Netidők Blogtársaság

Furcsa helyzetben voltunk mi magyarok mindig is: nagy lelkesedéssel próbáltunk a háziszámítógép forradalom élvonalában haladni. Így fordulhatott elő, hogy több olyan géptípus is létezett, ami szinte csak nálunk lett "világhírű".



Mai cikkünkben, amely egy több részes sorozat első fejezete (a sorozat maga olyan számítógépekről szól, amelyek csak Magyarországon lettek kiemelkedően népszerűek) a Commodore 264-es családdal foglalkozunk majd, amelynek három képviselője közül kettő is "letarolta" annak idején a magyar piacot - egyikőjük a Plus/4 (alias "pluszi"), másik képviselőjük a C16 volt. A család harmadik 'komoly' tagja, a C116 sehol nem ért el átütő sikert olyannyira, hogy sokan mind a mai napig nem hallottak róla. Azonban ez a família ennél sokkal többől állt.
1984 január 13. Jack Tramiel, a Commodore első embere két nappal lemondása előtt büszkén pózolt a CES-en (Consumer Electronic Show) a cég két új termékét kezében tartva. Ezek a Commodore 264 és a Commodore 364 voltak.



A két új modell 8 bites volt, a C64-hez képest 50 paranccsal továbbfejlesztett BASIC-et (BASIC 3.5) tartalmazott, kezelte a C64 floppymeghajtóját és nyomtatóit a sztenderd IEC buszon keresztül, hasonló RF modulátort tartalmazott, mint a C64. A két készülékben beépítve egy TRI-Micro "3 Plus 1" szoftveercsomag is terveztek szövegszerkesztővel, táblázatkezelővel, adatbáziskezelővel és grafikai programmal - a 264-es család ugyanis szándékoltan a kis, otthoni irodáknak készült. A 364-es emellett még egy Magic Voice nevű beszédszintetizátort is tartalmazott (a sors iróniája, hogy a Commodore mérnökei Tragic Voice-nak hívták).



A TED chip

A sorozat lelke a TED chip volt, amely jócskén megnövelt képességekkel rendelkezett a C64-hez képest: egyszerűsítette a hardver felépítését, több színt jelenített meg, azonban a hang implementációja gyengébbre sikerült. A 264-es sorozatot a Timex Sinclair (a ZX Spectrum amerikai változatai) ellen indították a ViC-20-ast leváltandó, amelyet akkortájt már csak 100 dollárért árultak. Mindenképpen egy 64KByte RAM-os gépet akartak piacra dobni.
A család első megjelent tagja a gumimembrános billentyűzetes Commodore 116 lett. A Commodore 232 néven futó változat egy visszavágott 32 KByte-os verzió lett volna soros port nélkül, azonban csak prototípusig jutott, bolti forgalmazásba nem került. Ugyanígy járt a C364, amelyből gyakorlatilag kettő darab készült összesen - a CES-en csak a modelljét mutatták be.



A Plus/4-es

A Commodore 264 nevét végülis Plus/4-re változtatták és megjelent a készülék. Maga az ötlet, hogy 4 fontos felhasználói program a ROMban van és ingyen rendelkezésre áll 1984-ben forradalminak számított, azonban s beépített "programok" szinvonala tragikus volt, gyakorlatilag használhatatlan lett a szövegszerkesztő, amely csupán 99 sornyi (!) szöveget volt képes kezelni, a táblázatkezelő és az adatbázis alkalmazás pedig teljesen komolytalanra sikerült, sokszor lefagyott, vagy funkciók nem működtek benne. A Plus/4 emellett nem rendelkezett spriteokkal és a hang terén is gyengébben teljesített, mint a C64, így játék célra sem volt annyira megfelelő. A Commodore kifejlesztett egy speciális flopimeghajtót a 264-es családhoz, amely a 1551 nevet viselte és négyszer gyorsabb volt, mint a 1540-es és 1541-es egységek, hiszen nem a soros portra, hanem a bővítő-portra kellett csatlakoztatni - azonban ezt is csak limitált mennyiségben gyártották. Külön érdekesség, hogy sem a joystick port, sem a magnó csatlakoztatása nem volt kompatíbilis az addigra már hatalmas sikernek számító C64-ével - ez is hozzájárult a bukáshoz.
A Plus/4-ből mindösszesen 400000 példányt gyártottak, ebből mintegy 150ezret az Egyesült Államokban illetve abban a régióban adtak el, az európai (német) gyártású példányok (150000) mérsékelt német sikerei után igen sok készülék a raktárakban porosodott - ekkor jött kapóra a Commodore-nak a magyar iskolaszámítógép pályázat, amelyet megnyert a Plus/4, így a becslések alapján mintegy 50000 példány jutott Magyarországra iskolai és magánfelhasználásra. Amikor a boltokban megjelent, hatalmas sorbanállások és előjegyzések mellett lehetett hozzájutni az akkor 10000 forint körüli masinához, amely lényegesen olcsóbb volt, mint a C64, így pillanatok alatt elkapkodták a szállítmányokat az olcsó háziszámítógépekre vágyó tömegek.



