A szlenget és a szaknyelvet a laikusok első hallásra összeegyeztethetetlennek tartják. Meglepő lehet, de ennek az az oka, hogy a közvéleménynek a szlengről is és a szaknyelv fogalmáról is homályos, téves elképzelése van. Az informatikai szaknyelvről pedig biztos, nem az amúgy is zavaros szleng jut eszébe a felhasználóknak, hanem egy elvont, sokszor érthetetlen, idegenszerű, mérnöki pontossággal meghatározott szakkifejezés-készletet.
A szleng nem egyenlő a durvasággal, a káromkodással, a helytelen nyelvhasználattal, sőt még a diáknyelvvel sem azonosítható. Sokan vélik úgy, hogy a szleng egy stílusváltozat, stílusréteg, emellett gyakran fordul elő az is, hogy a szlenget valamilyen szócsoportot jelölő névszóként használják. Mondanom sem kell, hogy egyik megközelítési mód sem pontos.
Image: digitalart / FreeDigitalPhotos.net
A szleng egy nyelvhasználati mód, olyan nyelvi attitűd, amely mögött egy viselkedésforma, világlátás húzódik meg, amely megnyilvánul a nyelv alkalmazási módjában is. A szleng attitűd lényege, a fennálló tekintélyviszonyok, a bejáratott elvek és módszerek megkérdőjelezése, és az egyéni kreativitás középpontba helyezése. A nyelvben ez úgy jelentkezik, hogy a szleng olyan jelentésviszonyokat és olyan szóalkotási módszereket használ, amelyeket a sztenderd nem vagy csak ritkán (mert már elavult vagy ritka, esetleg még nagyon újszerű). Ezek a szóalkotási módok megújítják a nyelvet. A szlengre jellemző bizonyos divatszerű nyelvi elemek túlhasználása. Általános eljárás, hogy a minősítő kifejezések, jelzők szélsőséges jelentéseire számtalan szinonima van, viszont az átmenetre sokkal kevesebb kifejezést használnak. Például a ‘nagyon jó’ vagy a ‘nagyon rossz’ kifejezésére kimeríthetetlenül sok szlenges szinonima van, ám a két szélső érték között nincs átmenet. A szleng egyik jellemző attitűdje tehát az angolos understatement, magyarul az elfogadott értékek alulértékelése, relativizálása. A szlengnek csoportos mozzanata is van, ez olyan csoportnyelvi szemlélet, amelynek a lényege az adott nyelvhasználói kör összetartozásának, zártságának jelzése. Ennek érdekében a szlenget használó csoportok igyekeznek olyan jelentésvariációkat és szóalkotási módokat kialakítani, amelyeket más nem ért, amelyek csak rájuk jellemzőek. Például a diákszlengben az elégtelen osztályzatra, a tanárokra, az iskolára, egyes tantárgyakra rengeteg csoportnyelvi szleng kifejezés alakult ki.
Meg kell említeni azt is, hogy a szleng koránt sem egységes, a legtöbb témakörnek, nyelvváltoztnak megvan a szlengje is, tehát beszélhetünk csoportnyelvi szlengről, szakmai szlengről és még néhány más szlengváltozatról. Így az informatikai szaknyelvnek is van szlenges változata.
Ami szaknyelveket illeti, meg kell jegyezni, hogy ezek sem egységesek, hanem rétegzettek, mert minden szaknyelvnek van egy formális, szakmai, akár szabványosított változata (ezeket használják például a specifikációkban, publikációkban), van egy kötetlenebb, változatosabb szakmai köznyelvi formája (ezt használják szakemberek egymás közt, kötetlen szakmai társalgásban), és lehet egy kötetlen, akár szlenges szakmai réteg is (ezt használják a szakértők a laikusokkal).
Az informatikai szaknyelv története viszont nagyon sajátosan alakult, hiszen ez a szakterület és tudományterület több hullámban terjedt el, és a legutóbbi nagy hulláma leginkább az 1990-es évek elején indult el, amikor a felhasználói szintű informatika nagy tömegben terjedt el a hétköznapi életben. Ekkortól nyílt ki a régi, hagyományos kibernetika, és a laikus felhasználók tömege számára követhető, érthető módon kellett elkezdeni kommunikálni az informatikusoknak. Ráadásul ebben az időszakban jelentek meg ezen a szakterületen azok az 1990-es évek elején még viszonylag fiatal mérnökök és fejlesztők, akik megalapították a mai felhasználói szintű számítástechnikát. Az ő lazább, szlenges, kötetlen nyelvhasználati módjuk és szemléletük benyomult az informatikai szaknyelvbe.
Bódi Zoltán
Utolsó kommentek