Netidők Blogtársaság

A sajtótermékektől és általában a hagyományos tömegmédiától azt várjuk el mi, fogyasztók, hogy informáljanak a világ eseményeiről, tehát a média a tradicionális tartalomprodukáló információforrás, amely készen kínálja az információkat, a tudást, az adatok első számú forrásává vált. A modern világban ez a folyamat annyira előrehaladt, hogy a média hitelesíti a híreket, úgy is fogalmazhatunk Marshall McLuhan gondolatával élve, hogy a média maga az üzenet. A hagyományos média szerkezete ehhez jól alkalmazkodik, és a szerkesztőségi rendszer megszűri, kontrollálja az információkat, hangsúlyokat tesz ki, természetes működésével meghatározza a lényeges témákat, azaz tematizál. Mindebben a tevékenységi körben szinte monopolhelyzete van a média zárt szerkesztőségi modelljének, amely kevésbé vonja be a tartalomprodukálásba a befogadót.

Ebben a helyzetben a weben az igazi változást a web 2.0 világa hozta, amikor megjelentek a felhasználók, és elkezdtek szabadon, különösebb technikai, szakmai kontroll nélkül saját tartalmat produkálni. Egy ügyes blogger némi íráskészséggel, megfelelő felkészültséggel és jó témaérzékenységgel szerencsés esetben jelentős befogadóközönséget tud elérni. És hangsúlyozom, hogy mindezt adott esetben az újságírói szakmai környezet és ismeretanyag nélkül teheti. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy blogger gyorsabban, szubjektívebb hangvételben, esetleg az újságírói műfaji szabályok betartása nélkül képes informálni a közvéleményt. A gyakorlott, aktív, támogatott bloggerekből könnyen válik véleményvezér. A tartalomprodukáló felhasználó a szerkesztőségi, vállalati kötöttségek nélkül olyan témákkal, olyan nézőpontból is foglalkozhat, ahogy a hagyományos, meghatározó (mainstream) média nem. Azaz a web 2.0 világában már nemcsak a hagyományos média képes tematizálni a közvéleményt, hanem a blogok, a web 2.0 alkalmazások szerzői is.

A nemzetközi felmérések (pl. a Technorati elemzése: http://technorati.com/blogging/article/state-of-the-blogosphere-2011-part3/page-2/) szerint is hatással van mindez a hagyományos tömegmédiára, hisz már jól mérhető az is, hogy van a bloggereknek egy olyan, egyelőre még igen vékony rétege, amelyik hivatásos újságíróként vagy egykori profi újságíróként blogol, és akár pénzt is kap a bejegyzéseiért. Megjelentek tehát a felhasználók, a web 2.0-ás véleményvezérek és az egyszerű bloggerek a médiában, az ellenőrzött műfajú és információtartalmú, alapvetően nem interaktív, objektivitásra törekvő médiaműfajok lazulnak, és az interakció, a szubjektivitás irányába fordulnak.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Ezek a kifejezések egy jól ismert szerkezeti mintára épülnek, a hijacking mintájára. Ez már sok éve ismerős az internetes kórokozók közt, már a néhány évvel ezelőtti Infoszótár szócikkekben is benne volt. Valahogy így: a hijacker is egy malware, vagyis a károkozók közé tartozik. A hijacker angolul szó szerint 'gépeltérítőt' jelent, az informatikában metaforikus jelentésátvitellel 'eltérítő program' értelmű. A hijacker átveszi az irányítást a böngészőprogram bizonyos elemei fölött, például a böngésző kezdőlapját átírja, a keresőprogramot átirányítja, működését befolyásolja.

A hijacker mintájára jött tehát létre a likejacking, ami akaratunkon kívül oszt meg egy tartalmat a nevünkben a közösségi hálón, a Facebookon. Miközben rákattintunk a like gombra, tőlünk teljesen függetlenül kikerül az üzenőfalunkra egy tartalom, valamilyen videó. Voltaképpen itt a megosztásunk, illetve a kattintásunk van eltérítve, épp ezért nevezik clickjackingnek is. Ezek az eltérítő malware-ek voltaképpen csalások, amelyre szintén van IT szakkifejezés: scam (ez is benne volt már az Infoszótárban), ez a szó azt jelenti, hogy 'csalás', 'szélhámosság'. Érdekes, hogy a scam igen hasonlít a szintén csalások közé tartozó spam szóalakhoz.

A likejacking azért veszélyes, mert az ismerőseink nevében, de az ő akaratukkal ellentétben oszt meg egy tartalmat, ami a mi lájkolásunknak köszönhetően a mi felületünkön is megjelenik, és még csak nem is gyanakodhatunk a becsapásra, mert a közösségi oldalakon való tartalommegosztásban nem nagyon van személyes elem, amelyből ráismerhetnénk az illető stílusára.

Az újabb csalás tehát formailag és jelentéstanilag is jól beleilleszkedik a már megszokott mintákba.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Az új esztendőt gyakran kezdjük előrejelzéssel. Ezúttal úgy jövendölök, hogy egy 2011 tavaszán született bejegyzésemre térek vissza. Az ellentmondást azzal oldom fel, hogy 2011 márciusában elemeztem a Thunderbolt kifejezést, és már akkor megírtam erről a technológiáról, hogy még nem terjedt igazán, és az idő dönti majd el, hogy mennyire lesz népszerű, de újdonságértéke nyelvileg jelentős. Az óesztendő utolsó napjaiban ezt a technológiát kifejlesztő Intel bejelentette, hogy itt az idő, idén már egyre több gyártó tervezi a Thunderbolt bevezetését. Tehát a jövendölés beteljesedni látszik, a technológia elterjedésével egy újabb tulajdonnevet kell megtanulnunk.

Az Ipon.hu portál híradása szerint az ipari források arról számoltak be, hogy az Intel 2012 tavaszán dobja majd piacra harmadik generációs Core i sorozatú processzorait, valamint a hozzájuk tartozó, hetes sorozatú lapkakészletekkel ellátott alaplapjait, amelyek többségén már jelen lehet a Thunderbolt port is, így a csatlakozószabvány végre megkezdheti érdemi térhódítását.

A Thunderbolt port elterjedését eddig az akadályozta, hogy ez a technológia drágább, mint a jó ideje rendelkezésre álló USB 3.0-s szabvány (amely ugyan lassabb adatátviteli sebességet kínál, de ez is nagyobb sebességű, mint az USB 2.0), és az USB 3.0 ráadásul visszafelé kompatibilis a korábbi USB szabványokkal. Emellett, és talán éppen ezért, eddig csak az Apple termékein volt elérhető a Thunderbolt technológia. Azonban ez a technológia – éppen a tervezett tömeges bevezetés miatt – idén olcsóbbá válik. Annyi bizonyos, hogy nincs az a hatalmas sávszélesség, amelyet előbb-utóbb ne használnánk ki.

Az Ipon.hu híre szerint a Sony már biztos, hogy több termékcsaládjában is alkalmazni kívánja a Thunderbolt technológiát, csak úgy, mint az ASUS és a Gigabyte.

(Az Ipon.hu híre itt olvasható: http://www.ipon.hu/hir/2012_ben_betor_a_pc_piacra_a_thunderbolt_port/18767)

És most tekintsünk vissza a 2011. március 8-i bejegyzésre.

"Még el sem terjedt igazán az új, a korábbinál gyorsabb adatátvitelt biztosító USB 3.0 kódnévre hallgató adatátviteli technológia, de az Intel már 2011 elején bejelentette, hogy kifejlesztette az ennél is kétszer gyorsabb adatátviteli sebességű, Thunderbolt névre keresztelt technológiát. Egyes elemzők ebben látják a jövőt, mások pedig halva született ötletnek tartják ennek az új platformnak a bevezetését. Az idő eldönti, kinek lesz igaza, az viszont tény, hogy 2011 tavaszán az az aktualitása ennek a fejlesztésnek, hogy az új MacBook Pro notebookokon már a Thunderbolt csatlakozó is megtalálható. Mindenesetre a Thunderbolt névről már most érdemes elgondolkodni.

A Thunderbolt fantázianév, és mint ilyen, az informatikai szakkifejezések sajátos csoportjába tartozik, hisz sok IT terminus metaforikus (képi), illetve kódok, szám-betű kombinációk formájában terjedt el. A Thunderbolt kifejezés jelentése 'villámcsapás', 'mennykőcsapás', ehhez hasonló névadási logikára vezethető vissza a – szintén adatátviteli technológiát jelölő – FireWire 'tűzvezeték' név. A Thunderbolt fantázianév mögött jól érthető a névválasztás oka, ez a név azt sugallja, hogy ez az adatátviteli technológia olyan gyorsan akkora adatmennyiséget tud átadni, mint egy igazi villámcsapás, illetve annak az energiája. Akár ok-okozati szinten is folytathatjuk a logikát, mert – legalábbis a tervezők és az elemzők egy része szerint – a Thunderbolt úgy jelenik meg a hasonló technológiák között, mint ahogy beüt a mennykő. Érdekes párhuzamosság tapasztalható a Thunderbolt és a FireWire technológia neve és elterjedése között is, hiszen mindkét névtípus fantázianév, és mindkét technológiát az Apple gépein vezették be először.

Megjegyzem, hogy a technológiát nem ismerő, egyszerű felhasználók számára kicsit zavaró lehet, hogy a thunder- előtag már foglalt az IT világban, mert a szoftverek között igen népszerű a Mozilla Thunderbird ('viharmadár') nevű levelező kliens szoftvere."

Eddig a tavalyi bejegyzés, amely nyelvileg időtállló, ám technológiai érvényessége már nem rajtam múlik.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Az ünnepek között jobban esik némileg könnyedebb témákkal foglalkozni, így egy igen népszerű közösségi tevékenységgel, a népi honosítással foglalkozom. Hogy miért népi? Mert közösségi, alulról (tehát a felhasználói tömegek felől jövő), spontán és laikus foglalatosság, amely abból a közkeletű sztereotípiából indul ki, hogy az idegen szavak károsak, rontják a nyelvünket, ezért magyar elemeket kell használnunk helyettük. Ám létezik ennél kevésbé radikális motiváció is, az, hogy az idegen szavakat a stílus gazdagítására, a közérthetőség céljából, esetleg esztétikai célok miatt miatt célszerű magyar, illetve már megszokott megfelelőkkel helyettesíteni. És ez a közösségi „sport" egyre népszerűbb, amelynek a közösségi webhelyek igen jó környezetet nyújtanak. Ezeken a webhelyeken ugyanis a felhasználói csoportok a maguk kezdeményezésére, a maguk érdeklődésére, a közös tudásuk vagy éppen ügyetlenségük alapján tartalmat produkálnak, és közösségeket alkotnak. Számos honosító, magyarító közösséget találunk a weben, az ő ötleteikből, néha megmosolyogtató, néhol figyelemre méltó produkcióiból szemezgetek ezúttal.

A honosítás jellemzően olyan téma, amihez mindenki ért, legalábbis sokan gondolják így. Valójában azonban a honosítás egy bonyolult, jelentős szakmai, technológiai és tudományos felkészültséget igénylő tevékenység. A laikus csoportok tehát gyakran követnek el hibákat. Az első jellemző hiba, hogy minden áron, mindent magyarítani akarnak, még azt is, amit már megszoktunk, és ami már bevált. Például manapság nincs értelme már az e-mailt, a monitort magyarítani.

További jelentős probléma, hogy miként magyarítjuk a kiválasztott kifejezést. Sokszor előfordul, hogy érthetetlen, zavaros, továbbra is idegen eredetű az állítólagos magyarítási javaslat. Például ki találják-e minek a magyarítási javaslata a hangzol, a tetszjelez, a cejiz vagy a kedvjelez? Hát persze, hogy a lájkolásé. De a pendrive magyarítási javaslatai között is vannak érdekes kezdeményezések, például a tokoska, az adattyú, a böktár, a pender, a penderítő vagy a pöndi.

És hogy honnan veszem mindezeket? Nem őrültem meg teljesen, hanem a weben, némi keresgélés után találtam olyan közösségeket, weboldalakat, ahol mozgalomszerű honosítási csoportok álltak össze. A spontán, laikus magyarítási kísérletek igen érdekesek, nagyon tanulságosak. Lehet vitatkozni arról, hogy ez hasznos-e vagy káros, és persze a nyelvész körökben meg is indult ez a vita, de szerintem fölösleges, mert a web kettes közösségek elé nem lehet tudományos gátat állítani, ha máshol nem, hát a közösségi oldalakon (pl. a Facebookon) megtalálják a helyüket. A spontán magyarítás mindenesetre természetes jelenség, lám lehet vitatni is a hasznát.

És most lássunk néhány további, figyelemre méltó népi magyarítási javaslatot: pendrive: tolltár, adatkulcs, USB-kulcs, memóriakulcs. E-book: e-könyv, szoftver: lágymű, lágyék. Hardware: kemély, géptest, vas, hardver, csontmű.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

A mai webes szövegvilágban már természetes, hogy a legtöbb szövegnek elválaszthatatlan része a multimédia: a kép, a videó és a hang. Alapjában véve nem újdonság mindez, hisz képpel ellátott szövegek mindig is voltak, elég, ha csak arra gondolunk, amikor a 19. század második felétől a nyomdatechnika volt már annyira fejlett, hogy igazán jó képeket lehetett az írott szövegek mellé nyomtatni. Innentől kezdve nem utolsósorban a technológiai fejlődésnek köszönhetően egyre inkább egyenrangú részévé válik az írott szövegnek a kép. Nagyjából ezt az időszakot nevezhetjük ikonikus fordulatnak. Ikonikus, azaz képi fordulat, ami azt jelenti, hogy az írott szöveg lassan elveszíti az egyeduralkodó szerepét az információközlésben, és a kép egyre több információt közvetít a nyomtatott szövegekben is. Gondoljunk csak a képregényekre, a könyvillusztrációkra.

A multimediális szöveg fogalma tehát nem újdonság, ám a weben mindez fölerősödik, szinte alapkövetelménnyé válik az írott szövegek multimedialitása. Mindez pedig visszavezethető a world wide webnek arra a technológiai lehetőségére, hogy írott, képi, mozgó, hangos állományokat is képes kezelni. Ilyenek például a képes weboldalak, vagy egy Facebook-profil.

Ám az az igazán érdekes, hogy vannak dominánsan multimediális szövegek is, amelyekben a szövegszerű, verbális elemek vannak kisebbségben, és inkább képi természetűek. Például egy híroldal képes tudósítása pont ilyen, sok-sok kép, képgaléria található a mind rövidebb írott szöveg mellett.

A legérdekesebbek azonban a tisztán multimediális szövegkonstrukciók, szövegszerkezetek, amelyekben nincs, vagy alig van írott szöveg. Ilyenek például a videoblogok, de vannak olyan cikkek, főként tematikus portálokon, amelyekben a videó dominál, és a szöveg olyan rövid, hogy csak annyi a szerepe, hogy fölhívja a figyelmet a képre.

Ezek a dominánsan képi, multimediális szövegek is szövegek, csak alapvetően nem írottak, mint a hagyományos szövegek, hanem a szöveg része, adott esetben domináns alkotóeleme a vizualitás, a multimédia. És mindennek az online médiában különös jelentősége van, hisz a médiának ez az ága, amit új médiának is neveznek, egyre inkább multimediális, alig találunk olyan médiaportált, amelynek ne lenne fontos része a videó és a képgaléria.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség