Netidők Blogtársaság

Naponta több tucatszor látjuk és használjuk mobiltelefonunk kijelzőjén, vagy gépeljük be számítógépünk, notebookunk klaviatúráján. Hovatovább digitális írásbeliségünk már-már elhagyhatatlan kelléke lett ez az apró jel, ami kifejezhet lelkiállapotot, gúnyt, vagy akár összekacsintást. De talán kevesen tudják, hogy mégis hogyan került be a köztudatba, honnan ered a smiley, ez a talán legelterjedtebb emoticon?

Noha egyes források szerint az érzelmek kifejezésére hivatott, írásjelekre emlékeztető ábrák már a múlt század elejei angol vicclapokban is megjelentek, a mosolygós arc ikonná válását és széles körű elterjedését az amerikai kereskedelmi rádiózásnak köszönhetjük.

1958-ban a New York-i WMCA rádióadó egy promóciós játékot indított egyik műsorának népszerűsítésére, az akció keretében random módon hívtak fel hallgatókat. Aki a telefoncsörgésre válaszul a kagylóba kiabálta, hogy „a WMCA-sek jó srácok”, az egy sárga pólót nyert, amin e szlogen fölött egy mosolygó arcot szimbolizáló rajz volt látható.

Pólók ezreit osztották szét a népszerű játék során, és ez ihlette meg az akkoriban feltörekvőben lévő kisebb reklámügynökségek kreatívjainak egyikét: 1963-ban egy amerikai biztosítótársaság reklámkampányához tervezte meg Harvey Ball a mára már világszerte ismert formájában az első smiley-t. Munkájáért nem díjazták túlzottan busásan, 45 dollárt kapott az alkotásért, és sohasem folyamodott szerzői jogi védelemért. A szimbólum népszerűségének egyik csúcspontján, 1971-ben több mint 50 millió smiley-t ábrázoló kitűzőt adtak el Egyesült Államok szerte, és az immár ikonikussá váló jel számtalan társadalmi jelentőségű megmozdulás, például a hippimozgalom jelképévé is vált.

A karakter világszerte ismert elnevezése azonban nem Harvey Ball-nak, hanem a Franciaországban élő Franklin Loufrani-nak tulajdonítható. Loufraninak 1971-ben született meg Nicolas nevű fia, és a pár hetes, örökké mosolygó kisgyermeket becézte Smiley-nak. A France Soir napilap számára ekkor készített egy reklámkampányt, melynek során a lap hasábjain a pozitív híreket az Amerikában már közismert szimbólummal jelölték, és Loufrani a karakterre ragasztotta fia becenevét.

Loufrani már ügyesebben járt el, mint amerikai elődje, és szerzői jogi oltalom alá vonta a szimbólumot, így a mai napig hivatalosan ő birtokolja Smileyworld nevű cégén keresztül a felhasználási jogokat, és boldogan árulja a licenszet pólóktól bögréken át gyakorlatilag mindenféle termékre.

Az immáron Smiley-ként elhíresült szimbólum írásbeliségünkben való megjelenése azonban nem a fent említett uraknak köszönhető, hanem egy ma már deresedő hajú informatikai tudósnak, Scott Fahlman-nak, aki ma is a Carnegie Mellon University-n tanít.

Fahlman a 80-as évek elején, az Internet talán még hőskornak sem nevezhető hajnalán gyakran használta az egyetem elektronikus üzenőfalát, és sokat bosszankodott olyan parttalan vitákon, amelyek kiindulópontja az a tény volt, hogy valamely résztvevő nem értette a sorok között megbúvó iróniát. Ezért egészen pontosan 1982. Szeptember 19.-én, délelőtt 11 óra 44 perckor a következő néhány sort írta ki az üzenőfalra:

Javaslom, hogy a következő karaktert használjuk arra, hogy a vicceket jelöljük:

:-)

Oldalra fordított fejjel olvassátok. Bár, ahogy a dolgok mostanában mennek itt, tulajdonképpen mindannyiunk számára megspórolunk némi erőfeszítést, ha azokat az üzeneteket jelöljük, amelyek NEM viccek, ezekre használjátok ezt:

:-(

Az ötlet bevált, és az egyetemi hálózatról szélsebesen elkezdett terjedni az Arpanet-en, ami a mai Internet elődjének tekinthető. Nemsokára megjelent a Usenet felhasználói csoportjainak körében is, és innen már csak idő kérdése volt, hogy a digitális forradalom szárnyain repülve beépüljön a mindennapjainkba.

Nem árt, ha tudjuk, hogy a smiley hegemóniája az elektronikus írásos kommunikációnkban azért jobbára csak a nyugati típusú civilizációkban jellemző. Ázsiában például, ahol éppenséggel nem szükségszerűen balról jobbra olvasnak az emberek, inkább az olyan jeleket preferálják, amelyek az olvasási iránytól függetlenek, így ott a smiley leginkább így néz ki: (*_*)  mely esetben a csillagok a szemeket jelölik. Az is megjegyzendő, hogy az eltérő kulturális háttérnek köszönhetően a világnak azon a vidékein nem a száj vonalának lefele vagy fölfele görbülésével ábrázolják az érzelmeket, hanem a szemekhez használt karakterek változtatásával, így a szomorúságot vagy elkeseredést ábrázoló szimbólumot így jelenítik meg: (x_x)

A smiley-k rohamos elterjedésével persze felvethető a kérdés, hogy vajon elveszíti-e az emberiség azt a képességét, hogy az írásos formában megjelenő szarkazmust dekódolni tudja, és a jövőben már a szépirodalmi művekben is megjelennek-e majd vajon e szimbólumok. Mindenestre egyelőre úgy tűnik, talán csak idő kérdése, mire egy leleményes klaviatúra-gyártó előáll a billentyűzetbe integrált smiley-gombbal.

Varga Bence (VISIONED)

Mi a közös a Zaklatás, a Johnny Mnemonic, és a Különvélemény című filmekben? A virtuális valóság használata a mindennapi adminisztrációban.

A jövő technológiája: a virtuális valóság. A VR technológiák felhasználási köre lényegében végtelen, hiszen a közeljövőben egyre több számítógépes játék, az orvostudomány, az ipar és még számos terület veszi majd vélhetően óriási hasznát az ilyen tudományoknak. Épp ezért népszerű az SF filmekben is a téma. Ime három példa a VR mindennapi adminisztrációs használatára.

December 7-én, kedden rendezték meg a „magyar CES-t”, a második Innovációs TechShow-t, amely 25 hazai IT cég találmányát, termékét mutatta meg az érdeklődőknek, míg a kiállítással párhuzamosan szakmai konferencia folyt a témában. Volt szerencsém előadóként részt venni a rendezvényen és körbesétálni a kiállítótérben. Szubjektív élménybeszámoló következik.

Az eseményt a Merlin Színházban rendezte meg a Mobilitás és Multimédia Klaszter (MMK), a helyszínnek megfelelően művészire sikeredett a megnyitó: elgondolkodtató videóösszeállítást és egy ahhoz kapcsolódó táncos performanszt tekinthettek meg a résztvevők. Ezt követően a nap során több blokkban folyt a konferencia a színházteremben, míg az előtérben a kiállított cégek termékeivel, megoldásaival lehetett testközelből megismerkedni.

Csuhaj V. Imre innovációpolitikus nyitó elődásából kiderült, hogy bár van idehaza innováció és vonatkozó politika is, gondok is vannak: kevés a befektető, GDP arányosan alacsony a kutatásra és fejlesztésre (K+F) fordított összeg, kevés az innováció. Hogy ki lehessen mozdulni a jelenlegi helyzetből ahhoz reális célokra és kitartó politikára van szükség. Ennek részeként folyamatban van az innovációs intézményrendszer megújítása, az elmondottak alapján a jelenlegi Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal működtetése helyett más modellre fognak áttérni – várhatóan egy fejlettebb országtól fogunk másolni, mert nem szégyen az ügyesebbektől tanulni. Az új rendszerben egyszerűbb lesz a pályázás, összevonják a forrásokat, megpróbálják szorosabbra fűzni a szellemi műhelyek és a vállalatok kapcsolatát, valamint alakítanak az adópolitikán is. Ugyanakkor lesz monitoring – külföldi, elismert szakértők segítségével fogják ellenőrizni, hogy hogyan hasznosulnak a befektetett források, hogyan haladnak a projektek. Az állam innovációkkal kapcsolatban megváltozott attitűdjét az is jelzi, hogy a jövőben nagyvállalatoknak és nem csak induló mikrovállalkozásoknak, vagy KKV-knak adnak támogatást. Azt is fontos az elhangzott előadásból kiemelni, hogy a tervek szerint nem csak egyszerűen az ötletek megvalósítására fognak pénzt adni, hanem a fenntartáshoz és a befektetők megjelenéséig szükséges idő túléléséhez is nyerhető támogatás – mert mint egy későbbi előadásból kiderült, elég kevés magyar cég éli túl az ötlet megvalósítása és valódi termékként való értékesítése közötti „halál völgyeként” aposztrofált időszakot.

Nyitrai Zsolt infokommunikációért felelős államtitkár sajnos nem tudott részt venni az eseményen, mivel a költségvetés szavazásán kellett részt vennie a Parlamentben. Így a mobiltelefonjával felvett videó üzenetben köszöntötte a résztvevőket és azt kívánta, hogy Magyarországon Európa egyik leginnovatívabb IT gazdasága épüljön ki – ezzel a céllal csak azonosulni tudott a jelen lévő célközönség.

A következő előadó Cristopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója volt. Az előadásból kiderült, hogy az MT szerint jelenleg a következő főbb trendek határozzák meg a fejlődést a világban: konvergencia, interaktivitás, mobilitás, perszonalizáció (ahogy hallhattuk ez igazi„ómagyar szó”), és a többképernyős tartalom. A Magyar Telekom jelenleg ezek mentén gondolja át fejlesztéseit és innovációs tevékenységét. A nélkül, hogy elvesznénk az egyes területek részleteiben, a kulcsszavak az okostelefon, az iPad, az értéknövelt szolgáltatások és a cloud computing voltak. Az előadás lényegi üzenete az volt, hogy új üzleti modellek kellenek: mert nem elég már csak a kütyüben vagy a szoftverben innoválni, ettől többre van szükség a tartós sikerhez.

A Callmix nyerte a 2010-es Innovációs TechShow nagydíját

A mai mobilvilág egyik legszexisebb, legdivatosabb kifejezése az Android. Egy komolyabb androidos mobil akár státuszszimbólum is lehet. Nekem is androidos készülékem van kb. egy hónapja, no persze ezt nem azért írom, hogy dicsekedjem vele. Nézzük inkább a szó történetét és jelentését.

Ez egy ógörög kifejezés, amely az androsz főnév (ami az anēr ’férfi’, főnév birtokos esete) és az –eidesz ’valami példánya’, ’valamihez hasonló’ utótag (ami az eidosz ’faj’ névszóból származik) kapcsolatából áll. Az android tehát eredetétől fogva nemhez kötött, hím nemre vonatkozik, ám a nemzetközi nyelvhasználatban nemtől függetlenül az ’emberhez hasonló’, ’emberalakú’ jelentést hordozza.

Kifejezetten gyakori az android kifejezés a kultúra, a tudomány számos területén. Maga az android szóalak már a 13. században belekerült az európai kultúrába, Albertus Magnus vagy más néven Nagy Szent Albert, a középkor egyik legnagyobb teológusa, filozófusa és univerzális polihisztora a legenda szerint alkotott egy androidot vagyis gépembert, amit aztán tanítványa, Aquinói Szent Tamás megsemmisített. Annyi azonban bizonyos, hogy az emberi lét, az intellektus lényege, az antropológia ’embertan’ Albertus Magnus gondolkodásának a középpontjában állt. Innentől kezdve időről-időre felbukkant az európai, illetve majd az amerikai kultúrában is az android ’emberhez hasonló’ kifejezés.

Sok területen használják az emberhez hasonló, emberformájú eszközök megnevezésére az android szót. Talán a legismertebb származéka a droid (ami csonkolással alakult ki) George Lucas Csillagok háborúja című filmjében jelent meg, és már nem csak az emberszabású, hanem mindenféle robot jelentésében is elkezdték használni.

Az informatikában az androidot olyan robotok vagy mesterséges organizmusok, rendszerek elnevezésére szokták használni, amelyek úgy néznek ki, mit egy ember, vagy emberi módon cselekednek. Ám filmcímként, különböző számítógépes és egyéb játékok neveként, zeneszámok címeként is előfordul. Tehát az emberkinézetű vagy ember módjára cselekvő mesterséges szerkezet gondolata megtermékenyítette a kulturális, a művészeti és a tudományos életet is.

Az informatikában, pontosabban a moblitelefónia világában az Android egy tulajdonnév, ami a Google által (illetve a Google által felvásárolt Android Inc. kezdeményezésével) 2007 novemberére mobiltelefonok részére kifejlesztett, nyílt forráskódú, Linux alapú operációs rendszer neve. A névadás motivációja tehát világos, az operációs rendszer a fejlesztő vállalat nevét vitte tovább, tehát itt egy névátvitellel találkoztunk. És az eredeti név, a vállalat nevének a jelentése jól átláthatóan kapcsolódik a technológiai környezet a jelentésvilágához.

Ám ennek a mobilos operációs rendszernek a népszerűsége hatására az android kifejezés hallatán a legtöbb ember elsősorban a mobiltelefonokra asszociál, és csak másodsorban jut eszébe az 'ember alakú' jelentés.

Bódi Zoltán

Mikor lesz jó egy mesterséges intelligencia? Ha nem látjuk partnerünket, és nem tudjuk eldönteni, hogy egy emberrel vagy egy géppel társalgunk.

Erre szolgál a Turing teszt. Lényegileg abból áll, hogy az ember pusztán billentyűzet és monitor közvetítésével kérdéseket tesz fel a két tesztalanynak, akiket így se nem láthat, se nem hallhat. A két alany egyike valóban ember, míg a másik egy gép - és mindketten megpróbálják meggyőzni a kérdezőt arról, hogy ők gondolkodó emberek.