy 10-es skálán az a bizonyos város.

Pongrácz Ferenc: Van egy kutatóintézetünk, ami eredetileg arra szakosodott, hogy javaslatokat tegyen befektetőknek, hogy hol érdemes a pénzüket kamatoztatni és ez a kutatóintézet kidolgozott egy módszertant arra, hogy mennyire okos egy város. Körülbelül négyszáz mutatószám van, például hogy mennyi az internetet használók aránya vagy száma a városban, közülük hányan használják a netet ügyintézésre. De vannak más mérőszámok is, például a hagyományosabbak: az egy főre eső GDP a városban, vagy az egy főre eső vízfogyasztás. Tehát rendkívül széles a mutatóknak a köre és két dimenzió mentén csoportosítjuk ezeket. Az egyik a városnak a szolgáltatásait fedi le, hogy mit nyújt az embereknek. A másik dimenzió meg négy kategóriától függ: költenek-e az adott területre a városban (ha nem költenek, akkor kisebb az esélye, hogy eredményes lesz az adott terület), a második kategória, hogy azt mennyire logikusan, struktúráltan teszik, egy stratégia mentén, a harmadik szól az informatikáról, azaz, hogy a modern rendszereket mennyire használják és az utolsó, hogy ennek mi az eredménye.

Szilágyi Árpád: Mit lehet mondani e számok alapján a magyar városokról?

Pongrácz Ferenc: Két felmérést is csináltunk. A részletes felmérésnél három magyar várost hasonlítottunk össze nyolc egyéb várossal, amelyek magyarok és nem magyarok. És volt egy másik felmérés, ahol kilenc magyar várost viszonyítottunk egymáshoz, nagyon hasonló módszertannal, bár ez egy kicsit kevésbé volt részletes. Azt lehet mondani, hogy egy 10-es skálán, hogy ha minden városnak kivennénk a legjobb gyakorlatát és egy elméleti legjobb várost építenénk ebből össze, akkor 8,3 pontot érne el.

Szilágyi Árpád: Tehát 10-es nem tud senki elérni?

Pongrácz Ferenc: Nem, az az elméleti maximum. A legjobb város a mérés alapján Stockholm, amely 7,4 pontot ért el. A magyar városok pedig 4,4 és 4,7 pont között vannak. Egyébként nem nagy különbség van a magyar városok között. Csehországban, pl. Brno körülbelül 5 pontot ér el.

Szilágyi Árpád: Ezek szerint nagyon le vagyunk maradva?

Pongrácz Ferenc: Igen.

Szilágyi Árpád: Lehet-e következtetni a magyar városok jelenlegi helyzetéből, ezt a fejlődési tempót követve, hogy mikor érik utol, egyáltalán utolérhetik-e Stockholmot valaha is?

Pongrácz Ferenc: Én optimista ember vagyok. Gyakran látjuk, hogy akik később lépnek be a technológiai fejlődésbe, azok nagyobbat tudnak ugrani. Volt erre a történelemben sok példa. Most lehetőségünk van arra, hogy amiket mások már jól megcsináltak, azokat mi viszonylag gyorsan adoptáljuk. Tehát én nem tartom kizártnak azt a forgatókönyvet se, hogy egy nagy ugrással akár élre is tudunk törni. Persze ehhez nagyon optimistának kell lenni…

Szilágyi Árpád