Commodore-16

A Plus/4-es kisöccse a C16 lett, amelyből már eleve kihagyták az irodai programcsomagot, az egyszerűség kedvéért a C64-es (más színű) házába költözött és annak billentyűzetét kapta meg - mindezt az olcsóbb előállítás okán. Összesen 16KByte RAM-mal rendelkezett, amellyel kimondottan a 16KByte-os Spectrummal akart versenyezni, azonban a Plus/4-essel való kompatibilitása miatt eleve nagyobb szoftverválasztékra számíthatott.
A gép - mondjuk ki - a világon mindenütt megbukott, azonban a gyártó, látva a Plus/4 magyarországi sikerét kihasználta a kínálkozó alkalmat, és a C16 eladhatatlan raktárkészleteit Magyarországon értékesítette - így fordulhatott elő, hogy nemcsak egy komplett magyar programozó és fejlesztőgeneráció nőtt fel a C264 család tagjain (amelynek legnagyobb szoftvergyártója a Novotrade volt és amely programjainak több, mint fele magyar készítésű), hanem a C16 voltaképpen "magyar" számítógéppé, hungarikummá vált: a lelkes fejlesztők rengeteg C64-es játékot konvertáltak, fordítottak magyarra a rengeteg itt készült program mellett, hiszen a Commodore mérnökei szerint is a C64 programok 90%-a konvertálható volt. Nincsenek adatok arról, mennyi C16 és C116 készült, csak az biztos, hogy a gumibillentyűzetes változatból (C116) jóval kevesebbet gyártottak és ezt csak Európában forgalmazták. A C 16-ost Argentinában licencben gyártották, ennek ellenére nem aratott sikert dél-Amerikában sem.



Miért lett kudarc a C-264 család?

Ennek sok oka van, egyrészt Jack Tramiel kilépésével káosz uralkodott el a Commodore háza táján, a TED chippel, a beépített szoftverekkel rengeteg gond volt, a gépek nem voltak megfelelően pozícionálva a piacon, hiszen egyenesen a nagyon sikeres C64-el kellett versenyezniük, nem pedig a Spectrumokkal, a sprite-ok hiánya és a gyengébb hang pedig "béna" érzetett keltett akkor is, ha jobb volt a gépek BASIC-je. A forradalmi ötletek (ROM-ba épített irodai szoftvercsomag illetve beszédszintetizátor) nem voltak elég fejlettek és befejezettek, így csúnyán megbuktak: aki pedig játszani akart, inkább a C64-et választotta (a Commodore például összesen egy féle joystickot kínált a 264-es családhoz). Nekünk magyaroknak viszont az ide bekerült rengeteg Plus/4 és C16 miatt talán ez a számítógépcsalád lett az egyik leginkább ismert és elismert - s valóban igazi Plus/4 & C16 nagyhatalom lettünk, hiszen ezek a gépek arányaikban a legnagyobb számban itt találtak vevőre vagy tulajdonosra.

Dragon György
(A cikk eredetileg 2012. május 5-én jelent meg a GameStar Online-on.)

Google Nexus, iPad Mini vagy Microsoft Surface RT? Esetleg Kindle Fire? Megjelent a tabletek új generációja, még élesebbé válik a harc az android és az iOS között és a Microsoft is helyet követel magának ezen a piacon saját, tabletekre szánt operációs rendszerével, a Windows RT-vel. Ebben a helyzetben adódik a kérdés, hogy aki mostanában tervezi egy tablet beszerzését, az mi alapján válasszon? Szubjektív mérlegelés következik a tabletekről és a választási szempontokról.

A kiindulópont természetesen az legyen, ha tabletet választunk, hogy egyáltalán mire szeretnénk használni a készüléket Ne vakítsanak el minket a cégek csábító kütyüi, meglehet, hogy nem is tabletre, hanem ennél kisebb vagy nagyobb kijelzővel rendelkező készülékre van igazándiból szükségünk (okostelefonra vagy laptopra). Nagyon fontos, hogy a tabletek a számítógépekhez képest ma még kivétel nélkül kompromisszumot jelentenek. Az új Alkotmányt leszámítva például kevés olyan szöveget írtak még tableten, ami lényegesen hosszabb lett volna, mint egy alapos bevásárlólista vagy egy ömlengős e-mail. A tabletek elsősorban tartalom fogyasztására és annak megosztására jók. A Microsoft Surface ígérete, hogy egyesíti a laptop és a tablet előnyeit, az első tesztek alapján biztosan nem igaz az ARM-os gépekre szánt Windows RT-re. Ez ugyanis nem képes a „hagyományos” Windows programok futtatására vagy huzamosabb munkára. És ezzel el is jutottunk a következő szemponthoz, ami nálam a funkcionalitás, vagyis, hogy egyáltalán mire használható az adott tablet platform. Nem biztos ugyanis, hogy arra szánták, amire használnánk, ideális esetben persze a vágyaink és a lehetőségek találkoznak, de nem árt előre mérlegelni még a tábla beszerzése előtt. Ebből a szempontból jelenleg az iPad van a legelőnyösebb helyzetben a 275 ezer, kifejezetten tabletre optimalizált alkalmazással. Ezt követi az android, leginkább még okostelefonos alkalmazásokkal, amelyek a tableten is elfutnak (legtöbb esetben probléma nélkül – mint több androidos tablet tulajdonosa ezt nyugodtan kijelenthetem). Majd a már említett Windows RT következik, ahol év végére – kincstári optimizmus – már több tízezres alkalmazás portfóliót ígér a Microsoft. Ha azonban az első tesztekből indulunk ki – például a szinte használhatatlan Kindle alkalmazással, vagy a rendszeres „lefagyásokkal” – akkor a Surface és a Windows RT ezen a fronton még jelentős javulásra szorul, mind mennyiségi, mind minőségi szempontból.

A következő szempont a választásnál a képernyőméret és az azzal szorosan összefüggő hordozhatóság. Ez persze kapcsolatban van a használhatósággal is. Egy túl nagy táblát például kényelmetlen lehet elővenni tömegközlekedés közben, de ha úgysem tervezünk gyakran ilyet, akkor számunkra ez elhanyagolható kérdés. De a nagy és nehezebb tábla egyszerű kanapészörfölés közben is kényelmetlen lehet tartós használatra, egyszerűen azért, mert elfáradunk a folyamatos kézben tartásától. A nagyobb tablet azonban alkalmasabb videó nézésre vagy, ha fényképeket szeretnénk mutogatni rajta, esetleg üzleti tárgyalásokon anyagokat prezentálnánk vele. Ebből a szempontból az android és most már az iPad is rendelkezik kisebb (7-8 col közötti) és nagyobb (9-10 col körüli) kijelző méretű készülékekkel. A Microsoft Surface egyelőre csak a nagyobb méretben érhető el, de elképzelhető, hogy más gyártók kirukkolnak kisebb tablettel is hamarosan.

A végére hagytam az egyik legfontosabb szempontot, ez pedig a pénztárcánk vastagsága. Ha csak a bevezetőben említett gépeket nézzük, akkor ár-értékben az androidos tabletek verhetetlenek, majdnem hogy profit nélkül, anyag áron „vágják hozzánk” a Nexust vagy a Kindle Firet. Ennek oka, hogy részben piacot akarnak a gyártók maguknak, részben, mert nem a vason, hanem később a tartalmon csinálnak bevételt. (Utóbbi Magyarországon sajnos korlátozottan igaz, magyar piacon a beépített zenei, filmes vagy könyves szolgáltatások csak korlátozottan vagy sehogy sem érhetők el az androidnál vagy az Amazonnál, sajnos.) Árban az iPad is előrukkolt a mini révén egy, a korábbinál sokkal kedvezőbb ajánlattal, idehaza a lélektani 100 ezer forintos bruttó áron már hozzá lehet férni a legolcsóbb almás tablethez. A legmagasabb árat pedig a Surface-nél találjuk, ahol az 500 dolláros induló ár egyáltalán nem nevezhető dömpingárnak, amivel a piacot le szeretné tarolni a redmondi gyártó. A teljes funkcionalitást ígérő, várhatóan januárban megjelenő Surface Windows 8-as tablet / laptop hibridje pedig még ennél is drágábbnak ígérkezik (hivatalos ára még nincs).

Persze a választásnál felmerülhetnek további szempontok is, mint amilyen a kiegészítők hozzáférhetősége, a háttértár mérete, a kamera megléte és minősége, vagy, hogy csupán wifis vagy mobil nettel is rendelkező modellről van-e szó. A legfontosabbak szerintem azonban a fentebb említettek. 

Pintér Robesz

Emlékszünk még a régi mondókára: "sós kútba tette, onnan is kivette, kerék alá tette, onnan is kivette" stb, stb. Ezt néhány tesztelő komolyan vette, és kipróbálták, hogy a Canon EOS 7D fényképezőgép mit bír ki. A szívem szakad meg azért a drága masináért.

