Netidők Blogtársaság

A biometrikus azonosítást nagyon hatásosan jelenítik meg a hollywoodi produkciók, gondolhatunk például a Különvélemény c. Spielberg sci-fire, amiben a Tom Cruise által alakított főhős kifejezetten egy orvoshoz megy el, hogy a szemgolyóját cserélje ki, hiszen az alapján azonosítják őt be a rendőrök és robotjaik. Persze elkerekedett szemekkel ma már nem kell tekintenünk a biometrikus azonosításra, hiszen az ujjlenyomat- és retinaazonosítást már ismerjük. New York-ban most egy olyan tenyérfelismerő megoldást vezettek be egy kórházban, amely a pácienseket a tenyerük erezetének mintázata alapján ismeri fel és egyértelműen azonosítja őket. Keleti Arthur, a Netidők biztonsági őre segít eligazodni a témában.

Ez a tenyér-felismerési módszer, pontosabban a tenyér erezetének felismerése valójában nem új technológia. Az az igazán érdekes, hogy miért van rá szükség. A fő oka az identitás-lopás nevű probléma, vagyis az, hogy bizonyos azonosítóknak a felhasználásával embereknek a személyiségét, adatait ellopják. Az egyszeri felhasználó ilyenkor azt mondja, hogy „Jól van, hát nem örülök neki, de hát vigyék! Most mit csinálhatnak a nevemmel?” Igen ám, csak azt mondják itt a jelentések, hogy körülbelül másfél millió amerikai állampolgár esett már egyértelműen áldozatául valamilyen kifejezetten egészségügyi identitáslopásnak, s utána ezzel visszaéltek.

Milyen visszaélésekre lehet gondolni? Például olyanra, hogy valaki a beteg nevében bizonyos gyógyszereket, sőt, drága gyógyszereket felvett. Vagy valaki egy gyógykezelést vett igénybe, ami nagyon drága. 2010-ben egy ilyen esetnek a kiderítése, a számlának a pótlása, esetenként átlagosan több mint húszezer dollárba került. Ez nagyon sok esetben a valódi tulajdonos paciensnek a zsebéből kifizetett összegekről szól, ahol neki vissza kellett pótolni azt az összeget, amit valaki ellopott és ő meg nem tudta bizonyítani, hogy ezt a számlát nem ő hozta össze.

Ugyanez a tanulmány azt mondja, hogy az ilyen kifejezetten egészségügyi identitáslopásoknak a 36%-a, családon belül, valamilyen családtag által következik be. 17%-ról nem lehet tudni, hogy milyen forrásból történt ez a lopás, 14%-nak egyszerűen ellopják valamilyen szolgáltatótól. Aztán van 6% phishing, amikor kiénekelték az illető szájából a biztosítási számot, és van 8% olyan, amikor levelezésben ment valahova, és a levelet elkapta valaki, aztán elkezdte felhasználni.

Ezek eléggé elrettentő adatok. Márpedig ez a technológia igen olcsó, és ehhez képest elég sok bajtól tudja megóvni magát az a kórház, ha elkezdi bevezetni a tenyérfelismerést. Évente nagyon sok millió dollárba kerülnek a kártérítési perek is, meg sok minden más is, azoknak a kórházaknak, akiknek regisztrációs hiba miatt vétenek valamilyen orvosi hibát, ami ahhoz köthető, hogy nem jól azonosították a beteget. És aztán olyan gyógyszert adtak neki, amit nem kellett volna, vagy rosszul kezelték. Ezt szintén kiküszöböli ez a rendszer. Egy másik érdekes példa az, hogy mi van akkor, ha meg se tudunk szólalni? Nem tudjuk elmondani azt a számot, nem találnak nálunk azonosítót, esetleg eszméletlenek vagyunk – ez az eszköz akkor is tudja azonosítani az illetőt egészen pontosan.

