Netidők Blogtársaság

Emailcím-halmozó vagyok: az évek során lett egy csomó különböző címem, amit napi rendszerességgel használok is. Nem ingott meg a bizalmam a Gmail iránt, így a leveleimet továbbra is a felhőben szeretem tartani. Egy dolgot viszont nagyon utálok: ugrálni az e-mail fiókok között. Szerencsére erre semmi szükség.

A megoldás: használjunk egy Gmail fiókot, abba okosan irányítsuk bele a másik címre érkező leveleinket, de úgy, hogy a másik címmel is tudjunk válaszolni.

Először is találjuk ki, melyik lesz az a fiók, amit a továbbiakban használni fogunk, és melyik, amit ideirányítunk. Jelentkezzünk be ez utóbbiba, a Gmail jobb felső sarkában kattintsunk a Beállítások menüpontra, majd nyissuk meg az Átirányítás és POP/IMAP oldalt. A felső résztben kattintsunk a További cím hozzáadása gombra, és írjuk be a fő fiókunk e-mail címét. A Google egy hitelesítő kódot küld a megadott címre, úgyhogy jelentkezzünk át oda, nyissuk meg a levelet, és kattintsunk a benne levő linkre, mire a Gmail örömmel értesít, hogy a jóváhagyás sikeres volt.

Ha már itt vagyunk, itt is lépjünk be a Beállításokba, ezúttal viszont a Fiókok és importálás oldalon, az Email küldése erről a címről részben kattintsunk a Levél küldése másik címről gombra.  A felugró ablakban meg kell adnunk, hogy milyen néven és címről szeretnénk még levelet küldeni: adjuk meg a másik fiók címét és az ahhoz tartozó nevünket, majd kattintsunk a Következő lépés gombra.  Nahát, megint hitelesítést kell küldenünk, tegyünk így, majd zárjuk be az ablakot.

Ismét jelentkezzünk ki, és menjünk vissza a másik címre, ahol vár minket a hitelesítő levél: nyissuk meg és kattintsunk a benne levő jóváhagyó linkre. Ezzel kész is vagyunk, már csak az átirányítást kell véglegesíteni: a beállítóoldalon láthatjuk, hogy még le van tiltva, úgyhogy jelöljük az alatta levő lehetőséget, majd döntsük el, mi legyen a levél sorsa az átirányítás után. Megőrizhetjük ebben a fiókban is újként, olvasottan vagy archiválva, esetleg le is törölhetjük (én a saját fiókjaimnál a törlést választottam).  Ha döntöttünk, kattintsunk a lap alján a Változtatások mentése gombra.

Jöhet a tesztelés! Jelentkezzünk át ismét a fő fiókunkba, ám mielőtt küldenénk egy levelet saját magunknak, irány a Beállítások, ahol a Fiókok és importálás oldalon még egy dolgot kell beállítanunk, nevezetesen, hogy Üzenet érkeztekor a válasz mindig arról a címről menjen, amelyre a levél érkezett. Ezután írjunk egy rövid üdvözlést másik címünkre, ami – csodák csodája – rögtön beesik az inboxunkba, tehát az átirányítás működik.

Látható, hogy bár Chatmannek küldtük a levelet, az átirányítás eredményeképpen ez mégis hozzánk, a spanyik.balazs címre érkezett meg.

A módszer szépsége, hogy a Gmail nagyon intelligensen nem irányítja át automatikusan a spamet (az ott marad az eredeti fiókban, nem kell vele törődni). Ugyanakkor ha egy ilyen átirányított levélre válaszolunk, magától beállítja a másik címünket válaszolóként, tehát különböző "énjeink" nem fognak összekeveredni.

Chatman

Ausztrál kutatók kimutatták, hogy a mai Flash, SSD (NAND) alapú memóriák és háttértárak biztonsági szempontból újszerűen viselkednek az eddig megszokott mágneses adattárolókhoz képest. Szakértők erre a problémára a napokban hívták fel a szakma és főleg az IT biztonsági helyszinelő/nyomrögzítők figyelmét.

