Netidők Blogtársaság

A Facebook felhasználók ezután az egészség rovatban bejelölhetik magukat szervdonorként, és erről értesíthetik barátaikat is. Egyelőre még csak az amerikai és brit felhasználók számára adatott meg ez a lehetőség. A döntésünk mellé még egy történetet is csatolhatunk. Az oldal egyúttal felkínálja a lehetőséget a hivatalos donorlistákra való feliratkozásra is.

Az akció célja hivatalosan a szervadományozók és a transzplantációra váró betegek közti kapcsolatteremtés megkönnyítése. Mark Zuckerberg elsőként jelölte be magát donorként. A fejlesztés okaként két korábbi okot emelt ki. A kezdeményezéshez egy, a barátnőjével való beszélgetésen adott ösztönzést, de sokat számított, hogy Steve Jobs is májátültetésen esett át 2009-ben.

A cél érthető, hiszen a sajtóközlemény szerint csak az  Egyesült Államokban 114 000 ember vár új szervre, és közülük naponta tizennyolcan halnak meg. Ennek ellenére orvosilag nincs sok jelentősége a kezdeményezésnek. Azokban az országokban, ahol engedélyezett a transzplantáció, kétféle szabályozás létezik. A régebbi módszer szerint csak annak a halottnak a szervei ültethetőek át, akik még életükben hivatalosan ehhez hozzájárulásukat adták. A modernebb szabályozás ennek az ellentéte, vagyis mindazok alkalmasak donornak, akik ezt még életükben hivatalosan nem tiltották meg. Ez ellen a közeli hozzátartozók tiltakozhatnak, ennek jelentősége a szabályozástól függően eltérő.

Emelett a legnagyobb probléma, hogy a Facebookon tett bejelentés nem tekinthető hivatalos nyilatkozatnak. Ugyanis semmi sem bizonyítja az adott tag személyazonosságát. Gyakorlatilag regisztrálhatunk bárki nevében, azonos nevűek között nem mindig lehet egyértelműen különbséget tenni. A fényképek sem jelentenek egyértelmű azonosíthatóságot, ráadásul sokan nem a hivatalos nevükön regisztráltak. Arról már nem is beszélve, hogy a nyitva felejtett, felügyelet nélküli alkalmazásba bárki belenyúlhat.

Akkor mégis mi az előnye? Egyrészt az, hogy a Facebook felkínálja a lehetőséget a hivatalos donorlistákra való feliratkozásra. Az ezeket a listákat kezelő szervezetek egyértelműen ellenőrzik a személyazonosságot, kiadják azokat a donorkártyákat, amelyeket tárcánkban tartva halálunk esetén megkönnyítjük a mentősök és az orvosok munkáját. A másik előnye, hogy a most felnövekvő nemzedékek számára természetesebb lesz a szervdonorság gondolata. Az olyan személyek, akiket szívesen követnek a fiatalok, ebben a kérdésben pozitív példaképként tűnhetnek fel. Nyíltan beszélnek róla, könnyebben válnak hivatalos donorrá, és kevésbé fogják letiltani ezt a lehetőséget mint saját haláluk, mint közeli hozzátartozójuk esetében.

Toochee, a Galaktikus

Amerikai felhasználók közel 40% fedezte már fel barátja közösségi oldalakon megjelent posztjai alapján, hogy annak más a politikai beállítódása, mint, amit korábban feltételezett róla. Érdekes felmérés eredményeit tette közzé a napokban a Pew Research Center: az Internet & American Life kutatássorozatának részeként a közösségi oldalakon folyó aktivitás politikai vonatkozásait vizsgálták. Hogyan kommunikálnak a politikáról barátaik között az amerikaiak az online térben?

Először is, már eleve nem egyenlőek a viszonyok, mivel a politikai beállítódásnak szignifikáns kapcsolata van a közösségi oldalak használatával. A magukat liberálisnak vallók nagyobb része aktív a közösségi térben, mint a konzervatívoké: 74%-a azoknak az internet felhasználóknak, akik liberálisnak vallják magukat, használnak közösségi hálózati oldalakat (SNS), míg a konzervatívoknál ugyanez az arány 60%.

A politika egyébként elég kényes téma a közösségi oldalakon folyó személyes párbeszédekben. A közösségi oldalak használóinak 18%-a blokkolta, vagy rejtette el a hírfolyamban korábbi ismerőse bejegyzéseit esetleg vonta vissza a bejelölést, mivel az vagy túl gyakran tett közzé politikai üzeneteket a közösségi oldalon, vagy túl sértő volt a bejegyzése, esetleg azért, mert nem értett egyet azokkal. Ugyanakkor több mint 80% soha sem tett ilyet politikai tartalom miatt. Meglepő lehet, de a liberálisok a legkevésbé toleránsak, esetükben a teljes népességre jellemző 18% helyett 28% élt a fentebb említett kizáró eszközökkel.

Akik úgy nyilatkoztak, hogy zártak már ki valakit politikai megnyilvánulások miatt a barátaik közül, vagy rejtették el, blokkolták a közzétett üzeneteiket, elsősorban távoli ismerősökkel tették ezt (67%), a közeli barátokkal kapcsolatban ritkábban éltek ezzel az eszközzel (31%), de leginkább a családtagok azok, akikkel szemben elnézőek voltak (csak 18%-ukat „zárták ki” politikai megnyilvánulásaik miatt) – izagolódni látszik tehát, hogy az ember a barátait megválogathatja, míg a családtagjait nem.

A kizárással szemben azonban sokkal elterjedtebb gyakorlat a megerősítés, amikor valaki lájkolja az ismerőse politikai tartalmú közlését: 47% mondta azt, hogy már tett ilyet. 38% pedig pozitív hozzászólást is tett már politikai tartalmú bejegyzéshez.

Annak ellenére, hogy Amerika szabad ország, ahol a politikai vélemények kifejtésének nagy hagyománya van, a válaszadók több, mint ötöde (22%-a) mondta azt, hogy a közösségi oldalakon az öncenzúra eszközével él és soha nem tesz közzé politikai tartalmú bejegyzéseket, mivel attól tart, hogy ez mások számára bántó vagy sértő lehet. A liberálisok és konzervatívak gyakrabban éltek ezzel az eszközzel, mint a mérsékelt politikai beállítódásúak.

Az eredményeket látva elgondolkodtató, hogy vajon milyen lehet a helyzet idehaza? Az az érzésem, hogy sokkal többen élhetnek a politikai témák személyes közlésekből való kizárásával (az öncenzúrával): több a rejtőzködő, aki nem traktálja politikai nézeteivel az ismerőseit, mert tart azok reakcióitól. Ugyanakkor biztosan vannak, akik politikailag igen aktívak ezeken az oldalakon, sőt, ismerőseiket is megválogatják ezen szempont alapján. Persze igazán egy jó felmérés segítene ezen, hiszen a közösségi oldalak használata Magyarországon sem kevésbé népszerű, mint az Egyesült Államokban, a Socialbakers szerint már közel 4 millió Facebook felhasználó él idehaza, az internetezők köze kétharmada használja ezt a szolgáltatást...

A felmérést az Egyesült Államokban készítette a Pew Research Center, 2012 január 20 és február 19 között, 2253 válaszadó részvételével, amelyből 1729 fő volt internet használó. A kutatás módszertana telefonos megkérdezés angol és spanyol nyelven.

Pintér Robesz

Éppen most fejeztem be kéthetes tanulmányutamat Belgiumban. A Kortrijk városában (kb. 100 km-re Brüsszeltől) lévő Howest egyetemen voltam egy Erasmus Intenzív Programon, ahol 8 fős nemzetközi hallgatói csoportoknak kellett megoldani egy marketingkommunikációs feladatot. A csoportokban voltak portugál, spanyol, belga, holland, osztrák, finn és magyar hallgatók, tehát a környezet valóban interkulturális és nemzetközi volt.

Két kifejezetten érdekes tapasztalatomat szeretném most megosztani a nagyérdeművel. Az egyik, hogy a 8 hallgatói csoportból 6 a Prezi segítségével állította össze a végprezentációját. Mindezt olyan természetességgel, ami szinte meglepő volt nekem. Különösen ahhoz képest, hogy a kéthetes programon legalább 12-14 előadást hallgathattunk meg külső szakértőktől, egyetemi oktatóktól, és ezeknek az előadásoknak kis része, 1-2 használt csak Prezit, míg a többiek PDF állományokat vagy PPT prezentációt használtak. Érdekes tanulság, az európai egyetemi hallgatók körében egyre kézenfekvőbb a Prezi innovatív, kreatív kommunikációs lehetőségeinek a használata. A Prezi látszólag pusztán egy prezentációs eszköz, ám az eredmények alapján megállapítható, hogy a hallgatók gondolkodását, a feladatmegoldást is kreatívabbá, könnyebbé tette, a megoldásokat és összefüggéseket világosabban, kreatívabban tudták ábrázolni. 

Itt a linkje az egyik csoport Prezi bemutatójának: http://prezi.com/bieegkklsfnq/ip-ecommotive-team-orange/

A másik tanulság a hallgatói csoportok feladatmegoldásából vonható le, amely egy bizonyos témával kapcsolatos (a téma most tényleg mellékes) kommunikációs terv kidolgozása volt. Tehát marketingkommunikáció, médiakommunikáció, stratégia, taktika, célcsoport, üzenet, médiahasználat költségvetés stb. kidolgozása volt a feladatuk. Rendkívül érdekes volt, hogy mind a 8 hallgatói csoport kifejezetten nagy hangsúlyt helyezett a kommunikációs tervében a web 2.0 alkalmazások használatára, legalább olyan fontos szerepet tulajdonítottak a Facebook, Twitter, blog, Tumblr, mobil marketing, QR kód eszközök használatának, mint a szokásos ATL eszközöknek. Nyugodtan kijelenthetem e nemzetközi projekt alapján, hogy a mai 20 év körüli marketinget és kommunikációt tanuló, majdani marketinges szakértői csoport véleménye szerint a közösségi web alapvető fontosságú makretingkommunikéációs eszköz, amely nélkül megközelíthetetlen a fiatalabb közönség. És a web 2.0 alkalmazások – a csoportok véleménye szerint – az internetet kevésbé vagy egyáltalán nem használó, idősebb közönség számára is fontos marketing eszköz, mert a véleményvezérek jelentős része éppen a Facebook, Twitter, blog segítségével érhető el, így a hatásuk messzire elér.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Szerdán reggel leállt a Facebook több országban, így Magyarországon is, rövid időre a napi betevő social média nélkül maradtak az internetezők. Na és? – kérdezhetnénk, nincs ebben semmi érdekes, mindennapos eset, hogy oldalak tervezetten vagy véletlenül leállnak. A dolog azonban ráébresztett minket arra, hogy a Facebook mennyire beleépült a mindennapjainkba. Az elvonás következménye, hogy láthatóvá vált, az internet szép lassan közművé "cseperedett" az elmúlt években.

A közműség – az alap infrastrúra (pl. áramhálózat, víz-, gázszolgáltatás) – lényege ugyanis, hogy nélküle elképzelhetetlen az életünk abban a formájában, ahogyan éljük, tartósan nem tudjuk nélkülözni, mivel ráépül a többi tevékenységünk.

Az egyetemen a hallgatóimmal szoktunk arról beszélgetni, hogy bár lehet internet nélkül élni, de az nem csupán információfogyasztási forrás vagy szórakoztató médium, hanem egy olyan alapvető infrastruktúra, amely a legalapvetőbb módon beépült a mindennapokba, a világunk, gazdaságunk működésének egyik alapja. Bár tudnánk nélkülözni, ha igazán muszáj lenne, de nagyon nagy zökkennőkkel járna a visszatérés egy internet előtti világba. Ennek alapvetően az az oka, hogy az internet hiánya kontroll válsághoz vezetne, vagyis az élet jelenlegi szervezettségi szintjén, annak működtetéséhez azonnali információáramlásra van szükség, amit elsősorban az internet biztosít.

Lehet emiatt siránkozni, internet függőségről beszélni. Igazságtalanok lennénk azonban, ha nem vennénk észre, hogy ez ugyanolyan civilizációs függőség, mint a gáz, áram vagy víz esetében. Csak az internet újdonsága miatt jobban szembeötlik a függőségünk, mint az áram vagy a gáz esetében, amihez annyira hozzászoktunk, hogy természetesnek vesszük. Pedig nem az, elég, ha az évekkel ezelőtti kiszolgáltatott helyzetünkre gondolunk, amikor télvíz idején a gázszolgáltatás teljes leállása fenyegetett.

Az egyén szintjén igen nehéz felkészülni az ilyen helyzetekre (infrastruktúra összeomlása), igazándiból a katasztrófavédelem és az állam feladata felkészülni a vészforgatókönyvekre (mi lesz, ha nincs áram vagy gáz, víz, esetleg telekommunikáció és internet). Persze építhetünk egy atombiztos bunkert, ahol berendezkedhetünk teljes önellátásra, itt nyilván internetre sem lesz feltétlenül szükségünk, de a készleteink itt is végesek lesznek.

Látszólagos megoldás a kivonulás ebből a világból (például nem használni az internetet), mert ez csak a közvetlen használatra vonatkozhat, illúzió azt hinni, hogy ki tudjuk vonni magunkat a hatása alól. Az információs társadalmunk egyik legfontosabb sajátossága ugyanis, hogy az infokommunikációs infrastruktúra használata észrevétlenül beépült mindenhová. Még akkor is ott van, ha olyan dolgokat csinálunk, ami már az internet előtt is megszokottnak számított, a háttérben ugyanis átalakult a társadalmi rendszerek működése. Az internet ott van például a boltok polcain található termékekben (a mögöttes termelési, logisztikai , marketing stb. rendszerekben), ha kinyitunk egy újságot (a hírtermelés, a nyomtatás, a kiszállítás stb. megszervezésében), ha elmegyünk egy étterembe (itt is a logisztika, a beszállítás, a nyersanyagok beszerzése, a fizetés stb. mind-mind informatikával támogatott).

Végezetül ajánlom mindenki figyelmébe A kisvakond álma c. rajzfilmet, abban ugyan még nem az internet hiánya okozza a bonyodalmakat, de jól bemutatja, hogy hogyan omlik össze az életünk, ha az alapvető közmüvek egyszer csak leállnak.

(A bejegyzés apropóját a Facebook leállással kapcsolatban a pozsonyi Pátria Rádióban március 8-án reggel elhangzó élő telefoninterjúm adta.)

Pintér Robesz

Vajon a rajongóink fontosabbak vagy a vásárlóink? Vásárlóból rendszerint sokkal több van, rajongóból, aki egy közösségi oldalon (mondjuk a Facebookon) követ minket, már jóval kevesebb. Ráadásul a vásárlók bevételt hoznak, a rajongókkal viszont foglalkozni kell, ami viszi a pénzt.

A fentebbi gondolatmenet nem szimpla spekuláció, a nagy fogyasztói vagy vásárlói bázissal rendelkező cégeken belül ma ez az egyik legfontosabb kérdés, ha az online jelenlétről, az online marketingről, a közösségi oldalakról van szó. Ha egy cég már belépett a közösségi térbe (sokszor ez is egy nehezen meghozott döntés), akkor utána adódik a dilemma, hogy mennyit érnek a rajongók, mennyi energiát érdemes beleölni ebbe az egészbe, a számában sokkal több vásárló nem fontosabb-e, mint a néhány tucat, száz vagy ezer követő a közösségi oldalunkon?

Azt gondolom, hogy a kérdésfeltevés ilyetén módja nem segít megtalálni a jó válaszokat és megérteni az összefüggéseket. Arra gondolok, hogy nem jó szembeállítani a gondolkodásunkban a rajongókat és a vásárlókat, mind a két csoport fontos egy cég számára, miközben nem választhatók el egymástól. A vásárlók (és a potenciális vásárlók) egy részéből lesznek a rajongók. Egy részük jól felfogott érdekből, a várható kedvezmények, kuponok, akciók, előnyök érdekében csatlakozik a márkánkhoz. Egy másik részük lojalitását szeretné kifejezni. De lehetnek a szó szoros értelmében vett rajongóink is, akik szeretetüket szeretnék kifejezni a csatlakozásukkal. Végül akad egy kisebbség, akinek egy márka követése az önkifejezés eszköze, ez főleg a cool, trendi és nagy márkák követőinek egy részénél igaz, mint amilyen mondjuk az Apple, a Coca-Cola vagy a Nike.

Ha jól végezzük a dolgunkat a közösségi térben (és persze a cég dolgos mindennapjaiban is), akkor a márkánk rajongóinak egy része úgynevezett márka „nagykövetté” tud válni, akik személyesen képviselnek minket ott, ahol mi nem tudunk jelen lenni, akár személyes beszélgetésekben is az online téren kívül. Ez különösen akkor lehet fontos, ha a rajongóink és vásárlóink támogatására van szükségünk egy nem várt helyzetben.

Persze különösen fontos észben tartani, hogy a közösségi tér az embereké, nem a márkáké, a márkáknak alkalmazkodniuk kell a helyi játékszabályokhoz, tulajdonképpen csak vendégek ebben a térben (mert nem értük van vagy róluk szól, hanem az emberekről – elsősorban emberek és nem vásárlók a közösségi oldalak tagjai).

A közösségi oldalak, ma leginkább a Facebook tömegeket mozgat meg, lehetővé teszi számukra, hogy folyamatosan (és ne csak a személyes találkozásokkor) kommunikáljanak egymással. Beszélgethetnek bármiről – néha ez márkákról szól vagy a vásárlói szerepről. Innen nézve a Facebook közel négy millió magyar tagja egyre inkább leképezi a társadalom aktív részét, amiben benne vannak a mi vásárlóink is és köztük a rajongóink. Ha tehát a számosságot nézzük ne csak a vásárlóinkat vagy a rajongóinkat lássuk, hanem a felhasználókat is – akik számára bármikor beszédtémává válhatunk és ilyenkor különösen jó, ha értjük mi mozgatja az ilyen kommunikációt, sőt, mi magunk is jelen vagyunk a közösségi térben és még követőink is vannak.

Pintér Robesz