Az is érdekes, hogy az ujjlenyomathoz képest egy picit biztonságosabb, mert azért az ujjlenyomatokat már lehet hamisítani. A tenyérlenyomatot, illetve véna-erezet lenyomatot azért nem túl gyakran hagynak az emberek maguk után. Vagyis, míg egy ujjlenyomatot relatíve könnyű ellopni, hogy ha valakiéhez hozzá akarok jutni, a tenyér vénák mintázatát, meg a benne lüktető vért nyilván nehezebb. Úgyhogy összességében ez egy nagyon jó módszernek tűnik és mindenki azt jósolja, hogy ez rohamos tempóban el fog terjedni. Azt hallottam, hogy Japánban már az ATM automatáknál is elkezdték használni ezt a technológiát…

Ez annyira szép, hogy nem is lehet igaz. Már folyik egy ideje az Apple vs. Samsung című  jogi thriller, vagy műfajilag inkább tragikomédiának nevezhetnénk. Az Apple elérte, hogy egy német bíróság tiltsa meg a Samsung Galaxy Tab európai forgalmazását, majd miután kiderült, hogy a bíróságon megtévesztő bizonyítékot mutatott be az Apple, a tiltást felfüggesztették. Azóta a holland bíróság előzetes eltiltó végzést hozott a Samsung Galaxy, Galaxy S II és Ace okostelefonjai ellen (az eltiltás nem érinti a tableteket). A cégnek két hete van, hogy beszüntesse az okostelefonok árusítását.

De mi is ebben annyira szép? A Samsung ellentámadása. A cég ügyvédei ugyanis azzal támadtak vissza, hogy az Apple szabadalmában leírt dizájn nem eredeti ötlet, hanem már korábban is létezett. Erre lehetőséget ad a prior art fogalma, amely szerint egy művészi alkotásban korábban már ábrázolták ezt a dizájnt, legyen az festmény, rajz, tévé- vagy mozifilm, stb.

És hol szerepelt korábban az I-Pad dizájn? Nem máshol, mint egy 43 évvel ezelőtt készült SF-filmben, a 2001 Űrodüsszeiában.  Aki nem hiszi, nézze meg a bíróságon bemutatott, bizonyítékként csatolt filmrészletet.

Toochee, a galaktikus

Tegnap összeszedtem egy blogposztban, amit leendő kis elsősként tudnia kell a lányomnak az iskolarendszerről, mielőtt belevág ebbe a 20-25 éves kalandba. A hét pont egyike azzal foglalkozott, hogy az iskola nem tanít meg mindenre, vannak dolgok, amiket a gyerekeknek maguknak kell megtanulniuk. Az állítás áll az informatika és az internet világára is igaz. De vajon mi az, amit egy gyereknek tudnia (kellene) ezen a téren és az iskolától jelenleg (a legtöbb esetben) nem kap(hatja) meg?

1. Tanuljunk meg gépírni: az iskolarendszerek világszerte hatalmas energiákat fektetnek az első néhány iskolaévben arra, hogy a diákok megtanuljanak kézzel írni. A felnőttek viszont munkájuk és mindennapi életük során a kézzel írt szövegek mennyiségének sokszorosát írják géppel. Mégsem tanítunk meg gépírásra szinte senkit. Miért?

2. Ne higgyünk el minden információt, amit az interneten megtalálunk: gyakori tévhit, hogy az interneten minden megtalálható, ráadásul megbízható információ, aminek hinni lehet. Minél hamarabb tanuljuk meg, hogy az interneten csak az található meg, amit oda valaki feltett, annál jobb. Mindennek van tehát forrása és szándék, amely a megosztáshoz vezetett. Meg kellene tanulnunk, hogy mi alapján tudjuk eldönteni, hogy valami hiteles, megbízható forrásból származik, ezért hihetünk neki.