A technológia átállása az új tárolási megoldásokra folyamatosan zajlik és miközben csendben lecseréljük a régi adathordozókat (vannak olyan számítógépek, amelyek már nem is rendelkeznek hagyományos meghajtókkal) észre sem vettük, hogy a biztonság terén milyen változásokat hoznak.

Hogyan dolgoznak a biztonsági bizonyíték gyűjtők?
- A gépek és azok adathordozóinak tartalmát igyekeznek "megfagyasztani" és egy pillanatfelvételt készíteni az adatokról. Ezekről másolat készül és azt már lehet boncolni.
- A "boncolás" közben bizonyítékokat, elrejtett tartalmat és konkrét információkat keresnek.
- Előfordulhat, hogy dekódolni kell titkosított tartalmat vagy visszafejteni nehezen értelmezhető elemeket.
- Érdekes, hogy a Windows-os rendszerek nagyon sok nyomot hagynak maguk után (sok ideiglenes állomány, több helyen letárolt adatok) és akkor még nem beszéltünk a felhasználók átalános figyelmetlenségéről (rossz helyre lementett vagy nem törölt adatállományok).
- És akkor ott vannak még persze a hackerek vagy a nagyon leleményes felhasználók, akik érdekes helyekre is eldughatnak adtokat (pl. képekbe rejte szövegeket).

Mikre mutat rá a tanulmány?
- Az új adathordozókon törlésre kijelölt adatok helyét csak akkor lehet feltölteni új tartalommal, ha azokat ténylegesen letörli a meghajtó. Nem úgy, ahogy egy mágneses adathordozó esetében teszi, hanem az eredeti adat megsemmisítésével (elektronikai úton történő törlésével). Vagyis az eredeti adat tényleg teljesen elvész.
- Az új tárolóeszöközök (pl. SSD memóriát használók, pendriveok stb.) a felszabadítandó területet három percen belül autmotikusan törlik. Erre azért van szükség, mert az új adathordozók lassan törölnek (blockokat kell törölniük, amelyek nagyok) és azért a gyártók egy Self-Healing vagy Garbage Collection nevű automatikus technológiával rendszeresen törlik a "nem használt" részeket.

Miért probléma ez?
- A bizonyítékokat gyűjtő adatvédelmi szakértők elől a memóriák maguk törlik az információt, még mielőtt rögzíteni lehetne őket.
- A már letörölt adatokat nem lehet visszaállítani (a hagyományos mágneses tárolóknál ez sokkal egyszerűbb volt).
- A korródálódott digitális bizonyítékok (pl. egy bírósági perben) nem használhatóak fel vagy nehézkes a felhasználásuk.
- A megnövekedett adatmennyiséggel már így is sok probléma van (pl. átnézni egy terrabyte-os háttértárat), a törlések vagy nem törlések és adatállomány maradványok még tovább nehezítik a helyzetet.
- Egy másik tanulmány a problémák közül utolsónak említett gonddal kapcsolatban éppen azt mondja, hogy nehéz eldönteni, hogy a tároló letörölt-e valamit vagy sem. Vagyis bizonytalan. Ez talán a legrosszabb hír egy biztonsági szakértő számára.

A lényeg az, hogy úgy néz ki, hogy az operációs rendszer és a tárolóegységek egymástól független működése bizonytalanná teszi az adatok törlésének, bizonyítékként való megőrzésének vagy törlés után történő visszaállításának kérdését. Ez komoly biztonsági probléma és azoknak is rossz hír, akik nem szoktak mentéseket készíteni a fontos állományokról, mert ha elveszik az egyetlen példány egy modern memória meghajtón, akkor lehet, hogy soha többé nem jutunk hozzá.

Az eredeti tanulmány letölthető itt.


A The Register eredeti cikkét itt olvashatjuk.