Először "kerék alá tette", vagyis elütötték egy teherautóval:

Utána jött a kerekesszék és a lépcső:

Ha nem is "sós vízbe tette", de édes vízbe, azután jött a fagyasztás:

Ha már belefagyott abba a tömbbe, akár rá is lehet lőni:

Akkor ideje kiolvasztani:

Ez még nem volt elég meleg helyzet, jöjjön a sütő:

De ez még nem elég forró, jöjjön a tűz:

Nézzük meg munkánk gyümölcsét:

Akkor jöjjön a végső működési tesz. Memóriakártya be:

Új, objektív be, kamera bekapcs:

Exponálás:

És a kera még működik:

Toochee, a Galaktikus

Elegem van a 20. századból. Egészen pontosan a 20. századi megoldásokból, amelyek makacsul tartják magukat, amikor már egyszerűbb, jobb, olcsóbb, hatékonyabb lehetőségekkel is rendelkezünk. Mondok pár példát, hogy érthető legyen, mire gondolok.

Lányom iskolájában csak a hónap egyetlen napján és csakis készpénzben lehet befizetni az ebédpénzt. A gyerekkel is be lehet küldeni az összeget egy borítékban, de személyesen is be lehet fizetni kb. 10-60 perc sorban állás után. Amikor pár hónapja erre panaszkodtam a közösségi médiában az ismerőseimnek, kiderült, hogy ez nem egyedi, máshol is ez a helyzet. Nem igazán értem miért ragaszkodnak a készpénzhez, több száz gyereknél ez már milliós tétel havonta. Se nem biztonságos, se nem egyszerű a pénz eljuttatása az ételt kiszállító vállalathoz. A feleslegesen elhasznált borítékok miatt még környezetbarátnak sem mondható (lányom iskolája környezetbarát iskola minősítéssel rendelkezik). Ráadásul, aki lemarad az aznapi befizetésről az egy héttel később, igazgatói engedéllyel fizetheti csak be az ebédet – ismét csak személyesen, készpénzben. Az iskola viszont e-mailben küld dorgáló üzenetet, ha valaki ezt a pótbefizetést igénybe veszi. Úgy látszik nem ragadtak teljesen a 20. században. Nem azt mondom, hogy töröljük el a készpénz befizetést (nyilván vannak, akiknek más megoldás gondot okozna), de tegyük már lehetővé, hogy az összeg átutalható legyen. 21. századi megoldás. Kényelmes, gyors, olcsó. Miért nem használjuk?

Másik példa: kézírást minden hazai iskolában tanítanak, gépírást csak elvétve. A mai felnőtteknek csak egy kisebb része ír bevásárló listánál hosszabb szöveget rendszeresen kézzel. Géppel szinte mindenki ír, aki használ számítógépet vagy internetezik (a felnőtt lakosság kb. kétharmada). Mégis, minek kellene történnie, hogy belássák az oktatáspolitikai felelősök és az egyéb érintettek, hogyha most ez a helyzet, akkor feltehetően a jelenleg kézírást tanuló gyerekeknek felnőtt korukban még inkább szüksége lesz gépírás tudásra? Tehát nem csak kézírást, de gépírást is kellene tanítani. Kötelezően, mindenhol. Még csak nem is 21. századi megoldás, de nehezen lehet nélküle boldogulni ebben az évszázadban.

Mondhatok további példákat is, teszem azt miért nem lehet elektronikusan hozzájutni idehaza magyar nyelven a könyvekhez, amelyeket elektronikusan írnak, elektronikusan szerkesztenek és elektronikusan jutnak el a nyomdába? Nem vagyok a nyomtatott könyv ellensége, maradjon meg az is, de aki inkább könyvolvasóval vagy egyéb eszközzel olvasná a szöveget, az juthasson hozzá úgy is. Persze nem vagyok naiv, ismerem a sokszereplős történetet, az ellentmondásos szabályozási hátteret, a hagyományos üzleti modell erejét, a jelenlegi értékesítést satöbbi, ami oda vezet, hogy idehaza gyakorlatilag nincs elektronikus könyves piac. De lehetne.

Kérdés, hogy miért vannak ezek a 20. századi megoldások még mindig velünk? Visszakérdezek: miért ne lennének? Maguktól nem fognak eltűnni a bevett, megszokott, korábban már bizonyított megoldások. Még akkor sem, ha ma már sok esetben nyilvánvaló, hogy van mellettük, helyettük jobb is. Nekünk kell tenni érte. Több ok van, ami miatt még mindig a 20. században élünk. A kulcsszereplők ellenérdekeltsége. Maradiság. Félelem az újdonságtól. Lassan változó szokások. Régi, az új helyzethez nem alkalmazkodó szabályok... Ha mi, felhasználók, szülők, vásárlók, szavazók stb. nem emeljük fel a hangunkat, akkor maguktól csak igen lassan fognak kikopni a 20. századi megoldások. Mert a fentebb említett három példa teljesen esetleges, zsákszám vannak hasonlók az életünk számos területén.

Pintér Robesz