3. Ami az interneten van, azt nem lehet csak úgy szabadon felhasználni – mi az a plagizálás: az előzővel szorosan összefügg ez a pont. Nagyon sok diák azt hiszi, hogy az internetről bármit szabadon összeollózhat és azt saját teljesítményként tüntetheti fel. A valódi alkotó folyamat ezzel szemben az, amikor a megtalált információt feldolgozzuk, elgondolkodunk rajta, hozzáadjuk a saját véleményünket is és a kettőt – amit találtunk, és amit gondolunk róla – jól elkülöníthetően jelenítjük meg. A plagizálás, amikor más munkáját sajátként tüntetjük fel, nem elfogadható.

4. Hogyan hozzunk létre értékes kreatív tartalmat és osszuk meg az interneten: meggyőződésem, hogy a web 2.0 beköszöntésével kiemelkedően fontossá válik az önkifejezésben, saját magunk megjelenítésében, énünk folyamatos megteremtésében az, hogy ki tudjuk magunkat fejezni az interneten. A mostani fiatalokra még erősebben igaz, hogy a boldoguláshoz tudniuk kellene, hogyan kell egy fotót elkészíteni és megosztani, hogyan kell hozzászólni egy fórum bejegyzéshez, hogyan kell videót készíteni és vágni stb.

5. Hogyan menedzseljük a digitális énünket a közösségi oldalakon: az előző ponttal szorosan összefügg, hogy az internet leginkább közösségi, személyek közti párbeszédre (interperszonális kommunikációra) használt terében, a közösségi oldalakon is elboldoguljunk. A világ sok esetben ezt látja rólunk elsőnek. A leendő barátnőnk/barátunk, az iskola, ahová felvételizünk, a leendő munkaadónk. Nem mindegy, hogy a digitális énünk mit sugároz rólunk.

6. Ami az internetre egyszer felkerül…: az előző pontból következik, hogy semmi olyat ne osszunk meg magunkról, ami későbbi életünk során kínossá válhat, amivel nem akarunk szembesülni és nem mutatnánk meg a világnak. Például soha ne osszunk meg szexuális tartalmú képet magunkról – senkivel, mert hamar az interneten végezheti és közröhej tárgyai lehetünk.

7. Hogyan kezeljük az internet sötét oldalát: végül, jó, ha tudunk róla, hogy az internetet nem csak jó célra lehet használni, vannak odakint szexuális ragadozók, rosszindulatú kortársak, bosszúra szomjazó szülők… Az interneten támadás érheti a személyiségünket, zaklathatnak minket, ellophatják az identitásunkat, feltörhetik a bankszámlánkat. Tudnunk kell, hogy milyen óvintézkedéseket érdemes tenni ezek elkerülésére, illetve ha ilyesmi ér minket, kitől kérhetünk segítséget, mit tehetünk.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy az iskola ezeket miért nem tanítja meg és, ha az iskola nem, akkor ez kinek a felelőssége? Nekem az az érzésem, hogy ezeknek a jó részét a saját bőrén, saját kárán ismeri fel a diákok egy jelentős hányada, míg sokan egyáltalán nincsenek tisztában számos pont igazságával. Nagyon meghatározó ebben a tanulási folyamatban a kortárs csoportok szerepe és egészen biztosan hatalmas a szülők, és kézzelfogható a tanárok felelőssége. Sajnos olyan készségekről van szó, amelyek 1-2 kivételtől eltekintve nehezen taníthatók iskolában, iskolás tudásként, tankönyvből – viszont a boldoguláshoz később a pályaválasztás, munkába állás idején is elengedhetetlenek.

Persze minden ilyen lista szubjektív, akinek van még a tarsolyában olyan téma, ami itt nem található meg, az ossza meg velünk kommentben.

Pintér Robesz

Szinte alig múlik el hónap anélkül, hogy nem jönnének újabb és újabb hírek Amerikából, amelyek a televíziózás forradalmáról szólnak. Most a Time Warner Cable lépett egyet a sakktáblán és ártámogatást nyújt a Slingbox nevű kütyühöz, ami egyébként önmagában megérdemelne egy önálló írást. A történetben lesz szó perről is, mert enélkül már nem lehet semmit piacra dobni a nagy vízen túl.

A cég - egyébként Amerika egyik legnagyobb kábeltévé és internet szolgáltatója - kedden bejelentette, hogy támogatja az előfizetőinek a Slingbox nevű eszköz megvásárlását, amelynek segítségével a felhasználók nézhetik a kábeltévéjüket gyakorlatilag bárhonnan és bármilyen eszközön ami képes az internetre csatlakozni.

A támogatás egyébként csak az amúgy igen borsos árú, havi 99 dolláros Wideband Internet előfizetőknek jár, a 300 dolláros eszköz megvásárlásához. A Wideband Internet mindkét irányban sokkal nagyobb sebességet garantál, mint a hagyományos szélessávú előfizetésekkel szemben ezzel lehetővé téve, hogy az otthonunkból jó minőségű streaming videó jelet továbbítsunk a feltöltési irányba is.

A promóció összecseng azzal, hogy a Time Warner Cable számára is a legfontosabb terület az internet és az arra épülő szolgáltatások lesznek, amely már magában foglalja a neten továbbított televíziós tartalmakat is. A műsorszolgáltatók ennek finaman szólva sem örülnek, szerintük ugyanis az adások terjesztőinek, azaz a kábelszolgáltatónak többet kellene fizetniük azért mert lehetővé teszik a helytől független hozzáférést a műsorokhoz.

A vállalat régóta szkanderozik a csatornákkal arról, hogy milyen módon teheti lehetővé a tartalomhoz való hozzáférést. Márciusban a cég kijött egy alkalmazással, mellyel az előfizetők az iPad-jükön is hozzáfértek több tucat csatornához. A csatornák válaszul a Viacom (övék többek között az MTV és a Nickelodeon is) vezetésével, márciusban perre mentek a Time Warner-rel, mert a keresetük szerint a szolgáltatónak nincs joga a hagyományostól eltérő módon "sugározni" a műsorokat, szerintük ezzel a szolgáltató jogosulatlan műsorszórást valósít meg. A perre viszont per a válasz, melyben a szolgáltató a szerződést lobogtatja mely szerint az előfizető összes képernyőjére eljuttathatja a műsorokat.

A perek jól mutatják, hogy a bevételekért folyik a harc, melyben a csatornák hosszú távon biztos, hogy vesztenek. Az új digitális világban a hozzáadott értékük eltűnik és ezzel együtt a reklámozók sem ott fogják elkölteni majd a pénzüket, hanem inkább az új szolgáltatóknál közvetlenül. Véleményem szerint a hagyományos csatornáknak végük van ebben az új digitális világban, akár tetszik, akár nem. Valószínű a csatornáknak nem.

A Viacom ebben az évben egy másik szolgáltatónak a Cablevision-nek is nekiesett ugyanúgy egy iPad alkalmazás miatt. Két héttel ezelőtt peren kívüli egyezséggel zárult az adok-kapok, de egyelőre semmiféle részlete nem nyilvános a megállapodásnak. Nem lehet tudni, hogy a Cablevision többet fizet-e a Viacom-nak a csatornákért vagy sem. Pedig a Time Warner-rel való kakaskodás végeredménye is gyanítható hasonló lesz, csak épp nem tudni micsoda.

A Slingbox-szal a Time Warner kifogná a szelet a Viacom perének a vitorlájából, mert a készülék használatával már minden egyes fogyasztót kéne perelnie, hiszen a TWC csak az infrastruktúrát biztosítja egy technikai megoldásnak, amit a felhasználó belátása szerint üzemeltet. Persze ezt így nem mondta a szolgáltató, de a lényeg attól még ez.

