Netidők Blogtársaság

Azokat a személyeket neveztem el így, akiknek a közösségi hálózatokon mindenki folyamatosan tapasztalja a jelenlétét egészen addig, amíg le nem tiltja őket. A romantikusok életbölcselők közösségi tevékenysége semmi másból nem áll, csak a szép életigazságok folyamatos bemutatásából. Csodálatos és elgondolkodtató képeket tesznek ki szívbe markoló képaláírásokkal, elgondolkodtató idézeteket közölnek irodalmi vagy tudományos művekből. Az élet értelmét keresik, kutatják ezek a romantikusok életbölcselők, és folytonosan hisznek abban, hogy élethivatásuk van: a közösség nevelése. Bármi áron.

Az ilyen romantikus bölcselkedő közösségi felhasználók nem fukarkodnak a hozzászólásokkal a tartalmak megosztásával, hisz különböző forrásokból folyamatosan ontják ezeket a képeket, szövegeket, idézeteket. A források jellemzően a weben, a közösségi hálózatokon keresztülhullámzó, mémszerű információk, amelyek az érzelmi utalásaikkal hatnak. Ennek egyébként az az eredménye, hogy a romantikusok által megosztott tartalmakat mások is megosztják, úgyhogy egy átlagfelhasználó többször is megkapja az üzenőfalán ugyanazokat a képeket, tartalmakat. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a romantikus személy maga hozza létre a tartalmait, és nem többszörös megosztás révén jut hozzá.

Azért is nevezem ezeket a személyeket romantikusnak, mert a tartalmaik elsősorban szimpátiára, érzelmi befolyásolásra törekszenek, és kevésbé lényeges a kognitív hatás, tehát nem elgondolkodtatni akarnak, hanem meghatni, könnyeket akarnak csalni a szemünkbe. Mivel a romantikusok tartalmai javarészt tipikusak és ismétlődőek, ezért szükségszerűen hamar felszínesekké is válnak. Éppen ezért az ilyen személyek igen gyakran közhelyes, esetleg demagóg, illetve giccses tartalmakat tesznek közzé, és ezek sok felhasználót idegesítenek, viszont éppen populáris voltuk miatt hatalmas népszerűségre is szert tehetnek.

A romantikus felhasználók tartalmai tehát a popkultúra tipikus termékei: tömegesek, könnyen értelmezhetőek, egyszerűen fogyaszthatóak, ismétlődőek. Ennek igen jó terepet nyújtanak a közösségi hálózatok.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Ezzel a kifejezéssel már foglalkoztam nemrégiben az Infoszótárban (http://netidok.postr.hu/megosztasbol-mis-megart-a-sok-oversharing), ám most, amikor a közösségi hálózatok jellemző kommunikációs viselkedési formáit szedem össze, érdemes visszatérni rá.

A Facebook és a hozzá hasonló internetes közösségekhez nagyon könnyű csatlakozni, hiszen a valós térbeli megjelenés nem szükséges hozzá, otthonról, az ágyban fekve, egy laptopról igen könnyű közösségi életet élni. Ennek részben az is a következménye, hogy mivel nem találkozunk szemtől-szembe a partnereinkkel, nem mindig vagyunk tisztába a közönségünk nagyságával vagyis a közzé tett információink nyilvánossági fokával.

Vannak olyan karakterű emberek, akik könnyen szóba elegyednek másokkal, gyorsan, sok mindent elmondanak magunkról az ismerőseiknek, kollégáiknak, barátaiknak. Azonban ha ezt a közösségi oldalakon teszik, akkor az interkonnektivitás (kölcsönös, hálózatos, több fokozatú kapcsolatrendszer) miatt olyanokhoz is eljuthatnak a személyes információink, akikre igazából nem tartozna.

Az oversharing olyan kommunikációs magatartás, amelynek a lényege, hogy válogatás, kontroll nélkül teszi a nyilvánosság számára elérhetővé a legszemélyesebb adatokat, tudnivalókat is. A magánélet korlátai sokkal alacsonyabbak, sokkal kevésbé határozottak az internetes közösségi hálózatokon, mint a térbeli valóságban. A kifejezés jelentése: 'túl sok személyes vagy semmitmondó információ megosztása a közösségi hálózatokon'.