Keleti Arthur

Mi az az edutainment? Az, amikor a diák nem veszi észre, hogy tanul, pedig igen. A szakik szerint a diáknak azt kell éreznie, hogy játszik, míg a tanárnak pontosan kell tudnia, hogy ez miért tanulás. „Sokszor ezt elrontják, és miközben a tanár jót játszik a saját játékával, de a diák eközben folyamatosan tudja, hogy ez egy tanulás.” – mondja Merényi Ádám. Milyen hát a jó edutainment? Olyan, mint a Tengernyi kaland c. magyar fejlesztésű alternatív valóságjáték, ami most rangos díjat kapott Hannoverben, a CeBit kiállításon. A díj megnevezése: Európai Digitális Kiválóságok Platinadíja, amelyet a közleményben „digitális Oscar-díjnak” aposztrofáltak. Vendégünk volt a műsorban Merényi Ádám, a Microsoft Magyarország oktatási üzletágának szakmai vezetője.

Merényi: Épp most olvastam a gyerekeknek a Vakáció a halott utcában c. könyvet és nagyon izgalmas volt, ahogy a történet szerint nyomoztak. Ezért valami kis nyomozós játékot szerettünk volna összerakni. De azt is tudtuk, hogy valami érdekes régészeti vagy tengeri kalandot kell beletenni. A környezettől kezdve a tengerbiológián át a történelemig nagyon sok tantárgyat felölel ez a játék. Magától értetődően állt össze a csapat: a világ egyik leghíresebb (és magyar!) mélytengeri régészeti kutató egyesülete, az Octopus, Magyarország legnagyobb gyermekportálja, az Egyszervolt.hu, illetve a Nemzeti tankönyvkiadó és a Microsoft Magyarország. Ezután október 8-án Cseh László vezényletével indult el a játék. Hétről hétre népszerűbb lett a játék, egymásnak adták tovább a hírt a diákok. Így lehetett az, hogy több mint tízezer diák játszott velünk három hónapon keresztül.

Szilágyi: Miképpen kapcsolódnak be a közösségi hálózatok eszközei ebbe a játékba?

Merényi: Több szálon futott az esemény. A fő csapásirányt egy blog jelentette, amelyben egy titkos holland milliomos irányítgatta a magyar diákokat és hetente két blog-feladványt adott. Ezzel párhuzamosan pedig olyan közösségi portálokat használtak a játékosok, amik az egymás közötti kommunikációt segítették, meg a kaland hírét is vitték.
Az első feladat az volt, hogy egy 1700-as években eltűnt hajót kellett keresni. Egy vers maradt fenn a hajóról, ami arról szólt, hogy amikor a tenger ura felült a cet hátára és lovagolt 26 éjen át, akkor süllyedt el a hajó. Tehát tessék először kitalálni napra pontosan, hogy mikor süllyedt el a hajó! Előbb ki kellett találni, hogy a tenger ura Posszeidón latinul Neptunusz/Neptun – tehát amikor a Neptun felül a cet hátára – mi lehet a cet? – amikor a Neptun bemegy a Cet csillagképbe. És lovagolja 26 éjen át… na, azt a dátumot keressük. Meg kellett tudniuk azt, hogy 1700-ban mikor került be a Neptun a Cet csillagképbe. Vagyis egy olyan szoftvernek a futtatása volt a feladat, ami a NASA archívumát, illetve a Hubble-nek és a legnagyobb űrtávcsöveknek a képét mutatja meg. És ott meg lehetett nézni, hogy 1700-ban, mikor lehetett ez az esemény. A játék során csupa ehhez hasonló feladat volt. Átlagosan 39 percet töltöttek az oldalunkon, ami egy nagyon magas szám…

Szilágyi: Mi volt a fontos szempont az értékelés során, miért nyert díjat a Tengernyi kaland?