Az akció szeptemberben kezdődik és hivatalosan a Wideband szolgáltatás promóciójaként szerepel a kínálatban. Ja, hogy ezzel mellesleg ugyanazt lehet elérni, mint az iPad alkalmazással, csak már sokkal több eszközre? C'est la vie, így járt a Viacom.

A mai internetes írásbeliség jelenségei közé tartozik az az eljárás, amikor az írott szöveg betűit számokkal és más ASCII karakterekkel helyettesítik. Ez az eljárás egyelőre leginkább az angol írott szövegekben, cset, messenger párbeszédekben, esetleg e-mailekben fordul elő, magyar változattal még nem találkoztam, illetve magánjellegű szövegekben fordulhat elő, amiről nincs nyilvánosan hozzáférhető nyelvi adat.

Maga a leet szó leetspeakben írva így fest: 1337. A szó egyébként az angol elite szóalak elvonásával jött létre követve az élőszó hangzását.

És egy komplett angol mondat leetspeakben:
1 ju57 n33d 4 |177|3 4nd 1 c4n p4y y0u b4ck 0n m0nd4y, 1 pr0m153.

A hagyományos átírása:
I just need a little and I can pay you back on Monday, I promise.

A mai írásbeliségünk szimbolikus jelenség, hiszen (ha leegyszerűsítjük az értelmezést, akkor) könnyen beláthatjuk, hogy az írásnak az a lényege, hogy a beszédhangokat vizuális jelekkel, azaz betűkkel fejezzük ki. Az egyes hangok és betűjelük közötti kapcsolat hagyományos, közmegegyezésen alapul, tehát szimbólum. Az írásrendszereknek a változásuk során jellemzően erősödik a szimbolikus jellege, hisz a kezdeti írásrendszerek inkább hasonlóságon alapuló, azaz ikonikus jelekből alakultak ki, például az ősi kínai írásjelekben és az ősi egyiptomi hieroglifákban is föl lehet fedezni az ikonikus jelleget. A mai latin betűs írás viszont szimbolikus.

A leet pedig egy olyan írásmód, amelyik alkalmazkodva a modern írásbeliséghez, merőben szimbolikus. A szimbolikusság egyik jellemzője, hogy az értelmezés alapja a közmegállapodás, ám egy szimbólumrendszer csak azoknak a személyeknek lesz értelmezhető, amelyek be vannak vonva ebbe a közmegállapodásba, be vannak avatva a szabályokba. Az írásbeliséget az iskolában tanuljuk meg, azaz a tanító avat be minket az írásbeliség szabályrendszerébe.

A leet esetében a mögöttes szabályrendszer egyáltalán nem általános, sok az esetlegesség, és sok a kreatív jellemző, a csoportos szerveződés. Tehát kijelenthetjük, hogy a leetspeak egyes közösségek netes szerveződésének sajátos szimbólumszabályokon alapuló írásbelisége, amely nagy változatosságot mutat, és a hagyományos írásbeliséghez képest lényegesen nagyobb ebben a rendszerben az esetlegesség.

Fölmerül, hogy egy ilyen következetlen, sok változatban élő írásrendszerre miért van szükség, hisz ez az írásmód nem tud megfelelni az írás legalapvetőbb elvárásának: nehezen és pontatlanul értelmezhető. A magyarázat ennek az írásmódnak az eredetében található meg. A leetspeak eredetileg egyes hackercsoportok, illetve illegális tevékenységet űző, internetes közösségek által kifejlesztett írásmód volt, amelynek az volt a célja, hogy ezeket a lényegében kriptográfiai szövegeket a keresők, a tartalomszűrők ne találják meg, és más illetéktelenek ne értsék meg. A leetspeak már elterjedt a mai – főként amerikai fiatal – felhasználók körében is, és arra használják, hogy az internetes kommunikációjukban eltitkolják a rejtegetni való információikat.

|\|3|

Bódi Zoltán