Az oversharingnek viszont természetesen van kommunikatív funkciója: 1. jelhagyási ösztön, 2. túlkompenzálás (a szorongást bizonyos helyzetekben, különösen virtuális környezetben kitárulkozással ellensúlyozza), 3. „kurkászás", pletyizési ösztön (a társadalmi kapcsolatok ápolásának az ösztöne). Ebben az esetben azonban ezeket a természetes funkciókat túlzásba viszik, illetve nem a megfelelő környezetben teszik.

Az oversharing szóalak szerkezete a következő: az igei alaptaghoz határozói tartalmú előtag járul: az angol share jelentése 'megoszt'; az over- 'túl-'. A share jelentése ebben a szövegkörnyezetben magyarul pontosan a meg- igekötővel adható vissza, ami az igéhez a befejezettség és az eredményesség jelentésmozzanatát fűzi. Az over- előtag funkciója ebben a szóalakban közel van a magyar túl- igekötőéhez, ám az oversharing egységes szóalakját nehezen tudjuk visszaadni, mert két igekötőt kellene fűzni az oszt igéhez: túl+meg+oszt, ez meg szokatlan, ezért csak körülírhatjuk: túlzott megosztás, míg a *túlosztó szóalak nem terjedt el, jelentése nehezen értelmezhető.

A túlzott megosztó olyan kommunikációs magatartást folytat, ami némiképpen kapcsolatba hozható a fanboijal, csak itt a rajongás tárgya nem egy külső személy, eszköz vagy márka, hanem önmaga. A személyes márkaépítés egyik sajátos – hozzáteszem, nem hatékony módja – az oversharing, hisz folyamatosan forog az ilyen felhasználó neve a közösségben, ám minél több személyes tartalmat oszt meg, annál kevesebben veszik őt komolyan, mert az intimitás határának a rendszeres átlépése nehezen tolerálható.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Azt az online közösségi szereplőt nevezik fanboinak, aki kritikátlan rajongója egy cégnek, terméknek, márkának. Az igazi fanboiok voltaképpen túlzásba esnek, és a józan értékítélet, vagy tárgyi tudás teljes hiányával rajonganak kedvenc márkájuk iránt, annak a nyilvánvaló hibáit, hiányosságait sem akarják észrevenni. Ugyanolyan túlzó magatartás ez, mint a hater 'gyűlölködő', aki viszont épp az ellenkezője, utálkozik, örökké elégedetlenkedik, a nyilvánvaló jó tulajdonságokat sem veszi észre. Sőt a fanboi és a hater magatartása szükségszerűen össze is kapcsolódik, hiszen a fanboiok a rajongásuk tárgyával ellentétes márkákat, termékeket kritikátlanul becsmérlik, utálkozva nyilatkoznak meg róla, és minden ellentétes véleményen lévőt meg akarnak téríteni.

A fanboi szélsőséges véleményalkotó, a józan mérlegelés hiányzik véleményalkotásából, amelynek a hátterében a szenvedély áll. A fanboi szenvedélyes rajongó, függő, a szenvedély a vonzódásnak az a fajtája, amikor az illető nem képes elszakadni vonzódása tárgyától, gyakran emlegetjük ezt a kifejezést a szenvedélybetegség összetételben, ami jelzi ennek a magatartásnak a pszichiátriai vonatkozásait is.

