Netidők Blogtársaság

Első alkalommal került a Grammy-díjazottak közé egy számítógépes játék zenéje. Christopher Tin még 2005-ben készítette a most díjazott Baba Yetu c. dalt, amely a „Legjobb instrumentális szám kísérő énekesekkel” kategóriában nyerte el a magas kitüntetést.

A  Baba Yetu-t a Civilization IV c. körökre osztott számítógépes stratégiai játék főcímzenéjeként lehet hallani. Az első Civilization játékot még 1991-ben alkotta meg csapatával Sid Meier és az azóta elkészült verziók (2010-ben jelent meg a Sid Meiers Civilization V.) során a világ legjelentősebb civilizációinak történelmét írhatjuk újra. A játékban egy telepessel kezdünk és mindig az a cél, hogy várost alapítsunk, fejlesszünk és felvirágoztassuk.

Ha a Grammy-díjak történetét újraírni már nem is lehet, de legalábbis új fejezetet lehet kezdeni. Christopher Tin, a 35 éves amerikai zeneszerző 2005-ben készítette el a Civilization IV. zenéjét. A dal szövege egyébként szuahéli nyelven a Miatyánk keresztény ima fordítása. A dal hatására jellemző, hogy sok játékos csak azért időzött a program főmenüjében, hogy hallgathassa a Baba Yetu-t, sőt a játék megjelenése után a szerzemény önálló életre kelt, hiszen az eltelt kb. öt év alatt ezer alkalommal adták elő különféle kórusok amerikai rendezvényeken, és még a Dubai szökőkút műsorának egyik aláfestő zenéjeként is használják. Christopher Tin debütálló albuma, a Calling All Dawns egyébként 2009-ben jelent meg, ennek nyitó tétele lett az újrahangszerelt Baba Yetu, amelyet a a sowetói evangélikus kórus ad elő. A lemez egyébként kapott egy másik Grammyt is, mégpedig a „Best Classical Crossover Album” kategóriában is győzedelmeskedett.

Az album tizenkét dalát tizenkét különböző nyelven adják elő, a már említett szuahélin kívül lengyelül, franciául, perzsául és maori nyelven; és közreműködik hat kontinens több mint kétszáz muzsikusa.

Itt meghallgatható a Grammy-díjas játékzene: KLATTY.

Szilágyi Árpád-Spányik Balázs

Ha már vesztettek el adatokat a gépükről, vagy előfordult már az, hogy nem találtak meg valamit, amiről pedig meg voltak győződve, hogy elmentették, akkor meg kell tanulni, hogy kell adatot menteni és mit jelent a frissítés, a szinkronizálás és a tükrözés. Manapság már nem ritka a több terabájt méretű háttértároló, és hamar eljutunk oda, hogy meg is töltsük ezeket a hatalmas háttértárakat. Ekkor hamar felmerülhet az igény, hogy az állományokról biztonsági másolatot készítsünk. A helyzetet tovább bonyolítja, ha több eszköz is van, az otthoni számítógép mellett van egy laptop vagy egyéb hordozható gép is, és mindegyiken keletkeznek állományok. Ilyen esetben, gyorsan előáll az átláthatatlan rendetlenség, és elengedhetetlen a rendcsinálás, az adatok szisztematikus archiválása.

A frissítés (update) az a folyamat, amikor a forrás meghajtón lévő fájlokat és a cél meghajtóban lévő fájlokat összehasonlítja a rendszer (vagy mi, saját kezűleg) dátum szerint, és ha a forrásban lévő fájl későbbi időbélyeggel rendelkezik, akkor azzal felülírja a cél meghajtón lévőt; ha pedig a forrásban olyan fájl van, ami a célban nincs, akkor azt a célba bemásolja.

Image: jscreationzs / FreeDigitalPhotos.net

A szinkronizálás során a két meghajtót összehasonlítja az eszköz vagy a felhasználó, és ahol újabbat vagy olyat talál, ami a másik meghajtón nem szerepel, akkor azt bemásolja a másik mellé, tehát a frissítés két irányban zajlik, aminek eredményeképpen a két meghajtón teljesen egyformák lesznek az adatok.

Image: jscreationzs / FreeDigitalPhotos.net

A tükrözés pedig azt jelenti, hogy az adatmentés két tárolóra történik, és az archiváló eszköz a két meghajtót (a forrást és a célt) teljesen egyformára igazítja (a forrás formájára igazítja a célt).

Image: jscreationzs / FreeDigitalPhotos.net

A három különböző technika három különböző célt szolgál. A frissítés ebben az esetben az angol update magyarítása, tehát a jelentése így írható le: 'dátum alapján történő frissítés', 'dátum szerinti növekvő sorrend'. A magyar változat tehát itt nem a dátumot ragadja meg a jelentés központi elemének, hanem ennek az eredményét, az új, friss állapotot. Úgy is mondhatjuk, hogy a frissítés naprakésszé teszi az adatokat. Némi zavart okoz a jelentésben, hogy a szoftverek újabb verzióra való emelését is frissítésnek mondjuk, ám az angol erre más szót használ, az upgrade-t, amelyben az upgrade az 'egy fokozattal feljebb' jelentést fejezi ki.

A szikronizálás töve a szinkron, ami nemzetközi vándorszó, tehát az európai nyelvekben megtalálható a származéka, a kifejezés ókori görög eredetű, két elemből áll, egyrészt a szün- 'együtt' előtagból, illetve a kronosz 'idő' utótagból. A szinkron tehát azt jelenti, hogy 'időben együtt', 'egy időben', minden olyan folyamatot szinkronnak hívunk, ami egyszerre, egy időben zajlik. A szinkronizálás ennek az eredménye: együtt zajlanak, egyszerre történnek a folyamatok, egyforma lesz a végeredmény.

A tükrözés az angol mirror 'tükör', 'tükröz' tükörfordítása, ami gazdag jelentéstartalommal rendelkezik. Metaforikus, képi kifejezés, és a tükör funkciójából vezethető le a jelentése: visszatükröz egy képet, az eredeti példány tökéletes másolatát hozza létre. Innen már könnyen levezethető az informatikai jelentés is azzal a megszorítással, hogy a köznyelvi jelentésben a tükörkép az eredeti fordítottja, az informatikában pedig az adatok tükrözése pontos másolatot jelent.

Bódi Zoltán

Milyen szép is volt a számítógépmentes őskorban. Ha az ember valamit akart, kívánsága legtöbbször kapcsolódott egy rakás fizikai cselekményhez, ODA kellett utaznia, fel kellett raknia a tekercset a magnóra, el kellett mennie a postára, haza kellett cipelnie a könyvet - megannyi fizikai erőkifejtés azért, hogy az áhított szellemi folyamat egyáltalán létre jöhessen.

Mindezek mellett az embert olyan tárgyak sokasága vette körül, melyek általában csak EGY dologra voltak alkalmasak. Az írógéppel nem lehetett lemezeket lejátszani, vice vesa ugyanez történt a lemezjátszóval, a könyvből az ember csak olvasott, ráadásul EGY könyvből csak EGYfélét, mindig ugyanazt, egyszerre soha se kettőt vagy többet. Ha az ember megírt egy szerelmes levelet, elég fegyelmezettnek kellett lennie ahhoz, hogy javításmentes szöveget hagyjon a papíron, elvégre nem létezett szövegszerkesztő, ráadásul ha még írógépe sem volt, rendelkezésére állt csak a kezéhez bejáratott, gyönyörű  töltőtolla, mellyel bonyolult mozgásfolyamat eredményeként ÍRT, miközben finom izomműködések kanyarították oda az imádott kedvesnek hogy "Szeretlek". Volt idő megérlelni a gondolatokat, majd komoly sorbanállás eredményeként - ismét csak egy fizikai feladat - reménykedni abban, hogy oda is ér az üzenet, ami az esetek tekintélyes százalékában mint tudjuk, NEM történt meg.

Az embernek nem kellett gondolkodnia, hogy mi mire jó, a világ egyszerű volt, gazdagsága, sokoldalúsága azonnal látható. Nem foglalkoztunk olyan tudás birtoklásával, mely kulcsot ad ahhoz, hogy miként juthatunk el végre a tartalomhoz, mely amúgy maga a lényeg. Egyszerű megfeleltetésű, gazdag,színes, széles formabőségű, bár kétségkívül lassú világban éltünk, melyben RANGJA volt a dolgoknak épp azért, mert nem tudtak várakozás, előkészület, fizikai erőkifejtés nélkül a szánkba repülni. És az ember, ha foglalkozott egy dologgal, általában CSAK AZZAL ügyködött egyidejűleg. Volt sorrend, várakozás, ünnep, felépülés és kielégülés, áldozat és igyekezet, remény, bizonytalanság és hit. Csupa ÉLET jellemezte az életet, a primitív pályaudvarokon EMBERI tévedések nyomán siklottak ki a vonatok, a repülőgépek EMBERI hibák miatt zuhantak le leginkább, az ember ha akart, sem tudott volna bonyolultabb vagy gyorsabb rendszereket ellenőrzése alatt tartani, mint amit felfogóképessége lehetővé tett. És igen, volt még fizikai áldozat. Ha az ember Nyugatot akart Ignotussal meg Adyval, le kellett araszolnia a havas téli utcán, majd vissza a szobájába, és csak AZTÁN kezdődhetett a szellemi élmény.
Micsoda bizonyíték arra, hogy VALÓBAN szüksége volt e tartalomra!

Aztán megjelent a számítógép. Mi az eredmény?

Az embernek immár tudnia kell hogy épp mit akar, mert egyetlen géppel szinte mindent csinálhat a zenétől kezdve az íráson át a levélküldésig és még ezernyi mást. Erre előzetesen GONDOLNIA kell, mert a környezeti látvány, az az egy darab számítógép, önmagában semmire nem ad invenciót megjelenése alapján. A tudásunk eloszlása egyre inkább eltolódik az eleddig lényegtelen információ: a "hogyan jutok el addig, hogy ezt vagy azt csinálhatom a számítógépemmel" tudása felé. Ennélfogva maga az eredeti tartalom lassan már eltörpül a számítógép teremtette kérdésözön áradatában. (Mellesleg látható is bizonyos sorvadása mívesség, választékosság, egyediség terén.) Az ember egyszerre író, nyomdász, grafikus, MIKÖZBEN szemmel kell tartania, hogy mit is akart írni kedvesének: Szeretlek? Ráadásul a gyors létrehozás, az egyszerű mozdulatok, a fizikai helyváltoztatás nélküli folyamat le is értékeli az egészet. Nincs súlya, merthogy nincs fizikai áldozata sem egy levél megírásának. Nem megyünk oda.

És végül jön a klattyintás, amikor fizikai erőkifejtés nélkül, mondhatjuk: ÁLDOZAT nélkül valósul meg a folyamat. De ugyanígy klattyintjuk magunk mellé a múltat és a jövőt, Ignotust és Adyt, ugyanezzel a követelődző gyermetegséggel várunk el mindent szinte azonnal, hiszen immár ehhez vagyunk szokva. Nincs többé felesleges idő, gyaloglás, reménykedés, bizonytalanság - de ezzel idő sincs a megérlelésre, a feleslegességből fakadó hiábavaló töprengésekre. Életünk időfelhasználása kétségbeejtően jól hasznosulóvá vált. Nem is értjük már a századfordulós girlandokat, az akkori élet feleslegességeit, időt rabló körülményességét, az egyes rendszerek problémás szerkezetét, de ezzel együtt ízeit és lélegzését sem.

Fizikai valónkban egyre inkább helyhez kötött, fatörzs-szerűen elhízott gumimaciként szellemünk tökéletesen leszakad testünkről. Kontinensek között cikázunk gondolatban, lazán átszólunk Ausztráliába vagy az Antarktiszra, miközben csak jobb csuklónk egérmozgató mechanizmusa nevezhető még fizikailag úgy-ahogy fejlettnek, és a hűtőszekrény már elérhetetlen távolságban vár a hideg sörökkel. Mert ODA KELL MENNI... mint régen.

Mindezzel együtt jár egy érdekes frusztráltság. Minden fizikai akciókörünkön KÍVÜL került, a netről jön, "ADJÁK", ki tudja hol lévő szerverek mélyén rejtőzik az információ, amivel dolgozunk. Semmilyen fizikai képességünk nincs immár a dolgok "erőből való" alakítására, nem mehetünk oda a könyvespolchoz, csak elektronikusan reménykedhetünk. Kiszolgáltatott méhkirálynőként, másodlagos forrásokat eredetinek tartva vedeljük a ránk zúduló pempőt, olyan rendszerek hálójában, melyek bonyolultsága már messze túlnőtt saját felfogóképességünkön.

Van-e még kapcsolatunk a valósággal? Az igazival, a feleslegessel, a lassúval?  A fizikaival? Adott esetben vissza tudunk-e lassulni az alázati szinthez?
Tudom, ostobaságokat beszélek. Mert a vélt tudásban való szélsebes tetszelgés korszakában hihetetlenül ódivatú mindez. A tartalom-megközelítő tudásban lubickolni tudálékosan... ezt kellene tennem és modern lehetnék. A net-színjáték elektronikus felhőjének sodrásában nem illik az eredeti alapról: az egyszerű, csöndes fizikai  VALÓSÁGRÓL beszélni, a havas utcán Nyugatért araszolókat emlegetni...
A Lélek immár kész, a Test végre erőtlen. Elváltak egymástól.

Kikapcsolom a gépet, könyvet ragadok. Nem elektronikusat, hanem a régit. Hogy a pillanat ne mellérendelt legyen a számtalan egyéb lehetőségbe való állandó belekapás bódulatában. Hogy ne is legyen lehetőségem még másik nyolc dologgal foglalkozni. Könyvet, papíralapút, vállalva a maradiság ódiumát. Ember! Mit csinál??! EGY könyvet olvas?

HOL ÉL MAGA ????

Csöndesen - a múltban.

Gróf Miklós

Kétségtelen, hogy a régészek számára is új korszak köszöntött be a számítógép használatával. Ha addig nem, hát 1993-ban már mindenki számára nyilvánvalóvá vált ez, amikor Steven Spielberg bemutatta a Jurassic Parkot. Természetesen nem a történet genetikai fantasztikumára gondolok a dínók „felélesztésével”, hanem arra, ahogyan a filmes technológia befogadta a számítógépes grafikát és animációt (CGI), aminek segítségével oly’ hihetővé vált, hogy a T-Rex tényleg ott van az élőszereplők körül.

No de honnan tudjuk azt, hogy miképpen nézett ki a T-Rex? Hiszen élő ember nem látott még igazi T-Rex-et! Bármennyire is ott van ma már az emberi memóriánkban az őshüllő valóságosnak tűnő képe, azért azt tudnunk kell, hogy az nem több, mint a részleges tudásunk alapján összerakott hiányos mozaik kép, amelyben vannak bizonyos hiányok. Ezeket az információ-réseket pedig részben tudományos összefüggések, szabályszerűségek, részben pedig – ha már más nincs – a teremtő fantáziával töltik ki. Aki kicsit is szereti böngészni a hollywoodi filmek DVD változatának ’Hogyan csinálták’ werkjeit, kulisszatitkait, annak nem furcsa, hogy a Jurassic Park lemezén elmesélik, miképpen alkották meg a dínók hangját. Ha jól átgondoljuk a módszert, ez még inkább blöffszerű folyamat, mint a dínók küllemének újraalkotása a részismeretek alapján. És persze eleve nincs esély sem arra, hogy meghallgassunk egy igazi dínó üvöltését. (Arról nem is beszélve, hogy a régen kihalt állatok hangját nem csupán a hangkeltő szervük alakja és más fizikai jellemzője befolyásolta, hanem az idegrendszerük központja, az agya is, gondoljunk csak arra, hogy nem mindegy, hogy egy rövid üvöltésről, egy hosszú vonításról vagy éppen szakaszosan ismétlődő ugatásról van szó.) Persze, egy film esetében nem is a valósághűség 100%-os hitelessége a fontos, hanem a hihetőség, hogy akár így is lehetett volna.

Másról van szó, ha az emberi történelem különböző mozaikkockáit kell a helyére illeszteni. A régészeknek és történészeknek most jön az igazi nagy lehetőség, amikor már nem csak a szövegekkel lehet körülírni a múlt egy-egy részletét, hanem a számítógépes képmanipulációt is gond nélkül felhasználhatják. Erre érdekes példa, amit a Múlt-kor portál tegnapi cikkében bemutat: egy történelmi személyiség, az első amerikai elnök, George Washington arcképét igyekeznek rekonstruálni digitális eszközökkel. Az a része hasonlít a dínók elektronikus újraalkotásához, hogy rendelkezésre állnak részinformáció, amiből egy valósághű képet akarnak létrehozni – csak hogy Washingtonról létezik festett képmás, nem is egy. A módszer lényege az volt, hogy ugyanazon festő egyik modelljéről létezett korabeli fotó is, az ezen a festményhez képest tetten érhető eltérések alapján módosítani lehet a festő további képein is az arcképeket – már feltéve, hogy a festő ugyanazokat a hibákat és torzításokat követte el minden egyes képen.

A digitális rendszerek persze annál pontosabb képet tudnak „átlagolni”, minél több képi információt adunk meg, akár minél több festménnyel befolyásoljuk a végső képet.

Nem véletlen, hogy miért az utóbbi években szaporodtak meg a számítógépes régészettel kapcsolatos hírek (lásd például: Virtuális régész rekonstruálja az ókori civilizációt, Számítógép a régészet szolgálatában) és a Netidők műsorban is évekkel ezelőtt (2005 április 28-án) beszámoltunk az Aquincumi Múzeum múltba tekintő „periszkópjáról”. Az ókori romok között sétálva ugyanis két olyan távcsövet találunk, amelybe belenézve láthatjuk, amint a számítógépes rendszer a romok valóságos képére vetíti az ókori épületek virtuálisan rekonstruált látványát. Ráadásul, ha körbenézünk a távcsővel, akkor a gép pontosan követi az elmozdulást és már a virtuális épület azon részét látjuk, ami a látómezőbe kerül.

Szilágyi Árpád

Az egyszerű ember is mind gyakrabban találkozik az érintőkijelzőkkel, hisz főként a modernebb mobiltelefonok, táblagépek szinte kizárólag érintőkijelzővel kerülnek forgalomba. Ha tetszik, ha nem, meg kell tanulni, hogy két nagy típus van: a rezisztív és a kapacitív kijelző. A laikus felhasználó számára ez úgy merül fel, hogy az egyik típus használatához érintő ceruza kell, a másikat pedig az ujjunkkal tapogathatjuk.

A rezisztív kijelző technológia az olcsóbb, és kevésbé korszerű, ezek egy ponton történő érintésre érzékenyek. A rezisztív kijelzők használatához külön érintőceruza szükséges, de a tapasztalatok szerint műkörömmel is igen jól irányíthatjuk az eszközt. A technológia lényege az, hogy a kijelzőben két vékony fólia található, amelyeknek eltér a feszültsége, és ha egy ponton megnyomjuk, akkor a két réteg összeér, így megváltozik az elektromos töltésük, ennek alapján tudja meghatározni az eszköz az érintés helyét. A rezisztív kijelzőn tehát hiába tapogatózunk az ujjunkkal, viszonylag kis sikert érünk el, mert egy ponton kell megérintenünk a felületet a kívánt reakció eléréséhez.

Image: graur codrin / FreeDigitalPhotos.net

A rezisztív kifejezés sok származéka használatos a szakmai, de a köznyelvben is, például: rezisztencia 'ellenállás', 'ellenálló képesség', 'hatásos ellenállás' vagy rezisztens 'ellenállóképes'. Ezek a származékok a latin resistentia alakra vezethetők vissza, jelentése 'ellenállás', 'ellenálló képesség', 'ellenszegülés', 'érzékenység hiánya'. A rezisztív kijelző esetében nyilván a két, eltérő töltésű réteg közötti ellenállásra, illetve annak a megszűnésére utal a szó jelentése.

A kapacitív kijelző a modernebb, drágább, ennek működtetéséhez nincs szükség érintő ceruzára, mert az ujjunk tapintását érzékeli. A technológia lényege, hogy a kijelző felszínén lévő átlátszó réteg alatt elhelyezkedik egy elektromos vezető réteg, és amikor ujjunkkal hozzáértünk a kijelzőhöz, akkor megváltozik az érintés pontján a töltés, így az érintés pozícióját a készülék képes érzékelni. Ezeknek a kijelzőknek a használata tehát egyszerűbb, hisz nem kell hozzájuk eszköz, és több érintést is képesek kezelni.

Image: Ambro / FreeDigitalPhotos.net

A kapacitív kifejezés alapjelentése az Idegen szavak szótára szerint 'elektrosztatikus kölcsönhatáson alapuló'. A szó a latin capacitas alakra vezethető vissza, melynek jelentése 'képesség', 'befogadóképesség', 'űrtartalom', 'térfogat'. Innen terjedt el a műszaki szaknyelvben, majd a köznyelvben is.

Bódi Zoltán