Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mitől új az új média? 2.

Bár tegnapra (május 22-re) ígértem, a Postr rendszerhibája miatt csak most folytatom a múlt héten megkezdett új média sorozatot. Ezúttal a konvergenciáról lesz szó.

Az új médiának egyik különös jellemzője, amit médiakonvergenciának neveznek. Ez a jelenség egészen pontosan az új médiának köszönhetően jelent meg. A konvergencia kifejezés jelentése 'egy irányba tartó', 'összetartó'. Beszélhetünk technológiai konvergenciáról és tartalmi, szerkezeti konvergenciáról. A technológiai oldala a médiakonvergenciának, hogy egyre több olyan integrált számítógépes felületet, eszközt használunk, amelyeken az elektronikus és az új média tartalmait egyszerre megjeleníthetjük. Ez azt is jelenti, hogy az infokommunikációs eszközeink egyre jobban fel vannak készülve arra, hogy különböző funkciókat legyenek képesek betölteni (pl. okostévé, táblagép és okostelefon egyben stb.). A tartalmi konvergencia pedig az, amikor a médiatartalmakat úgy állítják elő, hogy minden felületen hozzáférhető legyen, illetve amikor a televízióban megjelennek webes tartalmak, illetve a weben megjelennek televíziós és egyéb hagyományos médiatartalmak.


Az új médiában tehát az újságírói, szerkesztőségi munkafolyamatok, eljárások is módosulnak a hagyományos médiához képest, másrészt a közönség, a tartalomfogyasztó szerepe is módosul, mert aktívabb közreműködővé válik, illetve a közösségi médiában könnyen válik a fogyasztóból tartalom-előállító (lásd pl. a blogokat), amivel a hagyományos média tartalomprodukáló monopóliuma megszűnik.


Némi helyesírási kérdés lehet, hogy egybe vagy külön írjuk. Véleményem szerint ez egy jelzős szerkezet, ami azt jelzi, hogy ez egy új fajta média, és ezért külön írom. Ám magyarázható az egybeírt újmédia alak is, mert ekkor az író új fogalomként kezeli.


Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

0 Tovább

Moddol vagy átépít?

Örvendetes hírt olvastam: egy magyar tervező, pontosabban modder megnyert egy nemzetközi versenyt. A Kingston írt ki egy versenyt az egyik RAM családja hűtőbordájának az áttervezésére, azaz moddolására, és ezt nyerte meg Böszörményi Szilárd, gratulálok (Bővebben: http://www.ipon.hu/hir/magyar_modder_nyerte_a_kingston_versenyet/20037).

Ezen a pontonon kell utánanézni, mi is az a moddolás, kit is nevezhetünk moddernek. Azt a folyamatot nevezzül moddolásnak, amely során az eredeti hardver, szoftvear környezetet megváltoztatják, hogy az eredetileg betervezett funkciókon túl mást is tudjon a rendszer. Tehát a moddolás újabb funkciók hozzáadását vagy a teljesítmény növelését jelenti. Mint ilyen, a moddolás közel van a tuningolás jelentéséhez, csak ez utóbbit leginkább az autótechnikában használják.

Fontos tehát, hogy a moddolás az eredeti funkciókhoz újabbak hozzáadását vagy a teljesítmény növelésével új, nagyobb funkcionalitású rendszer létrehozását jeleni, és nem az eredeti rendszer funkcióinak a csökkentését, egyszerű átalakítását. A moddereket tisztelni, kedvelni szokták a gyártók, míg a krekkereket, akik forráskódot törnek, eltulajdonítanak, illegálisan terjesztenek eszközöket, azokat érthetően nem kedvelik a gyártók. A moddolásnak tehát vannak jogi vonatkozásai is: mit lehet és mit tilos tenni az eredeti jogtulajdonos engedélyével vagy anélkül. Előfordul, hogy modderversenyeket írnak ki egyes gyártók saját termékeik moddolására, és a megoldásokat hasznosítják, illetve a tehetséges moddereket alkalmazzák tervezőnek, dizájnernek.

És most itt álljon néhány példa a moddolásra, köszönöm Dragon György és Spányik Balázs ötleteit. Szoktak játékokat is moddolni, amely során újabb funkciókat, szinteket adnak a játékhoz. Játékokat lehet úgy moddolni, hogy újabb szinteket, szereplőket adnak a játékhoz, de lehet úgy is, hogy a játék tervezője eredetileg beletervezi a játékba a moddolás lehetőségét, hogy a játék még változatosabb legyen, és a közösség kollaborációjának eredményeképpen tovább használatban legyen.

A házmoddingnak fontos eleme lehet újabb, hatékonyabb hűtőrendszer, esetleg vízhűtés beépítése, illetve áttetsző oldallap, neon-világítás beszerelése, a megszokott ventilátorok lecserélése világítóra, vagy zajszűrő felületek beépítése, aminek az esztétikumon túl gyakorlati haszna is van.

Lehet még moddolni processzort: például ha tudjuk, hogy a 2 magos processzorok úgy készülnek, hogy a 4 magos CPU-t a gyártó "visszabutítja", akkor egy moddolással levehetjük róla ezt a korlátozást, és 4 magasként fog működni.

Az operációs rendszer moddolásának eredményeképpen például a Windows XP-ben használhatunk más színsémákat az alap kék/szürke/zöld helyett, vagy megváltoztathatjuk a kinézetét olyanra, mint a Windows 7, vagy újabban már a Windows 8.

A szoftveres moddolásra jó példák lehetnek a Photoshop plug inok is: a szabványos felületen keresztül kapcsolódó új modulokkal okosabbá tehetjük a grafikus programot.

A driverek moddolása kifejezetten jellemző, például a grafikus kártyák drivereit gyakran módosítják, hogy még szebb képet, még nagyobb teljesítményt csikarjanak ki belőlük, illetve bekapcsolnak bennük olyan funkciókat, amelyeket a driver készítője egy adott típusú kártya esetén letilt.

A modding az angol to modify 'módosítani' igéből elvont szóalak, amely szlenges szóalkotás (nem produktív, egyéni, kreatív, divatszerű megoldás), a modder a moddingból képzett főnév 'az a személy, aki a moddolást végzi'. A magyar szakmai nyelvben a modding az -ing utótag elvonásával és az -l igeképző hozzáadásával honosodott meg: moddol.

Kérdés, hogy miért alakult ki erre a jelentésre egy új szóalak, és nem a módosítás vagy az átépítés alakokat használjuk, hisz ez a jelentés nem különöse speciális. Erre nehéz pontos választ adni, vélhetően szerepet játszik a divat, illetve a tevékenység mögött álló kreativitás, ami a szlengnek is fontos eleme.

Forrás:
http://en.wikipedia.org/wiki/Modding
http://www.ipon.hu/hir/magyar_modder_nyerte_a_kingston_versenyet/20037

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

1 Tovább

TTYLXOX

Bármilyen furcsa, ez egy értelmes kifejezés rövidítése, és egy angol nyelvű dal címe. Megjelent néhány internetes rövidítés egy dalszövegben, ami első hallásra nem tűnik túl izgalmasnak, de valójában jelentős fejleménye a mai nyelvi változásoknak. Ez egy újabb dokumentációja annak, hogy a netes írásbeliség kilép az eredeti közegéből, és már a beszélt nyelvre is hat. A mindössze 14 éves Bella Thorne dalának a címe TTYLXOX, amely a Disney csatorna Shake It Up című sorozatának betétdala. Itt lehet meghallgatni. 

Itt a dal teljes szövege, amelyben kiemeltem a szóban forgó betűszavakat:

Watch this!
Be be be my BFF
'Cause IDK what's coming next
And I'll be LMHO with the rest
So TTYLXOX

Come on!
Be be be my BFF
'Cause IDK what's coming next
And I'll be LMHO with the rest
So TTYLXOX

Show up in the same dress
We don't know who wore it best
Not make a big deal
Act like it's a new trend
Look good when we go 'round here
Try on these boots
I found this boy who said you're sweet
He's got a best friend
(You'll always be my)
ROTF
Be be be my BFF
'Cause IDK what's coming next
And I'll be LMHO with the rest
So TTYLXOX

Be be be my BFF
'Cause IDK what's coming next
And I'll be LMHO with the rest
So TTYLXOX

I'm a better me when
You're here next to me
LJK can't you tell we're ROTF-eh-L
Who needs words when we got hearts, smile
T-t-t-time goes by so fast
But we are meant to last
(You'll always be my)

Be be be my BFF
'Cause IDK what's coming next
And I'll be LMHO with the rest
So TTYLXOX

Be be be my BFF
'Cause IDK what's coming next
And I'll be LMHO with the rest
So TTYLXOX

TTYLXOX
Come on!
(You'll always be my)

Be be be my BFF
'Cause IDK what's coming next
And I'll be LMHO with the rest
So TTYLXOX

Be be be my BFF
'Cause IDK what's coming next
And I'll be LMHO with the rest
So TTYLXOX

Be be be my BFF
'Cause IDK what's coming next
And I'll LMHO with the rest
So TTYLXOX

Be be be my BFF
'Cause IDK what's coming next
And I'll be LMHO with the rest
So TTYLXOX

A dal címe tehát: TTYLXOX, ami voltaképpen két betűszó, az egyik a TTYL, a Talk To You Later szerkezet szabályos rövidítéséből alkotott betűszó, amely magyarul azt jelenti, hogy 'később beszéljünk'. Ez a betűszó formailag egyáltalán nem különleges, hiszen klasszikus rövidítés (mint pl. OM = Oktatási Minisztérium, HM = Honvédelmi Minisztérium, BM = Belügyminisztérium), ám a furcsaság abban áll, hogy egyszerű közszavakból (tehát nem tulajdonnevekből álló) szerkezet rövidítése. Ezek a fajta rövidítések szokatlanok a magyar nyelvhasználatban, ám az amerikai angolban és elsősorban a netes, az SMS-ekre jellemző nyelvhasználatban kifejezetten általános.

A címben szereplő kifejezés másik eleme az XOX, ami egészen más szerkezetű, mint a TTYL, hisz nem rövidítés, hanem az íráskép vizuális szimbolikájára alapuló jelzés. Az X az ölelkező, összekulcsolódó karokra emlékeztet, míg az O a csókra nyíló szájra, így az XOX az 'ölelés, csók, ölelés' kifejezés szimbolikus jelzése. Itt vehetjük észre, hogy mennyire kreatívan használjuk az írásbeliségünket a webes környezetben, hisz az íráskép vizuális szimbolikája jelentéshordozó erővel rendelkezik. A netes betűszavak megfejtésének nehézsége abban áll, hogy nem mindig egyszerű eldönteni, hogy ezek a betűszavak a hagyományos betűk hangértékéből kiindulva fejthetők meg, vagy az íráskép vizuális szimbolikájából kiindulva magyarázhatóak.

Az internetes csetes nyelv, az SMS nyelv a rövidítésekre és az egyszerűsítésekre kifejezetten hajlamos, hisz ez egy igen gyors kommunikációs helyzet, ahol nincs lehetőség túlzottan hosszú kifejezésre. Éppen emiatt ez az írásbeliség hajlamos a gyors beszéd kiejtésének az írásbeliségben való jelölésére. Tehát ezekben a műfajokban egyre inkább úgy írunk, ahogy beszélünk: ezért hívom ezt írott beszélt nyelvnek. Az viszont kifejezetten érdekes, hogy ebből a dalból kiderül, hogy ezek az eredetileg írásbeli jelölések beszivárognak a beszélt nyelvbe. Tehát a folyamat visszafordult: az írásbeli szimbólumok bekerülnek a gyors, beszélt nyelvbe. Tehát elkezdünk úgy beszélni, ahogy írunk.

A dalszövegben előforduló további betűszavak:
BFF = Best Friends Forever 'örökké a legjobb barárok'
IDK = I Don't Know ' nem tudom'
LMHO = Laughing my head off 'szétröhögöm a fejem'
LJK = Let's Just Kidding 'Hülyéskedjünk'
ROTF = Rolling On The Floor 'fetrengek a röhögéstől'

Források:
http://youtu.be/Ol74ihSvd4w
http://en.wikipedia.org/wiki/Ttyl
http://www.acronymfinder.comHugs-and-Kisses-%28XOX%29.html
http://en.wikipedia.org/wiki/Best_friends_forever
http://en.wiktionary.org/wiki/IDK
http://en.wiktionary.org/wiki/LMHO
http://wiki.answers.com/Q/What_does_ljk_mean_when_you_text
http://www.acronymfinder.com/ROTF.html

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

0 Tovább

Memóriavizsgálat és mentális lexikon

Hogyan jegyezzük meg a szavakat, és miért emlékszünk vissza olyan szavakra, amelyekkel voltaképpen nem találkoztunk az olvasott szövegben? Egyáltalán, hogyan ismerjük fel a szavakat olvasás közben? Ezekhez hasonló kérdéseket vizsgált online módszerrel a Cambridge-i Egyetem Memória Laboratóriuma. A Guardian című brit napilap online felületén végzett memóriavizsgálati kísérlet kísérlet célja a mentális lexikon, illetve a szavakhoz fűződő memória működésének, hibalehetőségeinek a feltérképezése volt. A kísérletben 27 ezer olvasó vett részt, és a vizsgálati alanyoknak a Guardian online cikkei alapján kellett szavakat felismerniük.

Ez azért érdekes, mert a szavakat és a szavakra vonatkozó információkat, jelentéseket, nyelvtani funkciókat az úgy nevezett mentális lexikonban tároljuk, amelynek a működését elméletekkel magyarázzuk. A mentális lexikon nem olyan, mint egy számítógép-memória, hanem a a szavakat, morfémákat valamiféle kapcsolat (hangzásbeli hasonlóság, formai hasonlóság, funkcionális hasonlóság stb.) alapján csoportokba rendezve tárolja. Ennek következménye, hogy például hangzásbeli vagy jelentésbeli hasonlóság alapján eszünkbe juthat egy másik szó vagy szócsoport is (bor, bőr, bár; bor, szőlő, must, hordó, palack, pohár stb.), és a szavakat a mentális lexikon kapcsolatrendszere, hálózata alapján memorizáljuk és ismerjük fel, illetve alkalmazzuk olvasás, beszéd közben.

A részletek további mellőzésével koncentráljunk az eredményekre: a kutatásban részt vevő 147 országbeli 27 ezer olvasó a cikkekben látott szavak 71 százalékát ismerte fel helyesen, és a korábban nem látott, új szavak 33 százalékát válogatták be tévesen az „ismert" kategóriába. Figyelemre méltó a harmadik kategória, amely azon alapul, hogy hajlamosak vagyunk a mentális lexikon hálózatos felépítése miatt hasonló alakú, szerkezetű szavakat, szószerkezeteket, összetételeket azonosítani egymással. Tehát a már látott szavakból újabbakat kombinálunk össze, például a szóösszetétel és a sorszerkezet kifejezések elolvasása után sokan emlékezhetnek tévesen arra, hogy a szószerkezet alakot is olvasták. Ezek tehát voltaképpen memóriahibák, ám leginkább a mentális lexikon működését demonstrálják. Az ilyen téves kombinációkból összeálló szavak 53 százalékát felismerni vélték az alanyok a cambridge-i kutatók kísérletében.

Források:

http://www.guardian.co.uk/science/blog/2012/mar/02/psychology-neuroscience

http://www.psychol.cam.ac.uk/memlab

http://ipon.hu/elemzesek/hogy_volt_%E2%80%92_online_memoriakiserlet/1263/1

Bódi Zoltán

http://infoszotar.wordpress.com

0 Tovább

Webbook - egy új gépkategória vagy csak egy marketingfogás?

Új kategória jelent meg a hordozható gépek világában? A webbook névre keresztelt készüléktípus a tablet és a netbook keveréke, de felfogható hordozható tévéként is, amely kombinálva van egy böngészővel.

A kifejezés alakja szerint szóösszetételnek tűnik: a web (< world wide web) és a book ('könyv') tagokból. Ám ha jobban utánajárunk, akkor rájöhetünk, hogy az utótag valójában a netbook összetételből elvont book alakból származik. A hordozható számítógépek csoportjában a -book utótag a notebook 'jegyzetfüzet', 'feljegyzésre szolgáló könyv' szónak a metaforikus jelentésvátozású alakjából származik. Így jött létre a notebookból a netbook 'hordozható, ultrakönnyű, optikai meghajtó nélküli, kis méretű notebook', és a webbook pedig a notebook változata mind nyelvileg, mind technológiailag. A netbookkal való rokonságra utal, hogy a net és a web szóalak az egyszerű felhasználók számára szinonimaként funkcionál. Igaz, hogy technológiai értelemben a net (ami az internet alak rövidülése) és a web (ami a world wide web rövidülése) nem szinonima, mert a web az interneten érhető el, tehát a net a tágabb jelentéskörű fogalom.

A webbok alakról egyébként könnyen asszociálhatunk az egyre népszerűbb ebook olvasókra is, ebből a szempontból megtévesztő lehet a -book utótag.

A webbook főbb funkciói a következők: tévénézés, internetes rádiózás, podcastok hallgatása, zenehallgatás, emailezés, kép és videomegosztás, böngészés, általában internetezés, hírböngészés és minden olyan művelet, amelyhez internet kell, ám háttértároló nem szükséges. Ebben a géptípusban ugyanis nincs merevlemezes vagy SSD háttértároló. Kihajtható dizájnú készülék, amelynek a billentyűjét egészen ki lehet hajtani, hogy felállítható legyen a kényelmes tévénézéshez, tévéhez is lehet csatlakoztatni. A háttértár hiánya miatt minden alkalmazást a felhőben érhet el a felhasználó, mindent a weben tárol, mindent streamben lehet nézni, hallgatni rajta. Cserébe nagyon egyszerű a felépítése, mindent önműködően intéz (frissít, biztonságot felügyel, rendszert kezel).

Ebből a rövid technikai leírásból is kiderül, hogy sok a hasonlóság a jelentésében is egymáshoz igen közel álló webbook és netbook között, ám kétségtelenül vannak különbségek is. Ha akarjuk, felfoghatjuk marketingfogásnak is, esetleg valós kategóriamegnevezésnek. Majd az idő eldönti.

További részletek a Netidők Tumblr oldalán.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

0 Tovább

Netidők Blogtársaság

blogavatar

Digitális talkshow írásban is. Itt a Netidők! Ez a Netidők c. rádióműsor (Petőfi Rádió) blogja. Mindaz, ami elhangzik az adásban, meg ami nem.

Utolsó kommentek