Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Magyar IT feltalálók a világ élvonalában (konferencia beszámoló)

December 7-én, kedden rendezték meg a „magyar CES-t”, a második Innovációs TechShow-t, amely 25 hazai IT cég találmányát, termékét mutatta meg az érdeklődőknek, míg a kiállítással párhuzamosan szakmai konferencia folyt a témában. Volt szerencsém előadóként részt venni a rendezvényen és körbesétálni a kiállítótérben. Szubjektív élménybeszámoló következik.

Az eseményt a Merlin Színházban rendezte meg a Mobilitás és Multimédia Klaszter (MMK), a helyszínnek megfelelően művészire sikeredett a megnyitó: elgondolkodtató videóösszeállítást és egy ahhoz kapcsolódó táncos performanszt tekinthettek meg a résztvevők. Ezt követően a nap során több blokkban folyt a konferencia a színházteremben, míg az előtérben a kiállított cégek termékeivel, megoldásaival lehetett testközelből megismerkedni.

Csuhaj V. Imre innovációpolitikus nyitó elődásából kiderült, hogy bár van idehaza innováció és vonatkozó politika is, gondok is vannak: kevés a befektető, GDP arányosan alacsony a kutatásra és fejlesztésre (K+F) fordított összeg, kevés az innováció. Hogy ki lehessen mozdulni a jelenlegi helyzetből ahhoz reális célokra és kitartó politikára van szükség. Ennek részeként folyamatban van az innovációs intézményrendszer megújítása, az elmondottak alapján a jelenlegi Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal működtetése helyett más modellre fognak áttérni – várhatóan egy fejlettebb országtól fogunk másolni, mert nem szégyen az ügyesebbektől tanulni. Az új rendszerben egyszerűbb lesz a pályázás, összevonják a forrásokat, megpróbálják szorosabbra fűzni a szellemi műhelyek és a vállalatok kapcsolatát, valamint alakítanak az adópolitikán is. Ugyanakkor lesz monitoring – külföldi, elismert szakértők segítségével fogják ellenőrizni, hogy hogyan hasznosulnak a befektetett források, hogyan haladnak a projektek. Az állam innovációkkal kapcsolatban megváltozott attitűdjét az is jelzi, hogy a jövőben nagyvállalatoknak és nem csak induló mikrovállalkozásoknak, vagy KKV-knak adnak támogatást. Azt is fontos az elhangzott előadásból kiemelni, hogy a tervek szerint nem csak egyszerűen az ötletek megvalósítására fognak pénzt adni, hanem a fenntartáshoz és a befektetők megjelenéséig szükséges idő túléléséhez is nyerhető támogatás – mert mint egy későbbi előadásból kiderült, elég kevés magyar cég éli túl az ötlet megvalósítása és valódi termékként való értékesítése közötti „halál völgyeként” aposztrofált időszakot.

Nyitrai Zsolt infokommunikációért felelős államtitkár sajnos nem tudott részt venni az eseményen, mivel a költségvetés szavazásán kellett részt vennie a Parlamentben. Így a mobiltelefonjával felvett videó üzenetben köszöntötte a résztvevőket és azt kívánta, hogy Magyarországon Európa egyik leginnovatívabb IT gazdasága épüljön ki – ezzel a céllal csak azonosulni tudott a jelen lévő célközönség.

A következő előadó Cristopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója volt. Az előadásból kiderült, hogy az MT szerint jelenleg a következő főbb trendek határozzák meg a fejlődést a világban: konvergencia, interaktivitás, mobilitás, perszonalizáció (ahogy hallhattuk ez igazi„ómagyar szó”), és a többképernyős tartalom. A Magyar Telekom jelenleg ezek mentén gondolja át fejlesztéseit és innovációs tevékenységét. A nélkül, hogy elvesznénk az egyes területek részleteiben, a kulcsszavak az okostelefon, az iPad, az értéknövelt szolgáltatások és a cloud computing voltak. Az előadás lényegi üzenete az volt, hogy új üzleti modellek kellenek: mert nem elég már csak a kütyüben vagy a szoftverben innoválni, ettől többre van szükség a tartós sikerhez.