Merényi: Az egyik különleges elem az lehetett, hogy a diákok a játék közepén döbbentek rá arra, hogy az Octopus tényleg egy 300 éve eltűnt hajót keres. Egy Brazília partjainál eltűnt hajót. A játékos folyamatosan ugrál a valóság, a fikció és a játék világában. Olyannyira, hogy a végén volt egy olyan óra, amikor Brazíliából az ottani kutatók bejelentkeztek egy kis magyar falunak az iskolájába és onnan tartottak meg egy biológia órát. A magyar diákok pedig innen irányították a szonárjukat. Sok-sok ilyen érdekesség volt a játékban – biztosan ez is a javunkra döntött. Amikor vége volt a játéknak, akkor sok szülőtől (is) kaptunk leveleket. A gyerek ugyanis három hónapon keresztül tanult! És ez előtte nem annyira volt jellemző rá...
A tengernyikaland.hu oldalon továbbra is elérhető a játék – nyilván maga a verseny már nem, meg a fórum része sem működik, de az összes játék újrajátszható.

Szilágyi Árpád

PS: a Tengernyi kaland alkotóinak egyike volt a Netidők asztaltársaságának tagja, Dragon György is, mint designer.

Az egérrel kattintottunk, ha valamit el akartunk érni a számítógépünk képernyőjén, de elgondolkodtak már azon, hogy mit csinálnak az érintőkijelzőjükkel? Milyen szóval fejezzük ki azt az ujjunkkal végzett navigációs tevékenységet, amit a kijelzőn végzünk?

Image: tungphoto / FreeDigitalPhotos.net

Az érintőkijelzők kapacitív változatainak az elterjedésekor vált igazán jelentős nyelvi kérdéssé mindez, ugyanis ezek az eszközök hozták azt az újdonságot, hogy a felhasználó a grafikus felületen az ikonok, ábrák és menüpontok között segédeszköz (érintőceruza, egér stb.) nélkül, pusztán a saját ujjával végezhet tevékenységet. (Mellesleg ezzel az emberiség visszatért egy sok ezer évvel ezelőtti ábrázolási szokásához, amikor pusztán az ujjával rajzolt, mindenféle segédeszköz lékül.) A hagyományos számítógép-kijelzőkön a géphez csatolt perifériákkal, leginkább az egérrel végezzük a menüpontok, ikonok, szövegrészletek, gombok kiválasztását. Az érintőkijelzőkön a korábbi (rezisztív) típusokon érintőceruzával (stílussal) érintjük meg a megfelelő felületet, már itt is eltűnt az egérgomb megnyomásának a műveletéből származó kifejezés, a kattintás értelme, hiszen az érintőceruzával nem kattintunk, nem is lehet, pusztán rámutatunk, hozzáérünk a képernyő bizonyos felüléhez.

A kapacitív kijelzőkön viszont már az ujjunkkal manipulálhatunk, így a kijelzőre rátapintunk, megérintjük, esetleg az ujjbegyünkkel rákoppintunk (ám megjegyzem, hogy ezek a kijelző típusok inkább a finom érintésre érzékenyek, és nem minden műveletkor van szükség a koppintásra, van, amikor simítani kell a képernyőt, van, amikor egyszerűen elhúzzuk rajta az ujjunkat). Az semmiképpen sem mondható, hogy kattintanánk ezeken a felületeken, nincs mivel. Érezhető némi megnevezési bizonytalanság ezen a téren, hisz a grafikus felhasználói felületeken történő kiválasztást, kijelölést az egérrel végzett művelet alapján hagyományosan kattintásnak neveznénk. Ennek viszont itt nincs funkciója. Különböző kifejezésekkel próbálkoznak a felhasználók, leginkább a koppintás fordul elő, de használatos az érintés, a tapintás, a simítás és mindezek mellett a kattintás is. Ez utóbbi azzal magyarázható, hogy bár funkcionálisan értelmezhetetlen ebben a helyzetben, de annyira elterjedt már az informatikai környezetben ennek a műveletnek a megnevezésére ez a szó, hogy az alapjelentése elhomályosulhat.

Bódi Zoltán

Nincs olyan hónap, hogy ne röppennének fel újabb hírek a médiában a frontszolgálatot teljesítő robotokról. Bár folyamatosan terminátorokat és android-hadosztályokat vizionálunk, a valóság ettől még nagyon messze jár.