Jellemzően úgy válik valaki fanboijá, hogy a vonzódása tárgya valamilyen oknál fogva szerethető, tehát alkalmas a rajongás, a függés tárgyává válni, és ugyanakkor talál olyan alternatív megoldást is, amelyet kritikátlanul utálhat. Informatikai termékek, eszközök, alkalmazások, márkák, játékok esetében a függőségszerű rajongást jellemzően a felhasználói élmény, a magas szintű funkcionalitás, a kivitelezés, kidolgozás magas színvonala, illetve ezeknek a tulajdonságoknak a professzionális marketingje okozhatja, amellyel akár azt is el lehet érni, hogy a hibás, rossz megoldások fölött is szemet hunyjon a fanboi, saját negatív tapasztalatai helyett is inkább a pozitív marketingüzeneteknek higgyen. Alapvetően persze az nem kifogásolható, ha valaki rajong egy márkáért, és hű ahhoz, csak az a zavaró, ha kritikátlanul teszi mindezt, és azt, aki nem rajong az általa kedvelt márkáért, meg akarja téríteni vagy becsmérli. Az objektív mérlegelés, a higgadt és megalapozott véleményalkotás hiánya bizony rombolhatja a közösségeket, hisz a „csak jó lehet" tartalmú véleményezés a tájékozatlanokat félrevezetheti, illetve a józan véleményalkotókkal végeláthatatlan vitákat indíthat el. A fanboi fontos tulajdonsága ugyanis a meggyőzhetetlenség.

A fanboi kifejezés írásmódja jellemző, hisz az utótag, a boy 'fiú' utolsó betűjét tudatosan kicserélik -i-re, ami divatszerű, illetve a speciális jelentés jelölésére szolgál. Magyarul csak szószerkezettel tudjuk a fanboi pontos jelentéstartalmát átadni: kritikátlan rajongó, szélsőséges fanatikus, esetleg hívő. A hívő kifejezés alkalmazása ebben az esetben nem a vallásos emberek megsértését célozza, hanem a racionalitás mellőzésére, a hit alapú véleménynyilvánításra utal (hisz a különböző vallásokban Istennel nem találkoznak a mai vallásos emberek, ám mégis hisznek a létezésükben).

Szerintem manapság például az Apple cég termékeit kedvelőkkel kapcsolatban gyakran fölmerül a fanboi magatartás, magyar kontextusban rendszeres az „Apple-hívő" kifejezés. Az Apple termékek műszaki színvonalából, kivitelezéséből, marketingstratégiájából jól megérthető a fanboi magatartás kialakulásának folyamata. Ám hozzáteszem azt is, hogy az igazi Apple-fanboi jellemzően Windows-hater, Android-hater, vagyis Windows-gyűlölő, Android-gyűlölő is egyben. Pedig az igazság mindig a józan mérlegelés, az elfogulatlan véleménynyilvánítás után érhető el.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

A mai mobil és ultramobil eszközök világában is szükség lehet arra, hogy stabil tápellátással, különféle perifériákat csatlakoztatva tudjunk használni egy hordozható eszközt, például okostelefont, netbookot stb. Erre a célra vannak a dokkolók. Az angol eredetű kifejezésnek több változata is van, az egyszerű dock vagy szerkezetben a docking station 'dokkoló állomás'. Mindezt magyarul egyszerűen dokkolónak mondjuk, ami a dokkoló állomás szerkezetből rövidült. Ez a kifejezés már jövevényszó a magyarban, két k-val írjuk át a kiejtést követve.

A dokkoló egy hordozható infokommunikációs eszköz funkcionalitását bővíti, további csatlakozási lehetőségeket ad hozzá, illetve tölti az akkumulátorát.

A dokkoló egy jól kialakított, átlátható metafora, hisz az angol dock eredeti jelentése 'kikötő', de az igei jelentései között szerepel az 'összekapcsol' is. A dokk vagy dokkol a magyarban is használatos, gondoljunk csak arra, hogy amikor az űrállomással összekapcsolódik az űrhajó, akkor az dokkol. A metaforikus jelentés alapja tehát az összekapcsolódás, a stabil ponthoz kötés, illetve a további funkciókkal való ellátás, az eszközt ehhez kötjük ki, mint ahogy a hajót a dokkban.

A hétköznapi informatika elterjedésének korai időszakában az első PDA-k, illetve azok előzményeinek idején, az 1980-as évek második felétől a dokkolót bölcsőnek is magyarították, ám ez a 2010-es években már csak ritkán használatos.

A dokkolónak többféle funkcionális változata van, és ennek megfelelően további nevei is előfordulhatnak, például előfordul a port replicator 'port többszöröző' formával is, amikor a gép csatlakozóit megtöbbszörözi a dokkoló.

Jól átgondolt kognitív metaforacsopoprtba illeszkedik tehát a dokkoló, mert az egyik funkciója, hogy az eszközhöz további csatlakozási lehetőségeket vagyis portokat ad. A port jelentése jól kapcsolódik a dockhoz, hisz 'kapu', 'kikötő' az értelme.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Első hallásra (vagy látásra) a legtöbb embernek feltűnik ha egy kifejezés idegen eredetű. Az idegenség a nyelvi rendszerben a laikus nyelvhasználóban – éppen a feltűnőség miatt – különböző reakciókat válthat ki: van a teljesen elutasító, van a teljesen elfogadó, sőt már szinte sznob és van a beletörődő értetlenkedő, aki nem érti ugyan az idegen kifejezéseket, de kényszerűségből, kényelemből (?) használja. A nyelvhasználat során viszont a sztereotip vélemények ellenére minden tisztázódik és egyértelművé válik.

Mielőtt egy konkrét példán keresztül elemezném az idegen eredetű kifejezések beillesztésének, meghonosodásának módjait, le kell szögezni, hogy ami idegen forrásból van, az nem feltétlenül van a befogadó nyelv kárára. Axiómaszerű tény, hogy a nyelv folytonosan változik, és egyszerre zajlanak bővülő, bonyolódó és egyszerűsödő, mennyiségi csökkenéssel járó változások. A nyelvi változás pedig értéksemleges, se nem javulás, fejlődés, se nem romlás, leépülés (természetesen vannak ilyen irányú változások is, de most az élő nyelvekről tárgyalunk).

Az e-mail már legalább húsz éve használatban van a magyar informatikai terminológiában és a köznyelvben is, hisz ez az alkalmazás már régóta közismert és népszerű, tehát beilleszkedett a köznyelvbe. A beilleszkedés a beszédbe, a magyar nyelv fonetikai környezetébe igen könnyen ment, mert csupa olyan hangot és hangkapcsolatot tartalmaz, amely a magyar nyelvben is szokásos, könnyen ejthető. Az írásképben, a helyesírásban már okozott a kezdeti időkben némi zavart, mert az e- forma rendkívül szokatlan volt a magyar írásképben, de húsz év alatt megszoktuk. Ráadásul az írásképben történt egy változás, amelynek következtében egyre gyakrabban elmaradt a kötőjel az e után: email.

Ezentúl pedig megszületett a formai honosítás is, vagyis analógiásan, illetve fonetikailag átírt változatok is létrejöttek: pl. ímél vagy imél, esetleg hangcserével, analógiásan emil. Ezek a megoldások csak mérsékelten népszerűek, ám előfordulnak.

Jellegzetes módszer a rövidítés, amely során az idegenszerű e- előtagot egyszerűen elhagyjuk, így marad a mail [mél]. Azzal is magyarázható ez a folyamat, hogy manapság már igen kevés funkciója van az e- előtagnak, hisz alig ír már valaki hagyományos levelet, tehát a levél az nyilvánvalóan elektronikus, így nem is kell azt külön jelölni. Magyar szövegkörnyezetben az angol mail [mél] forma egyértelműen azonosítja az internetes környezetet.

A másik honosítási eljárás, amikor belső szóalkotással alkotunk az e-mail helyettesítésére szavakat: pl. a nehézkes, ám pontos elektronikus levél, a rövidebb, ám igen ritka villámlevél vagy villámposta. Ez utóbbiak már kissé erőltetettnek és megkésettnek tűnnek, hisz az e-mail már beépült a közhasználatba.

A honosításnak tehát egyszerre kell megfelelnie a praktikum, a könnyű kiejtés és az esztétikum követelményeinek, de semmiesetben sem mehet szembe a közhasználattal.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség