Netidők Blogtársaság

Az ünnepek között jobban esik némileg könnyedebb témákkal foglalkozni, így egy igen népszerű közösségi tevékenységgel, a népi honosítással foglalkozom. Hogy miért népi? Mert közösségi, alulról (tehát a felhasználói tömegek felől jövő), spontán és laikus foglalatosság, amely abból a közkeletű sztereotípiából indul ki, hogy az idegen szavak károsak, rontják a nyelvünket, ezért magyar elemeket kell használnunk helyettük. Ám létezik ennél kevésbé radikális motiváció is, az, hogy az idegen szavakat a stílus gazdagítására, a közérthetőség céljából, esetleg esztétikai célok miatt miatt célszerű magyar, illetve már megszokott megfelelőkkel helyettesíteni. És ez a közösségi „sport" egyre népszerűbb, amelynek a közösségi webhelyek igen jó környezetet nyújtanak. Ezeken a webhelyeken ugyanis a felhasználói csoportok a maguk kezdeményezésére, a maguk érdeklődésére, a közös tudásuk vagy éppen ügyetlenségük alapján tartalmat produkálnak, és közösségeket alkotnak. Számos honosító, magyarító közösséget találunk a weben, az ő ötleteikből, néha megmosolyogtató, néhol figyelemre méltó produkcióiból szemezgetek ezúttal.

A honosítás jellemzően olyan téma, amihez mindenki ért, legalábbis sokan gondolják így. Valójában azonban a honosítás egy bonyolult, jelentős szakmai, technológiai és tudományos felkészültséget igénylő tevékenység. A laikus csoportok tehát gyakran követnek el hibákat. Az első jellemző hiba, hogy minden áron, mindent magyarítani akarnak, még azt is, amit már megszoktunk, és ami már bevált. Például manapság nincs értelme már az e-mailt, a monitort magyarítani.

További jelentős probléma, hogy miként magyarítjuk a kiválasztott kifejezést. Sokszor előfordul, hogy érthetetlen, zavaros, továbbra is idegen eredetű az állítólagos magyarítási javaslat. Például ki találják-e minek a magyarítási javaslata a hangzol, a tetszjelez, a cejiz vagy a kedvjelez? Hát persze, hogy a lájkolásé. De a pendrive magyarítási javaslatai között is vannak érdekes kezdeményezések, például a tokoska, az adattyú, a böktár, a pender, a penderítő vagy a pöndi.

És hogy honnan veszem mindezeket? Nem őrültem meg teljesen, hanem a weben, némi keresgélés után találtam olyan közösségeket, weboldalakat, ahol mozgalomszerű honosítási csoportok álltak össze. A spontán, laikus magyarítási kísérletek igen érdekesek, nagyon tanulságosak. Lehet vitatkozni arról, hogy ez hasznos-e vagy káros, és persze a nyelvész körökben meg is indult ez a vita, de szerintem fölösleges, mert a web kettes közösségek elé nem lehet tudományos gátat állítani, ha máshol nem, hát a közösségi oldalakon (pl. a Facebookon) megtalálják a helyüket. A spontán magyarítás mindenesetre természetes jelenség, lám lehet vitatni is a hasznát.

És most lássunk néhány további, figyelemre méltó népi magyarítási javaslatot: pendrive: tolltár, adatkulcs, USB-kulcs, memóriakulcs. E-book: e-könyv, szoftver: lágymű, lágyék. Hardware: kemély, géptest, vas, hardver, csontmű.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség

Minden év végén számos technológiai előrejelzés lát napvilágot, hogy miről fog szólni a következő év. Ennél sokkal ritkább azonban, hogy számot vetünk ezek helytállóságával. Múltba révedő jövőnézés következik, avagy vissza a jövőbe.

A Google a „2011 technology trends” kifejezésre számos neves cég tavalyi anyagát adja ki, amelyben a mögöttünk álló évre tettek előrejelzéseket, még 2010-ből. Emeljünk most ki ebből csak kettőt, a Deloitte és a Gartner előrejelzéseit.

A Deloitte 10-es listáját kétfelé osztotta: „(re)emerging enablers” – olyan, 2011-ben „újonnan” megjelenő technológiák, amelyek kiterjesztik a lehetőségeinket:

• vizualizáció,
• majdnem vállalkozás alkalmazások,
• cyber intelligencia,
• CIO-k (az információval foglalkozó vezetők), mint forradalmárok,
• az ERP halálának vége.

A másik ötös a „disruptive deployment” – azok a dolgok, amelyek szakadást okoznak az eddigi, berögzült, megszokott üzletmenetben:

• valódi analitika,
• social computing,
• felhasználók elköteleződése (engagement),
• alkalmazott (applied) mobilitás,
• képesség-felhők, kapacitás felhők helyett.

A Gartner még 2010 októberében tette közzé előrejelzését, hogy mik lesznek 2011 stratégiailag meghatározó technológiái, amelyekről a cégeknek el kell dönteni, hogy mit kezdjenek vele a következő 2-3 évben:

• felhő számítástechnika,
• mobil alkalmazások és média tabletek,
• közösségi (social) kommunikáció és együttműködés,
• videó,
• következő generációs elemzések
• közösségi elemzések
• kontextus-tudatos számítástechnika
• flash memória 
• ubiquitous computing (mindenütt jelen lévő számítástechnika)
• moduláris infrastruktúra és számítógépek

A fenti két előrejelzésen túl tavaly év végén jómagam is írtam ezeken a virtuális hasábokon a 2011-re várható mobilos trendekről a Juniper Research jelentése alapján. Ebben többek között a megnövekvő adatforgalomra, augmented reality („kibővített valóság”) mobilos játékokra és felhőkre számítottunk…

Érdekes így visszanézni a technológiai előrejelzésekre. Őszintén, arra számítottam, hogy megmosolyogtató nagyotmondással és döbbenetesen pontos látlelettel egyaránt fogunk találkozni, miközben a legtöbb megjósolt trend tulajdonképpen elfogadhatónak fog látszani. Ehhez képest olyasmire ébresztett rá ez a három lista, amit tulajdonképpen mindig is tudtam, de furcsa volt így szembesülni vele: a trendek nem egyetlen évig tartanak, ráadásul mesterkélt ezekben két naptári év között határvonalat húzni (de milyen szórakoztató elfoglaltság). Még a gyorsan változó technológiai világban is 2-3 évre van szükség ahhoz, hogy valami elinduljon és gyökeresen felforgassa a valóságunkat. Egy év után nem igazán lehet megítélni sem a nagy „mellényúlásokat”, sem a nagy „megérzéseket” – ehhez hosszabb időtávra lenne szükség, csakhogy ezek az előrejelzések egyetlen évről szólnak.

Persze visszanézve szinte majdnem biztos, hogy nem ezeket a technológiai változásokat emelnénk ki az elmúlt évből, mint a legfontosabbakat. Számomra a három legfontosabb technológiai trend-jelenség 2011-ben: az android szinte mindent elsöprő diadala, a Facebook és a Google közötti háború új szintre lépése (és a Google+ megjelenése), végül a Siri és a hangalapú vezérlés valósággá válása. Ezeket részben lehetett látni 2010 végén is (az android sikerét leginkább, bár a Google+-t kevésbé), mert már akkor ismert folyamatok eredői, a Siri azonban olyan újdonságot jelent, amiről tudtuk, hogy lehetséges, mégis 2011 egyik nagy meglepetése lehetett, amikor egyszer csak beköltözött a hétköznapok világába.

Vajon jövőre milyen hasonló „kiteljesedésekkel” és meglepetésekkel fogunk találkozni? Jövő héten ezt fogom körbejárni, amikor a 2012-es előrejelzésekről írok, de addig is kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok a Netidők Asztaltársaság nevében is!

Pintér Robesz

Úgy tűnik, hogy valami igen gonosz dolog történt, bár szerencsére nem Magyarországon. Ez persze nem vigasztalja az Atlanta közelében található Gwinnett Medical Center kórház munkatársait és pácienseit, mert a hír szerint egy nem valami jószándékú malware program túlterhelte a kórház számítógépes rendszerét. Biztonsági szakértőnk, Keleti Arthur mesélt az esetről a műsorban.

Nagyistók Tibor: Történt-e valami a betegekkel?

Keleti Arthur: Gyógyulgattak. Bár annyi mégis történt a betegekkel, hogy akiknek nem sürgősségi ellátásra volt szükségük, azokat a kórház kénytelen volt máshova irányítani. Tehát effektíve nem tudott úgy működni a kórház, ahogy kellett volna. A komputervírus megfertőzte a számítógépeket a kórházban, majd az informatikai rendszer tulajdonképpen leállt, mivel túlterhelte a rendszert a vírus által okozott nagymennyiségű adat. Volt egy ehhez hasonló eset egyébként körülbelül két hónappal ezelőtt: akkor Új-Zélandon egy mentőhálózatot üzemeltető szervezetet támadott meg egy vírus…

Nagyistók Tibor: Szándékosan idézik elő ezt a támadást?

Keleti Arthur: Nagy valószínűséggel ez nem hackerek műve, ugyanis ha az lett volna, akkor sokkal nagyobb kárt okoznak. Valószínűleg egy „kósza vírus” volt – furcsa, hogy pont egy kósza vírusról beszélünk egy kórházban, de hát a számítógépekkel nem foglalkoznak annyian, mint ahányan a betegekkel. Ez az esetből is tisztán látszik. És az látszik egy kimutatásban, amit az USA-ban végeztek pár héttel ezelőtt, hogy két éven belül minden egészségügyi intézmény tapasztalt informatikai biztonsági problémát… Azért itt én felvonnám a szemöldökömet. Ugyebár ma az átlagos vállalatok és intézmények tekintetében is igen jellemző az, hogy meg vannak győződve, hogy ha az irodai rendszerek relatíve jól működnek (most ebben az esetben azok se működtek jól!), akkor „biztos nem lesz baj az ipari rendszerrel!”, vagy ahogy szépen magyarul mondjuk, a core business-szel (a fő tevékenységgel) – márpedig azzal is gond lehet! Itt is lehet ezzel gond. Tehát amikor egy komputervírus bekerül egy kórházi informatikai rendszerbe, olyankor két dologtól félek. Az egyik az, hogy elvesznek adatok, vagy egészségügyi adatok kiszivárognak, amire nagyon sok példa volt. A másik pedig, hogy ezekben a modern kórházi eszközökben már informatikai elemek működnek. Ahogy most már otthon a kenyérpirítónkban is számítógép működik lassan, így már ezekben az eszközökben is, elég régóta. És hiába jóminőségű gyártmányok ezek, hiába tesztelik az eszközöket, a biztonsági problémákra, sérülékenységekre azért gyakran érzékenyek. Tehát én jobban félek attól, hogy megáll egy művese-eszköz, rosszul működik az anesztéziának valamilyen gépe, kialszik a lámpa a műtőben, mert elektronika irányítja, és nem úgy működik, ahogy az kellene. Tehát ez egy komoly veszély. Magyarországot én abból a szempontból féltem, mert a kórházi informatikán az egészségügyben soha nem volt igazán nagy hangsúly.
Egy évvel ezelőtt készítettem interjút hackerekkel: órákon keresztül beszéltek arról, hogy hogyan futtatnak torrent szervereket kórházi tűzfalakon és így tovább… Tehát egy eléggé szegényes képet látunk itt kibontakozni.

Bódi Zoltán: De ha korábban azt említetted, hogy valószínűleg ebben a konkrét esetben egy kósza vírus volt – nem egy megszervezett hacker-támadás – egy ilyen kórházi informatikai rendszerbe hogy kerülhet be egy kósza vírus?

Keleti Arthur: Pont úgy, ahogy a te otthoni rendszeredbe. Tehát például a titkárnő jön be, hozza magával a pendrive-ot – mellesleg nem lehetetlen, hogy hazavitte a kórházi adatokat, a betegek Excel-táblájával együtt és otthon mondjuk javítgatott és aztán visszavitte…

Nagyistók Tibor: Jó, de hát az „hermetikusan” le van zárva az ipari rendszertől

Keleti Arthur: Mi van lezárva?

Nagyistók Tibor: A titkárnő gépe és a nagy adatbázis.

Keleti Arthur: Dehogy van lezárva! Ez ugyanaz a rendszer. Ne legyenek illúzióink, itt nincsenek ilyen „hermetikus” lezárások. És sajnos, mivel a magyar egészségügyben eleve igen kevés pénz van, nyilván ezekre a rendszerekre, amelyek úgy ahogy működnek, általában utoljára jut pénz. Tehát az, hogy ezek biztonságosak legyenek, hogy az adatvédelemre odafigyeljenek, az nyilván egy olyan faktor, hogy „hát így is megy, nem? Akkor mi itt a probléma?”…Hát ez itt a probléma! Ha bekeveredik oda egy vírus, taccsra vágja az adatbázist, esetleg módosít adatokat és rossz esetben kiszivárogtat, elküldi valahova, mindig így kerülnek ki az adatok…

Azt hiszem, hogy nem csak a Petőfi Rádióban bennünket hallgatók, hanem a netezők is leginkább a nyári zenei eseményekről és koncertekről ismerhetik a fesztiválkártyát – ez a bankkártyához hasonló eszköz, amivel lehetett a sörért és a hot dogért fizetni. A kártyában egy RFID chip van, ezért nem kell lehúzni, hanem elég egy kicsit hozzáérinteni a leolvasó eszközhöz. Lecserélhetjük-e több száz év után a készpénzünket elektronikus fizetőeszközökre – többek között erről beszélgettünk Lévai Gáborral, a Meta MPI Kft ügyvezetőjével, akik a Metapay rendszert is fejlesztették.

Nagyistók Tibor: Mindig tranzakcióról beszéltek – ez esetben milyen tranzakciók jöhetnek szóba?

Lévai Gábor: Praktikusan például egy beléptetés is tranzakció alapú…

Nagyistók Tibor: Mondjuk egy metrón vagy egy munkahelyi beléptetésnél…

Lévai Gábor: …de mondjuk egy törzsvásárlói kártya használatakor (kedvezmények igénybevételekor) is tranzakciók keletkeznek. A Metapay rendszer egyik nagyon fontos logikai alapja az, hogy magát a kártyát nem feltétlenül tekintjük egy értékhordozónak, tehát a chipen belül nagyon sokféle adatot is el tudunk tárolni, de nem ez a leglényegesebb, hanem az, hogy a rendszerben egy adott kártyához – ami nem feltétlenül csak kártya lehet, hanem bármi, amibe ezt az RFID chipet bele lehet építeni – bármennyi egyenleget tudunk kezelni és azon az egyenlegen teljesen mindegy számunkra, hogy mi van. Forint, törzsvásárlói pont, egy beléptetés, hozzáférési adatok, vagy egészen más adatok.

Nagyistók Tibor: De hát innen egy lépés az, hogy a mobiltelefonba kerülő SIM kártya is tartalmazhat ilyen zsebeket…

Lévai Gábor: Így igaz, ez egy lépés. Egy olyan lépés, amit Magyarországon a Metapay tett meg először működő környezetben. És ez azért lényeges, mert többet tud, mint egy kártya. Pont azért, mert az eszköz egy mobiltelefon is egyben és például egy ilyen mobiltelefonba már lehet olyan alkalmazásokat fejleszteni, amik biztonságos módon ezzel a zsebbel képesek kommunikálni.

Nagyistók Tibor: Tudja-e ez a rendszer azt, amit az én pénztárcám tud, hogy megmutatja nekem, mennyi pénzem van?

Lévai Gábor: Az NFC-s (azaz a következő generációs, érintés nélküli komunikációs technológia – Near Field Communication) mobiltelefonoknál abszolút adott az a lehetőség, hogy a mobil kijelzőjén egy alkalmazáson belül lássuk az egyenlegünket, akármilyen egyenleg is az. Ugyanakkor azért mi nagyon figyeltünk arra, hogy a fesztiváljainkon a felhasználóink folyamatosan tudják, hogy mennyi pénz van a kártyájukon. Tehát az összes terminálon bármikor lekérdezhették az egyenlegüket. Illetve, hogy bármilyen tranzakciót csináltak, akkor rögtön meg is mutattuk nekik, hogy mennyi az egyenlegük.

Nagyistók Tibor: A technológiának azért van sok praktikuma, például nem kell sorba állni a pénztárnál.

Bódi Zoltán: Miért? Nem a pénztárnál kell vele fizetni?

Nagyistók Tibor: Maga a rádióhullám egyébként méteres távolságban is terjedhetne. A 15 termékemet már messziról leolvassa a kapu és mire odaérek, már észreveszi, hogy a zsebemben van. Ezután tulajdonképpen ki is sétálok úgy, hogy fizettem…

Lévai Gábor: Két szabvány létezik az RFID-val kapcsolatban. Az egyiket logisztikai feladatokra használják – ez a nagy hatótávolságú eszközök. A másik a kifejezetten rövid kis hatótávolságú eszközök, amelyek a fizetésre és más tranzakciókra használatos megoldások. Mindkettőre van működő példa. A másodikra vagyunk jó példa mi, az elsőre pedig valóban vannak már bizonyos országokban olyan áruházak, ahol elég egy kapun átmenni és rögtön meg tudja mondani a kapu, hogy mi van a kosaradban. Nagyon fontos dolog, hogy a két technológia olyan értelemben nem átjárható, hogy attól, hogy még hogy van egy Metapay fesztiválkártya a zsebemben és valaki odaáll egy nagy antennával, nem lesz képes leolvasni azt, mert ezt a technológia biztosítja. Tehát ezt kifejezetten nagyon közelre kell érinteni. Ami azt jelenti, hogy valóban szinte hozzá kell érinteni az olvasóhoz, tehát pár centi a hatótávolság.

A mai webes szövegvilágban már természetes, hogy a legtöbb szövegnek elválaszthatatlan része a multimédia: a kép, a videó és a hang. Alapjában véve nem újdonság mindez, hisz képpel ellátott szövegek mindig is voltak, elég, ha csak arra gondolunk, amikor a 19. század második felétől a nyomdatechnika volt már annyira fejlett, hogy igazán jó képeket lehetett az írott szövegek mellé nyomtatni. Innentől kezdve nem utolsósorban a technológiai fejlődésnek köszönhetően egyre inkább egyenrangú részévé válik az írott szövegnek a kép. Nagyjából ezt az időszakot nevezhetjük ikonikus fordulatnak. Ikonikus, azaz képi fordulat, ami azt jelenti, hogy az írott szöveg lassan elveszíti az egyeduralkodó szerepét az információközlésben, és a kép egyre több információt közvetít a nyomtatott szövegekben is. Gondoljunk csak a képregényekre, a könyvillusztrációkra.

A multimediális szöveg fogalma tehát nem újdonság, ám a weben mindez fölerősödik, szinte alapkövetelménnyé válik az írott szövegek multimedialitása. Mindez pedig visszavezethető a world wide webnek arra a technológiai lehetőségére, hogy írott, képi, mozgó, hangos állományokat is képes kezelni. Ilyenek például a képes weboldalak, vagy egy Facebook-profil.

Ám az az igazán érdekes, hogy vannak dominánsan multimediális szövegek is, amelyekben a szövegszerű, verbális elemek vannak kisebbségben, és inkább képi természetűek. Például egy híroldal képes tudósítása pont ilyen, sok-sok kép, képgaléria található a mind rövidebb írott szöveg mellett.

A legérdekesebbek azonban a tisztán multimediális szövegkonstrukciók, szövegszerkezetek, amelyekben nincs, vagy alig van írott szöveg. Ilyenek például a videoblogok, de vannak olyan cikkek, főként tematikus portálokon, amelyekben a videó dominál, és a szöveg olyan rövid, hogy csak annyi a szerepe, hogy fölhívja a figyelmet a képre.

Ezek a dominánsan képi, multimediális szövegek is szövegek, csak alapvetően nem írottak, mint a hagyományos szövegek, hanem a szöveg része, adott esetben domináns alkotóeleme a vizualitás, a multimédia. És mindennek az online médiában különös jelentősége van, hisz a médiának ez az ága, amit új médiának is neveznek, egyre inkább multimediális, alig találunk olyan médiaportált, amelynek ne lenne fontos része a videó és a képgaléria.

Bódi Zoltán

| Még több lehetőség