Az első blokkot Pukler Gábor, a TechShow-t rendező Klaszter vezetőjének előadása zárta, aki elmondta, hogy sok az ötlet idehaza, de kevésből lesz sikeres termék. Száz ötletből nagyjából húsz éri meg, hogy sikeres vállalkozás legyen belőle. Ennek elsősorban nem az az oka, hogy kevés a pénz idehaza ezen a területen, hanem, hogy nagyon töredezett az innovációs értéklánc, könnyen zsákutcába kerül az innováció valamelyik végtermék elkészítése előtti fázisban…
Ilyen végszó után egy órát kaptak a résztvevők, hogy megismerkedjenek a kiállítókkal. A 25 hazai IT cégek egy jó része már nemzetközileg is ismert, vagy díjazott megoldást hozott az Innovációs TechShow-ra. Több kiállítót is ki lehetne emelni, számomra a korábban már itt a blogon is bemutatott, non-lineáris tévézéssel foglalkozó HomeSys, illetve a később díj győztes Callmix mellett a „5 minutes break” androidos applikáció volt még izgalmas. Egyébként minden kiállító cégről elérthető rövid információ a rendező oldalán. Érdemes megnézni őket. Itt pedig a büszke első helyezett és a díj látható (köszönet a képért a TechShow szervezőinek).

A 2010-es Innovációs TechShow nyertese, a CallMix alkalmazás

A Callmix nyerte a 2010-es Innovációs TechShow nagydíját

 

1 Tovább

Az internet és a gyerekek: veszélyek és lehetőségek

A napokban jelentetett meg az EU egy érdekes sajtóhírt a gyermekek internet használatával kapcsolatos kutatásról. A 23 európai országban 23 ezer gyermek és egyik szülője egyidejű kérdezésével zajló kutatásból kiderült, hogy az internet több lehetőséget rejt a gyerekek számára, mint amennyi veszéllyel jár.

 

A sajtóhír kapcsán kicsit mélyebbre ásva izgalmas anyagokra lelhet az egyszeri internet felhasználó. A kutatást menedzselő London School of Economics (LSE) profi videót tett közzé, amelyben a kutatás vezetői nyilatkoznak arról, hogy mit mutatnak az eredmények, mi volt számukra a legmeglepőbb és milyen konklúziókra jutottak.

Az iskoláknak egyértelműen jó hír, hogy a gyerekek saját beszámolója szerint leggyakrabban iskolai munkához kapcsolódóan, illetve házi feladatokhoz használják az internetet (84%). Ugyanakkor meglepő lehet, de a gyerekek fele nyilatkozott úgy, hogy híreket is olvas az interneten – azt gondolhatnánk, hogy ez elsősorban a felnőttekre jellemző internetes aktivitás.
Ugyancsak jó hír volt, hogy az előzetes hipotézisekkel szemben kevés gyermeket érintett zaklatás az interneten (kb. 5%). De a 9-16 évesek 14%-a látott az elmúlt egy évben egyértelműen szexuális képet az interneten és a 11-16 évesek 22%-a találkozott olyan felhasználói tartalommal, ami fajgyűlölettel, anorexiával vagy öngyilkossággal volt összefüggésben.
A kutatás egyik tanulsága, hogy annak ellenére, hogy a gyerekek digitális bennszülöttek, nem feltétlenül használják az internetet készség szinten és nincsenek tisztában minden vetületével. Leslie Haddon, az LSE professzora - a kutatás egyik vezetője - szerint az életnek számos olyan aspektusa van, amire a szülőnek kell a gyermek figyelmét felhívnia, a veszélyre figyelmeztetnie és a helyes viselkedést megtanítania (pl. hogy hogyan kell átkelni az úttesten). Kérdés viszont, hogy mi a helyzet az internettel. Haddon professzor saját bevallása szerint ebben a kérdésben bizonytalan, aminek az az oka, hogy nem szabad abba a hibába esni, hogy az internet kapcsán pánikot keltsünk, vagy túlzott figyelmet szenteljük pusztán a negatív oldalának. Mindent egybevetve az internet olyan, mint a világ maga, nem rosszabb, de nem is jobb annál – vagyis, tehetnénk hozzá a jó és a rossz oldalaira egyaránt fel kell hívni a gyerekek figyelmét, de nem szabad csupán a negatívumai alapján megítélni.
A kutatás konklúziója egyértelműen nem az, hogy az internetet ki kell kapcsolni otthon, mert káros a gyerekekre. Sőt, egy ilyen döntés többet ártana a gyerekeknek. A felmérés szerint az internet által a gyermekek számára nyújtott előnyök számosabbak, mint a hátrányok vagy veszélyek. A gyerekek már most is számos készséggel és megoldással rendelkeznek az internet kezelésében, de segíteni kell őket abban, hogy még gyakorlottabbak lehessenek ezen a téren, ebben pedig a szülőknek is nagy a felelőssége. Ez a kutatás segít abban, hogy tisztábban lássanak az érintettek, hogy mik a jelenlegi trendek, tények a témával kapcsolatban. Akit alaposabban érdekel a kutatás, az a projekt oldalán ennél jóval részletes információkat és adatokat is elérhet (a kutatásban Magyarország is részt vett).
0 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek