Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Olvasnivaló életed végéig!

Annyi könyv és egyéb olvasnivaló érhető el a könyvolvasókhoz magyarul, hogy életed végéig sem olvasod el őket. Használati tanácsok friss bibliofileknek.

Személy szerint nagyon örülök, hogy a hazai kereskedelem töketlensége ellenére egyre jobban terjednek a könyvolvasók itthon is. A friss tulajdonosok azonban egyből szembesülnek azzal, hogy a hazai kínálat és szolgáltatás finoman szólva is mérsékelten kiváló. Pedig kínálat van, mégpedig legális formában, csak egy kicsit csuklózni kell hozzá, hogy a napi szellemi táplálékot magához vegye az ember a frissen szerzett kütyüjével. Van ugyan néhány internetes könyvkereskedés és legalább egy hazai kiadó, ahol a friss műveket legálisan meg lehet vásárolni, ezeket mindenki megtalálja.

Az magyarul elérhető olvasnivalók nagy része azonban nem ott található, hanem a könyvtárainkban, ahonnan teljesen legálisan letölthetjük a már nem védett műveket. Van belőlük szép számmal. Majd 10.000 kötet áll rendelkezésre elektronikus formátumban a Magyar Elektronikus Könyvtárban, ahonnan néhány már könyvolvasóra átalakított formátumban is elérhető, köszönhetően annak a munkának amit a könyvtár dolgozói végeznek.

Talán sokan nem tudják, de a kortárs magyar irodalom nagyjainak művei is elérhetőek az interneten mégpedig a Digitális Irodalmi Akadémián. Igaz itt egyik mű sem áll rendelkezésre olyan formátumban, amit könnyen magáévá tenne az ember.

Egyszóval olvasnivaló van, csak valamit kellene kezdeni a bitekkel, hogy a könyvolvasó is megegye és aztán olyan formában adja vissza nekünk, hogy a legjobb olvasási élményben legyen részünk. Ennek a menetét mutatom be.

Először is szükségünk lesz egy svájci bicskára ami (szinte) bármilyen formátumot benyel az egyik végén és a másik végén kijön egy könyvolvasóra való dokumentum. Ez az eszköz a Calibre. Nyílt forráskódú, megy minden fontosabb platformon. A program persze sok minden másra is képes arra is kitérek majd.

Ha esetleg Kindle olvasóval rendelkezünk akkor érdemes még néhány beállítást megtenni, mielőtt nekiesünk a könyvvadászatnak, mert ezzel még több szolgáltatását tudunk majd igénybe venni. Ehhez meg kell adni az Amazon által biztosított email címet, amire ha elküldünk egy dokumentumot, akkor azt szinkronizálni tudjuk az olvasónkkal. Fontos azt is megadni, hogy az Amazon melyik email címünkről fogja fogadni a küldött dokumentumokat. A formátumot állítsuk MOBI-ra.

A könyvvadászatot kezdjük azzal, hogy találjunk egy könyvet a MEK-en. Ehhez menjünk el az oldalra és első körben keressünk magunknak valami szimpatikus olvasnivalót.

Ha megtaláltuk és nincs meg könyvolvasóra való formátumban, akkor két módon járhatunk el. Először nézzük azt, hogy a Calibre segítségével mit tehetünk. Töltsük le a kiválasztott könyvet mondjuk RTF formátumban. Ezek után a Calibre-ben adjuk hozzá friss szerzeményt a könyvtárunkhoz.

Miután hozzáadtuk a könyvet, alakítsuk át MOBI formátumra.

Ha ezzel végeztünk, akkor eltávolíthatjuk az RTF formátumot, hogy már csak a MOBI maradjon meg, úgy hogy csak bizonyos a bizonyos formátumok eltávolítását választjuk ki.

Voilá! Megvan a könyv. Át lehet másolni a könyvolvasóra és leülhetünk egy csendes sarokba olvasni.

A jövő héten megmutatom, hogyan lehet a kortárs szerzők elérhető műveit a könyvolvasónkra feltölteni.

0 Tovább

Nem lehet ennyire idióta

A Granite Reformatory nevű amerikai börtönből Facebookozott rendszeresen egy rab, amíg le nem bukott ritka ostoba módon.

A Facebook-oldala alapján a börtönélet nem is tűnik túlságosan nagy büntetésnek. A cellájába csempészett Blackberry segítségével a 32 éves Justin Walker viszonylag zavartalanul tudta a közösségi oldalt használni, így képeket is feltöltött a börtönből. A férfi Jus N Walk néven létrehozott adatlapjának fotói közt olyanokat is közölt, amelyeken a börtöncellájában füvezik, vagy éppen maga készítette bongjával és késeivel pózol, illetve egy cellatársával egy zacskó marihuánát mutatnak a kamerának. Ez mind külön-külön is tilos volna.

A férfi emellett szívesen posztolt arról is, hogy szereti a fantasy könyveket, az egyik kedvenc filmje a Született gyilkosok, valamint támogatja a szélsőséges neonáci white power skinhead ideológiát.

Walkert 2001-ben ítélték 30 évre egy oklahomai seriff meggyilkolásáért, most közepesen szigorú börtönből kemény fegyházba helyezték át. A maradék húsz évet már itt kell leülnie.

 Toochee, a Galaktikus

 

0 Tovább

Törli a Facebook a bűnözők profilját

Különös problémával kellett szembesülniük az igazságügyi szerveknek az Egyesült Államokban. A Kaliforniai Büntetési és Rehabilitációs Hivatal egy tavalyi incidens nyomán figyelt fel a problémára, hogy az elítéltek a közösségi online médiumon keresztül újabb bűncselekményeket követhetnek el, illetve zaklathatják korábbi áldozataikat. Tavaly egy gyermekek zaklatásáért elítélt férfi felkutatta korábbi áldozatát a Myspace-en és a Facebookon. Az áldozat édesanyja olyan rajzokat kapott, amelyek 17 éves lányát ábrázolták, és pontosan tükrözték a lány hajviseletét és kedvenc ruhamárkáit. A nyomozás során kiderült, hogy az elítélt mobillal fért hozzá a lány online fotóihoz.

Bár a raboknál nem lehet mobiltelefon, 2006 óta élesen megugrott a börtönbe becsempészett mobilok száma. A börtönőrök csak az utóbbi fél évben több mint hétezer telefont koboztak el az elítéltektől.

Nem facebookozhatnak többé a kaliforniai elítéltek. Az állam büntetés-végrehajtási hivatala a közösségi hálóval szövetkezett a rabok letiltására. A CDCR felvette a kapcsolatot a Facebook biztonsági szakembereivel annak megoldására, hogy börtönbüntetése letöltése alatt egyetlen elítélt se használhassa a Facebookot. A törvények ugyanis nem tiltják, hogy egy elítélt megtarthassa Facebook-profilját, amelyet még börtönbüntetése előtt készített. A Facebook a CDCR kérésére törli az érintett profilokat.

A probléma nem egyedi. Szintén a múlt évben a brit igazságügyi minisztérium kérésére a Facebook eltávolította harminc börtönben ülő rab profilját a közösségi oldalról. A bűncselekmények áldozatai panaszkodtak, hogy a rabok az interneten fenyegetik őket, vagy a facebookon. "Leütöttek, de még nem ütöttek ki" - írta a Facebookon egy férfi, aki egy 16 éves fiú meggyilkolásáért ül börtönben. Hozzátette, hogy szeretne egy távirányítót, amellyel elhallgattathatna vagy kitörölhetne embereket, ha kell. Egy másik rab állítólag azzal hencegett, hogy alig várja, hogy szabadulása után belenézhessen bizonyos emberek szemébe és lássa a félelmet.

Kérdéses, hogy ez megoldást jelent-e a problémára, hiszen ezek a bűnözők újra regisztrálhatnak, akár saját, akár álnév alatt is. De ezeket az identitásokat is fel lehet fedezni, ha újra zaklatják áldozataikat. Ráadásul nem fogja megérni számukra, hogy ily módon leplezzék le magukat, hiszen csak arra hívják fel a figyelmet, hogy mobilt rejtegetnek a börtönben.

Toochee, a Galaktikus

0 Tovább

E-Tech Report: Az okostelefon egy trendi státusz-szimbólum

Minden harmadik magyar internet-felhasználónak van okostelefonja vagy okostelefon-funkciókkal bővített hagyományos mobilja és 28 százalék tervezi, hogy még fél éven belül beszerez egyet – többek között ez derült ki a KutatóCentrum által 2011 augusztusa során első alkalommal végzett E-Tech Report kutatásból. Sütő Anna kutatási projekt menedzser volt a műsorunk vendége.

Sütő Anna: A jövőben bizonyos technikai eszközök használata várhatóan kevésbé lesz elterjedt – elsősorban a hagyományos eszközökre gondolok, mint például a csak telefonálásra használható mobiltelefonok vagy az asztali számítógépek, és ezzel szemben az olyan eszközök, mint a notebook, a netbook illetve az okostelefonok elterjedése várhatóan hatványozódni fog a közeljövőben.

Nagyistók Tibor: Az is kiderült a kutatásból, hogy a tábla PC-knek nagyon kicsi Magyarországon az elterjedtsége…

Sütő Anna: Van a technikai eszközöknek egy másik csoportja, például ide tartoznak a tábla PC-k és az e-readerek, azaz e-könyvolvasók, amelyeknek jelenleg még nagyon kicsit a penetrációja. Azt látjuk, hogy a tableteknek nincs meg még az a kihasználtsága a felhasználói körében, amelyekre alkalmasak lennének, és nagyon sokan idegenkednek az e-könyvek használatától. A kutatásban résztvevők négyötöde mondta azt, hogy inkább a hagyományos könyveket részesíti előnyben és nem szeretne elektronikus eszközökre váltani.

Borek András: Arra kitért a kutatás, hogy aki esetleg azt mondta, hogy nem szeretne elektronikus könyvet olvasni, az látott már ilyet az életben?

Sütő Anna: Nem, erre nem tér ki a kutatás. Akik ilyen választ adtak, azok nem rendelkeznek e-könyvolvasóval és általában kevesebb modern technikai eszközük van.

Bódi Zoltán: Az derül ebből ki, hogy a mítoszok roppant erősek: nem tudják, nem ismerik, nem használták még, de jól elzárkózunk tőle, hogy „ilyet semmiféleképpen sem”. Fogalma sincsen róla, hogy mi az, amit elutasít…

Sütő Anna: Viszont érdekes módon az okostelefonok esetében nem nagyon élnek ezek a mítoszok. Itt a válaszadóknak a kétharmada mondta azt, hogy hasznos eszköznek találja, illetve több mint 80% mondta azt, hogy azért is hasznos, mert más eszközöket helyettesít, illetve kivált.

Bódi Zoltán: De a válaszadóknak hány százaléka birtokol okostelefont?

Sütő Anna: 35%

Bódi Zoltán: És nyilván lényegesen kevesebben birtokolnak e-könyvolvasót, amivel kapcsolatban nagyobbak is a mítoszok…

Sütő Anna: Ez így van. Ezt a példát csak azért hoztam fel, mert nem minden egyes modern technikai eszköz iránt van ekkora idegenkedés.

Dragon György: Azért azt tegyük hozzá, hogy a marketing tevékenység, amelyet hétköznap tapasztal a kedves felhasználó, mondjuk egy televízióadás megtekintése közben okostelefon-reklám 8-10 darab van minimum, e-book reklámot egy darabot se láttam.

Nagyistók Tibor: Azt megvizsgáltátok-e, hogy milyen a magyarok technológiai érettsége?

Sütő Anna: A kutatásban résztvevőknek közel fele mondta azt, hogy jártasnak érzi magát a technikai eszközök világában, ugyebár itt internetezőkről van szó. Nagy részük internetes fórumokon tájékozódik. Érdekes, hogy főleg a férfiak teszik ezt és a nők elsősorban családtagok, ismerősök véleményére hallgatnak, tehát a férfiak inkább utánanéznek és a nők pedig utánakérdeznek. Az okostelefonokkal kapcsolatban a napokban megjelent másik kutatásból kiderül az, hogy ez az eszköz inkább egy trendi státusz-szimbólum jelenleg, tehát nem feltétlenül a funkciói miatt választják. A kutatás a telefonon végzett tevékenységeket vizsgálta és ebből kiderült, hogy sokan azért veszik a telefont, hogy különböző közösségi oldalakon és fórumokon láthatóvá tegyék magukat az eszköz segítségével. Nagyon fontos tendenciának látszik, hogy az eszközök és a funkciók egyre inkább integrálódnak: úgy néz ki, hogy az okostelefon veszi át ennek az univerzális eszköznek a szerepét. Például a hordozható zenelejátszók esetében látszik az, hogy egyre csökken a használatuk, viszont egyre többen hallgatnak a telefonjukról zenét.

0 Tovább

Divatok és nevek a számítógéptípusok között

Hagyományosan az egyik leggyakrabban használt számítástechnikai kifejezés a PC (personal computer 'személyi számítógép') volt, amellyel a laikus felhasználók az otthoni, illetve a kis irodai mikroszámítógépeket nevezték meg. Manapság viszont már ez is változóban van, hisz az Apple gépei és legújabban a táblagépek is egyre gyakoribbak. Azt is vegyük észre, hogy a 21. század mikroszámítógépei egyre mobilabbak, ezért könnyen magunkkal vihetjük őket, így könnyen divattermékké válhatnak. Ennek pedig van nyelvi vonatkozása is, hiszen a számítógéptípusok nevei közül néhány már divatkifejezéssé vált.

A mikroszámítógépeknek hagyományosan két főbb típusa terjedt el, és így ezeket használtuk gyakran az informatikai nyelvben: a PC és a Macintosh, ez utóbbit szokták röviden Mac formában is használni. Ám a 21. század első évtizedében fokozatosan elterjedtek az ultramobil eszközök, és ezek között is elsősorban a netbookok és a táblagépek.

 

Image: Arvind Balaraman / FreeDigitalPhotos.net

 

Meg kell jegyezni, hogy korábban a PC-t használták a Macintoshra is, sőt a Commodore, a Sinclair és más mikroszámítógépekre is, de a kategóriamegnevezésből a PC egyre inkább az úgynevezett 'IBM-kompatibilis számítógép' szinonimájává vált. Olyannyira igaz ez, hogy a 2000-es években is sok esetben a PC-kategória részének tekintik a Macintosh-gépeket, pedig ezek már egyértelműen külön kategóriát alkotnak. A PC betűszó követi az angolos, csupa nagybetűs írásmódot, míg a Mac egy tulajdonnév (a Macintosh) rövidítése, így csak a kezdőbetűje nagy.

Érdemes összefoglalni az otthoni használatra szánt számítógép-kategóriák típusait. A sort az IBM PC nyitja, 1981-ben kezdték el gyártani, ezek voltaképpen asztali (desktop) gépek voltak. Röviddel ezután, 1984-ben jelentek meg a piacon a szintén személyi (tehát nem ipari, kutatási) használatra szánt Macintosh gépek. Ezek a gépek tehát alapvető kategóriát alkottak, így a megnevezésük is népszerű, divatkifejezéssé vált. Ma már senki nem keveri össze a PC-t és a Macintosht, mert ez utóbbiak nagyon népszerűvé váltak.

 

Image: Idea go / FreeDigitalPhotos.net

 

A hordozható számítógépek koncepciója ugyan már az 1970-es években megszületett, ám csak az 1980-as években jelentek meg a mai laptopokhoz hasonló eszközök, de a hétköznapi használatban csak az 1990-es évektől terjedtek el, szintúgy a 2000-es évekre már a laptop szinonimájává váló notebookok. Kisméretű, zsebben, tenyérben elférő gépek, a palm PC-k, a palmtopok, illetve a handheld PC kategóriáját 1989-ben indították útjára, és a hasonló kategóriájú zsebgépet, a PDA-t (personal digital assistant) 1992 januárjában dobta piacra az Apple. Az utóbbiak viszont már kezdenek véglegesen eltűnni a közhasználatból, így a szókincsben is a háttérbe szorultak.

 

Image: Nutdanai Apikhomboonwaroot / FreeDigitalPhotos.net

 

A szintén hordozható, jó multimédiás képességű, kihajtható kijelzőjű, kézírást is felismerő tábla PC (angolul tablet PC) koncepcióját 2001-ben jelentette be a Microsoft, és a 2010-es év februárjának a nagy újdonsága az Apple iPad-je ezt a kategóriát újította meg. Különösen érdekes nyelvhasználati zavar tapasztalható a táblagépek megnevezésében, mert nem ritka, hogy ezeket az eszközöket tábla PC-nek nevezik, ám tudhatjuk, hogy a 2010. évtől kezdve gombamód szaporodó táblagépek már nem a Microsoft-féle tábla PC kategóriájába tartoznak, hanem inkább az Apple táblagépének a kategóriájába, így pontosabb a táblagép elnevezés.

2006 februárjában jelent meg és nagy ütemben fejlődött az új PC-kategória, az UMPC (ultra mobile PC), amely voltaképpen a laptop és a PDA, palm PC közötti kategória, amely kiemelkedő internetezési képességekkel, és kis méreteivel hozott újdonságot. Az UMPC kategóriájában számos alváltozat jelent meg a 2007-es, 2008-as években: az összefoglaló kategórianévként használatos MID (mobile internet device) és a netbook kategória (amelynek a legendás, divatteremtő modellje a 2007-ben debütált ASUS-féle EeePC). A netbookok népszerűségének köszönhetően fejlesztették ki 2008-ra a hagyományos desktop gépek és a netbookok képességeit ötvöző nettop kategóriát. Ám mindezek közül is a netbook lett a legnépszerűbb divatkifejezés, de ahogy a 2011. év trendjeit megfigyelhetjük, a netbookok szerepét folyamatosan kezdik átvenni a táblagépek, így a netbook kifejezés is egyre inkább háttérbe szorul, az aktuális trendet a táblagép kifejezés vezeti 2011 nyarán.

 

Bódi Zoltán

0 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek